Bevezetés

Bár az ún. atipikus tanulási módszerek népszerűsödését az utóbbi évtizedek hozták magukkal - elsősorban az élethosszig tartó tanulás elvárásainak jegyében, valamint a felnőttek tanulási hatékonyságának növelése céljából -, alapjai ennél sokkal messzebbre nyúlnak vissza: egyes elemei ugyanis megfigyelhetők már a különféle reformpedagógiai törekvésekben is. Elsősorban Dewey, Freinet és Montessori munkáiban találhatóak meg azok a gondolatok, amik nyomán később - más társadalmi környezetben - kibontakozhattak a nem-szokványos tanulás különféle formái, módszerei. Mígnem a '60-as és '70-es években, főként az Amerikai Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, valóban megkezdődött a hagyományos oktatási formák látványos "fellazulása", s mindez teret adott a tanulással-tanítással kapcsolatos új látásmód különféle területeken való érvényesülésének is.

Deweynak a '70-es években tapasztalt "újrafelfedezése" - például - szinte egyet jelentett a pedagógiai reformok perspektívájával; sokan kifejezetten az általa megalapozott projekt-oktatástól várták a hagyományos iskolarendszerű oktatásban kudarcot valló tanulók kizárólagos kibontakozási lehetőségeit. A Freinet által hangoztatott - pontosabban a gyermekektől általa elvárt nagyfokú tanulási önállóság -, és a Montessori-féle, a szabad választásokon alapuló pedagógia alapelvei pedig teljes összhangban voltak az "aktív részvétel" fontossága mellett elkötelezett kiváló pszichológusok, a gyermekpszichológus Piaget, a humanisztikus irányzat "apostolainak" tekintett Rogers, Lewin és Maslow nagyhatású nézeteivel is. Mindez elkerülhetetlenül újabb, az eddigieknél jóval nagyobb önállóságot igénylő módszerek alkalmazásának lehetőségét kínálta a legkülönbözőbb pedagógiai helyzetek szereplői számára.

Ezek alatt az évtizedek alatt soha nem látott méretű fejlődés következett be a technikában, így az ismeretszerzést - vagyis nemcsak az intézményes oktatást és a tanulást - befolyásolni tudó kommunikációban is; ekkor ugyanis már nemcsak a rádiótól, hanem a televíziótól is mind több segítségre tudtak számítani azok, akik folyamatosan a gyerekek és felnőttek tömeges oktatásának-képzésének új és hatékony útjait keresték. Mint ahogy alapvető változás következett be az ismeretterjesztést szolgáló intézmények struktúrájában és működésében is; észrevehetően megváltozott - például - a könyvtárak szerepe (mind nagyobb jelentőségre tettek szert a "fal nélküli könyvtár" kezdeményezései mellett különféle egyéb, szakmai-módszertani újítások is, beleértve azt az új irányt is, ami a könyvtárakat - ismeretterjesztő és közművelődési feladataik ellátásának kötelezettsége mellett - átirányította a szociális szféra területére is. Új utakat keresett egyébként maga az ismeretszerzés is; s ki kell emelni azt is, hogy mindebben a sok változásban növekvő szerephez jutottak a civil kezdeményezések is (talán elég, ha itt csak a népfőiskolai mozgalom újjáéledése körüli számtalan remek kezdeményezésre és eredményre hivatkozom). Mindez rávilágított arra, hogy ismereteket szerezni, tudáshoz jutni nem csak a formális oktatás keretei között lehet: számtalan egyéb alkalom is kínálkozik hozzá, csak ki kell használni őket.

...