Bevezetés

Magyarországon a felsőfokú könyvtárosképzést egyetemi keretben két alkalommal szervezték meg. Mindkétszer a Budapesti Tudományegyetemen és mindkét formában a szocialista forradalom sürgős és fontos művelődéspolitikai követelményeként.

Először a Tanácsköztársaság idején, 1919-ben létesítettek kéthónapos könyvtárosi tanfolyamot, amit "a jövőben tudományos szakkönyvtárosképzéssel egyetemben az egyetemi oktatás egy tagozata gyanánt" 3 féléves időtartamú önálló szakká kívántak fejleszteni.

Másodszor a szocializmus alapozásának kezdetén az 1948-49-tanév második félévében indították meg a könyvtárosképzést, ekkor már önálló egyetemi szakként, egyelőre 6 féléves időtartammal, amit később 8, majd 10 félévessé fejlesztettek.

Az egyetemi könyvtárosképzés mindkét alkalommal régi hiányt igyekezett pótolni, régen felismert és egyre jobban sürgető szükségletet kívánt kielégíteni. Az első forradalmi alapvetést megelőzően, már évtizedekkel korábban, jelentős művelődés-, ill. könyvtárpolitikusaink egész sora ismételten szorgalmazta a könyvtárosok egyetemi szakképzésének megszervezését. Az elgondolások és javaslatok megvalósítására azonban, egyetemi keretben sem a dualizmus korában, sem az ellenforradalom időszakában nem kerülhetett sor. Akkor sem a kormányok támogatását, sem az egyetem segítségét és megértését nem sikerült hozzá megnyerni. A hazai kapitalizmus elmaradott viszonyai között meg kellett elégedni alacsonyabb képzési formákkal: időnként tartott tanfolyamokkal, ill. vizsgákkal.

A könyvtárosok képzését önálló egyetemi, ill. főiskolai szakká csak a szocialista forradalom, ezen belül a szocialista kulturális forradalom művelődéspolitikai célkitűzései és megnövekedett könyvtáros, ill. bibliográfiai és dokumentáló szakember-szükségletei avathatták. Intézményes megoldását csak a szocializmus viszonyai között lehetett nálunk is, a szomszédos szocialista országokban is biztosítani.

Ezért az egyetemi könyvtárosképzés két évtizedes alakulását, eredményeit és nehézségeit, sőt hiányait csak társadalmunk szocialista forradalmi, gazdasági és kulturális átalakulása oldaláról lehet és szabad megközelíteni, elemezni és értékelni. A könyvtárosképzés helyzetéről az egyetem keretében, s ezen túl céljainak és feladatainak, szervezeti kereteinek, programjának és módszereinek alakulásáról, valamint a hallgatóság és az oktatók számáról és összetételéről csak úgy tudunk a valóságnak megfelelő képet rajzolni, ha az egyetemi szakképzés tényeit elsősorban a szocialista társadalom és szakemberképzés oldaláról vesszük vizsgálat alá.

De még ezek a legalapvetőbb összefüggések sem értékelhetők csupán önmagukban, a hazai társadalmi történeti fejlődés folyamatából és az egykorú világhelyzet alakulásából kiemelve. Elengedhetetlen, hogy az egyetemi könyvtárosképzés két évtizedes fejlődésének felvázolásakor egyfelől a hazai előzményeket, másfelől a külföldi helyzet alakulását is figyelembe vegyük. Csak ebben a hármas összefüggésben lehet a szakképzés eddigi két évtizedét úgy feltárni és értelmezni, hogy alakulásának fő mozzanatait, eredményeit és hiányait helyesen értékelhessük, mai helyzetének fő kérdéseit reálisan elemezhessük és a továbbfejlesztés lehetőségeit, szükséges irányait, valamint feltételeit megalapozottan körvonalazhassuk.

A következő fejezetek ezekben az összefüggésekben tesznek kísérletet az egyetemi szakképzés és továbbképzés fejlődésének és problémáinak a megvilágítására.