CÍMLAP
|
Ötven év TARTALOM, ELŐSZÓ |
Tartalom
I. Ifjuság. - Családi otthon. - Kalksburg. - Egyetem
II. Első politikai befolyások. - A konzervativ iskola
III. Első lépések. - Tapogatódzások
IV. Képviselői pályám kezdete. - A Deák-párt bomlása. - A Sennyey-párt
V. Az 1878. évi közgazdasági kiegyezés. - A keleti válság. - Az "egyesült ellenzék"
VI. A szabadelvű párturalom fénykora. - A "mérsékelt ellenzék" fejlődése (1878-1889)
VII A véderővita. - Tisza Kálmán bukása. - A Szabadelvű-párt hanyatlása.
VIII. Az egyházpolitikai éra
IX. A Bánffy-éra. - A "Nemzeti párt" feloszlása
Előszó
A következő lapokon sem önéletrajzot, sem vallomásokat nem kivánok irni;
naplónak sem nevezhetem e feljegyzéseimet, mert azok nem keletkeztek
az eseményekkel egyidejűleg, nap-nap után, hanem a politikától való
visszavonulásom után egy munkálatban iratnak le. Ennek megvan az a
hátránya, hogy a részletek elevensége elhalványul, de viszont az az előnye,
hogy az egyes eseményeket tiszta történelmi távlatból nézem, amelyben
valódi fontosságuk és nem a pillanatnyi behatások tulhajtásai szerint
érvényesülnek. Az elmondandók történelmi hűségéről mégis kezeskedem, mert
beszédeim áttekintése élénken visszaidézi emlékezetembe az eseményeket és a
helyzeteket, amelyekhez fűződtek; amire világosan nem emlékszem, azt nem is
adom elő mint tényt.
Tulajdonképeni célom az, hogy adatokat szolgáltassak e nevezetes korszak
történelmének bölcseletéhez és ezzel hasznos útmutatásokat a jövőre,
E cél előtt háttérbe szorulnak az önéletrajzi szempontok, bár nem tagadom,
arra is törekszem, hogy saját közéleti tevékenységem emlékét, a hibák
palástolása nélkül, sőt azok főbbjeinek kidomboritásával, abba a
világitásba helyezzem, amelyet megérdemel és amely feljogosit arra a
reményre, hogy tisztességes nevet hagyok az utókorra.
A tárgyi szempontoknak az egyéniekkel való egyensulyba hozatalát nagyon
megkönnyiti az a körülmény, hogy 50 éves politikai pályám úgyszólván
teljesen összeesik magával a leirandó korszakkal, hazánk történelmének
utolsó félszázadával. A kaotikus forrongás napjaiban irom e sorokat, amikor
emberi ész nem tudja még meglátni a nemzeti és társadalmi erők leendő
egyensulyviszonyait. Csak annyi látszik bizonyosnak, hogy a régi többé
vissza nem tér, hogy mind a régi nemzeti eszme, mind a régi társadalmi
rend olyan gyökeres átalakuláson megy keresztül, milyent a kereszténység
terjedése óta a világ nem látott, hogy tehát erről a korról mint a régi
Magyarország utolsó korszakáról kell beszélnünk, bár töretlen hittel bizom
az uj Magyarországban, a magyar nemzetnek most ellankadt és megzavart, de
feltámadásra rendelt életerejében és hivatásában.