|
| HONNAN JÖTTÜNK - MIK VAGYUNK - HOVÁ KERÜLÜNK | Magdalena HODONYI-ICKLER |
 |
||||
 |
ÖSSZEFOGLALÓ Kedves Olvasó! Ezzel az utószóval egy csokorba fűzöm az összes könyvemet, amit eddig írtam. De, hogy, mint festő-grafikus miért kötöttem ki az irodalom óceánjának, Vallás-filozófia szigetén, ezt röviden szeretném Önök elé tárni. 1988. október 21-én, amikor Édesanyám Weimárban meghalt, egy életen át írt regény tervezete ott lapult íróasztala mélyén. Hogy pár hétre rá, elkezdtem rendet csinálni dolgai között, megtaláltam. Hirtelen nem tudtam mit csináljak vele. Egyet azonban éreztem, nem kerülhet a papírkosárba. Amikor az egész paksaméta előttem volt azonnal láttam, hogy az oldalak össze-vissza vannak. Lehet, hogy szétszóródhatott és Édesanyámnak már nem volt ideje arra, hogy újra összerakja. Amikor rendbe tettem, utána átolvastam az egészet. Szegény Anyám éveken át olyan sokszor kért arra, hallgassam meg amit írt, de komolyan soha nem figyeltem oda. Most ez annyira fájt és bántott, mert nagyon sok minden sokkal egyszerűbb lett volna. Egy évre rá, az NDK politikai helyzete megváltozott, és a két Németország egyesült, s Weimárból, Bajorországba kerültünk. Amikor életünk újra a hétköznapi élet tempóját vette fel, elterveztem, hogy Édesanyám könyvét kiadatom. Sikerült is „Bolydult Idők” címszó alatt. De attól a pillanattól fogva, hogy megismertem, annyira magával ragadott, hogy én is elkezdtem az írást. Megpróbáltam ott folytatni, ahol Anyám abbahagyta. Először a Rózsafelhők a sűrű ködbe című könyvemmel, majd Festő voltam Weimárban. Ekkor azonban már 1997-et írtunk. Olyan sokszor leírtam könyveimben, hogy 1994/95 szilveszter éjszakájától kezdve, amikor hangokra ébredtem, attól fogva kezdte agyamat elönteni az olyan gondolatok légiója, amit korábban el sem tudtam képzelni, hogy érdekelhet. Ma 2008. december 15-én, már tudom, hogy mindent amit írtam, és saját rajzaimmal illusztráltam, meg kellett valósulnia. Hiszen olyan dolgokat senki nem tud csak úgy az ujjából elővarázsolni. Mégis olyan sok kutatást kellett végeznem ahhoz, nehogy én is évszázadok ismétléseibe bocsájtkozzam. Ez könyveimben érezhető is, mivel éppen úgy fejlesztem őket, akár egy növény is fejlődik. Az elsőkben elvetettem azt a magot, amiből palánta |
 |
vált. Azokból pedig bimbó lett, hogy virággá váljanak. A Honnan jöttünk című könyvem pedig a gyümölcse a tizennégy évi munkámnak. Itt most felhívom külön a figyelmet, hogy senki nem tud arra sem választ adni, hogy csupán hétezer generáció váltotta-e egymást a fejlődés üteme szerint, vagy pedig léteztek még nálunknál is fejlettebb kultúrák. Azon kívül, hogy a hétköznapi élet legegyszerűbb pillanata is, éppen úgy elválaszthatatlan a vallástól, akár az élet a haláltól. Mivel ez eddig nem volt világos előttünk, ezért az ember még mindig a saját tetteinek áldozata. Olaj, 2x3 méter, 1983. Weimár Még esetleg van visszaút... |
 |
| 28 | 29 | |||
 |
||||
| «első ‹előző 28-29 |