OPERALEXIKON

CÍMLAP   —   ELŐSZÓ   —   RÖVIDÍTÉSEK
A   B   C   Cs   D   E   F   G   Gy   H   I   J   K   L   M   N   Ny   O   Ö   P   Q   R   S   Sz   T   U   Ü   V   W   X   Y   Z   ZS  


T

tabarro, Il köpeny, A

Tábornagyné - Strauss Rózsalovagjának egyik női főszereplője (S), Werdenberg hercegné.

Taccani, Giuseppe (1885-1959) - olasz op.én. (T). 1905-ben debütált Bolognában, Chénier-ként. Különböző olasz színházaknál szerepelt sikerrel, a Sc.-ban azonban nem énekelt soha. Spanyolországban, Dél-Amerikában, New Yorkban énekelt, a 20-as években egy ideig állandó vendég volt a bpesti OH-ban is. Karrierje hosszan tartó volt, még 1940-ben is fellépett. Visszavonulása után Milánóban volt énekmester. A kor egyik érces hangú olasz hőstenorja.

Tacchinardi, Niccolo (1772-1859) - olasz op.én. (T). Livornóban debütált 1804-ben. Közreműködött Napóleon olasz királlyá való koronázásának ünnepségén. Nemcsak énekes volt, a szobrászat is érdekelte; barátságban állott Canovával. Canova megmintázta mellszobrát, amelyről kitűnik, hogy az énekes rendkívül csúnya ember volt. Ennek ellenére Don Juanként (tenorra átírt szólamot énekelve) aratta legnagyobb sikerét. 1831-ben visszavonult a színpadról és neves énektanár lett. Leghíresebb növendékei: lánya, Fanny Tacchinardi-Persiani és Erminia Frezzolini voltak.

Tacea la notte placida Az éj ezüstös fátyla

Taddei, Giuseppe (1916-) - olasz op.én. (Bar). Rómában debütált 1936-ban. A 40-es évek végén már európai hírű művész, az összes nagy operaház szívesen látott vendége. Hatalmas drámai ereje, színjátszókészsége és hangjának árnyaltsága a Tito Gobbi-típusú nagy énekes-színészek közé emeli. Egyaránt kitűnő alakításokat nyújt a komoly-drámai szerepekben (pl. Jago, Scarpia, Rigoletto, Macbeth) és buffóként (pl. Schicchi, Falstaff stb.).

Tagliabue, Carlo (1898-) - olasz op.én. (Bar). 1922-ben debütált Lodiban, Amonasróként. 1930-51 között a Sc., a C.G. és a Met vezető Verdi-baritonjainak egyike. Hazájában Wagner-énekesként is nagy hírnévre tett szert. A háború előtti évtizedek stílusát képviselte; nem annyira drámai kifejezőkészségével - bár ez is jelentős mértékben megvolt alakításaiban -, mint inkább hangszépségével és tökéletes énektechnikájával aratott nagy sikereket. Ő volt Resphigi A láng c. operájának első Basiliója.

Tagliafico, Joseph (1821-1900) - olasz szárm. francia op.én. (Bbar). 1844-ben debütált Párizsban, majd a londoni C.G. tagja lett. 1876-ig énekesként működött, majd rendező lett. Sokoldalú tehetségét jelzi, hogy utolsó évtizedeiben zenekritikus volt Párizsban.

Tagliana, Emilia (1854-?) - olasz op.én. (S). Milánóban kezdte pályáját, majd végigénekelve az összes nagy itáliai operaházat, Oroszországban, Bécsben és főleg Berlinben működött. Ez utóbbi helyen aratta legnagyobb sikereit. Visszavonulása után hazatért Olaszországba.

Tagliavini, Ferruccio (1913-) - olasz op.én. (T). 1939-ben debütált Firenzében, Rodolphe-ként. A háborús évek vezető olasz lírai tenorja volt, majd a háború után meghódította a Met-et, a londoni C.G.-t és a Buenos Aires-i T. Colónt. Pályája tetőpontján nem volt párja a bel canto éneklésben. Tito Schipa utódjának tekinthető ezekben az években a Donizetti- és Bellini-szerepekben. De nemcsak a tipikus bel canto-szerepeket énekelte, hanem olyan spinto-szerepeket is, mint a Mantuai herceg és Cavaradossi. Felesége, Pia Tassinari ugyancsak neves énekesnő (l. ott).

Tájfun - Szánthó Tivadar 3 felv. operája (1926, OH), Lengyel Menyhért világsikert aratott drámájára.

Tajo, Italo (1915-) - olasz op.én. (B). 1935-ben debütált Torinóban, Fafnerként. Csakhamar az olasz operaházak vezető basszistája lett, és rövidesen a világ minden vezető operaházához hívták vendégszerepelni. Pályája tetőpontjára a háború alatti és közvetlen utáni években érkezett el, elsősorban Mozart és Donizetti operáinak buffo-szerepeiben (Leporello, Figaro, Dulcamara stb.). Ugyanakkor igen jelentős drámai művész is, aki buffo-szerepeihez hasonló nagy sikereket aratott Mefisztóként, Boriszként és II. Fülöpként.

Takács Klára (1945-) - magyar op.én. (MS). 1973-ban debütált az OH-ban, a Parasztbecsület Lolájaként. Azóta az OH tagja; oratóriumszólistaként is működik.

Takács Paula (1913-) - magyar op.én. (S). Olasz szülők gyermeke, Palermóban született, s egy magyar családnál nevelkedett. 1941-ben a kolozsvári N.Sz.-ban debütált, Melindaként. 1948-ban lett az OH tagja, itt Turandot szerepében mutatkozott be. Már bemutatkozása kirobbanó sikert aratott; hatalmas, nagy vivőerejű és drámai feszültséggel telt, valóban olaszos szopránja önmagában biztosítéka volt a sikernek. Mintegy másfél évtizeden keresztül az OH vezető drámai szopránja, a legnagyobb Verdi, Puccini, sőt Mozart- és Wagner-szerepek kimagasló képességű alakítója. Oratóriumszólistaként is foglalkoztatták. Vendégszerepelt Münchenben, Svájcban, Olaszországban és a népi demokratikus országokban. 1969-ben vonult vissza. Kossuth- és Liszt-díjas, Érdemes művész.

Takáts Mihály (1861-1913) - magyar op.én. (Bar). 1884-ben debütált az OH-ban, melynek évtizedeken keresztül vezető baritonja volt. Rendkívül sokoldalú művész, aki egyaránt alakította Mozart, Verdi, Wagner és Puccini műveinek főszerepeit. 1894-ben Bayreuthban vendégszerepelt.

Talich, Václav (1883-1961) - cseh karm. Bár elsősorban hangversenydirigensként lett világhírű, jelentős szerepet játszott Csehszlovákia operai életében is. 1935-1945-ig ő volt a prágai Nemzeti Színház igazgatója, s ebben a minőségében fontos újításokat vezetett be.

Talley, Marion (1906-) - amerikai op.én. (S). Csodagyerekként kezdte pályáját, 5 éves korában énekelt, 15 évesen már hangversenyt adott. 1926-ban debütált a Met-ben, Gildaként. Pályája igen rövid volt. 1933-34-ben már lehanyatlott. E néhány év alatt hatalmas sikereket arató, virtuóz koloratúrszopránként működött.

Talvela, Martti (1935-) - finn op.én. (B). A stockholmi operában debütált 1961-ben. 1963 óta a nyugat-berlini Opera tagja, 1962 óta Bayreuth állandó vendége. Napjaink legnagyobb basszistái közé tartozik, az összes nagy operaház ünnepelt művésze. Nemcsak csodálatosan kiegyenlített hanganyaga - ez a jellegzetes "északi" basszus hang - az alapja világraszóló sikereinek, hanem nagyszerű színészi képességei és legfőként mindig átélt, hangi árnyalatokban gazdag szerepformálása. Mindenekelőtt Wagner-énekes, de otthonos a klasszikus és romantikus operairodalom egészében.

Tamagno, Francesco (1850-1905) - olasz op.én. (T). A torinói T. Regio kórusának tagja volt, 1873-ban beugrással debütált ugyane színházban, Donizetti Poliuto c. operájában. Hírneve a következő évben alakult ki, amikor az Álarcosbál Richard grófját énekelte Palermóban. 1877-től a Sc. ünnepelt művésze, Verdi rábízta a címszerepet az Otello premierjén. Ezzel a szereppel vált világhírűvé, ezután hívták meg Európa és Amerika legtöbb operaházába. 1902-ben vonult vissza. Korának legnagyobb hőstenorjaként tartották nyilván. A korabeli emlékezések szerint férfias és szinte határtalan erejű hang jellemezte, igen átütő, mély regiszterrel, de ugyanakkor tökéletesen kidolgozott magas hangokkal. (Állítólag könnyebb volt számára néhány szerepet fél vagy egész hanggal magasabban énekelni.)

Tamás Ilonka (1913-1943) - magyar op.én. (S). 1938-ban debütált az OH-ban, Gluck Május királynője c. operájának Helénájaként. Tragikusan rövid élete és mindössze 5 éves karrierje során rendkívül széles skálájú énekesnőként, az OH egyik legnagyobb reménységeként működött. A lírai szerepektől (Margit, Pamina stb.) Donna Annáig és az Éj királynőjéig terjedt szerepköre.

Tamássy Éva (1933-) - magyar op.én. (MS). 1951-ben debütált az OH-ban, Kate Pinkertonként. 1958-ig volt a színház tagja, mint lírai mezzo. Ekkor külföldre távozott; jelenleg a kölni opera tagja.

Tamberlik, Enrico (1820-1889) - olasz op.én. (T). Nápolyban debütált 1841-ben, Bellini Rómeó és Júliájában. Londonban, New Yorkban, Párizsban, Madridban és főleg Pétervárott működött. Ez utóbbi helyen ő volt Verdi A végzet hatalma c. operájának első Alvarója. (Sőt, a cári opera Verdihez intézett felkérését is Tamberlik szervezte meg.) Korának nagy hőstenorjai közé tartozott, kitűnő és erőteljes magas C-vel rendelkezett. Ugyanakkor ízléses művész is volt, és kitűnő színész. Híres Manrico, Rossini-Otello, Próféta és Florestan.

Tamburini, Antonio (1800-1876) - olasz op.én. (Bar). 1918-ban debütált Centóban. 1824-től kezdve minden nagy olasz színházban fellépett, és 1832-től már Londonban és Párizsban szerepelt, korának vitán felül legnagyobb baritonistájaként. Tagja volt a híres párizsi világsztár-együttesnek, "a baritonok Rubini"-jának nevezték. Ő volt a Puritánok első Riccardója, a Don Pasquale első Malatestája és Bellini La Stranierájának első bariton-főszereplője. Donizetti és Bellini operáiban aratta legnagyobb sikereit, de híres Don Juan is volt. A korabeli leírások szerint nagy és gyönyörű hangja volt, mely két oktávra terjedt. 1859-ben visszavonult a színpadtól.

Tamerlan - Érdekes módon a kegyetlen mongol kán, Oroszország, India, Egyiptom, Kisázsia és Perzsia leigázója, kedvelt operahőssé vált a XVIII. sz.-ban: M. A. Ziani (1689), Gasparini (1710), Leo (1722), Händel (1724), Porpora (1730), Vivaldi (1735), Sacchini (1773), Mysliweczek (1780), Paër (1796), Mayr (1812), Seyfried (1822).

Tamerlano - Händel 3 felv. operája (1724, London), Nicola Haym szövegére.

Tamino - Mozart Varázsfuvolájának japán (!) hercege (T), aki különböző próbákon át elérkezik a beavatottsághoz.

TancrediTankréd

Tango, Egisto (1873-1951) - olasz karm. 1893-ban debütált a velencei F.-ben. Két év múlva a Sc. karmestere, majd 1903-8 Berlinben, 1909-10 a Met-ben, 1911-12 megint Olaszországban működött. 1913-ban szerződtették a bpesti OH-hoz. Pályája tetőpontjára itt érkezett el. Már 1913-ban ő vezényelte azokat a Verdi előadásokat (Trubadúr, Aida, Traviata), amelyek az általános európai Verdi-reneszánsz előtt a Verdi-művek korszerű előadásának folyamatát megindították. (Ezeket az előadásokat Hevesi Sándor rendezte, a díszleteket az akkori intendáns, gróf Bánffy Miklós tervezte.) Számunkra legnagyobb tette Bartók két színpadi művének, A fából faragott királyfinak (1917) és A kékszakállú herceg várának (1918) bemutatása volt. A Tanácsköztársaság idején helyén maradt (miután 1916-ban, Olaszország hadbalépésekor felvette a magyar állampolgárságot), és 1919-ben még egy hatalmas sikerű Otello-felújítást is vezényelt. A Tanácsköztársaság bukása után távoznia kellett. 1920-26 Németországban, ill. a bécsi Volksoperben vezényelt, 1927-től haláláig Koppenhágában dolgozott. - Tangó nyitotta meg azoknak a jelentős olasz karmestereknek a sorát az OH-ban, akik Bpesten meghonosították, modellé tették az olasz repertoár igazi, stílusos, temperamentumos előadásmódját. A korabeli kritikák nemcsak könyörtelen precizitását magasztalták, hanem azt a költői lendületet és átélést, az értelmezésnek azt az érzelemgazdag és kifejező mivoltát, amely addig az olasz repertoárban sajnálatosan ismeretlen volt nálunk. Első jelentős munkája, a Trubadúr-repríz kritikáiban visszatérő mondat: vezénylése nyomán a mű zenéje teljesen újjászületett. Mint oly sok nálunk dolgozó kitűnő külföldi karmestert. Tangót is elüldözték.

Tankréd - Tasso Megszabadított Jeruzsálem-jének egyik hőse (Voltaire is írt róla tragédiát) érdekes módon sokkal kevesebb opera hőse lett, mint eposzbeli társai, pl. Rinaldo. A főbb operák: Monteverdi (1624, "drámai madrigál"), Campra (1702), Holzbauer (1782), Méhul (1796, nem adták elő), Zingarelli (1805), Rossini (1813), García (1826).

Tankréd - Rossini 2 felv. "heroikus melodrámája" (1813, Velence, F.), Rossi szövegére, Tasso Megszabadított Jeruzsáleme és Voltaire Tankréd-drámája nyomán. Magyarorsz. bem.: 1818, pesti Német Színház. Magyarul: 1835, Pest. - Rossini első világsikere, ennek köszönheti karrierje elindulását. Tankréd híres "Di tanti palpiti" kezdetű áriája a kor legnépszerűbb dallamainak egyike volt, melyre úgyszólván minden hangszer számára készült fantázia.

Tankréd és Klorinda párviadala - Monteverdi "drámai madrigálja" (1624, Velence, Mocenigo-palota), Tasso Megszabadított Jeruzsálem c. eposza egyik részletének szövegére. - Bár a mű nem opera, elképzelhető színpadi előadása is. Monteverdi maga előírja, hogy az énekesek kosztümben legyenek és kifejező mozgásokkal kísérjék saját maguk, illetve az Elbeszélő énekét. A drámai kifejezés egyik legnagyszerűbb remeke ez a mű, mely ebből a szempontból bízvást tekinthető az operai stílus modelljének. Különböző, akkor hipermodernnek számító újításokat vezetett be Monteverdi a kifejezés plasztikusabbá tételére, így pl. a vonósok pizzicatóját és tremolóját. Az igazi drámai kifejezés azonban az énekszólamokban található: a mű a stile concitato (l. ott) első és egyben legnagyszerűbb képviselője. Hallatlanul feszült és ábrázoló erejű énekbeszédben mondja el az Elbeszélő (A vagy T) a cselekményt, Tankréd (T) és Klorinda (MS) csak néhány szóval vesz részt a műben.

A cselekmény arról a tragikus kimenetelű párviadalról szól, amelynek során Tankréd lovag megöli szerelmesét, Klorindát, mivel egyikük sem látja a leeresztett sisakrostély mögött a másik arcát. A halálos döfés után derül fény a tragédiára, de a pogány Klorinda megbékélten hal meg, mivel Tankréd teljesíti utolsó kérését és megkereszteli.

Tanner István (1828-1878) - magyar op.én. (Bar). A pesti N.Sz. hírneves hősbaritonja volt sokáig, majd vidéken működött énekesként és színigazgatóként.

Tannerné Szabó Róza (1850-1922) - magyar op.én. (MS). 1866-ban debütált a N.Sz.-ban, Hunyadi Mátyásként. Hat évig (már mint Tanner István felesége) altistaként Debrecenben működött, 1872-től volt a N.Sz. szerződött tagja. 1882-ben feleségül ment Erkel Sándorhoz, és visszavonult a színpadtól. Ő volt az első magyar Sába, Amneris, Preziosilla és a Verdi-Requiem első magyarországi mezzo-szólistája. Énekelte Sentát és Elzát is. Korának egyik legjobb drámai mezzója, illetve szopránja volt.

Tannhäuser - Wagner 3 felv. operája (1845, Drezda), a zeneszerző szövegére. Magyar bem.: 1871, bpesti N.Sz.

Wagner korai alkotókorszakának egyik legjelentősebb darabja a Tannhäuser. Ebben búcsúzik végképp a nagyoperai stílustól, és ebben fedezhetők fel elsőként a későbbi zenedrámai koncepció nyomai (Római elbeszélés). Ugyanakkor még számos zárt szám található a műben (Csarnok-ária, Wolfram dala az Esthajnali csillaghoz), és a nagyopera együttesei is igen nagy szerepet játszanak benne (I. és II. felv. fináléi). A kifejező énekbeszéd, a wagneri parlando már teljes fejlettségében megtalálható, ugyanakkor a szélesen ívelt ária-dallamosság is jelentős szerephez jut a zenében. Félig-meddig nagyopera lévén, természetes, hogy Wagner a mű nagy és jelentős részét juttatja a kórusnak. A dalnokverseny-jelenet dramaturgiailag követeli meg a zárt számokat; Wagner zsenialitását mutatja, ahogyan ezeket a zárt formaképleteket a dráma követelményei szerint egyre inkább egymásba oltja, majd elvezeti a második finálé hatalmas tömbjéhez. Rendkívül kifejező már a zenekari nyelvezet, és a megelőző Bolygó hollandinál lényegesen több visszatérő téma (vezérmotívum) jelenik meg.

A művet Wagner 1861-ben a párizsi opera számára átdolgozta. Ekkor került a partitúrába a nagy Bacchanália-jelenet, és még néhány, kevésbé jelentős változtatást hajtott végre a művön. Mindez azonban nem mentette meg a darabot a zenetörténet egyik leghírhedtebb bukásától. Azóta a Tannhäusert hol az eredeti drezdai, hol a párizsi verzióban mutatják be, sőt néhány helyen a kettőt keverik is.

Tante Simona Simona néni

Taranto, Vito de (1913-) - olasz op.én. (B). 1938-ban debütált Firenzében, a Titkos házasság Geronimójaként. Rövidesen az egyik legjobb és legismertebb olasz basszus-buffo lett. 1942-ben a firenzei együttessel járt Bpesten. Glyndebourne-ben Gigli partnereként énekelte a Szerelmi bájital Dulcamaráját, valamint Leporellót. Több filmben is játszott.

Tarare - Salieri 3 felv. operája (1787, Párizs, O.), Beaumarchais szövegére. Olasz nyelvű változatát (Axur, re d'Ormuz) Bécsben mutatták be 1788-ban. Magyarorsz. bem.: 1789, pesti Német Színház. Salieri legnevezetesebb operája.

Tarnay György (1939-) - magyar karm. Különböző vidéki színházaknál tevékenykedett, 1957-ben Kecskeméten debütált saját Othello-kísérőzenéjével. 1967 óta a debreceni Csokonai Színház karmestere.

Tarnay Gyula (1928-) - magyar op.én. (T). 1960-ban debütált az OH-ban, Dimitrijként. 1964-ig, majd 1966-tól az OH tagja, közben a zürichi opera művésze. Vendégszerepelt Bécsben, Koblenzben, Helsinkiben és Lengyelországban. A hőstenor-szerepkörben működik (Lohengrin, Tannhäuser, Parsifal, Bacchus, Bánk, Don Carlos stb.).

Taskin, Alexandre (1853-1897) - francia op.én. (Bar). 1875-ben debütált Amiens-ban. 1879-től 1894-ig az O.C. társulatának egyik legjelentősebb művésze volt. Nemcsak énekesként szerzett hírnevet, hanem segítőkész emberként is: amikor 1887-ben az O.C. épülete kigyulladt, Taskin számos ember életét mentette meg.

Tassinari, Pia (1909-) - olasz op.én. (S, majd MS). Casale Monferratóban debütált 1929-ben, Mimiként. Két év múlva már a Sc. színpadán áll, majd a római operaházat és 1947-ben a Met-et is meghódítja. A 30-as években a legjobb olasz lírai szopránok közt tartották nyilván. Később hangja sötétessé vált, ekkor kezdett mezzo-szerepeket énekelni, beleértve Carment is. A híres tenorista, Ferruccio Tagliavini felesége.

Tasso, Torquato (1544-1595) - olasz költő. Megszabadított Jeruzsálem c. eposza nyomán számtalan operát írtak, rendszerint Tankréd, Rinaldo vagy Armida címmel. A leghíresebbek a következők: Monteverdi (1624), M. A. Rossi (1633), Lully (1686), Pallavicini (1687), Campra (1702), Händel (1711), Schürmann (1722), Traëtta (1761), Jommelli (1770), Anfossi (1770), Sacchini (1772), Gluck (1777), Haydn (1784), Zingarelli (1786), Righini (1803), Rossini (Tankréd, 1813, Armida 1817), Dvořák (1904). Tassóról magáról Donizetti írt operát 1833-ban.

Tatjána - Csajkovszkij Anyeginjének hősnője (S).

Tauber, Richard (1892-1948) - osztrák, majd angol op.én. (T). Chemnitzben debütált 1913-ban, Taminóként. (Apja e színház intendánsa volt.) 1913-tól 1925-ig a drezdai opera tagja, majd 1926-38 a bécsi S.O. vezető Mozart-tenorja (még halála előtt egy évvel is tüneményes Don Ottaviót énekelt). Ugyanakkor spinto-szerepeket is hatalmas sikerrel szólaltatott meg; ő volt pl. az első bécsi Kalaf. Hangjának egyéni színezete, édes csengése és makulátlan technikája tette nagy sztárrá. Már a 20-as évek végétől kezdve operai pályafutásával párhuzamosan kezdett operett-szerepeket is vállalni. Lehár számos operettjét egyenesen Tauber számára írta, számítva az ő operai képzettségére, énektudására. A művész késői éveiben a sok operett-alakítás károsan befolyásolta operai szerepléseit. Mindez azonban nem von le semmit abból, hogy a 20-30-as években a bécsi, salzburgi, müncheni Mozart-előadások eszményképe és ugyanekkor kifinomultabb operett-stílus ihletője Richard Tauber volt.

Tauberová, Marie (1914-) - cseh op.én. (S). Bécsben tanult, 1935-ben volt hangverseny-debütálása: Mahler II. szimfóniájának szoprán-szólóját énekelte Bruno Walter vezényletével. Színpadi debütálása a prágai Národní Divadlóban zajlott le 1936-ban, Gildaként. Azóta is e színház tagja. Számos európai és amerikai zenei központban lépett fel opera- és hangversenyénekesként. Színpadon mindenekelőtt a "jugendlich-dramatisch" szerepekben nyújtott jelentős alakításokat.

Tavaszi dal - Wagner Walkürje I. felvonásában Siegmund (T) dala a tavaszról és a szerelemről.

távoli hang, A - Franz Schreker 3 felv. operája (1912, Frankfurt), a zeneszerző szövegére.

Teatr Wielki, Varsó - A lengyel operakultúra kezdődátuma 1613, amikor Stanislaw Lubomirski herceg egy olasz társulatot hívott meg rezidenciájára. IV. Wladyslaw alapította 1632-ben az első operatársulatot Lengyelországban, olasz gárdával, melyhez azonban néhány lengyel énekes is társult. A fővárosban 1637-ben épült az első operaház, fából. Kőszínházat ugyancsak Varsóban II. Ágost király építtetett, 1721-ben nyitották meg; ebben általában metastasiánus operákat játszottak hírneves vendégszereplőkkel, többek közt Faustina Bordonival. Az első lengyel nemzeti operát Kamienski írta 1778-ban, címe: Szerencsére fordult szerencsétlenség. 1779-től a Nemzeti Színházban működött operatársulat, majd 1843-ban nyílt meg a Teatr Wielki (Nagy Színház) klasszicista épülete. A színház 1939-ben leégett, és 1944-ben teljesen megsemmisült. A háború után egy régebben varietészínház céljait szolgáló, 1000 személyes épületben működött az opera, majd 1965-ben megnyílt az újjáépített Teatr Wielki. A színház régi épületében volt 1863-ban a Kísértetkastély bemutatója (a Halkát Wilnában mutatták be), míg az új épület eddig egy jelentős bemutatót mondhat magáénak: Tadeusz Baird Holnap c. művéét.

Lengyelországban a fővároson kívül még számos operaház működik, a legjelentősebbek Krakkó, Gdansk, Katowice, Poznan és Wroclaw társulatai.

Teatro alla Scala, Milano - A világ talán leghíresebb operaháza 1778-ban épült; nevét a valamikor helyén állt Santa Maria della Scala templomról nyerte. A felavató előadásra 1778. augusztus 3-án került sor, Salieri Európa riconosciuta c. operájával. Nincs olyan nagy olasz zeneszerző - nem beszélve a másod-, harmadvonalbeliekről -, akinek művei közül sok ne itt hangzott volna fel először. Csak néhány kiragadott példa: Rossini Tolvaj szarkája, Donizetti Lucrezia Borgiája, Bellini Normája, Verdi Nabuccója, Otellója és Falstaffja, Puccini Pillangókisasszonya és Turandotja, Boito Neronéja, Pizzetti Deborája stb. A színház leghíresebb fénykorát az 1898-1902, 1906-1908 és 1921-29-es szezonok jelentették, amikor Toscanini állt az együttes élén. Az első említett évadsorozatban kerültek sorra Toscanini Scala-beli Wagner- és Strauss-premierjei, a harmadik alatt a korabeli modern olasz művek. A Sc. művészgárdájának és karmestereinek felsorolása egyenlő lenne a világ 1778 óta működő operai élgárdájával.

1943-ban bombatámadás érte a Scalát, 1946-ban építették újjá; jelenlegi befogadása 3600 személy. Az újjáépített színházat egy Toscanini-hangverseny nyitotta meg. Újabb fénykort jelentettek az 50-es évek, amikor a Scala előadásait Maria Callas neve fémjelezte. Ugyanez a korszak az elfelejtett múlt századi művek feltárásának kezdete is. 1955 decemberében a színház baloldali mellékfrontján új termet nyitottak meg, a 600 személyes Piccola Scalát. Ennek színpadán régi és mai mesterek kamaraoperáit játsszák.

A színház együttesének alapja a világhírű, nagyszerű zenekar és az ugyancsak minden kritikán felüli énekkar. Mint általában az olasz színházak, a Scala sem rendelkezik állandó magánénekesi gárdával; az énekeseket egyes darabokra vagy évadokra szerződtetik. (Tehát a "Milánói Scala tagja" kifejezés éppúgy minden alapot nélkülöz, mint a "Metropolitan tagja".) A Scala jelenlegi vezető karmestere Claudio Abbado.

Teatro Argentina, Róma - 1880-ig, a Teatro Costanzi felépítéséig Róma vezető operaháza. Itt volt a Sevillai borbély, A két Foscari és a Legnanói csata bemutatója.

Teatro Carcano, Milano - 1803-ban nyílt meg, és a századfordulóig működött operaházként. 1830-ban itt volt Donizetti Anna Bolenájának, 1831-ben Bellini Alvajárójának premierje; itt játszották először Milánóban Verdi Legnanói csata c. operáját (1859) és Massenet Manonját (1893).

Teatro Carlo Felice, Genova - 1640-ben már játszottak operát Genovában, de érdekes módon 1821-ig nem volt a városnak jelentős operaháza. A Carlo Felice királyról elnevezett színházat 1828-ban nyitották meg, befogadása 2500 személy. Itt kezdte sikersorozatát a fiatal Toscanini a 90-es években, és Bologna mellett itt volt Wagner műveinek olaszországi központja (később Richard Strausséinak). A színház a háborúban elpusztult. A jelenlegi, kisebb méretű Teatro Margherita nézőterének befogadása 1500 személy. Egyike Itália legjelentősebb és legelőkelőbb operaházainak.

Teatro Colón, Buenos Aires - a világ egyik leghíresebb operaházát 1857-ben nyitották meg, a jelenlegi épületet 1908-ban. Befogadása óriási: 2500 személy és 1000 férőhelyes állóhely. Májustól szeptemberig játszik, minden operát az eredeti nyelven énekelnek. Kizárólag a nemzetközi sztárgárdát foglalkoztatja a színház; a világ minden jelentős énekese és karmestere megfordult a Colónban. Buenos Airesben egyébként a Colónon kívül még négy színházban játszottak operát a múltban, így pl. a T. de la Operában 1901-1906 közt Toscanini volt a vezető dirigens. Az első argentin nemzeti operát Berutti írta 1897-ben, címe: Pampa.

Teatro Comunale, Bologna - Olaszország egyik jelentős operája. A jelenlegi színházépület 1763-ban épült fel, Antonio Galli-Bibiena tervei szerint, befogadása 1350 személy. Az 1870-es években; Angelo Mariani karmestersége idején Bologna volt az olasz Wagner-kultusz központja. Ma is a haladó zene otthona, itt tartják a legtöbb modern opera-bemutatót.

Teatro Comunale, Firenze - Különös módon először tető nélkül építették fel (1864), igazi színházépület 1883-ban lett belőle. 1932-ben vette fel mai nevét, amikor Firenze városa saját kezelésébe vette. 1959-60-ban modernizálták. Az 1966. novemberi nagy árvíz után újra restaurálni kellett. Befogadása 2500 személy, belső kiképzése modern. A Maggio Musicale ünnepségsorozatán kívül opera- és hangversenyévadot tart évenként. Zenekara a legjobb olasz operazenekarok közé tartozik.

Teatro Costanzi, Róma - A mai Római Operaház 1880-ban nyílt meg, befogadása 2200 fő. 1926-27-ben átépítették és 1928-ban Királyi Operaház néven nyitották meg. 1946-tól kezdve Teatro dell'Opera néven működik. A századforduló óta számos ősbemutató színhelye, a legnevezetesebb közülük Puccini Toscájának 1900-as premierje.

Teatro Dal Verme, Milano - 1872-ben nyílt meg a Hugenottákkal. 1930-ig működött színházként, főleg a dráma otthona volt. Puccini Le Villi-jét itt mutatták be (1884), és itt volt 1892-ben a Bajazzók premierje. Toscanini itt tartotta híres hangversenyeit az I. világháború idején. 1930 óta mozi.

Teatro della Cannobiana, Milano - A Scalával szinte egyidejűig nyitották meg a színházat egy Mária Terézia által adományozott telken. Nyitó műsorán (1779) két Salieri-opera szerepelt. 1860-ig játszott rendszeresen, legnevezetesebb premierje Donizetti Szerelmi bájitala volt, 1832-ben. A 2000 személyes színház egy időben a Scalának adott otthont, és opera mellett balettet is játszott. 1894-ben lebontották.

Teatro della Pergola, Firenze - A XVII. sz.-ban épült és ma is működő operaház Firenzében. Szinte semmitmondóan szürke homlokzata mögött a barokk színházépítészet egyik legragyogóbb alkotása tárul fel: valóságos ékszerdoboz. Itt zajlott le Mozart Figarójának és talán a Don Juannak, valamint a Szöktetésnek első olasz előadása (1788, 1792 és ... 1935!), itt volt Donizetti Parisinájának és Verdi Macbethjének premierje. Az olaszországi Meyerbeer-kultusz is innen indult, itt adták először a Hugenottákat, a Prófétát, az Ördög Róbertet és a Dinorát. A színház nézőterének és színpadának méretei miatt ma inkább csak kamaraopera-előadásokat tartanak benne.

Teatro Grande, Brescia - Az 1843-ban megnyitott, kb. 1000 férőhelyes színház fő nevezetessége, hogy 1904-ben itt aratott sikert és innen indult hódító útjára a Sc.-beli bukás után átdolgozott Pillangókisasszony. A színház a fiatal Toscanini egyik működési helye volt.

Teatro La Fenice - Velence híres operaháza. 1792-ben nyitották meg Paisiello I giuochi d'Agrigento c. operájával; az épület 1836-ban leégett, de az eredeti tervek alapján már a következő évben újra megnyílt. Befogadása 1500 személy; építészetileg és a belső díszítés finomsága révén a világ egyik legszebb operaháza. (1854-ben, majd 1938-ban restaurálták.) Évadja, mint általában az olasz operáké, rövid: két-három hónap télen, majd a Biennale idején néhány újabb előadás.

A Fenicében tartott ősbemutatók listája önmagáért beszél a színház rangjáról: Rossini: Tankréd, Olasz nő Algírban, Semiramis; Bellini: Rómeó és Júlia, Beatrice di tenda; Donizetti: Belisario; Verdi: Ernani, Attila, Rigoletto, Traviata, Simon Boccanegra (1. változat); Mascagni: Az álarcosok; Stravinsky: The Rake's Progress; Britten: The Turn of the Screw; Nono: Intolleranza.

Teatro Liceo - Barcelona nevezetes operaháza. 1847-ben nyitották meg, mai épületét pedig 1862-ben. Befogadása 3000 személy. Novembertől márciusig tart az évad, rendszerint világhírű énekesekkel és karmesterekkel. Alapítólevele előírja, hogy évadonként legalább egy spanyol operát kell előadni.

Teatro Lirico, Milano - 1894-ben nyílt meg a lebontott Cannobiana helyén; a híres kiadó, Sonzogno építtette. 1897-ben itt volt Cilea Arlesianájának bemutatója (egyben Caruso milánói bemutatkozása). Ugyancsak itt került sor Cilea Adriana Lecouvreurjének, Giordano Fedorájának és Leoncavallo Zazájának premierjére, valamint több francia opera (Werther, Louise stb.) olasz bemutatójára. 1938-ban elpusztult az épület, de a következő évben újjáépítették; a háború után - eredeti épülete helyreállításáig - itt játszott a Scala. Ma mozi.

Teatro Massimo Bellini, Catania - Olaszország egyik leghíresebb operaháza. 1890-ben nyitották meg, befogadása 2000 személy. Minthogy Catania Bellini szülővárosa, a zeneszerző különböző évfordulós ünnepségeit rendszerint itt rendezik. (A színházat is a Normával nyitották meg.)

Teatro Massimo, Palermo - Szicília fővárosában 1658-ban adtak elő először operát, Cavalli Serséjét. Az első operaház neve Teatro dello Spasimo. 1693-tól 1726-ig a Teatro di Santa Ceciliában működött operatársulat, az utóbbi évben nyitották meg a város második operaházát, a Teatro Santa Luciát. 1860-ban ezt a színházat Teatro Bellininek nevezték, miután már egy fél évszázaddal korábban felújították az épületet. 1874-ben nyílt meg a Teatro Politeama Bellini Rómeó és Júliájával; ez a ház volt a város fő operaháza 1897-ig. Ekkor nyitották meg Verdi Falstaffjával a 2500 személyes Teatro Massimót. A párizsi Nagyopera után ez a színházépület volt Európa legnagyobb méretű operaháza, egészen addig, amíg az újjáépített bécsi S.O.-t meg nem nyitották. A Massimo Itália egyik legjelentősebb operaháza ma is, az élvonalbeli művészgárdát foglalkoztatja; műsora meglehetősen konzervatív. Intendánsa jelenleg az író Lampedusa herceg fia, Giovanni Lanza-Tomasi.

Teatro Regio, Parma - A nagy emiliai városnak operai hagyománya 1618-ra megy vissza, amikor Ranuccio Farnese herceg 5000 személyes színházat építtetett a Pilotta-palotában ... fából. (A színházterem ma is áll, és csak tűzrendészeti okok miatt nem használható előadások tartására.) Ebben a XVII. sz.-i szerzők, köztük Monteverdi számos műve került előadásra, illetve ősbemutatóra. Mária Lujza uralkodása alatt, 1829-ben nyitották meg a ma is álló Teatro Regiót (befogadása 1300 személy). Mivel Verdi Parma közvetlen közelében, Le Roncole-ban született, Parma "saját" zeneszerzőjének vallja a mestert. 1843 és 1951 (Verdi halálának félszázados évfordulója) közt közel 1400 Verdi-előadást tartottak a Regióban, köztük 1855-ben a Szicíliai vecsernye első olaszországi bemutatóját. Toscanini is Parma szülötte, tanuló korában játszott is a színház zenekarában. A Regio közönsége világszerte híres, illetve hírhedt. Verdi legfőbb szakértőjének vallja magát, ám ez nem egyéb hiedelemnél. Így például a Parmában született világhírű Verdi-tenor, Carlo Bergonzi nem énekelhet szülővárosa operaházában, mert egy Aida-előadáson csúfosan kifütyülték. Bergonzi ugyanis a zárókettős utolsó magas b-jét Verdi előírásának megfelelően pianissimo énekelte, a közönség viszont a "kivágott" magas hangot akarta hallani... Le Roncole Busseto városához tartozik, ahol évenként jóhírű énekversenyt rendeznek.

Parmában működik a Verdi-Intézet is.

Teatro Regio, Torino - Piemont fővárosában 1662-ben játszottak először operát, az udvari színházban. 1741-ben nyílt meg a Teatro Regio, melyet 1753-ban a város másik operaházának, a Teatro Carignanónak felavatása követett. 1880-tól kezdve lett a Teatro Regio Olaszország egyik vezető operaháza, a 90-es években került a színház élére Arturo Toscanini. 1880: Catalani La Wally-jának bemutatója; 1893: a Manon Lescaut, 1896: a Bohémélet premierje. Századunk 20-as éveiben egy másik nagy karmester, Vittorio Gui neve fémjelzi a színházat. Itt kezdődik a Rossini-renassance, itt zajlik le számos új mű itáliai bemutatója, mint pl. az Ariadnéé, a Pásztoróráé, az Aranykakasé. 1936-ban a T. Regio tűzvész áldozata lett. Ettől kezdve egyrészt a régi T. Carignanóban, valamint a Teatro Liricóban és a Teatro Nuovóban játszottak operát. 1973-ban avatták fel a T. Regio új, modern épületét, Verdi Szicíliai vecsernye című művével. Az új opera befogadóképessége 1800 személy.

Teatro San Carlo, Nápoly - A színház első épületét 1737-ben nyitották meg, Sarro Achille in Scirójával. Ez az épület 1816-ig állt fönn, ekkor tűz pusztította el. Ez idő alatt Pergolesi, Piccinni, Paisiello, Scarlatti, Cimarosa, Jommelli és Spontini számos operáját mutatták be. Igazi "bel canto" színház volt, azaz a hangsúly mindenekelőtt az énekes produkciók hangbravúrján volt. 1810-ben lett Domenico Barbaja a színház igazgatója (l. ott), aki számos új zeneszerző tehetséget fedezett fel, elsősorban Rossinit. A San Carlóban mutatták be Rossini Mózesát, Otellóját. Elisabettáját, Armidáját, a Tó asszonyát és a Maometto II-t. Barbaja Bellinit és Donizettit is megbízta operák írásával. Így a San Carlóban került bemutatásra a Lammermoori Lucia és Bellini Bianca e Fernando-ja. Az 1816-ban leégett színházat még ugyanebben az évben újjáépítették, ez az épület - különböző átalakítások után - ma is fennáll. Befogadása 3500 személy. Az új épületben néhány évtizeddel később Verdi néhány műve is premierre került, így az Alzira. az Attila és a Luisa Miller. - A San Carlót ma mint Olaszország második operaházát tartják nyilván, a Scala után.

Teatro San Cassianovelencei operaházak

Teatro S. Moisèvelencei operaházak

Teatro Santi Giovanni e Paolovelencei operaházak

Teatro Verdi, Trieszt - 1730-ban játszottak először operát a híres olasz kikötővárosban. 1801-ben nyílt meg a Teatro Nuovo, melyet 1819-ben Teatro Grande névre kereszteltek át. Fél évszázad alatt már Olaszország vezető énekeseiből tevődött össze a színház társulata, Rossini, Bellini és Donizetti szinte valamennyi operáját bemutatták. A Teatro Grandéban zajlott le Verdi két nagy bukása: 1848-ban a Kalóz és 1850-ben a Stiffelio. 1870-ben itt játszották először olaszul Thomas Mignonját, majd a század végén a színház egyike lett Itália Wagner-központjainak. 1936-ban nevezték el Verdiről, s azóta is egyike Olaszország vezető operaházainak. A városban a nyári évadban szabadtéri előadásokat is tartanak, a San Giusto kastélyban.

Tebaldi, Renáta (1922-) - olasz op.én. (S). 1944-ben debütált Rovigóban, a Mefistofele Helenájaként. Toscanini két év múlva őt választotta a Sc. újramegnyitásának díszelőadására szólistának. Ettől kezdve az egész világ legnagyobb sztárjainak egyike lett, Callas mellett és Callasszal szemben az operaszínpadok koronázatlan királynője. Talán mindenben ellentéte Callasnak: hiányzik belőle mindenféle sztár-allűr (a "tigris" Callasszal szemben Tebaldit "galamb"-nak nevezték), hangja és éneke nem a drámát, hanem a lírát szolgálja és a legdiszponáltabb drámai pillanatokban is megőrzi csodálatos hangszépségét. Ha Callast az emberi szenvedélyek életrekeltőjének nevezhetjük, Tebaldi az emberi jóság, a humánum megtestesítője volt az operaszínpadon. Verdi- és Puccini-szerepekben érte el legnagyobb sikereit. A 60-as évek legvégén lassan visszavonult, de hangja még ma is (1974) intakt.

Te Deum - Puccini Toscája I. felvonásának zárójelenete, tulajdonképpen Scarpia (Bar) nagy monológja. A rendőrfőnök Tosca iránti vágyának ad hangot, miközben a templomban ünnepélyes Te Deumot mondanak. Scarpia a kórussal énekli az utolsó verset.

Te, ki elűzted a vágyat - Puccini Turandot c. operája III. felvonásában Liu (S) nagyjelenete, melynek végén öngyilkos lesz és meghal. Ennek a monológnak és a rákövetkező kórustételnek befejezése után szakadt félbe a kompozíciós munka Puccini betegsége miatt. Az ősbemutatón Toscanini itt hagyta abba az előadást.

telefon, A - Menotti 1 felv. operája (1947, New York) a zszerző szövegére. Magyar bem.: 1958, bpesti OH stúdióelőadása. - A kedves egyfelvonásosnak mindössze két szereplője van, Lucy (S) és Ben (Bar). Illetve van egy harmadik is: a mindig rosszkor megszólaló telefon, amelyen Lucy hosszú-hosszú beszélgetéseket folytat. Végül is Ben nem tehet mást, minthogy telefonon hívja fel Lucy-jét, s úgy kéri meg a kezét.

Télemakhosz Odüsszeusz

Téli rege - Goldmark 3 felv. operája (1908, Bécs, S.O.), A. M. Willner szövegére, Shakespeare színműve nyomán. Magyar bem.: 1908, OH.

Tell Vilmos - Rossini 4 felv. operája (1829, Párizs), Jouy és Bis szövegére, Schiller drámája nyomán. Magyar bem.: 1830, pesti Német Színház; 1856, pesti N.Sz.

Rossini utolsó operája az olasz operatörténet egyik nagy fordulópontja. Egyes műveiben felbukkanó kezdeményezések után e műben tér át a zeneszerző a romantikus-drámai nagyopera-formára, arra az útra, melyen először Bellini, majd a teljes fordulatot végrehajtva Verdi követi majd. A Sevillai borbély mellett Rossininak ez a műve maradt fenn folyamatosan a repertoáron, bár mindig erős húzásokkal, hiszen a teljes mű előadása közel 6 órát venne igénybe.

A cselekmény a Tell-legendát, illetve részben Schiller drámáját követi. Az őskantonok szabadságharca azonban kissé háttérbe szorul egyrészt Tell (Bar) egyéni sorsa, másrészt Arnold Melchtal (T) és Mathilde hercegnő (S) szerelme mögött.

Ugyane témát Grétry is operaszínpadra vitte (1791, Párizs), Sedaine szövegére.

Telramund - Wagner Lohengrinjében Brabant grófja (Bar), feleségének, a gonosz Ortrudnak áldozata.

Telva, Marion (1897-1962) - amerikai op.én. (A). 1920-ban debütált a Met-ben, a Manon Lescaut Énekeseként. 1931-ig volt a Met tagja, az olasz és a Wagner-repertoár egyik vezető énekeseként. 1935-ben visszavonult.

Te, mennybeszállott angyalom - Verdi A végzet hatalma c. operája III. felvonásában Alvaro (T) áriája. Az áriát bevezető zenekari előjáték valóságos kis klarinétverseny-tétel.

Templer und die Jüdin, Dertemplomos lovag és a zsidó nő, A

Templeton, John (1802-1886) - angol op.én. (T). 1831-ben debütált Londonban. Ő volt az első angol Don Ottavio és Malibran állandó partnere. Hírhedten rossz színész, de részben Malibran partnereként, részben szép hangja miatt egyike volt a múlt század híres angol énekeseinek.

Templomban láttuk egymást - Verdi Rigolettója II. felvonásában Gilda (S) elbeszélésének kezdő sora, tulajdonképpen Gilda és Rigoletto (Bar) duettjének kezdete.

templomos lovag és a zsidónő, A - Marschner 3 felv. operája (1829, Lipcse), W. A. Wohlbrück szövegére, Walter Scott Ivanhoe c. regénye nyomán. Magyarorsz. bem.: 1832, pesti Német Színház.

Tenducci, Giusto Ferdinando (1736?-1800 után) - olasz op.én. (férfi S). Londonban, majd Dublinban szerepelt nagy sikerrel, részben saját átdolgozású operákban. (T. k. átírta Gluck Orfeuszát, de énekelte Londonban az eredeti változatot is.) Mozart is írt számára áriát.

Tengerészballada - Verdi Álarcosbálja I. felvonása 2. képében Richard (T) kétstrófás áriája.

tenor - A magas férfi hangosztály neve. Mint a többi hangosztálynál, a tenor különböző fajtáinak elnevezéseinél is inkább a karakter a meghatározó, semmint a tulajdonképpeni hangfekvés. Ennek ellenére, az egyes alfajok különböző magasságig viszik fel a hangfekvést. Az elnevezések országonként változók. A legismertebbek és nemzetközileg is fogadottak a következők: hőstenor (Radames, Otello), Wagner-tenor, lírai tenor (Max, az összes Mozart-tenorszerep), "Spieltenor" (Pedrillo, Dávid), spinto (Rodolphe, Cavaradossi, Mantuai herceg), "tenore di forza" (Otello), "tenore di grazia" (Nemorino és általában a Rossini-, Donizetti-, Bellini-szerepek), tenor buffo (Mozart-Basilio, Trabuco), karakter-tenor (Heródes, Mime, Loge). L. még kontratenor.

tenor, A - Dohnányi Ernő 3 felv. vígoperája (1929. bpesti OH), Góth Ernő szövegére, Sternheim színműve nyomán. - Dohnányi legsikeresebb operája, amely főleg humorának finom artisztikumával aratott sikert. Az eredeti Sternheim-darab éles társadalomkritikája hiányzik az operából. A bpesti Tv 1974-ben kitűnő felvételt készített a műből.

tenuto - Az operai gyakorlatban a hangoknak értéküknél valamivel hosszabb kitartására utaló szakkifejezés (a kottában néha csak a hangjegy fölött álló vízszintes vonalka jelöli). Nem tévesztendő össze a hosszú kitartást jelölő fermatával.

Ter Arutunian, Rouben (1920-) - örmény származású amerikai díszlet- és jelmeztervező. 1940-ben a berlini S.O.-ben kezdte pályáját, működött Drezdában és Bécsben is, majd 1951 óta Amerikában él. Több Tv-opera tervezője volt, majd 1953-59 a City Center Operában működött. Sok operaház hívta meg vendégtervezőként. A Broadway-színházakban is dolgozik.

tercett - Három szólóhangra írt operai együttes. A leggyakrabban alkalmazott együttes-típus a duett után.

Térj vissza győztesen - Verdi Aidája I. felvonásában a címszereplő (S) áriája, melyben ellentétes érzelmeinek, szerelmének és hazaszeretetének konfliktusáról énekel.

Ternina, Milka (1863-1941) - horvát szárm. op.én. (S). Még növendék korában debütált Zágrábban, 1882-ben. Később Németországban működött, Lipcsében, Grazban, Brémában, majd 1890-99-ig Münchenben. Amint nőtt hírneve, annál többet szerepelt az angolszász országokban, Londonban, majd a Met-ben. Ő volt az első londoni Tosca és a New York-i "kalóz" Parsifal-bemutató Kundryja. Kora legjobb Izoldái közt tartották számon, de nemcsak Wagner-heroinaként volt nagyszerű, hanem Puccini- és általában a drámai szoprán szerepekben is. Hangszépsége, tökéletes énektechnikája mellé hatalmas drámai temperamentum is járult. Ereje teljében kényszerült visszavonulni a színpadtól, paralízist kapott.

Teschemacher, Margarethe (1903-1959) - német op.én. (S). Kölnben debütált 1924-ben, Micaelaként. Kölni és stuttgarti szerződések után Drezdába került, ahol 1935-46 a vezető szopránok egyike volt. Ő énekelte először Strauss Daphnéjának címszerepét. Lírai és jugendlich-dramatisch szerepekben egyaránt csodálták.

Tesi, Vittoria (1700-1775) - olasz op.én. (A). A XVIII. sz. egyik legjelentősebb olasz operadívája volt. Drezdában, Nápolyban és Bécsben működött Itálián kívül.

Tess, Giulia (1889-?) - olasz op.én. (MS, majd S). Velencében debütált 1909-ben, Mignonként. Sikeres mezzo-karrier után Battistini tanácsára átképezte magát szopránná. Oly nagy sikerrel, hogy 1922-ben tagja lehetett Toscanini Scala-együttesének. Ő volt Pizzetti Deborah e Jaele c. operájának első Jaeleje. Híres Salome és Elektra, neves Puccini-énekesnő, de ugyanakkor a könnyebb fajsúlyú és kecsesebb Wolf-Ferrari-operákban is nagy sikert arató énekesnő. 1940 óta tanítással foglalkozott, 1946 óta a Sc. énekmestere volt. Később rendezéssel is kísérletezett.

tessitura - Olasz szakkifejezés egy szerep hangfekvésére. Nem azonos az ambitussal, amely a szerep legalsó és legfelső hangját jelöli, tehát szélső pontjait. A tessiturán magát a fekvést értjük, azaz azt, hogy melyik regiszterben mozog leginkább egy-egy szerep. Így mondható el pl., hogy Turandot vagy Zerbinetta szerepe különösen magas tessiturájú.

Te, te, hadd átölelnem - Puccini Pillangókisasszonyának III. felvonásában a címszereplő (S) drámai áriája, melyben öngyilkossága előtt kisgyermekétől búcsúzik.

Tetemrehívás - Farkas Ödön 1 felv. operája (1900, OH), Versényi Gy. szövegére, Arany balladája nyomán.

Tetralógia - Wagner Ring-jének közkeletű elnevezése.

Tetrazzini, Luisa (1871-1940) - olasz op.én. (S). 1890-ben debütált Firenzében, Meyerbeer Afrikai nő c. operájának Ineseként. Közel 15 évig énekelt Itáliában és Dél-Amerikában, amikor 1904-ben San Franciscóban kiugró sikert aratott. 1907-ben szenzációt keltett Londonban Violettaként és Luciaként. A következő évben már a Met együttesének tagja. Káprázatos koloratúrtechnikájának, főleg staccatóinak köszönheti világkarrierjét. - Nővére, Eva Tetrazzini (1862-1938) ugyancsak neves énekesnő volt (S). Ő is Firenzében debütált, 1882-ben, Margitként. 1888-ban ő énekelte először Amerikában Desdemonát. A híres karmester, Cleofonte Campanini felesége volt.

Teyber, Therese (1760-1830) - osztrák op.én. (S). Kora egyik jeles bécsi koloratúrénekesnője, 1782-ben, a Szöktetés bemutatóján ő volt az első Blonde.

Teyte, Maggie (1888-?) - angol op.én. (S). Monte-Carlóban debütált 1907-ben, egy Offenbach-operettben. A párizsi O.C.-nak, majd Londonnak, később amerikai operaházaknak volt hírneves énekesnője. Sok modern mű bemutatóján vett részt, leghíresebb szerepe Mélisande volt (melyet még Debussyvel tanult be). 63 éves korában még fellépett Kirsten Flagstad oldalán, Purcell Didójának egy londoni előadásán.

Thais - Massenet 3 felv. operája (1894, Párizs O.), Louis Gallet szövegére, Anatole France novellája nyomán. Magyar bem.: 1924, bpesti OH.

Thamos, Egyiptom királya - Mozart színpadi kísérőzenéje Gebler drámájához (1779). Noha tulajdonképpen a mű nem tartozik az opera műfajába, mégis meg kell emlékezni róla. Egyike ez a darab azoknak a műveknek, amelyekben Mozart kikísérletezi érett operastílusát. Kórusai már teljesen a Varázsfuvola papi kórusait vetítik előre; igen jelentősek a mű melodrámái is: valóságos szótárai Mozart drámai kifejezőeszközeinek. Magyar bem.: 1971, Szombathely, Iseum, Devecseri Gábor fordításában.

Thatest du's wirklich? - Óvtad-e hírem?

Theater an der Wien - 1801-ben nyílt meg a színház, Schikaneder számára; a színház befogadása 1232 személy. Az osztrák főváros leghíresebb színházainak egyike lett belőle: itt volt Beethoven Fideliójának, Lortzing Fegyverkovácsának, Strauss Devenérjének ősbemutatója. 1821-22-ben a híres Barbaja igazgatása alá került, és több Rossini-mű bécsi bemutatójának színhelye lett. A múlt század 40-es éveiben Jenny Lind itt aratott hatalmas sikereket, és 1893-ban innen indult világhódító útjára Smetana Eladott menyasszonya. Az első Puccini-opera, amelyet Bécsben megszólaltattak, a Bohémélet, ugyancsak a Theater an der Wienben került előadásra. A századforduló idején operettszínház lett, Strauss, Millöcker, Lehár, Kálmán, Fall és számos más szerző világsikert arató operettjeinek itt volt a premierje. A háború után, amikor a Staatsoper épülete kiégett, az együttes a Theater an der Wienbe költözött; 1945-54-ig itt működött Bécs operaháza. 1962-ben teljesen renoválták a másfél évszázados épületet, és egy Karajan vezényelte ünnepi Varázsfuvola-előadással adták át újra rendeltetésének. Azóta főleg a Bécsi Ünnepi Hetek idején nagy zenei események színhelye.

Theater auf der Wieden - Bécs egyik híres színháza, melyet Schikaneder építtetett 1787-ben. Itt volt a Varázsfuvola ősbemutatója. A Theater an der Wien 1801-es megnyitásakor bontották le.

Théâtre de La Monnaie, Brüsszel - A belga főváros operaházának jelenlegi épületét 1856-ban nyitották meg, befogadása 1700 személy. (E néven az első színházat 1700-ban építették.) A színház első fénykora az 1875-1889 közti periódus, ekkor több Massenet- és Reyer-premier színhelye volt. Az újabb virágzás nem az operának, hanem Béjart balettegyüttesének köszönhető. Az utóbbi időkben a Monnaie elsősorban külföldi sztárokra és teljes együttesek vendégjátékára építi műsorát. M. Huisman igazgató a holland operát is vezeti, így a két színház együtt is működik.

Théâtre des Champs-Elysées, Párizs - 2000 személy befogadású párizsi színház, melyet 1913-ban nyitottak meg, Berlioz Benvenuto Cellinijével. Legnagyobb eseményei Gyagilev "Orosz évadjai" voltak 1913-tól a 30-as évekig. Több nagy vendégjáték zajlott le a színházban. Jelenleg prózai darabokat, balettelőadásokat és zenekari koncerteket rendeznek benne.

Théâtre des Italiens, Párizs - Olasz társulatok már 1570 óta vendégszerepeltek a francia fővárosban, és főleg az operaműfaj megszületése után nőtt a látogatások száma. 1829-32-ig már volt külön színháza az olasz énekeseknek és olasz műveknek. 1841-ben nyílt meg a Théâtre des Italiens, amely 30 éven át Párizs olasz operai centruma volt. Az itt működő társulatokban a legnagyobb sztárok szerepeltek: Grisi, Persiani, Mario, Lablache, Tamburini és mások. A színház leghíresebb premierje Donizetti Don Pasqualéja volt. 1871 után már csak néhány kísérlet történt az épületnek operaelőadásokra való felhasználására, így pl. 1883-ban itt volt a Boccanegra párizsi bemutatója.

Théâtre-Lyrique, Párizs - 1852-ben megnyílt párizsi operaház. 1856-68 között élte fénykorát e színház, Carvalho (l. ott) igazgatósága alatt. Ekkor került sor Gounod Faustjának, Botcsinálta lektorának, Mireille-jének és Rómeó és Júliájának, Bizet Gyöngyhalászok-jának és Perth-i lányának, Berlioz Trójaiak Karthágóban c. operájának bemutatójára e színházban. Carvalho utóda a híres karmester, Pasdeloup lett. Az 1871-es ostrom alatt leégett, majd 1874-ben átépítették a színházat, és azóta különböző neveken ismert. 1887-98 közt ebben a házban működött az O.C. Jelenleg Théâtre-Sarah Bernhardt néven ismert.

Thebom, Blanche (1918-) - amerikai op.én. (MS). A Met-ben debütált 1944-ben, Frickaként. Korunk egyik jeles Wagner-mezzója, főleg a Met-ben és a londoni C.G.-ben működik.

Thészeusz - A híres görög hős különböző kalandjai igen kedvelt operatémák voltak. Itt azokat a műveket soroljuk fel, amelyekben ő a főhős (lásd még: Ariadné, Phaedra): Cavalli (1653 és 1659, két különböző mű), Lully (1675), Strungk (1683), Draghi (1686), Händel (1713), Albinoni (1725), Mondonville (1767), Gossec (1782), Milhaud (1928).

Thill, Georges (1897-) - francia op.én. (T). 1924-ben debütált a párizsi O.-ban, Massenet Thais-ában. Olaszországban és Dél-Amerikában is sokat szerepelt, de pályája legnagyobb részét a párizsi Nagyoperában töltötte, ahol a háború végéig vezető tenor volt. Főleg a francia repertoár kiváló tolmácsolója, artisztikus énekéről, finom pianóiról nevezetes nagy művész.

Thomas, Jess (1927-) - amerikai op.én. (T). Orvosi tanulmányok után kezdett énekstúdiumokba, 1957-ben debütált San Franciscóban, Verdi Macbethjének Malcolmjaként. Ezután az NSZK-ban telepedett le: kezdetben a Badeni Opera, majd Karlsruhe és München után a nyugat-berlini Opera tagja lett. 1961-ben már a Parsifal címszerepét énekelte Bayreuthban és ő volt az új nyugat-berlini Opera színházavató előadásának Radamese. Jelenleg korunk egyik neves hőstenorja; elsősorban Wagner-énekes, de a hőstenor repertoár más stílusterületein is otthonos.

Thorborg, Kerstin (1896-1970) - svéd op.én. (MS). Stockholmban debütált 1924-ben, Ortrudként. Stockholmban, Bécsben, Berlinben volt szerződésben, de sokat énekelt Londonban, a Met-ben, Salzburgban és a világ más operaházaiban is. Számos kritikus szerint századunk legnagyobb Wagner-mezzóinak egyike volt.

Thornton, Erna (1880-1964) - angol op.én. (A). A C.G.-nek évtizedekig vezető énekesei közé tartozott, Richter felléptette Erdaként és Waltrauteként híres 1908-as londoni Ring-ciklusában. Neves Amneris és Delila volt.

Tibay Kriszta (1934-) - magyar op.én. (MS). 1958-ban a debreceni Csokonai Színházban debütált, Santuzzaként. Azóta e színház tagja a drámai mezzo, ill. drámai szoprán szerepkörben (Amneris, Gertrud, Vénusz, Sába, Fidelio, Judit). Hangversenyénekesként is sikeresen szerepelt itthon, valamint Bécsben, Firenzében, Rómában, Párizsban, Berlinben és Tokióban. Liszt-díjas.

Tibbett, Lawrence (1896-1960) - amerikai op.én. (Bar). 1923-ban debütált a Met-ben, a Borisz Godunov egyik kis szerepében. Karrierje egy 1925-ös Met-beli Falstaff-felújításon indult el, amelyen Fordot énekelte. 1950-ig a Met művésze volt, pályája tetőpontján, ereje teljében vonult vissza a színpadtól. (Utolsó fellépése: Hovanszkij Iván.) Egyike volt a két háború közti évtizedek legnagyobb baritonistáinak. Hangjának szépsége és kifejezőereje egyaránt alkalmassá tette a lírai és a drámai szerepekre. A világ minden operaszínpadán vendégszerepelt (Rigolettóként nálunk is); leghíresebb szerepei: Scarpia, Jago, Rigoletto, Simon Boccanegra, Iván Hovanszkij. Számos modern amerikai mű bemutató előadásának résztvevője (pl. Gruenberg: Jones császárának címszereplője). Kiváló színészi alakítókészsége és ragyogó megjelenése miatt szívesen látták a filmgyárakban is, sok film főszerepét játszotta.

Tiborc - Erkel Bánk bánjában a kisemmizett, nyomorgó paraszt halhatatlan figurája (Bar).

Tichatschek, Joseph (1807-1886) - cseh szárm. német op.én. (T). Orvosi tanulmányok után lett énekes. Előbb a bécsi K. kórusának volt tagja, majd ennek a kórusnak a vezetője és csak ezután szólista. 1837 és 70 között a drezdai operaház vezető tenoristája, az első Rienzi és Tannhäuser. Wagner igen nagyra becsülte művészetét, és Wilhelmine Schröder-Devrienttel is jó barátságban, sőt bizonyos mértékig tanárnő-tanítvány viszonyban volt. Többször vendégszerepelt külföldön, t. k. Londonban.

TieflandHegyek alján

Tietjen, Heinz (1881-1967) - német karm. Pályája különböző német operaházakban bontakozott ki: karmesterként, rendezőként és intendánsként működött Trierben, Saarbrückenben, Boroszlóban, Berlinben. 1931-44, majd a háború után 1959-től állandó vendége volt Bayreuthnak. A II. világháború után előbb a berlini Städtische Opernek, majd a hamburgi operaháznak volt intendánsa. A két háború közti évtizedek egyik jelentős, bár nem kimagasló Wagner-dirigense volt. Vendégszerepelt Bpesten is.

Tietjens, Therese (1831-1877) - német op.én. (S). Hamburgban debütált 1849-ben, Donizetti Lucrezia Borgiájának címszerepében. Frankfurtban, Bécsben működött, majd Londonban telepedett le. Korában utolérhetetlen Norma, Donna Anna és Agátha volt, de ugyanakkor, óriási hangterjedelme révén a magas koloratúrszoprán Semiramist éppúgy tudta énekelni, mint a Próféta Fidesének altszerepét vagy Ortrudot. Hangterjedelme az egy vonásos c-től a háromvonásos d-ig terjedt, hajlékony, erőteljes, tiszta csengésű és színekben gazdag volt. Pályája elején nemcsak hangjával, de gyönyörű megjelenésével is hódított, később azonban nagyon elhízott. 1877-ben egy Lucrezia Borgia-előadás közben elájult és néhány hónap múlva meghalt.

Tihanyi Vilma (1902-1951) - magyar op.én. (S). 1922-ben debütált az OH-ban, melynek sokáig egyik vezető művésze volt. A lírai és a drámai szerepkörben egyaránt jelentős sikereket aratott, és ugyancsak egyaránt jeles Verdi, Wagner és Puccini énekesnő volt. (Elza, Senta, Pogner Éva, Desdemona, Aida, Mimi, Pillangókisasszony, Turandot.)

Ti hárman kocsiba ültökTe Deum

Tikalová, Drahomíra (1914-) - cseh op.én. (S). 1937-ben debütált Brnóban. 1942-ben a prágai Národní Divadlo tagja lett. Főleg a cseh operák főszerepeiben aratott sikereket, híres Masenyka és Jenufa. Vendégszerepelt Budapesten is.

Till Géza (1920-) - magyar rendező és dramaturg. 1942 óta az OH tagja, 1963 óta dramaturgja. A Gördülő Opera előadásain számos operát rendezett. Irodalmi munkásságából kiemelkedik több kiadást megért Operakalauza.

Tirésziasz emlői - Poulenc 2 felv. "opera-buffája" (1947, Párizs, O.C.), Apollinaire szövegére. A szürrealista opera házaspár-főszereplői nemet cserélnek, s a férj 40 000 gyermeknek ad életet, mielőtt visszatér a férfi-léthez és a közönséget is szaporodásra szólítja fel.

Tiszaparti jelenet - Erkel Bánk bánja III. felvonásában Melinda (S) nagyjelenete, a romantikus operák "őrülési jelenetének" modellje szerint megírt többrészes nagyária, rendkívül magas virtuóz igényekkel.

Tiszay Magda (1919-) - magyar op.én. (A). 1944-ben debütált az OH-ban, a Cigánybáró Mirabellájaként. A háború utáni korszakban hamarosan ő lett az OH vezető altistája, főleg az Orfeusz igen nagy sikerrel elénekelt címszerepe után. Minden regiszterében kiegyenlített, gyönyörű tónusú alt hangja és stílusérzéke: ezek voltak sikerének és pozíciójának biztosítékai. Leggyakrabban foglalkoztatott oratóriumszólistáink egyike volt. 1962-ben külföldre távozott és pályája is véget ért. Kossuth-díjas.

Tiszta csillagos éj volt Levélária

Tisztán éltemTosca imája

titkos házasság, A - Cimarosa 2 felv. vígoperája (1792, Bécs, Burgszínház), Bertati szövegére, Colman és Garrick vígjátéka nyomán. Magyarorsz. bem.: 1797, pesti Német Színház; 1963, pesti OH.

Cimarosa legjobb, ma is élő operája, a késő-nápolyi buffa-stílus remeke. Szellemes, és lírai részleteiben is ragyogó zene, kiegyensúlyozott formavilág, nagyszerű szerepek - ez tette időtállóvá a darabot. Bemutatója valószínűleg az operatörténet egyedülálló sikere: az egész darabot meg kellett ismételni - igaz, hogy II. Lipót császár kívánságára.

Geronimo (Bbar), az idős bolognai polgár Robisone grófhoz (Bar) akarja férjhezadni lányát, Elisettát (S). A grófnak azonban jobban tetszik az öreg másik lánya, Carolina (S). Az öregúr rangkórságának mindegy, melyik lánya lesz grófné, Carolina azonban titokban házasságot kötött már Paolinóval (T), Geronimo alkalmazottjával.

A bonyodalmat fokozza, hogy Geronimo idősecske nővére, Fidalma (A) is szerelmes Paolinóba. A két fiatal szökni készül. Éjszakai hálószoba-cserék után kiderül minden és rendbe is jön a bonyolult helyzet: a gróf lovagiasan feleségül veszi Elisettát.

titok, A - Smetana 3 felv. operája (1878, Prága), E. Krásnohorská szövegére.

Tittel, Bernhard (1873-?) - osztrák karm. Pályáját orgonistaként kezdte Bécsben, majd különböző kisebb német színházaknál volt karmester. 1912-ben a bécsi Volksoper, majd 1915-ben a S.O. egyik dirigense lett. 1923-28 a bpesti OH vezető karnagya volt.

Titurel - Wagner Parsifaljában a Grál agg királya, Amfortas apja (B).

Titurel, der fromme Held - Gurnemanz (B) elbeszélése a Grál-kehelyről és Amfortas bukásáról Wagner Parsifalja I. felvonásában.

Titus kegyessége - Mozart 2 felv. operája (1791 Prága), Metastasio C. Mazzola által átdolgozott szövegére. Magyarországi bem.: 1797, pesti Német Színház; 1809, Pozsony (magyarul). Mozart utolsó találkozása az opera seriával. A cselekmény Titus római császár körül zajlik, aki kegyelmesen megbocsát az életére törő összeesküvőknek. - Valamikor gyakran játszották, ma inkább csak részleteiben vagy koncertdobogón él. Metastasio szövegkönyvét rengetegen megkomponálták, t. k. Caldara (1734), Leo (1735), Hasse (1737), Wagenseil (17,46), Gluck (1751), Jommelli (1758), Anfossi (1769), Sarti (1771), Holzbauer (1780), Guglielmi (1785), Niccolini (1797).

TodesverkündigungHalál-híradás

Todi, Luiza Rosa de (1753-1833) - portugál op.én. (S). Pályáját Lisszabonban kezdte, prózai színészként. Énektanulmányai után Londonban debütált, 1777 Madridban lett sztár. Hatalmas sikert aratott Párizsban hangversenyénekesnőként, majd Bécsben és Berlinben volt primadonna. 1783-ban tért vissza Párizsba. Oroszországban, ismét Berlinben, majd újra Párizsban működött, mígnem visszavonulása után hazatért Portugáliába.

Tofts, Catherine (?-1756) - angol op.én. (S). Korának nagy londoni sztárja volt, a korszak legjobban megfizetett énekese, s ugyanakkor az első angol énekesek egyike, aki olasz operákban énekelt.

Toh, toh! Poffare il mondoMelitone prédikációja

Tokatyan, Armand (1896-1960) - bolgár szárm. amerikai op.én. (T). Operetténekesként kezdte pályáját Párizsban, majd olaszországi tanulmányai után 1921-ben Milánóban debütált, Puccini Manon Lescaut-jának Des Grieux-jeként. Még ugyanebben az évben az USA-ba került és 1923-ban a Met együttesének tagja lett, ahol megszakításokkal 1946-ig a színház vezető tenoristáinak egyike volt. Főleg az olasz repertoár főszerepeit énekelte. 1946 után még énekelt Európában.

Toldi szerelme - Mihalovich Ödön 3 felv. operája (1893, bpesti OH), id. Ábrányi Emil és Csiky Gergely szövegére, Arany eposza nyomán.

Tolsztoj, Lev (1828-1910) - orosz regényíró. Három művét adaptálták operaszínpadra: a Karenina Annát Hubay Jenő, a Feltámadást Alfano, a Háború és békét Prokofjev zenésítette meg.

tolvaj szarka, A - Rossini 2 felv. vígoperája (1817, Milánó, Sc.), Gherardini szövegére, egy francia komédia nyomán. Magyarorsz. bem.: 1819, pesti Német Színház. A múlt sz.-ban elég gyakran került színre, majd "elavultnak" tekintették, és csak nyitánya élt a hangversenypódiumon. 1965-ös firenzei felújítása óta egyre több helyen játsszák.

Tomba degli avi miciŐsi családi sírbolt!

Tom Jones - Philidor 2 felv. operája (1765, Párizs, Com.-ltalienne), Poinsinet szövegére, Fielding híres regénye nyomán.

Tom Rakewell - Stravinsky The Rake's Progress-ének címszereplője (T), az ördögtől elcsábított "kéjenc".

Tonio - Leoncavallo Bajazzókjának "bambája", aki féltékenységében tulajdonképpen a tragédia okozója lesz. Általában a Toniót alakító baritonista énekli a mű prológusát.

Toperczer Ilka (1847-1876) - magyar op.én. (S). 1867-ben debütált a N.Sz.-ban, mint Margit. Két évig a lipcsei opera tagja volt, majd 1869-73 a N.Sz. művésznője. Ekkor visszavonult a színpadtól, és hangversenyénekesnőként működött. Jeles drámai koloratúrszoprán volt (Fidelio, Szilágyi Erzsébet, Donna Anna).

Tordai Éva (1937-) - magyar op.én. (S). 1965-ben debütált a luzerni operaházban, Verdi Haramiák-jának Amáliájaként. Egy évadon át e színház, majd a bécsi Volksoper, 1966 óta az OH tagja. Vendégszerepelt a népi demokratikus országokban és Kubában. A lírai szoprán szerepkörben működik (Pillangókisasszony, Liu, Margit, Tatjána).

id. Toronyi Gyula (1872-1945) - magyar op.én. (T). Pályáját kisebb színházaknál kezdte, volt operetténekes is. 1912-ben lett az OH tagja. Korának talán legnagyobb karaktertenorja volt, egészen ragyogó színész és vérbeli buffo. Két alakítása emelkedik ki szerepköréből, melyeket a magyar operatörténet csúcsteljesítményei között tartunk számon: a Denevér Frosch-ja és főleg a Hovanscsina írnokja, mely igazi példája volt annak, hogyan tud egy zseniális művész kis szerepből az egész mű légkörét determináló és megadó főszerepet kreálni.

ifj. Toronyi Gyula (1896-1966) - magyar op.én. (T). Előbbi fia. Operettbonviván, majd a V.Sz. tagja volt. 1929-ben debütált az OH-ban, a Mesterdalnokok Moserjeként. Kitűnő comprimario-tenor volt, néhány főszereppel: Pinkerton, a Zsidónő Lipót hercege, V. László, Denevér-Alfréd.

Torreádor-dal - Escamillo (Bar) belépőáriája Bizet Carmenjának II. felvonásában, melyben a bikaviadalok hangulatát és izgalmát énekli meg.

Torri, Rosina (1898-) - olasz op.én. (S). 1919-ben debütált Valenzában, Mimiként. Kisebb olasz színpadokon, majd San Franciscóban működött, 1926-ban a C.G.-ben vendégszerepelt, s ugyanebben az évben ő énekelte Liut - pályája legjelentősebb szerepét - a Turandot római bemutató előadásán. A 30-as évek elején visszavonult.

Torvaldo e Dorliska - Rossini 3 felv. operája (1815, Róma, T. della Valle), Sterbini szövegére. Magyarorsz. bem.: 1821, pesti Német Színház.

Tosca - Puccini 3 felv. operája (1900, Róma, C), Giacosa és Illica szövegére, Sardou drámája nyomán. Magyar bem.: 1903, bpesti OH.

A Tosca zenéjének ismertetését egy negatív megállapítással kell kezdeni: néhány zenetörténész véleményével és egy bizonyos fokig begyökeresedett szemlélettel szemben a Toscának semmi köze nincs a verizmushoz. Ez a partitúra éppúgy távol áll Mascagni és Leoncavallo lényegében drámaiatlan stílusától, mint bármely más Puccini-mű. Igazi hősi opera a darab, csak a II. felvonás kínzási jelenetének naturalizmusa ad neki külön, a hagyományos típustól eltérő színeket. Tökéletesen kiegyensúlyozott dramaturgia jellemzi: a mélységesen átélt líraiság éppúgy megtalálja a maga adekvát kifejezését, mint a heroikus hang vagy a feszült drámai izgalom. Mint minden Puccini műben, a Toscában is megcsodálhatjuk a zenének a színpaddal való tökéletes összeforrottságát és a dramaturgia tömörségét.

Nem sokan tudják, hogy mind a három főszereplő élő történelmi személy volt. Scarpia szicíliai báró, Tosca a kor híres énekesnője, Paisiello és Cimarosa tanítványa, Cavaradossi pedig Párizsban, Davidnál tanult festőművész, aki Rómába visszatérve a Teatro Argentinában volt díszlettervező, és itt ismerkedett meg Toscával.

Tosca imája - a címszereplő (S) áriája Puccini Toscájának II. felvonásában. A "Tosca imája" elnevezés - noha átment a köztudatba - helytelen, mivel a szövegben szó sincs imáról.

Toscanini, Arturo (1867-1957) - olasz karm. 1886-ban debütált Rio de Janeiróban, az Aida elvezénylésével, beugrásként. Mint csellista működött a zenekarban, s amikor a karmesteri pultra lépett ezen az estén, az első tette a partitúra becsukása volt. Mindent mindig kívülről vezényelt. Hazájába visszatérve különböző olasz operaházaknál tevékenykedett, s már egész fiatal korában hatalmas sikereket aratott: 1892-ben rábízták a Bajazzók, 1896-ban a Bohémélet bemutató előadását. 1898-ban lett a Sc. vezető karmestere. Több ízben szakított Milánó nagy operaházával, majd újra visszatért, így 1898-1902-ig, 1906-1908-ig és 1921-29-ig állt az élén. A közbeeső időszakokban a világ több nagy operai centrumában működött, főleg a Met-ben. Ebben a színházban ő vezényelte a Nyugat lánya ősbemutatóját, és ide tért vissza 1929 után, amikor egy fasiszta banda Bolognában megpofozta, mivel nem volt hajlandó eldirigálni a fasiszta himnuszt. Bayreuthba és Salzburgba még ellátogatott, felejthetetlen Mesterdalnokokat, illetve Falstaffot és Fideliót dirigálva, majd végleg New Yorkban telepedett le. Az ő kedvéért hozták létre az NBC zenekart, amellyel számtalan hangversenyt adott, s amely öregkori operafelvételeinek zenekara is.

Toscaniniben tiszteljük a XX. sz. utolérhetetlenül legnagyobb karmestergéniuszát. Megszállottja volt a partitúrahűségnek, produkcióiban (hanglemezfelvételein is) a legkisebb hangértékek is tökéletesen úgy szólalnak meg, ahogy a szerző leírta és elképzelte. A mélyére látott minden műnek, és minden zenei alkotásnak a legbensőbb lényegét tudta felszínre hozni tolmácsolásaiban. Univerzális lángelme volt, aki egyforma tökéletességgel szólaltatta meg a zeneirodalom remekeit Mozarttól Gershwinig. Igazi területe azonban az olasz operamuzsika volt. Verdi-tolmácsolásait késői hanglemezein "kritikai kiadásnak" ismerhetjük el; s ugyanígy Puccini-értelmezését, vagy bármilyen olasz operamuzsika realizálását tőle kaptuk a legautentikusabban. Mozart és Wagner operái éppígy közelálltak hozzá. Bayreuthi Mesterdalnokok-tolmácsolása hallatán többen mondták: ezek voltak Wagner autentikus tempói, ez volt Wagner autentikus felfogása.

Mindezt csak úgy érhette el, hogy valóságos zsarnokként állt szemben a zenekarral és az énekesekkel. Anekdoták és legendák százai keringenek összecsapásairól, melyek során habozás nélkül tiltott ki énekeseket előadásairól. Nem egy botrány köszönhető annak, hogy nem tűrte az előadások megszakítását, az ismétlést. Mindez azonban egyetlen célt szolgált: az elképzelhető legtökéletesebb előadást, azaz, a művek és a mesterek elképzelhető legalázatosabb szolgálatát.

Tosi, Piero Francesco (1647-1732) - olasz op.én. (férfi S. és énektanár). Hazájában és Németországban szerepelt nagy sikerrel, majd 1692-ben Londonban telepedett le, ahol nemsokára befejezte színpadi szerepléseit és áttért a tanításra. Híres tankönyve, az Opinioni de' cantori antichi e moderni o sieno osservazioni sopra il canto figurato századokon át a bel canto stílus és módszer legfontosabb vezérfonala volt, melyet még a XVIII. sz.-ban lefordítottak angolra, németre és franciára.

Tóth Aladár (1898-1968) - magyar zeneesztéta. Tudományos és kritikusi működésének méltatása nem tartozik e lexikon tárgykörébe. 1946-1956-ig az OH igazgatója volt. Ő szerződtette Bpestre Ottó Klemperert, és ő építette fel az OH háború utáni repertoárját és művészgárdáját. Kossuth-díjas.

Tóth József (1923-) - magyar op.én. (B). 1957-ben debütált a debreceni Csokonai Színházban, a Márta Lord Tristanjában. Azóta e színház tagja a Mozart- és Verdi-basszus szerepkörben. Parmában vendégszerepelt.

Tóth Lajos (1900-) - magyar op.én. (Bar). 1946-ban debütált az OH-ban, Tonióként. Addig volt orvostanhallgató, kovács, kántor-karnagy, katonatiszt. Az OH-ban 1961-ig működött; zengő, hatalmas volumenű hangján a lírai és hősbariton főszerepek és karakterfigurák egész sora szólalt meg: Rigoletto, Germont, Salamon, Monterone, Fidelio-Miniszter, Komtur stb.

Tóth Péter (1924-) - magyar karmester. 1947-ben debütált a bpesti Vígoperában, a Szöktetés dirigálásával. 1950-67 az OH tagja, előbb korrepetitorként, majd karmesterként. Főleg modern operák betanításában és vezénylésében volt jelentős sikere. 1967-ben külföldre távozott, azóta Münchenben működik.

Tóth Sándor (1925-) - magyar op.én. (Bar). 1949-55 a Honvéd Művészegyüttes szólistája, 1956-68-ig különböző NDK-beli operaházak (köztük a drezdai és a lipcsei) művésze, 1968 óta az OH tagja. Gerában debütált 1956-ban, Luna grófként. Az OH-ban a karakterbariton szerepkörben működik (Alberich, Beckmesser, Lescaut stb.). Liszt-díjas.

Tourel, Jennie (1910-1973) - kanadai op.én. (MS). 1933-ban debütált a párizsi O.C.-ban, Carmenként. 1940-ig volt e színház vezető mezzója, igen híres Mignon, Adalgisa és Rosina. Ő énekelte először Stravinsky The Rake's Progressének Baba the Turk-jét. Az egyvonásos g-től a háromvonásos c-ig terjedő hatalmas hangja és briliáns technikája révén világszerte elismert mezzoszoprán.

Tozzi, Giorgio (1923-) - olasz szárm. amerikai op.én. (Bbar). New Yorkban debütált 1949-ben, Britten Lukréciájának Tarquiniusaként. Később Londonban, majd Milánóban tanult tovább, 1954-től a Sc., 55-től a Met állandó vendégei közé tartozik. Hatalmas hangerejű basszbariton, akinek kifejezés-gazdag hangján egyaránt életrekelnek Mozart, Wagner és Verdi alakjai. Híres Figaro (Mozart), Sarastro, Pogner és Gvárdián.

Tömjénfüst árad - Lucia (S) nagy őrülési jelenete lassú szakaszának kezdősora Donizetti Lammermoori Luciájának III. felvonásában.

Töpper, Hertha (1924-) - osztrák op.én. (MS). 1945-ben debütált Grazban. Ulricaként. 1952 óta a müncheni operaház tagja. Elegáns stílusú és nagy muzikalitású énekesnő, aki főleg Mozart-, Wagner- és Strauss-szerepekben ért el nagy karriert.

tragédie lyrique - a XVII. sz.-i francia operatípus általánosságban használt elnevezése. Témája mindig komoly, de nem szükségszerűen tragikus. Típusát legfőként Lully művei képviselik.

A Lully-féle operatípus igen sok vonásban elüt a kor olasz darabjaitól. A francia szellem és hagyomány megkövetelte, hogy a színpadi műben, s így az operában is egyformán legyen képviselve az ének, a tánc, a dráma és a szöveg. Így a tragédie lyrique rövidrefogott, rendszerint dalszerű formálása áriák, táncbetétek, kórustételek és recitativók egybefüggő sorozata. Lully nemcsak a műfajt magát alapította meg és emelte magas szintre; az ő nevéhez fűződik - és olasz származású lévén, ez külön érdeme - a francia operai prozódia törvénybe iktatása. A tragédie lyrique mindig emelkedett hangú, de át is tud forrósodni a szenvedélytől, színes és izgalmas is tud lenni - ha nem is Lully, de követői, főleg Rameau műveiben.

transzponálás - ma már elég ritkán előforduló eset, régebben azonban elég gyakori volt: ha egy-egy énekes indiszpozíció vagy hangi hiányosság folytán nem tud az eredeti fekvésben elénekelni egy áriát, fél vagy egész hanggal letranszponálják. (Tipikus eset: Manrico C-dúr Strettáját, ha a tenoristának aznap vagy általában nincsen biztos magas C-je, B-dúrba, tehát egy egész hanggal lejjebb transzponálják.) Nem tévesztendő össze a punktírozással (l. ott).

Traubel, Helen (1899-1972) - amerikai op.én. (S). Pályáját hangversenyénekesként kezdte, 1925-34-ig. Ekkor szerződtette a Met. Kiugrása egy 1939-es Walkür-előadáshoz kapcsolódik, amikor Traubel énekelte Sieglinde szerepét. 1941-től, Flagstad távozásától kezdve ő lett a Met vezető Wagner-szopránja. 1953-ban a színház igazgatója, Rudolf Bing felbontotta szerződését, mert "túl gyakran fordult meg éjszakai lokálokban". Amerika-szerte hatalmas sikereket aratott, majd visszavonulása után ... detektívregényeket írt.

Traubmann, Sophie (1867-1951) - amerikai op.én. (S). Viardot és Marchesi növendéke volt, Wagner-szerepeit Cosima Wagnerrel tanulta. New Yorkban debütált a 80-as években, Vénuszként. 1888-tól 1902-ig a Met egyik neves Wagner-szopránja volt.

Traurigkeit ward mir zum LoseMily nagy bánat...

travestinadrágszerep

Traviata - Verdi 3 felv. operája (1853, Velence, F.), Piave szövegére, Dumas Kaméliás hölgy c. drámája nyomán. Magyar bem.: 1857, bpesti N.Sz.

A középső Verdi-periódus ún. "romantikus triászának" harmadik darabja. Rendkívül nevezetes alkotás, mind a teljes operatörténet, mind Verdi fejlődése szempontjából. Első eset volt ugyanis, hogy komoly, tragikus tárgyú opera saját korából merítse cselekményét. Verdi művészi pályáján azért jelentős, mert ebben a műben alkalmazza először azt a "társalgási stílust", amelynek lényege: a zenekar önállóan felépített zenei anyaga fölött melodikus recitatívóban zajlik a dialógus. Tipikus példája az I. felvonás kezdete és a II. felvonás nagy fináléja. Ezekben a zenekar stilizált táncokat szólaltat meg, vagy, mint a híres kártyajelenetben, helyzet- és konfliktusfestő motivikát. A Traviata jellegzetesen szóló-opera: zenei anyagában túlnyomó többségben vannak az áriák és kettősök. Csodálatosan kidolgozottak és jelentősek a nagyobb együttesek, mint pl. a II. felv. említett fináléja.

Tra voi, belleHol a szőke, hol a barna

Traxel, Josef (1918-) - német op.én. (T.) 1942-ben debütált Don Ottavióként Mainzban. Tulajdonképpeni pályafutása azonban csak a háború után indult meg. 1952 óta a stuttgarti opera tagja. Énekelt Strauss Danaejának bemutatóján, vendégművésze volt Bayreuthnak is. Nemcsak operai hőstenorként, hanem oratóriumszólistaként is jó nevet szerzett magának.

Trebelli, Zelia (1838-1892) - francia op.én. (MS). 1859-ben debütált Madridban, Rosinaként. Németországban, Angliában, a Met-ben működött, több ízben vendégszerepelt Bpesten is. Főleg nadrágszerepekben aratott nagy sikereket. Ő volt a Met első Carmenje.

Tréfás György (1931-) - magyar op.én. (B). 1957-ben debütált a debreceni Csokonai Színházban, az Otello Hírnökeként. Azóta e társulat vezető basszistája (Kékszakállú, Sarastro, Ozmin, Attila, Gremin). Parmában, Drezdában és Antwerpenben vendégszerepelt. Oratóriumszólistaként is sikerrel működik. Liszt-díjas.

tremoló - A hang túlzott reszketése, rendszerint rossz technika, esetleg fiziológiai hiány vagy rendellenesség következménye.

Treptow, Günther (1907-) - német op.én. (T). Berlinben debütált 1936-ban, a Bolygó hollandi Kormányosaként. 1936-50-ig a német fővárosban működött, 1955 óta a S.O. tagja. A háború alatti és közvetlen utáni évek egyik neves hőstenorja, Bayreuthban, Bécsben, a Met-ben és Londonban is megcsodált Siegfried és Trisztán.

Tre sbirri, una carozzaTe Deum

Treulich geführtNászinduló

trilla - Hangszeres és énekes díszítés: a főhang és felső váltóhangja gyors váltogatása. Az énekes-ékesítések közt talán a leggyakoribb és egyben a legrégebbiek egyike. A trilla hossza, azaz időtartama általában az énekes képességeitől függ, bár a zeneszerző néha megkövetelheti a rövid trillát (ezt mordentnek vagy paránytrillának is nevezik.) A trilla befejezése után úgynevezett utóka következik, amely az alsó váltóhanggal kombinálja a trillát. Kadenciák végén a bel canto és a romantikus korban kötelező volt a trilla: a minél hosszabban kitartott zárótrilláról lépett az énekes a befejező hangra. A trillának lehet drámai kifejezőereje is, általában azonban a díszítés - bizonyos korokban, bizonyos énekesi stílusokban öncélú - eszköze. (Vö. Koloratúr-technika)

Trinke, Liebchen, trinke schnellIgyál kincsem, csak igyál

triomphe de l'Amour sur des bergers et bergères, Le (A szerelem diadala a pásztorok és pásztorlányok felett) - La Guerre operája (1655, Párizs, Louvre), de Beys szövegére. A kutatás mai állása szerint ez az első francia opera.

Trionfi (Triumfusok) - Orff triptichonjának - Carmina Burana, Catulli Carmina, Trionfo d'Afrodite - összefoglaló címe.

Trionfo d'Afrodite (Aphrodité diadala) - Orff "szcenikus concertó"-ja (1953, Milánó, Sc., Schwarzkopffal, Geddával, Karajan vezénylete alatt), a zeneszerző szövegére, Catullus, Sappho és Euripidész nyomán. A "Trionfi"-triptichon része. Színpadon és hangverseny-előadáson egyaránt megszólaltatható.

Triptichon - Puccini A köpeny, Angelica nővér és Gianni Schicchi c. operáinak összefoglaló neve. Lásd az említett operák külön címszavainál.

Triquet - Csajkovszkij Anyeginjének kedves idős francia figurája (T).

Trisztán és Izolda - Wagner 3 felv. zenedrámája (1865, München), a zeneszerző szövegére. Magyar bem.: 1901, bpesti OH.

A Trisztán nemcsak Wagner fejlődésében jelent fordulópontot, hanem az egész múlt századi zene történetében. Ez az a mű, amelyben Wagner harmóniai stílusát megújítja: a hangnemek határvonalait és felismerhetőségét szinte teljesen elmossa az alterált akkordok állandó használata, s ezáltal az addig is már meglevő "végtelen dallamhoz" a harmóniai folyamat "végtelensége" járul hozzá. Mindehhez kapcsolódik a ritmika éles kontúrjainak úgyszólván teljes eltűnése, az átkötött hangok, szinkópák segítségével. Wagner ugyan a Nürnbergi mesterdalnokokban és Az istenek alkonya néhány részletében visszatér az éles ritmizáláshoz, de egész további alkotásában döntőek maradnak az említett karakterisztikumok. És ez az, amivel hatást gyakorolt az utána következő zeneszerzőkre. A Trisztán partitúrájából lehet levezetni Schönberg és köre újításait, a dodekafónia rendszerét. Hatással volt ez a muzsika Debussyre, Puccinira, a fiatal Bartókra, és a századforduló egész zenei világára. A Trisztán külső cselekménye tulajdonképpen nem túl lényeges. Az igazi cselekmény a lelkekben, az érzelmekben, szenvedélyekben zajlik le.

TritticoTriptichon

Troilus és Cressida - William Walton 3 felv. operája (1954, London), Christopher Hassall szövegére, Chaucer költeménye nyomán (nem a Shakespeare-dráma alapján).

TrójaAkhillész, Odüsszeusz, Paris és Heléna, Iphigenia Auliszban, Aeneas.

trójaiak, A - Berlioz operája, a zeneszerző szövegére, Vergilius Aeneise nyomán. A mű eredetileg 5 felvonásos volt, de a szerző, hogy darabja előadásra kerülhessen, két részre osztotta. Így lett az 1. és 2. felvonásból "Trója bevétele" címmel 3 felv. opera (1890, Karlsruhe), míg az eredeti mű 3., 4. és 5. felvonásából "A trójaiak Karthágóban" címmel 5 felvonásos, prológusos darab (1863, Párizs, T. Lyrique).

Trompeter von Säckingen, Dersäckingeni trombitás, A

trovatore, Iltrubadúr, A

Troyanos, Tatiana (1938-) - görög szárm. amerikai op.én. (MS). 1963-ban debütált a New York-i City Center operában, majd 1965-ben a hamburgi opera tagja lett. Nemzetközi karrierje Richard Strauss jegyében indult: 1966-ban Aix-en-Provence-ban (az Ariadné Komponistájaként) és 1967-ben a C.G.-ben (Octavianként). Hangi kvalitásain kívül magasrendű előadóművészi-színészi képességei révén lett világsztár. Repertoárja Cherubintól Strausson át a legmodernebb művekig terjed (ő énekelte 1969-ben Penderecki Louduni ördögök c. operájának női főszerepét).

Trötschel, Elfriede (1913-1958) - német op.én. (S). 1934-ben Karl Böhm szerződtette a drezdai operához. 1944-ig e színház tagja volt. 1947-től korai haláláig a berlini S.O. és a Komische Oper ünnepelt szopránénekese. Híres oratóriumszólista volt.

trubadúr, A - Verdi 4 felv. operája (1853, Róma, T. Apollo), Cammarano szövegére, Gutiérrez drámája nyomán. Magyar bem.: 1854. bpesti N.Sz.

Verdi "romantikus triászának" középső darabja. A legvadabb, legszenvedélyesebb Verdi-operák egyike. Ugyanaz a fékevesztett szenvedély hatja át, mint korábban az Ernanit, később a Végzet hatalmát. S ennek megfelelően kifejezőeszközei is a legrikítóbb színekkel - ma így mondanánk: plakátszerűen - hatnak. De a Trubadúr partitúrája ugyanakkor mintapéldája a tökéletesen homogén zenedramaturgiai szerkesztésnek is. Visszatérő motívum-hálózat fonja egységbe a zenét, ilyen pl. az ún. "máglya-dallamok" azonos felépítésű rendszere. A lehető legtávolabb áll ez a muzsika attól, aminek a múlt század és néha még napjaink - főleg német - esztétái tekintik: a verkli-zenétől. Tökéletes jellemábrázolás, helyzetfestés és szigorú dramaturgiai felépítés - ezek legfőbb jellemzői.

Még egy félreértést kell eloszlatni: a Trubadúr szövegkönyve minden ellenkező hiedelemmel szemben világos és logikus. Nyoma sincs benne annak a zűrzavarnak, amit egy évszázadon át ráfogtak. A háttérhez annyit kell tudni, hogy a XV. sz.-ban, egy spanyol polgárháború idején játszódik. A király ellen fellázadt Urgel gróf; a királyi seregek egyik vezére Luna gróf, míg a lázadók vezérei közé tartozik Manrico.

Tucci, Gabriella (1932-) - olasz op.én. (S). Spoletóban debütált 1952-ben, a Végzet hatalma Leonórájaként. Igen hamar futott be nagy nemzetközi karriert, énekelt Rómában, a Sc.-ban, Veronában, Münchenben, a C.G.-ben, sőt Japánban is. 1960-ban a Met hívta meg. Az 50-60-as évek jelentős olasz drámai szopránjai közé tartozott, híres Tosca, Aida, Nedda stb. A 70-es évek elején lehanyatlott, és 1973-as bpesti vendégfellépése a magyar operajátszás egyik legnagyobb bukása volt.

Tu che a Dio spiegasti l'aliÓ, te hűséges szerelmem

Tu che di gel sei cintaTe, ki elűzted a vágyat

Tu che la vanitàSzólok hozzád, Nagyúr

Tucker, Richard (1914-1975) - amerikai op.én. (T). A Met-ben debütált 1945-ben, a Gioconda Enzójaként. Azóta a Met vezető tenoristája az olasz és francia repertoárban. Toscanini amerikai éveiben gyakran választotta produkcióinak főszerepeire. A háború utáni évtizedek egyik legjelentősebb spinto-tenorja, aki mind hangszépségével, mind előadói stílusának temperamentumával és sokszínűségével nagy sikereket aratott. A világ minden jelentős operaszínpadán és fesztiválján fellépett; leghíresebb szerepei: Cavaradossi, (Budapesten is), Enzo, Radames, Richard, Lenszkij és a Denevér Alfrédja.

Tuczek, Vincenz (17557-1820) - cseh szárm. karm. és zszerző. Pályája elején tenorista volt, majd különböző színházak zenekarában játszott és vezényelt. 1801-től haláláig a pesti Német Színház karmestere volt (egyidejűleg a bécsi Leopoldstädter Theaterben is működött). Pesti tevékenysége idején 20 színpadi művét, illetve oratóriumát mutatták be a magyar fővárosban.

Tu puniscimi, o Signore - Verdi Luisa Millerje II. felvonásában a címszereplő (S) drámai nagyáriája.

Turandot - Puccini 3 felv. operája (1926, Milánó, Sc.), Adami és Simoni szövegére, Gozzi komédiája nyomán. Magyar bem.: 1927, bpesti OH.

Puccini utolsó, befejezetlenül maradt operája; a vázlatok alapján Franco Alfano komponálta meg a mű zárójelenetét. - Noha a zenei kifejezőeszközök vonatkozásában a Turandot egyenes folytatása a komponista addigi műveinek, sőt, fejlődésének koronája, mégis külön helyet foglal el az életműben. Vannak olyan vonatkozásai a partitúrának, amelyek pl. a Manon Lescaut-ban találják meg párjukat: ilyen a kórus előtérbe helyezése. Dramaturgiailag külön érdekesség a II. felv. 1. képe, amelyben teljesen szünetel a cselekmény - egyedülálló eset Puccini oeuvre-jében. Hangszerelő tudása a Turandotban ér el a tetőpontra: a mindig mindenkitől tanuló és kora zenei fejlődését figyelemmel kísérő mester zenekari palettáján vitathatatlanul nyomot hagyott a korai Stravinsky-stílus is. A zenei építkezés - a nagyméretű kórustételeket leszámítva - azonos a régebbi Puccini-stílussal: az áriák rövidre fogottak, és a recitativo-részek is ariózusak.

Ugyanezt a témát mások is feldolgozták operaként: Franz Danzi (1815), Reissiger (1835), Vesque von Püttlingen (1838), Bazzini (1867) és Busoni (1917).

A Gozzi-komédia Schiller-féle német átdolgozásához Weber írt kísérőzenét (1809).

Turco in Italia, Il (A török Itáliában) - Rossini 2 felv. operája (1814, Milánó, Sc.), Romani szövegére. Magyarországi bem.: 1821, pesti Német Színház.

Turiddu - Mascagni Parasztbecsületének férfihőse (T), a csapodár falusi Don Juan.

turn of the screw, The (Fordul a csavar) - Britten 2 felv. operája prológussal (1854, Velence, F.), Myfanwy Piper szövegére, Henry James novellája nyomán. A cím egyaránt vonatkozik a misztikus történet egyre feszültebbé váló drámaiságára, valamint a zenei szerkezetre, amelyben a főtéma "csavarja" 15 variációban "fordul meg".

Turner, Claramae (1920-) - amerikai op.én. (A). Operetténekesként kezdte pályáját, majd 1944-ben debütált a San Franciscó-i operában. 1946-ban ő énekelte először Menotti Médiumának címszerepét. Ez oly sikerrel járt, hogy a Met szerződtette. Azóta az USA egyik vezető altistája; főleg San Franciscóban működik. Repertoárja több mint 75 szerepre terjed.

Turner, Eva (1892-) - angol op.én. (S). - A Carl Rosa-társulat kórusának tagja, s ugyanitt debütált 1917-ben, a Tannhäuser egyik apródjaként. 1924-ig tagja az együttesnek, s ez alatt az idő alatt kiváló drámai szopránná fejlődött. Még ugyanebben az évben Toscanini Scala-együttesében lép fel, a Rajna kincse Freiájaként. Ideális Turandot volt, tulajdonképpen ő vitte világsikerre a darabot. Pályája Anglián kívül egész Európában és Amerikában is hatalmas sikerekben volt gazdag. Visszavonulása után (1950-től) Amerikában, majd Londonban tanított. Hatalmas volumenű drámai szopránhang birtokosa volt, mely Verdi és Wagner műveiben találta meg legfőbb előadói területét.

Turolla, Emma (1859-?) - olasz op.én. (S). Már világjáró sztár volt, amikor 1883-ban először vendégszerepelt Trubadúr-Leonóraként a N.Sz.-ban. Az OH-nak megnyitásától, 1884-től 1887-ig volt szerződtetett tagja; 1913-14-ben énektanárnőként működött Bpesten. Később Pétervárott férjhez ment, és hangversenyénekesként tevékenykedett csak. Mind a Verdi-, mind a Wagner-repertoárban működött, kiváló Aida, Desdemona, Elza, Tannhäuser-Erzsébet volt.

Turpinszky Béla (1933-) - magyar op.én. (Bar, majd T). 1957 óta az OH tagja, 1960-ig az énekkarban, azóta magánénekesként. 1960-ban debütált Britten Albert Herringjének Sid-jeként. 1967-ig baritonista volt, azóta hőstenor. E váltás után a Wagner-tenor szerepkört tölti be, énekli Siegmundot, a két Siegfriedet és Stolzingi Walthert, valamint Eriket. E szerepeket nemcsak itthon, hanem több NSZK-beli operaházban is megszólaltatta. Liszt-díjas.

Tutsek Piroska (1905-) - magyar op.én. (MS). 1933-ban debütált az OH-ban, Amnerisként. Hamar a színház egyik vezető drámai mezzója lett, 1937-ben már Bruno Walter vezénylete alatt énekli a bécsi S.O.-ban Eboli szerepét. Ettől kezdve a bécsi S.O. állandó vendégei közé tartozik, és énekel a salzburgi Ünnepi Játékokon is. Vendégszerepelt a Sc.-ban is. Nemcsak drámai árnyalatokban gazdag és szépcsengésű hanganyaga, hanem színpadi játéka és fejlett mozgáskultúrája is oka nagy sikereinek. (Lajtha Lysistrata c. pantomimjének főszerepét is alakította.) Verdi-szerepei mellett jelentős Wagner-énekesnő (Fricka, Vénusz, Ortrud, Kundry, Brangäne), s általában a drámai mezzo-szerepek kiváló alakítója. Ikertestvére, Tutsek Ilona drámai szopránként működött a lübecki operaházban.

Tutte le festeTemplomban láttuk egymást

Tutto nel mondo è burla Ez a világ mily furcsa

Tu, tu, piccolo iddioTe! Te! Hadd átölelnem

Tükörária - Dapertutto (Bar) áriája Offenbach Hoffmann meséi c. operájának velencei képében, melyben a költő lelkének megszerzéséről énekel.

Tündér-dal - Annuska (S) nőikar-kíséretes áriája Verdi Falstaffja utolsó képében.

tündérek, A - Richard Wagner 3 felv. operája (1888, München), a zeneszerző szövegére, Gozzi "La donna serpente" c. komédiája nyomán. Wagner 1833-34-ben írt első operája; a zeneszerző életében nem került előadásra. Ugyanezt a Gozzi-komédiát, az eredeti címmel, 1932-ben Casella is operaszínpadra vitte.

tündérkirálynő, A - Purcell "masque"-ja 5 felv.-ban prológussal (1692, London), Shakespeare Szentivánéji álom-jának anonim adaptációjára. Tulajdonképpen nem opera, hanem dalok, kórustételek és táncok sorozata; éppen ezért napjainkban inkább koncertpódiumon szólal meg.

Tündöklőbb az ő orcája - Luna gróf (Bar) szerelmi áriája Verdi Trubadúrjának II. felv. 2. képében.

tüzes angyal, A - Prokofjev 5 felv. operája (1954, Párizs, hangversenybemutató, 1955, Velence, F. színpadi premier), a zeneszerző szövegére, Valerij Brjuszov regénye nyomán. (A mű 1922-25-ben készült.)

Prokofjev sokak szerint legjobb operája, a romantikus orosz regényíró középkori boszorkánytörténete alapján.

Tűzkórus - Verdi Otellója I. felvonásában felhangzó virtuóz, vidám kórustétel.

Tűzvarázs - Wagner Walkürjének zárójelenete. Lényegében természetfestő zenekari kép, benne Wotan (Bbar) egyetlen frázisával. Koncertelőadáson általában Wotan búcsújával (l. ott) együtt szokták játszani.

Tűz-víz jelenet - Mozart Varázsfuvolája II. fináléjában Pamina (S) és Tamino (T), valamint a két Őrtálló (T, B) többrészes nagyjelenete. Az első rész szabályos korálfeldolgozás, melyben a két Őrtálló cantus firmusát a zenekar fugatója kíséri, majd a két szerelmes duettje következik, ehhez csatlakozik a fuvolaszólós induló, a próba tulajdonképpeni kísérőzenéje.

Tynes, Margaret (1930-) - amerikai op.én. (S). Egyetemi tanulmányaival párhuzamosan tanult énekelni, 1949-ben a New York-i City Center Operában debütált. A 60-as években Olaszországban telepedett le, azóta is ott él. 1962-ben járt először nálunk, az OH-ban és a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Nem túl nagy hangvolumene ellenére drámai szoprán. Fénykorában csodálatos drámai művészettel, prózai színpadra méltó színészi készséggel feledtette, hogy hangja nem elég erőteljes Aida, Desdemona, a Lady vagy Salome szerepéhez. Mintapéldája a korszerű énekes-színésznek.




Hátra Kezdőlap Előre