Előszó

Ehhez a könyvhöz tulajdonképpen nem is kellene előszót írni, mert hisz a nácik tizenkét évi uralma és mind az arról szóló irások, könyvek és okiratok ezrei ékes előszavak ahhoz, ami Buchenwaldban meg a többi haláltáborban lejátszódott. Már a müncheni söröspince rosszagu levegőjében 1923-ban, ott bűzlött Auschwitz meg Buchenwald. A nürembergi pártgyűléseken, ahova a veszett Hitler és a még talán veszettebb csatlósai évente gyülekeztek, ahol az úgynevezett "nürembergi törvényeket" meghozták, hangos előszót ordítottak a világba azok, akik ezt a borzalmat az emberiségre hozták és akik aztán ott lógtak a nürembergi börtön udvarán utószó gyanánt.

Aki ennek a könyvnek a tartalmát összeírta és aki átélte elejétől végig, egy örökké fájó vádiratnak szánta az embergyilkos náci vadállatok ellen és szüntelen unszolásnak, hogy a civilizált emberiség ne engedje, hogy a gyilkosok szárazon megússzák ezt a rettenetet. Még ma is nagyon sokan vannak, akik nem akarják elhinni, hogy ezek a dolgok megtörténtek Hitler uralma alatt. Nehéz is elhinni. Emberi agy nem képes arra, hogy ilyesmit feltételezzen más, kétlábon járó emberekről, sőt tigrisekről sem. Ha nem a magam szemeivel láttam volna, talán magam is kételkednék benne. Erre a könyvre azért van szükség, hogy a Taftok, meg a jelentékenyebb nácibarátok ne védelmezhessék ezeket a tigriseket olyan hatásosan, mint ahogy védelmezni akarják őket, hogy a világ lássa be, hogy itt nincs helye sem kegyelemnek, sem elnézésnek, hogy nincs olyan hosszú idő, ami behegesztene annyi sebet és hogy aki ezt is el akarja felejteni, az csak nagyon megátalkodott felejtő lehet.

Iparkodtunk ezt a történetet ugy elmondani, hogy ne keltsünk borzongást az olvasóban, hogy elkerüljünk lehetőleg minden olyan incidenst, amely álmatlan éjszakákat okozna az embereknek. Nagyon sok olyan eseményt szándékosan kihagytunk, mert noha nehéz borzalmas dolgokat elmondani ugy, hogy azok ne okozzanak borzongást, ugy éreztük, hogy a történet meghamisítása nélkül le kell, hogy tompítsuk a retteneteket, nehogy megkínozzuk a jóhiszemű olvasót feleslegesen. Amit elmondtunk az a színtiszta igazság és az is elegendő arra, hogy tiszta képet adjunk arról, ami Belgiumban meg más táborokban történt a nácik uralma alatt.

Weinstock Jenő tizennyolc hónapot töltött a buchenwaldi haláltáborban, aminek minden perce halálfélelemmel volt terhes, mert nem volt olyan perc, amikor az ember élete pillanatnyilag is biztonságban lett volna. Ott volt a krematórium és annak a pincéje, ahol végeztek az emberekkel pár száz lépésnyire a vacoktól, ahol aludt és a műhelytől, ahol dolgozott. Az állandó éhség kinzott mindenkit, mert egy öklömnyi darab kenyér, fél csajka kávé és egy fél liter leves volt a napi táplálékunk, amikor volt. Aki emellett dolgozni tudott, azt életben hagyták, mig ha nem tudott, végeztek vele. A cél az volt, hogy mind egy szálig elpusztítsák a foglyokat. Ha nem volt alkalmas munkára, vitték a gázkamrákba. Ha alkalmas volt, akkor dolgoztatták, amig ki nem merült és aztán ölték meg.

Hogy miként menekültek meg ebből a pokolból az emberek, azt mondjuk el itt az olvasónak, egyben jóindulatot, türelmet és elnézést kérünk.

New York, 1946 telén.
Szebenyei József