Széphalom Könyvműhely, 1993

Készült
a Veszprém Megyei önkormányzat
támogatásával

© Géczi János, 1993

1  elfekszik a havas földön
    az az asszonycsípőjű enciángyökér
    ráng s görcsöl
    a trachitszürke kavicspárnán
    mielőtt megszülné szentágostkáját
    szétjajgatja a rongy filozófiát
    hangszálain feni szavait
    - kék kék kék

2  megrokkant kövek: időrágta mind
    s a résperemek halványzöld tűi
    szorgosan egybefércelik a rétegeket
    hogyan nevezzem
    ásványi félelem vagy vegetatív szorgoskodás
    se nem árt se nem használ
    a mészlapok közt rejtőző csigáknak
    gyöngéd tiltakozás a spirálban

3  nem kevesebb nem több
    csupasz időmotívum
    kitéve a fényhavazásnak
    - sziromragyog az elhagyott
    doboz kifakult teraszán
    sakktáblás kövek foglya
    és zsoldos írisz matt árnyékáé
    s mégis köszöni
    hogy lehetett

4  csak annyi
    hogy hazatalált
    csöpp ólomféreg
    a bezúzott húsban

5  abban a tőrben utoléred
    az új seb mélyén a régi seb alszik
    s a régi sebben az újabb felébred

6  ez az a kor
    amikor ismételni kezdi
    mint egy refrént
    magátmásokat
    vagy
    másokatmagát
    mire lehet ráfonódni
    ahogy a futórózsa
    a lélegző kertben
    csak rózsa
    csak rózsa
    csak kérdés

7  a mandarinosláda lécein
    kívánok festmény lenni
    amilyent láttam szabadosnál
    korfuról illatos-vékony deszkákat
    akartam neki hozni
    de megtöltötték szardellával
    nem akarok halszagúvá válni
    miként a kések szabadosnál

8  a ciánkristályba bezártan
    van egy kézirat
    ugyanúgy és ismét
    ahogy a dobogás szerkezete
    a lenyelhető kapszulában
    kinek a ritmusát
    hangosítja a felpumpált karóra

9  meddig nézhető
    a hajnal udvarában
    hogy hűl a kenyér

10 a pakisztáni szőnyeget
    éjszakánként tovább szövik
    valakik
    ellenőrzöm reggelenként
    az etalon kirakatában

    egyre több rajta
    a kettős imafülke
    kék piros sárga
    de néha a zöld is

    a rozettákban s palmetták szárnyán
    visszajutottam
    a tiszta színekhez
    (tulipán szegfű jácint
    és rózsa)
    s gyapjúfehér szőnyegcsillagokhoz

    köszönöm nektek valakik
    hogy dolgoztok a bordűr
    birkaszagában

11 AKI VELEM EGYÜTT HŰSÉGESEN
    TAPOSTA CSINTAMÁNI
    TIGRISCSÍKJAIT

12 mire lehull a
    hóra a hű encián
    alkoholkék lesz

13 darázs dönög az
    üres sörösüvegben
    konokul nézem

14 két cirmos fehér
    bimbó a citromgallyon
    melyik szakad le

15 málnaszemsisak
    a sás hegyén az isten
    ilyen magányos

16 harmatcsepp hintál
    a telefonkábelen
    most lehallgatnak

17 ahogy habzsol
    piciny hernyója
    a vállgödörtől a nyakig
    a fájdalom
    kihúzhatatlan az artériából
    ismét ezek a martalóc képzők
    a nyelvi transzformációban
    tapinthatóan
    elvannak rajtam

18 befelé görbül a részkar

19 nem szabad ebbe a kacsába harapni
    megszólalásig olyan mintha élne
    szerénytelen sütemény

20 a szamovár fényén
    síkos alakok
    járkálnak fecsegnek
    a kandiscukorról
    s a régi illatos teákról
    ha egy csöpp neonméz
    hullna közéjük
    ráhajolna mind
    a sárga kútra
    hogy tartsam akkor távol
    ezt a folyós éjszakát

21 csokoládétojást gyűjteni
    régi kifestett délutánban
    akupunktúratűit
    nyomkodja belém a Nap -
    elernyedni

22 ez a kaska
    bizony megtelne
    levágott körmeimmel
    miért nem gyűjtöttem egybe
    harminchat év körmeit
    havonta kétszer
    benyúlhattam volna
    a gyékényhas
    száraz melegébe
    mennyi élménnyel leszek
    kevesebb halott

23 az encián
    az encián ragozza főneveit
    így néha tó
    néha ég
    bármi víz
    mértan
    néha körömlakk lesz
    esténként ismét encián
    valaha a holdszél peremén hullámzott
    s volt a parker kézmeleg tubusában
    szőnyeg lehetett
    negyvenöt szirmú
    mint alkonykor
    a climbing fritz thiedemann-futórózsa
    vetésekben
    a sarkantyús
    mezei szarkaláb
    gyertyános-tölgyesben
    széleslándzsás télizöld meténg
    nyertese a cake-walknak
    kékbegy kéksav kékróka bunda
    a tudákos nő arzenáljában
    ha tehetné
    messze vándorolna
    a tárnicsládikótól
    ahol nem tud
    a végtelenség talapzata
    lenni

24 törik a járdát
    nagy lapokra
    mint a síküveget
    egymásra fekszenek a léptek
    ki sétál helyben járva
    s jut mégis feljebb
    aszfaltcafatokat
    aszfaltcafatokat
    távcső nélkül is látok
    a púderes égen
    (EZT MOST BEÍROM
    A BITUMEN KÖNYVÉBE)

25 kucsmatöltelék

26 milyen jó
    ablakszem lenni
    mikor síkol rajta
    a bakonyi szél

27 csak most fedezem fel
    hogy a tényképen
    ami idestova négy éve készült
    a dühöngő áprilisban
    ahol két tiszafa közé
    kihúzta magát a kirakatüveg
    alig halványan
    s mégis megnevezhetően
    ott vagyok
    feltapasztva akár egy vignetta
    csak a képen létezik a fa
    a veteriánus házának
    üres kirakatszeme
    beroppant
    s én is csak ott
    azon a maszatos tényképen
    úgy ahogy
    egy csapdába esett vétlen

28 lapos koronás
    bársony molyhú
    ecetfa nő a bádogcsatornában
    rhus tipida mondom
    hogy eltaszítsam magamtól
    de mégiscsak közelebb férkőzik a tető
    mi nőhet ugyan
    a ház túlsó oldalán
    ahová görbül a rozsdás csatorna
    hogy megmaradjon
    ez a félszárnyú
    lángvörös egyensúly

29 a kancsóban sziszeg
    mielőtt verssorrá változna
    holott nem akar az lenni
    szájában megakad a szoba
    akkor csap rá
    az írógép görbe ólomkarja
    mielőtt támadna
    kígyófeje előtt
    dermedt s verítékez
    a metszett pohár
    nem akar betűk sora lenni
    de S-szárú tulipán se
    ő a kicsi kancsólakó kígyó
    lézöld testű
    fürge bimbófejű
    akinek hússzínű a torka

30 itt a tavasz
    kilőtték belőle az angyalokat
    a lukakat alig venni észre
    égszínűek avar-rőtek
    s foltosak akár a szürkületi nyírek törzse
    tele van folttal ez az erdő
    folton folt az évszak
    kedves hegyem csupa horpadás
    golyóhorzsolta ágak alatt
    ha nagyon odafigyelsz
    a hiányok kottáját
    drótra fűzött császármadaraknak
    képzeld
    valami széles övre akasztva
    hogy boldog lehess
    ha már itt a tavasz
    és megbonthatatlan
    azok a lukak pedig eltakarhatók
    hajló lombbal
    csikorgó csizmaszárral
    annyiféle satírceruzához kedves
    grafikuskézzel

31 mert kicsurog belőle a lila
    hát nem olyan mint a padlizsán
    a hasonlatoktól egyébként
    fosok
    vagy tíz éve
    a padlizsánban van valami
    a Földközi tenger csigáiból
    amikor csúszkálnak
    a földre döntött dór oszlopok
    tárnicsárnyékában
    a forma bennük az örök
    ezt érdem megfigyelni
    és az ezüst bökőtűket
    amelyekkel fölébresztik egymást
    pirkadatkor
    eső múltán
    hogy aztán visszafeküdjenek
    a lila porcelántokba

32 mondja hozott
    és felmutatja
    olyan kék mint a jácint
    márciusi
    sok apró amforája
    hozott így ledugaszolva
    hogy el ne rohadjon a színe
    ki ne rohanjon belőle
    neki a galériaerdőnek
    sikongva
    és hogy benne mind
    az a hajnali kősókristály
    csupán föloldva
    hisz tudható nem a felhőktől
    a szétszerelt ásványoktól
    marad ilyen átváltozatlan
    a rádió alatt
    mert meg kell adni
    a szobának is
    a végtelenség érzetét
    mondja és nevet
    hogy hozott nekem egy dunsztos üveg
    tengerbefőttet

33 ez az éjszakai csiga
    sorról sorra
    gyönyörtől villognak bunkócska szemei
    a négy szem nyákos
    ahogy sorról sorra
    ahogy szokás az latinmód
    csiszolja
    radírozza a betűket
    míg semmi sem marad a papíron
    üzengessen mindenki ahogy tud
    ne sorokká törten
    ne a sorokban
    hisz mennyivel szebb
    a csiganyállal behúzott
    hajnali cellulózlap
    és mennyivel
    ha lecsúszna róla
    minden önhitt
    szörcsögő toll

34 ahogy befülelek a tárgyakba
    jó hallani
    csend van
    semmi csapzott vergődés
    kényszeres dal
    önfeledt pengetés
    kések kocogása
    a kinyilatkoztatásnak
    tömör az alakzata
    s leolvad róla az árnyék

35 az elgurult
    szekrény alatti homály
    csöndjébe belenőtt
    az elfelejtett citrom
    dalol
    a penészsárga papagájban

36 varjak és apácák kerengenek
    a terített havon -
    hársládikóban viszik az ünnepet
    kisatírozza a mozgást
    a ceruzafény -
    grafitvonal és
    még egy grafitvonal

37 azt a két percet add nekem
    ami hátra van a feltámadásig

38 akár az urán
    feleződik s ragyog
    ez a délután

39 a térre én raktam két padot
    én bontom a cseresznyeágat
    kikevertem a színt
    a háttérbe húzódott háznak
    én játszom a kövön
    mint fény én csúszkálok
    én szereltem össze
    ezt az áprilisi nappalt
    - közepében állok

40 karján egy vázaszerű lánnyal
    egyet jobbra kettőt balra

41 kínafa ágán a sárkány

42 még egy pillanat
    és visszahúzza
    indiaselymét az esti ég

43 veszprémben a költők
    nem úgy mint szegeden
    nem úgy mint debrecenben
    nem úgy mint bárhol
    szippantják az akácillatot
    a nagy habverő réztál fényében
    arcukat beledugják
    a szagos reflektorba
    s magukban duruzsolnak
    hogy legyenek esőmosta kő
    résben elült szarvasbogár
    vagy éppen kutyaszőr
    a bakonyi szél öblítette téren
    csak mindig máshol
    csak mindig
    a narancstermő sevillában

44 csalánteát iszom
    hogy megtisztuljak
    és nézegetem a zöld futó
    csalánszőttest

45 ezek a fekete
    nagy papírszárnyak
    miért kerültek
    jancsi vállára

46 szeretem hallgatni
    ha serceg a rádió
    mint só a tüzes platnin
    mondom
    vagy a fenyőforgácsok
    a műhely gyalumelegében
    pedig tudom
    a rádió éjfél után
    már mindenki ébernek serceg
    az a kősó
    és a szagos faforgács
    vagy úgy harminc éve
    csak nekem

47 nagy köröket siklottam a jégen
    amekkorát a madarak sem
    pedig vonzott a középpont
    ahol a befagyott nádszál
    kilógott a kék levegőbe
    belógott a kék jégbe
    ezt nem tudtam eldönteni
    csak köröztem a jégen
    kört karcoltam körre
    vártam hogy mondja meg
    valaki
    talán az a csöpp lányka
    aki szintén a nád
    kifeszített vitorláját nézte
    hogy honnan hová
    hová honnan

48 a fagylaltba belenyomtak
    egy pisztáciafát
    egy kopár hegyet
    és a citrom szagát
    nyalogatom a tavalyi nyarat
    csak hiányzik belőle
    az a buzukihang
    amire táncoltak a görögök
    a hóhatár fölött
    a piros sarukban

49 ülök a nádszéken
    modellülök a gyorsrajzolónak
    s tudom
    nem fog tetszeni a képe
    mert lefelejti mögülem
    a szomorú eperfát
    s azt a nénét
    aki kuporog a nyikorgó szekéren
    és engem bámul

50 ha már van annyiféle
    akkor létezni kell
    cserzett bőrkötésben
    a felejtés könyvének
    is - pittyegem
    a számítógép billentyűin
    is is is is is
    mígnem sziszegni kezd
    a sok s-testű betű és tulipán

51 ma a versfán csapkodok
    holnap leszek az eposz gombja
    s hogy mi holnap múltán
    még van időm kitalálni
    de kettőspont semmiképp
    gyűlölök szavak között állni
    mert az igék
    csontos könyökkel tolakodnak
    a főnevek meg rendre szalutálnak
    a kitömött jelzők előtt

52 ha azt mondod nekem
    hogy van egy hasonmásam
    aki szeret focizni
    de sosem horzsolja fel a térdét
    mindig megeszi az ebédet
    és sétáltatja a kutyát
    miközben ismétli a memoritert
    mondhatnád azt is
    hogy milyen verseket ír
    de sosem a naplementéről
    az erdőről a havazás házáról
    csak hogy milyen verseket
    milyen verseket ír

53 macska nyí a kapualjban
    s a kotorékebek a szőrüket nyalják
    ahogy az este előkerítette
    kopott kabátját
    szalonnaszagú
    állítom míg vedelem a likőrt
    ez a felvidék

54 ha újból elkezdem
    eszembe sem jut miért
    de ha nem folytatom
    szüntelen tudom
    miért nem vágtam neki
    a megmászásának

55 ha alaposabban nézem
    olyan áttetsző rilke enciánja
    mert átüt rajta a hólé
    át az alpok romlott sok csúcsa
    s miramare márványsava is
    ott kucorog egy szirom tövében
    nem tudom eltávolítani
    a dolgokról a hasonlatokat
    belefúródtak a felhámba
    kullancsként pumpálják magukba
    az enciánt
    kékjében örökre ott ázik
    a félbolond rilke
    a másfél monarchiájával
    lobogtatja a hullámokat
    és duzzadt magvakkal melegíti
    hóna alját

56 nyitva hagyom az ajtót éjszakára
    lopakodjanak be az estikék
    és héjszagú legyen álmom
    mint a kurváké a bérágyon
    é a ú
    ízlelgetem a magánhangzókat
    ha már nem érdekel semmi költészet
    ismételgetem
    és dongás léghajókat képzelek a város fölé
    nyugat-indiából jött héj-léghajókat
    petrólámpával jelző behemót égjárókat
    amelyek titkon pacsulit is szállítanak
    hogy elnyomják az éjszaka estikeillatát
    ha már nem érdekel amit költészetnek hívnak
    a nyelv kinyalja saját seggét
    és kiélezi magát a csorba horizont

57 nem lennék cserszömörce
    a Balaton partján
    rohadt dolog
    úgy tavasz múltán
    nemfehérben
    a tömény
    tinta mellett állni
    torokfojtóbb ott
    a versbe nőtt
    bokor léténél is
    most már értem
    a huzatos
    karsztszirtre mászott
    cserszömörcét -
    esténként
    véraláfutás
    és kifakult paróka

58 ha egyszer lesz egy bizánci kertem
    kőkerítéssel és szalagos kapuval
    csak lennel vetem be virágozzanak
    a ház előtti kékfenyők és az atlanti cédrusok
    sziámi macska-árnyékában
    és hajnalban ébredve kikönyöklök a terasz
    hűvös korlátjára nézzem
    amint kinyílik a harangkondulásra a lenmező
    satírzöld változását lenciánná
    minden év azokért a júniusi hetekért lesz
    a harmategyenruhás reggelekért
    darazsak aranycsíkos iniciáléival megkezdve
    aranycsíkos zsongással ilyen lesz a kertem
    ha egyszer mégis lenne rá saját szavam
    mandulaszagú lesz a kék lencián
    hars mészkőkerítéssel bekerítve
    és vert szalagos vaskapuval lezárva

59 a paloznaki vörös kőkorongok
    az árny szurdokában
    rendre élükre állnak
    épp hogy elfér rajtuk
    egy-egy acélfényű szajkó
    kalapált szárnyú szarka
    júliusi reggel
    a mohok filcessé tömörödnek

60 a résen bezuhogó finom dörzspor
    csiszolja a kroton levélpirosát

61 kék szemmel látható csak a vihar

62 a tűztorony zenélő órája
    keringőtől keringőig méri magát
    nem tud több lenni
    akár a fogfájás a szüneteinél
    az állkapocs a duzzanatánál -
    ennyi elég talán
    ennyi elég
    pedig a kémcsövekben mennyi még
    a bakonyszagú kisvárosból

63 újra kell kezdeni
    ezt a trópustalanított egészet
    mintha nem történt volna semmi
    mintha minden megtörtént volna
    elegáncs
    és képtelen trappolnak a bakkancsos igék
    kis kék hátizsák mindegyiken
    (téglával tele)
    trappolnak libasorban a papír karsztján

1  fut mint a fürj a pentameterben
    s lány a vetés japáni selymén

2  a haikuból villan ki arca -
    de nem is arc az
    derű a törpe fűz
    három vesszőjű koronájában

3  a legrosszabb versekben találom újabban
    azt amit a versek lényegének mondanak
    a vadállati üvöltést
    az ablakokra nyíló ablakokat
    dudorászást az elektrogafikákban
    s mindenféle magán szentháromságokat
    ítéletidő tombol a rossz versekben
    és a bérfosók kara
    annyi a gyilkosság mint a pelyva
    a hasonlatok meg szégyenükben
    emberszemüket véresre dörzsölik

4  cseresznyefa
    ha kimondom: cseresznyefa
    már nem a viráglomb alá
    hanem egy szó árnyékába állok

5  arról ír mondja
    míg szemmel követi a szonettekből
    kirepülő darazsakat
    arról és csakis arról
    milyen tehertétel a szakma
    a verstudás akkor
    ha nem tud többé írni
    mégis ki kell mondani
    valakinek hogy nem
    mondja riadtan
    hogy nem a versekbe húzódott be a vers
    s az önmegszólítás a szakadék fölött
    és a trópusok pokla mit sem ér
    ha kipusztult a szavak istenférge

6  szeretem a rossz lapok talapzatát
    ha benőtte már a moha
    és az aranyzuzmó térképeket vájt rajtuk
    érzem ahogy kiosonnak az időből
    kireszelik magukat
    és elfelejtik mohóságukat
    ezekre a talapzatokra
    néha visszaszöknek a szövegek
    az egyik holdfényben zuhanyozik
    a másik napfényt vetít magára
    de a legtöbbjük csak motyog
    tiblábol
    és nem akar se bölcs se ütődött lenni
    megelégszik a fonnyadt tölcsérgombával
    hogy két méterrel tágabb a horizont
    aztán elfeledik a lapokat is
    a rotációsok festékszagát
    a szerkesztő ánizsillatú ceruzáját
    mert ilyenek a szövegek
    a talapzatokba végül erdő költözik
    nagy lombok suhognak és széles árnyak
    anyó is kerül áfonyát szed
    rőzsét köt
    csíkos vadmalacok hátát vakarja
    és nem tudja hogy ő egy metafora

7  az ismétlésekkel mindig baj van
    egyre mélyebbre fúrják magukat a húsba

8  miféle koszlott múzsa ez
    miféle áporodott szagú alak
    folyton magára mutogatva
    szólongat másokat

    leharapdálja a körmeit
    a körömágy bőrét kikaparja
    kapkod és papírrepülőket dobál
    elálldogál
    - negyedik javított kiadás -
    a könyvek sárga házainál
    miféle riherongy múzsa ez
    szederágra veti a gúnyáját
    a tarlón sziszeg
    ha báli cipőjében tipeg

    azt mondja ő a veszélytudat
    ő a tudatlan és a tudatfölött
    és a tudatalatt

    (a jónevű költő röhög
    földarálja a termelés
    nem tudja már mi a sok
    nem méri mi a kevés
    nem érti ha van
    ha nincs miért nincsen ára
    sétál a római Magyarországon
    a napokat számlázva
    bálabont tenyész
    és lesz a nemzet ostobája)

    miféle mocskos múzsa ez
    aki hogy szüntelen magára mutat
    ki- és megjelöli belül a jónevűt
    előráncigálja
    és azt mondja ő a veszélytudat
    a kamillaszemben az iszonyat
    ő a tudatlan és a tudatfölött
    és a tudatalatt

9  hányan tolonganak a horizont kötelén
    számolgatom mint pasztillákat a beteg
    és csudálom a nagy nyitogatásban
    senki aki az égbe
    senki aki a vízbe
    pedig ugyanaz a múlékony kékség
    a horizont alatt és felett
    a horizont akár a csapóajtó pereme
    kétségtelen

10 csak annyit tudsz
    a nyak jobboldali görcse kővé változtat
    a látótér fele el (jobbra el)
    az amit a világnak hívtál széthasad
    ez lenne az az ambivalencia
    amiről újabban hosszú szónokok
    és a hangszerek szólnak
    akarni se akarsz tovább
    - érzed ez sem végez veled
    egyáltalán
    senki ismerős sem lapul
    semmi tűzfalra nem fut föl
    a véreres vadszőlő

11 Ez a domb Ez a nyárfa
    Napfény villog És a búzatábla
    Kimondja a kert első szavát
    S a lonc ahogy fűzi át
    a sövényen hajlékony magát
    Ez voltam én Gyökérben laktam
    Fű-fa-bogárban Száz alakban
    A piros a szívben Boldog
    mikor magukra mutattak a dolgok
    Fecsegtem patakmód Ennyi
    Jó volt pataknak lenni
    S ahogy virítottam minden sorban
    amikor pipacs voltam

12 részletezzem ezt a helyzetet
    - a kérdés kampója
    és semmi más késztetés
    a fapapucs tétován
    kopog el a járdán
    ha már nem látom meg
    mi itt a szépség
    csak ahogy elvonul
    elvonul lódenkabátban
    megroskadt vállal
    a helyzet árnyalt
    meglehetősen
    kis szögeket ver a kapufába
    és összekaristol minden ablakot
    meg itt a hiány
    és máris ez a televény tenyészet
    ez a burjánzó mutatvány
    a döntés az én dolgom
    belakom vagy kiégetem
    de megint kétértelmű vagyok
    afféle lomha jelenidő
    de utána
    kanócon végigfutó láng
    igében a martalóc
    jó ezt előre állítani
    a helyzet megfelel
    magába fojt
    mint egy hasonlat
    mint egy főfájás
    maradni ígéretnek
    ennyi a jog
    a jogom a joga
    maradni versnek

13 a platíniumrúd
    a szájpadig ér
    hogy mondjam ki

14 a gyorslíra elzakatol majd ismét
    mintha nem tudnám
    a részletek szűnhetetlen szét-
    és összeszerelnek mintha szép költemény
    vagy babzsák-fejű ülőbáb mintha
    az állítmányban felnőtt erdő mintha
    vendégmarasztaló fotel lennék
    igen biccent vissza a gyorslíra
    átlósan a chinon-doboztól
    KGL-levelét súrolva az esőmosta üvegfalig
    és vissza
    az alkatrészekben úgy mozogsz
    mint lottószelvényben az öttalálatos
    és újra futja a szobát
    a furnérpolcok kopott peremét
    belefújtat a konyakpohárba
    szertefröccsenti a jó mondatot
    "alkalmas család voltunk" és
    felszakítja a feladóvevény félcéduláját

15 nézem a sajtkövér sarlókat
    az arcodról készült fényképen
    és elképzelem amerikát
    miféle időről beszéltél
    amely mint mondtad dolgozik
    és neked neked
    legyen igazad
    bár nem lesz az több önhitnél
    és részletszegény

16 nem sírtam
    nem
    nem
    csak szétdörzsöltem
    szemem sarkában
    egy most nyílt pipacsot

17 elképzeled így reggel
    hogy állsz majd a délután gyújtópontjában
    kissé vasárnapiasan mégis lazán
    fedőneveket találsz magadnak
    egyik-másikban meghentergőzöl
    kutyaként a macskaszarban
    és szavakat találsz a vendégszeretetre
    és szóbogarat a főnevek alatt
    így reggel
    a délutáni főnevek kövei alatt
    nyüzsgő fekete-pöttyös férgeket
    hiába tuszkolod át a múltba
    átfordul ismét jövő időbe a helyzet
    s bólintasz rá egyetértőleg
    ennyi

18 mit kezdjek ezzel a várossal
    hiába helyezem a térképre a hamutartót
    kivillog a csikkek és az üveg asztrálteste alól
    áttúrja magát a hamu vulkánkupacán
    vállán bakonyzöld hátizsák
    lecsatolja felveszi
    ha ráterítem a napilapot
    hamarost kiül egy főcím erkélyére
    mereven néz rágyújt mormog
    mint aki elfelejtette hogy ő egy város
    a fennsík királynéi városa
    nem teher neki a hamutelt tartó
    átbúvik minden jelképtáron
    lukakat hagy maga után setéteket
    (nem történt semmi)
    hátizsákja kitömve
    akárha szabad nagy útról jönne
    akárha szabad nagy útra menne

19 ezek a fenyvek
    az apácavölgyben
    mintha riadtan
    mintha gatyában

20 avantgárd versben a szavak
    másznak ennyire kényes biztonsággal
    ahogy ezek a patkányok a villanydróton
    a szürreál érkezett a barokk városába
    csapatostól
    lődörögnek és vinnyognak
    talpak vízjele a székesegyház padlóján
    a patkányok rákaptak a tulipánhagymákra
    nem elég nekik az ereszek sok csimasza
    agresszívek mint a
    hosszú késes haramiaversek
    és büdösek akár a földfaló virágok

21 a haját szellőzteti minden délben
    kukoricasárga és nyolcvan éves
    de mondja még nő
    fehér ruhában viszi
    a verőfényben a dombra
    a húszemletes ott éppen
    keramitfekete
    csillogó háttér
    delente láthatja a város
    kukoricasárga
    kukoricasárga
    világszép

22 a Gyilkos Asszony a legjobb
    kertvendéglő
    júniusban és vasárnap
    mókus is van
    meg forrásfő és patak
    a titok tőre kivillog

23 szétoldja
    zöldüveg csontját
    megomlik
    a történet a nyelvben
    és a mályva nyerslilája

24 én nem értem ezeket
    elég elfordulnom és máris
    mindenféle hasonlatok költöznek beléjük
    belakják a mondatok oduit barlangjait
    megkapaszkodnak a résekben
    behasalnak az igék közti arénába
    dúvadak koszosak és kötekedők
    egymással sem férnek meg
    nem hogy az idegenekkel
    szó ami szó nekem nem hagynak helyet
    ha közeledem lábikrámba marnak
    letépik hüvelykemet
    s obszcén megjegyzéseket tesznek
    de hagyjam csak magukra
    félelemtelt vonyításuk fölveri az éjszaki várost
    és szétrajzanak a zsebtükrökbe
    napra nap egyre büdösebbek

25 a benjaminos fikusznak
    nagy tapasztalatai vannak
    ismer vagy tízezer könyvet
    skandálja az óangol disztichonokat
    és megkülönbözteti a sopianae-szagtól
    a multifilter illatát
    talán azt is tudja
    hogy nagy lászló multifiltert szívott
    és szabados árpád is azt pöfékel
    némi fogalma van a létezéstanról
    ezért bölcsnek mondható
    ha nevezhető ennek az
    akinek tere
    nem terjed tovább egy cserépnél
    újabban róma képeire hullatja leveleit
    stendhal naplójához ér gallya
    ha segít neki a huzat
    rólam is lehet ismerete
    de erről nem ad jelzést
    a sötét felé fordul
    mindahány pajzskemény levele
    ha költők látogatják

26 paloznak-kő lépcsőn fut
    iramlik fölfelé
    vörös mint a vulkanikus kőzet
    mások almádinak mondják
    mert ott színesebb a szőlő levele
    a gyümölcse meg násznagyfekete
    csapkodja meztelen talpát
    így fut a drámákban a görög tragika
    az ablakok kórusa áll mögé
    nem beszélnek
    a félelem labirintusáról
    válláról ellebben a mítosz
    kezéből kihull
    szétloccsan a gránátalma
    a vörösek gyakran találkoznak
    a tócsához szállt galambokat
    szétrebbenti
    és nem hall szavakat
    hervay

27 A sormetszetig hasad Elreped
    Tovább Hogy kifordítja a kés
    a cukros húsból a magvakat
    fénylenek akár a jambusok és
    nedvesek a piros hűvösében
    Nyár van és tarlószag
    fénycsíkolt darázs Meglékelt szonett

28 az elhagyott írógép
    felcsattan még éjszakánként
    ahogy rálép billentyűire
    a lakást bejáró kutya
    és díjakat osztogat

29 ma hollandkék
    tegnap svájcsárga
    előtte németokker
    az omo mögött
    halszag
    nyugatszín
    tíz évvel vagyok
    magamnál fiatalabb
    ti rongyok

30 nem világító tömb
    vékony karéj sarlónyi ív
    a bokor alján
    ennyi maradt az éjszakából
    épp hogy belefér egy puha macska
    betekerve a mocskos kékbe
    délre tökéletesre fakul
    ha nem lesz felhő el is tűnik
    ilyenek a júliusi napszakok
    már csak ilyen mértékűek a dolgok
    a sötétben mutatta magát
    mekkora mészkődarab
    forró testéből sugárzott
    mondjuk félmillió év
    most szétfakult
    hát gyorsan belefeküdt
    saját múltjába
    nem válaszol gyíknak
    pajzsos büdösbogárnak
    azt se tudja
    mellette virrasztottam
    hogy nézve
    az időt tetten érjem
    mikor felfénylett
    és megfürdette tagjait a hold
    zsíros fényében
    ráejtette tollát a szajkó
    majd a vérbükk egy száradt
    színvesztett levelét
    a hajnali szél sodorta el
    akkor már késő volt
    megtapintani
    hiszen a bizonyosság
    beszennyezett

31 egy szőlőfürt érik a falon
    balácapuszta átriumán
    ezernyolcszáz éve
    szépen borostyánosodik
    nem tud semmit a peronoszpóráról
    nem tud a paticsról
    levált a tőkéjéről
    nem tud az elhalt istenekről
    forog a fajszi fényben
    utánozza a sakálok
    sivatagi szemét

32 a málladék
    a salétrom térképei
    a páfrányos nagy terek alatt
    egy egész téglamúzeum

33 csak szétvirrad
    ez az éjszaka
    kigurul
    hártyás magházából

34 kisózott orchidea

35 átmégy a madárbirsek házán
    az óváros térre aztán jobbra
    a francsics lépcsőn le
    a püspöki nyaralóig
    az egyiptomi királynő
    a sédnél napozik
    a vágóhíd korlátján
    befonja a haját
    kibontja a szél
    hallgatja a borvidék történetét
    épp csak megérinti az eseményt
    hagyja hogy átlépjen
    a csonkolt kőrisfába
    közelít eltaszít
    enged az ellenőrzésnek
    nem tud
    nem tudsz
    nofretu halat eszik
    szopogatja az uszonyokat
    és ellenőrzi
    hogyan bontja-építi magát
    a séd tükörén a város

36 kikopog az írógépből
    a betűkarok alól rám szól
    szőrmók ugye jól látsz

37 csöndben kitelik az alma
    mint a hold árnyékos oldala
    pirul és forog a fohász
    fehéredik a mész a házfalon
    s aki a tételek mélyére ás

38 a levendula nem tudja
    illatból van
    és csurom kékből
    hiába a találkozás
    ki a hibás vagy nem hibás
    a levendula nem tudja
    kékeket napoztat szirmain

39 becsomagolt szárnnyal
    a költészet
    (a létezési forma)

40 ha a mai
    kontinentális napot följegyzem
    semmi nem marad belőle
    megvagyunk így ketten
    a verssel
    szorgosan írjuk
    és nem írjuk egymásról
    a rövid sorokat
    utáljuk a másikat
    ha megint bölcs -
    mintha a tetvek
    közben nem szívnák
    a vérünket
    mert nekik is
    kell a tinta
    egyébként a versnek
    kék a vére
    az enyém meg piros
    a tetvekről
    nincs több mondandóm
    a versekről sem
    de hogy a vers
    rólam mit állapít meg
    az maradjon titok
    mondtam: rajta is
    nyüzsögnek a tetvek
    holott országos jogú
    amint én is
    országos jogú költő vagyok

41 a tiszavirágnak
    csupán a neve gyönyörű
    de minek kell
    festett szódoboz
    hat órás (ha hím)
    húsz órás (ha nőstény)
    létezéshez
    s ugyanaz a doboz
    miként lehet két nemű

42 sortalanító

43 most eltaszítjuk magunkat
    el a tollszagú tárgytól
    repüljön

44 amikor elhullt a haja
    kikopaszodott az ágyéka
    vette észre hogy beteg
    fekete pöttyök lepték el a bőrét
    csúnyák és viszketegek
    kimúltok egyszer
    e bibliofil világból
    simogatta végig a könyvgerinceket
    atkaszagú szobájában
    már enni sem akart
    nagyítóval hajolt
    szőrtelen karjára
    silabizálni a vérszívó betűket

45 kis szarvaim nőttek
    már csak ilyen az éjszaka
    pedig motyogtam hajnalig
    a kőben kő
    a párkányban párkány lakik
    a pénzben a pénz
    így vagyunk érvényesek
    a köd a várost visszavonja
    reggeledek

46 poézisprotézis
    protézispoézis

47 megvettem a naplót
    benne van négy tonna nyers hús
    rejtélyes körök a gabonatáblában
    hogy felrobbant egy tyúkól pápán
    megvettem magamnak a várat
    a júliusi vár hasonlít a baromfiketrechez
    a tyúkszar pici tornyaihoz
    cipelem haza a naplóval együtt
    este jazzkoncert lesz a piaristáknál
    mondja az újság
    a sorok mögött hangolnak már
    hallom
    és hull a véres angyaltoll
    a pestisoszlopnál

48 szétemészt a város
    mondja a mester
    a fennsík peremén
    mintha neki nem lenne városa
    figyeljem
    hogy hullnak a bosszúversek
    szálkás darabokra
    végül összeesik
    az olajzöld szerkezet
    a lombokat elbontják
    bakony
    bakony
    hová tűntek a te betyárjaid
    és kik ezek a veszprémlakó
    szabad kis zsandárversek

49 az eső dolgozik
    súrolja az ablakokat
    nedves ujjain
    a munka mosókesztyűi
    magáénak fogad
    a hely átbucskázik fején
    és helyzetté változik
    piros damilokon lógok
    preparált xilofon

50 van pont amit meg kell jelölni
    meglehet ez is önreflexió
    kompakt és idegen
    csupa ideg s érzékeny félszáz
    amilyenek a versközépek
    a kutyák a létterük határát
    a határt jelölik vizelettel
    (s tudják az élet terében
    létezik egyedül a halál)
    lúgarany marás
    a beszéd szívében

51 el vagy oda
    repetitív araszolok a falépcsőn
    megint csak fölcsévél a nyikorgás
    egy árbócerdő hajnali zaja

52 hótól hóig végigjegyzetelni
    kimérten a dombot
    háttal a püspöki palota
    idióta sárgájának
    pedig a grafitszálas füvek közt
    más sem nő
    szorgosan váltogatva egymást
    mint gombvirág varádics tejgalaj
    varjúháj
    csupa sárga virágú növények
    nagyritkán az álmatlan kikerics
    ekkora egyensúlytól
    már mások háta is beszakadt
    a sárgákról nincs mit mondani
    februárban kezdik
    s kitartanak novemberig
    mindegyikből ugyanaz a szelíd tekintet
    ugyanaz az öntudatos erő
    maradni
    itt
    az okkerek mézgák borostyánok
    tigrisszemek kadmiumok tárlójában
    a ceruzához cövekelve

53 volt hogy filmekben éltem
    de kopottra vetített mindent
    a sánta mozigépész
    nem maradt belőlem más
    mint végtelen esőzés
    cellulóz-sercegés
    és apró szorgalmas függőlegesek

54 szagolgatom a könyvsarkot
    mint a kutyám a kerékvetőket
    mégis kinek a territóriuma

55 forgatom a part
    magányos halcsontvázát
    piszkálgatom a csigolyákat
    harmincnyolc éves múltam
    lassan
    már csak ajánlott verseket tudok írni
    tudom ki a megszólítható
    a csontok vakufényében

56 mindenféle téziseket
    mint az akác az ablakom előtt
    állítok szép kis bukolika
    butélia
    szagos üvegcse

57 a papírhéj alatt
    mészsötét - kapargatom
    késheggyel a történetet

58 vannak szajhák és vannak történetek
    persze nárciszvízzel lelocsolva
    este különösen szaglanak
    akár az egzóta növények a kék tónál
    ahová sosem juthatnak el
    a szajhák és a történetek
    hiába másolgatják magukat
    bedörzsölik magukat minden fehérbe
    a fehér buckái közé bújnának
    hátha kerül közelükbe kemény férfi
    aki csak értük
    aki csak velük
    piros csizmában sétál
    aranylánccal a nyakában
    és tiszteli a puccos pinát
    az árvaházi történet lábaközét

59 átolvasom az éntelenített könyvet
    a lapjai közt homoki ágasliliomok
    mindig szerettem a ritka növényeket
    a kertem is tele ágasliliommal
    július közepén holdtöltekor
    ennyire egyszerű minden
    áttetsző vízjelek mögé nyúlok
    minden lapozáskor

60 a gipszangyalok kiültek
    a szemöldökfák fölött napoznak
    kifakul tőlük a tér
    a házfalak szétosztják sárgájukat

    a gipszangyalok szárnyai
    belelógnak a falba
    faragott kövek közt kavarják a port
    nem tudnak szabadulni
    vergődnek
    de az arcukat boldogan
    odatartják a verőfénynek

    ha odatapasztod a füled
    a középkori ház
    fahamuval töltött falához
    hallhatod a szárnyak verdesését

61 a zengőlégy
    arannyal futtatott szárnya
    propellerként
    zúg csattog
    a szarcsomó fölött

62 a háztetőn fehér talpnyomok
    hajnalonta jár a palán
    két nyakfoltos nyestet sétáltat
    araszol a gerincen
    míg el nem nyeli a szecesszió
    belekotor a kéménybe
    csókatollért kutat csókavérért
    reccsen a tető
    ránk dűl a ház
    matulka pék sütőháza
    ahol lakunk csupa liszthiány minden
    és vajas kifliillat
    nem tudjuk kibeszélni
    nem tudjuk visszacsúsztatni a régi időbe
    amikor a pék ízikkel lobbantott lángot
    a hajnal kemencéjének hasában
    és inasokat terelt a dagasztáshoz
    s köményt pörkölt
    hajnalonta jár a palán
    ötvennégy éve neveli a nyesteket
    a nyestfarok alkalmas kenőecset
    nem áll össze a cukros víztől
    és nem nyomja meg a kelt tésztát

63 a kátrány tavait
    hiába kerülöm
    a kerülő utakon is
    vikszolt kátránytavak
    veszprém veszprém
    dudorászom
    oda vissza
    sötét tükrökben nézem
    bizánci freskóidat
    és a zárókő
    véres pelikánját

64 bámulom a szurkot
    vonszolom magammal
    a széntégelyben
    megcsalom a színeket
    öcsi ez veszélyesebb
    gőgösen
    bámulom a szurkot
    mint gyapjúlepellel a vállon
    az uralkodók barátsága

65 a cigánymeggyhez senki
    nem mászik fel a vároldalra
    pedig a kövek közé nőtt fát
    minden turistakalauz
    minden album
    minden útikönyv megnevezi
    százezres példányban látható
    ahogy szappanhabosan virágzik
    érik
    aszalódik
    vetkezi leveleit
    ismeri a tömegek nyelvét
    megúszta az összes felfordulást
    de ezen a nyáron
    már másodszor vérzi be
    ökörvérrel telt gyümölcseivel
    a sziklafalat

66 felhúzni a tisztára nyalt bundát
    a kertfal tetején abban játszani
    éjfél előtt egy órával
    éjfél mögötti egy óráig
    a tusfekete házak közén
    puha árnyak közt vinnyogva
    két félvak kölyökkel
    mintha nem is az óváros téren
    még csak nem is a halpiacon
    de valahol a várárok előttben
    amikor a bakony a hősi kapuig ért
    pont ott és akkor
    visszabújva vagy ezer évvel
    tisztára nyalt bundában
    (nyílsebnyi pecsét a nyakon)
    mint a menyét

67 az esernyőfenyők nem szívelik
    a piacos várost
    a tűzvészben az alapító okirat
    és a lexikonolvasás szépségeiről fecsegtek
    a tobozok akár a bombák
    a tobozok akár a lángkalickák
    a tobozok verték szét a zsuppokat
    a füstkék locsogó selymén
    mintha hasonlatba beültetve
    avagy a pó deltájának
    sóélénk homokján
    karonfogva cholnoky viktorral

68 a három cholnoky
    vászonzakósok és viaszarcúak
    a három fivér
    a délvonaton érkezett
    kőszénhamuval beszórva
    (mi más lenne az utazás-szag)
    és a restiben lóhúgy-sárga sörben
    mosdanak
    a három cholnoky
    fügét vesz a paloznaki kofánál
    másnapos gyomorra zöld fügét
    bricskán kocsiznak az apai házhoz
    de előtte még egy rundó
    csak a szex és csak a halál
    ami érdekes
    a csak
    gombszemű csókafeje

69 a melegben leolvad az agya
    házhoz megy az agyolvadás
    mint a nagy eszkimó-fagylaltok
    jeges kúpján a hőség
    csúszkál és csöppen
    a szürkeállomány
    de hol az a korallszín
    kié az a nagy nyelv

70 a nyár
    nem fér be a szonett ketrecébe
    kilóg a szárnya
    ki a farkatolla
    ki a parázsveres taraja

71 a füge a legszebb gyümölcs
    ónixtestbe foglalt mézopál magok
    mozdulatlan július
    (a füge
    cukorba dermedt
    zöld pocakos buddha)

72 a nagy fehér árpádházi király
    akár a nagy fehér főnök
    áll a szirtfokon
    szellőzködik
    a nagy fehér
    és lóg a töke
    a viaduktról is látható
    hogy lóg
    bele a sédbe
    vérbélű mint az olasz lányok
    akik nyitott alfa romeón jönnek
    bámulni a nagy fehér árpádházit
    és fényképezik
    viszik emlékbe a látványt
    cipelik a feszes
    bársonybugyellárist

73 tizennégyszer szúrtam bele
    a vershúsba a szót
    ha a fivért nem számolom
    éppen tizennégyszer
    csurom vér minden
    akár a ház előtt fekvő cigánykölyök
    úgy járta át a sok pisztolygolyó
    mint fürge ólomkukac
    széttúrta a testét
    járhatok térdig vérben
    dagonyázhattok vérben veszprémversek

74 a legtöményebb cserlevél
    árnyékába állok
    ahol zuhog a tus

75 mennyi anyagból áll egy mondat
    sejti
    ráesett a jelző téglája

76 a város
    macskaérc és macskaszem
    forgunk fekete szőrben
    sötétben
    elbántunk egymással
    azt hiszem
    jól hiszem

    ez a sötét
    - biccents rá
    úgy legyen
    kigördül a zörgés
    a cseresznyemagból
    megtörténtünk együtt
    nem történt semmi sem

    ez a volt
    - ennyi a házunk
    mondjuk hogy
    csak erre vágytunk

    kapaszkodj belém
    röghöz a rög
    nyúlj le ha lenyúllak
    röhögj
    ha röhögök

77 a fügékben összetört a zöldüveg
    a fuga a barokk
    a süveg
    cukor

    ez volt már mondható az alku
    és nem is szűk
    markú
    ezért a sav- és szóálló én
    ek
    táncolnak benne a legény
    ek
    kemény
    ek

    gajdolnak a barokktól részeg
    en
    rontják a fugát mérges
    en

    sapka helyett rajtuk cukorsüveg
    süvegek alatt sötétzöld üreg
    ek
    mi ez ha nem klorofillszárny
    mi ez ha nem üvegbakancs
    csak befele csap
    kod
    és befele lépked

    némelyikükben kettő kettő
    némelyikükben egy
    egy

    csikorognak a törmelék
    ek

78 jön a dal
    egymásba nyitja a tükröket
    kilóg innen s máris belóg oda
    nyit és zár mint a mondatok
    pedig csupán dallam
    a vízhíg időből
    belefúj a szújáratokba
    az üveget átjárták a velencei szúk
    a foncsorba nem mertek bemenni
    a régi dal se mászik a foncsorba
    ezüstös lenne holott csak fakó
    fakó minden koszlott hét
    a hárs hónalján a szőrök
    fakó fakó
    ónvessző alatt a rajz
    minden ami hasonlat akar lenni
    nem szeretem
    az alattomos nyelvtanodákat

79 azt üzeni hogy elköltözött
    vissza a himi-humi részletekbe
    bele a fanyar somtermésbe
    a páfrány bolyhos hasába
    mert nem akar több lenni
    sombogyónál
    görcsnyi húsnál a zöld gyomorban

80 ne félj
    visszajönnek az elkötelezett versek
    csizmájuk alatt recsegnek az ágak
    felverik és összeterelik a zászlókat
    magukkal hozzák dubrovnikot
    a cirill- és metód-szigeteket
    kenyeret adnak a szákból
    a lovaknak és a menekülteknek
    és a tábortűz mellett
    a komakútnál döngetőst járnak
    menyecskék is kerülnek hozzá
    akik elkötelezett gyerekeket akarnak
    szép históriákat
    kuba meg mongólia felszabadításáról
    fényesre dörgölt almákat
    amilyen ez a századvég lehetne
    ha fölteszi pörge kalapját

81 huszonnegyedjére is
    mint a vályogvető gödröknél
    szalmaszállal felfújva
    a békakirály

82 füst milán alkonyvég érkezett
    a pártbizottság sofőrje emelte ki az autóból
    és tolta a hősök kapujáig a tolókocsit
    rizlinggel kínálta a kocsmáros
    vélte ha weöres sanyika megitta
    milán bácsi is szeretni fogja paloznaki borát
    de kiverte a pergamenszáraz kéz a poharat
    harákolt és nyakára igazgatta a sálat
    nézte a püspöki nyaralót
    és a cigánylányok délvidéki meztelen lábát
    sört kért talán pikolót
    nem tudtuk hogy szereti a keserű ízeket
    a paloznaki rizling a legkeserűbb bor
    mondtuk is neki
    s hogy kálnoky laci bácsi vesebaja ellenére
    is ivott belőle egy pohárkányit
    a füstnél nincs keserűbb dohogta
    sanyika meg laci csak igya
    akkor se lesz elég keserű
    nem lesz olyan tigris-sárga
    mint a csapolt holstein vagy a friss
    fokhagymára kortyolt kőbányai világos
    világos

83 a vécés néni tükrére vizelni
    annyi hogy nem te csináltad fel a lányát
    kipisálni mi benned összegyűlt
    az éjszakaszagú aranysárgát
    ha a tükrön végigcsordul az ember
    eszébe se jut a tükör mögötti vécés néni
    a centiméterrel meg azzal a lapkivágattal
    amelyen a lánya hasán a fejetlen férfi

84 akár a várúrhölgy-vállalkozó
    a kapufülke pénztárgépében
    lassan elmatatni a puha kéményekben
    szétszálazni a tollseprűt
    megtapintani a csókafiókák begyét
    és elképzelni
    agyagosként
    belenyúlni minden anyagba
    a sötét alján
    érmék után kotorászva
    milyen agyagosnak lenni

85 a török lacinak van egy dugója
    ha szólítja mintha az enyémet
    a névben nincs különbség
    csak a két dugó között
    az egyik fényképek közt ugrál
    és nem tudja mi a jambusugatás
    a másik elboldogul a polcok között
    kihúzza zalánt és nyalja
    a hagyj még időt
    a szerkesztőségben is zalán csóválja meg
    és sebők zolit a szőnyi alatt
    s török lacinak örült
    le se ugrálta a kolloidrögöket
    de már tudta a nevét
    telekiabálta vele salföldet
    betömködte dugókkal a falu utcáit
    mind az ötöt
    és a pajtatárlathoz is maradt neki kettő

86 ha úgy fordul az idő
    az ablakrésen
    a spaletta szárnyközén
    besurranó fényben a meisseni kancsó
    megint tengerre vágyik
    miféle szabadság ez
    a padlásszobában
    ahol vitorlaszagúak a vásznak
    s az akvárium mélyén
    rongyos ion saláta

87 selyemköpenyében
    a hölgy visszajár
    (kiizzik belőle
    a nyár
    csípőjéből
    a csont)
    elefántagyar és ében

    a hölgy visszajár
    dúdolja
    ezüstnek lenni jó
    ha egyszer úgyis meggyön
    ha egyszer utolér a hó

    a hölgy visszajár
    szétdúlja a naptárt
    vázlatol
    (hol vagy te halál)
    ötöl és hatol

88 fakul a nefelejcs a vers anyagában
    kérded kedves ez mind mire való
    s hogyan szól az a szó amitől hajnal lesz

89 azt írta
    hogy lesz egy saját szigete
    és minél mélyebben megy vissza az időbe
    annál biztosabbnak látja
    az azúrkékben szétoldódó magánszárazföldet
    a sárgásfehér sziklákat belepő népes fügefákat
    egy-két kristályvirágbokrot
    rajtuk a gyufaszálnyi gekkókat
    a gránátalma lédús molotovkoktéljait
    a ciszternát a ház alatt
    víz fölött sziesztázni vágyik
    azóta minden nap írja
    lesz saját szigete az adrián
    tavaly majdnem vettünk egy közös házat orebicen
    onnan kiválasztható a földterület
    amely marlon brandónak is megfelelne
    aki a national geographicból választott
    magának egyet (ezt is megírta)
    és naponta araszolgat vissza tíz-húsz évet
    amikor még karnyújtásnyira volt a sziget
    és nem ottó a legtöbb költő vajdaságban
    én meg hiába magyarázom gyerekként neki
    jobb lenne marlon brandó lenni
    a marlon brandóknak egyébként is
    mindig jár egy sziget

90 apró és hideg tükör
    evés után nyalja
    pörgeti orrával
    kutyánknak
    ez a legnagyobb kincse
    ha sétálni akar
    foga közt hozza
    akasszam nyakába
    a veszettség elleni oltás
    bilétaostyáját

91 azóta mindig kicsi mondatokban győzök
    hogy reggel elöntötte a kék a várost
    kék lett a séd
    a forrásfőnél döntögették bele az anilint
    kék lett a vár
    mert porfesték szitált a szélviharban
    elfoglalta az utcákat a katáng az encián
    így tornászta magát vagy ezer méterrel
    feljebb veszprém
    bele a légszomjba
    oda
    a hollók acélfényű szemébe

92 műből műbe vándorol az olló
    itt a fémfény ott a hűs nikkel
    amott meg kibeszél a darabolás
    anyám szabja mindenütt a szoknyát
    belevág a nemes anyagokba
    szopogatja a mentacukrot és nyes
    ül a vásznaknál semmi több a dolga
    hozza innen a fényét onnan
    a nyiszitolást
    mindig megtalálja a művet
    ahonnan egy ollódarab visszavehető
    szép kis kóceráj
    tegnap a zsírszódából
    ma reggel a kristályvíz palackjából
    kilopóznak az életből a haszontárgyak

93 egy flóriánt sodor magával a vers
    ahogy zúdul át a hősök kapuján
    megforgat koncertjegyet elhullott szandált
    viszi a tufatestet
    (telített parasztbarock)
    átmossa mint névmás a mondatot
    egy flóriánt sodor magával a vers

94 majd felnősz te is
    hasonlattól a vers
    vagy cselekménytől az ige
    és megtudod milyen felnőttnek lenni

    hagyd és ne hámozd a barackot
    sprőd az angyalok segge
    de hogy lecses
    azt még hagyjuk

    hogy rosszul aludtál
    és dúl-fúlsz
    lesz majd olyan nap
    mikor olaszországba indulsz

    most kapkodd a lábad
    te hatéves termetű
    és hidd el apádnak
    nehéz a kezén
    az a meggyszínű
    üvegkesztyű

95 gézirat

96 nézd
    egyre nehezebb minden megszólítás
    s az ilyen esős októberben
    még súlyosabb bárkihez odafordulni
    mint mondjuk decemberben
    vagy márciusban
    végül is alig találkoztunk
    a fiadat kérdezném
    de most nem tudom
    reggel telefonon hívtam
    de autót javíttat valahol
    értem
    kell az elfoglaltság
    most eltűnik majd néhány hétre
    temet és temetik
    és beleveti magát egy-két nőbe
    meg szenved
    mert ráébred
    nélküled
    milyen magányos
    én nem tudom
    milyen ha
    és nincs ki többé a téglagyárban
    kubikolna
    utoljára küszöböt lakkoztál
    és minden belépő után ismét
    és morogtál
    senki sem tud tisztességgel
    a küszöbön átlépni

97 bolyongás mindig
    a rőt harasztosban -
    az ingerek visszabújtak
    a csigaházakba

98 magába zár ez a szoba
    csapdába kerülsz
    és mást sem betűzhetsz hétre hét
    mint az írógépedet
    mint a poros lapok üzeneteit
    holott rángsz mint a csapdába fogott patkány
    egér
    vagy bármely pici rágcsáló

99 magához ránt
    és tekeri testét

100 a harmadik szem
    nem a valóságra tekint
    befelé néz
    forgatja magát
    sehol nincs a pokol
    csak a vesztett valóság
    a harmadik szem
    hasonló a félszeműek szeméhez
    megtört és riadt és
    opálos

1   ha nem látom éjszaka
    akkor
    hogyan is láthatnám nappal

2   átnyúlkál a határon
    a parolinok között zölden
    érinti az óriásplakátokat
    óriásokkal könnyű
    óriásnak könnyű
    könnyű mint az argon a körtében
    az óriásargonnak az óriáskörtében
    ezért nyúlkál a parolinok között
    át a határon
    s kis csíkokkal
    zizegő papírspirálisokkal ujjai közt
    nyúlkál vissza
    magába

3   verskonzervekről álmodom
    súlyos
    aranybarna dobozokról
    akár a marhamájkrémek
    amelyekbe bezárult
    s most ott legel
    hosszú szálú füvet és lósóskát
    egy tízezer adaggá
    porciózott tehén

4   hajnali ötkor
    pizsamában indítani a verset
    amikor fölhúzva a fegyver

5   pici hajdú a sorvégen
    terpeszáll ott a törökök óta

6   kifényesednek
    a kések a halak a szemek
    (EGYET JOBBRA EGYET BALRA)
    mint az alfa
    mondd melyik évszázad
    táncrendjében élünk

7   a jelző az
    s az a rododendron
    amit a jelző-
    s rododendrontársak
    annak tartanak
    mondhatta volt
    avagy mondta is

8   eljött az idő
    hogy középverseket írassanak
    mindenfajta politikusok
    a politikusok szeretik a verseket
    és nem zavarják őket az olvasásban a rímek
    a rímeken fel lehet gyalogolni az égig

9   a naptól felsértett
       dosztojevszkij firenzében
         írta a félkegyelműt
    azóta csorgó nyálú bolondok
      fixálják
         reggelente azt a palotát ahol
    mindenki azokra a pittis
       síkos-lejtős mondatokra vágyik
        amelyekre én is

10 a permetező esőben
    ahogy a nedves eperlevelek között
    megérintettem a rózsaszín
    duzzadt-kemény mellbimbókat

11 a ruppert-ház kutyája
    reggelre a gramofontölcsért
    egy gramofon fehérselyem tölcsérét
    húzta a fejére
    azzal sétálgat az erkélyen
    abból kiabál
    széthangosítja magát
    mint az a kicsi apáca
    a keringőbe burkolózva
    ott
    a püspöki palota teraszán

12 nyolcszázhúsz kilométerre
    velencétől
    hogyan érem tetten
    a pinában a tengert

13 (megindul a szerelvény majd visszatolat
    fel-alá jár a vonat a versben
    ezüst hernyógubókat meg propánbutánt
    szállít egész nap
    zárójeltől zárójelig)

14 mindig foglalkoztatott
    az érgörcs versformája milyen
    hogy zsibbadnak szét a jambusok
    fut szét a fájdalom
    és miként csomósodik egybe
    mint egy jó szonett
    mint egy hosszúvers
    mint a májusi viharban
    a fekete oszloptuja

15 tyúkbeleket rángat a vásznán
    rendezgeti a bűzmeleg csöveket
    a teremtés vére lehet
    kadmiumsárga

16 törik a házat zúzzák
    négy éve hiszem
    abba a házba megyek
    az óváros tér sarkára
    ha kell vérehulló
    fecskefű
    a boszorkányköpetre
    törik a házat zúzzák
    acélmarkú gépek
    ütéseik nyomán
    spriccel-ömlik a sárga

17 duinót feloldotta a pára
    állapítom meg a fényképen
    nem hoztam a kastélyból
    a nárciszlébe fúlt kertből
    haza semmit
    kiázott a képből a látvány
    csak az ablakok látszanak
    hegyükön álló rombuszok
    harsak akár a szabados-képek
    mohópiros pinái

18 annyi fegyenc lopakodik
    arcra húzott köpenyben
    ölni se elmenni se
    éjszakánként mécsest gyújtanak
    a setét könyvlapok közt
    ahol laknak

19 beleakad a tüskés metafora
    viteti magát
    farkas vagy farkasfog
    a kutyában s a kutyaszőrben

20 ez az isten barokkba öltözve
    a zsebében kotorász
    makkol

21 megértettelek téged -
    te száz naplementét
    egybefogó kisantológia

22 a sörben alszik a gepárd
    a sörben a gepárd sárga szeme
    villog a fénye mint a paszomány
    mint a téren a térzene
    a gepárd szűk tekintete
    a sörből lustán rád tapad
    összeugranak csomóba állnak
    csonkolt gyomorként a szavak
    ez a sárga lehetne olyan
    ha a holdperemről a denevérek
    fülledt éjszakában hangtalan
    a tűztorony őrfényébe érnek
    vagy olyan mint a repceföld
    ha ott marad benne a délután
    amely közepén te és egy lány
    szerelmes fiatalon és sután
    ez a gepárdszem ily mohó
    szenv- és könyörtelen
    fókuszában ott toporogsz
    mint puskacsőben a képtelen
    golyó melyet ha kilőnek
    mire befutja a pályaívét
    arcot s fagyott testet adott
    a délutánt leélőnek
    a gepárd komoran beléd bámul
    és tekintetét senki nem bírja
    mert a súlyok úgy zuhognak
    mint a fény a húsra

    mint a fények sok darázsa
    ha belepi a remegő testet

23 aranyom
    a boulevard beausolein ahol ráfut
    az obszervatóriumra
    az árnyékban elveresedő kőnél
    ágnyira a lombvesztő őszi lonctól
    alattam a fürdőhely
    (mit törődtem én akkor a várossal)
    ott nőttem elhullt magról
    a hegyet is rólam nevezték el
    rólam akit itt bolondnak mondanak
    bár csak decens vagyok és gyönge
    a bodzák meg nyárfák között
    mintha azok nem vágynának mind
    valahová vissza
    ami tájnak már a nevét se tudják
    képzeld el a májusi
    fehértömény akácot
    úgy tömegével közönségesen
    a virágfürtök helyett azonban
    morzs kénsárga tojássárgákkal
    hát ilyen az a hegyi erdő
    én ilyen voltam
    ráztam magam a misztrálban
    (s az üvegek mélyén színek
    fényesedtek)
    remegtem ha lombomba szúrt egy cipruság
    de a kőre meleg szívvel emlékezem
    északi pereme alatt jáspiszöld moha
    a délin szélvájta apró taraj
    kilátó a gyöngyház gyíkoknak
    és ahogy rákúszott a délutáni árny
    afféle veres volt
    mint az ablak alatt ahol élek
    a máló tetőcserép nedvesen
    vagy hóhullást követően.
    a decemberi magyar naplemente

24 a ménkűfogós ház
    feledte a szakmát
    reggelre puhatollú
    angyalt fogott
    és hagyta hogy elmenjen
    valamennyi villám

25 egy angyalnak sincs fasza
    akkor pedig ezek nem angyalok
    akik a leányágy vásznára másztak
    s miért tapadnak a sistergő olajba
    (vagy akrilfürdő az)
    szétdúlják a csendéletet
    lefeszítik a rámát
    s ha már verik a pöcsüket
    a leánytalan képen
    miért lóg kocsányon a szemük
    miért bámulnak át a kuplerájba
    miért fetrengenek a sistergő olajban

26 taszigálja az elvontat
    a sziklaperemre
    lenn csillog a plázs
    kagylóhéjpora

27 egy dosztojevszkij ül a várfokon
    sötét a haja akár a tujalomb
    nemiszerveket rajzol
    nagy szájakat
    zöld tökű csacsit a poros úton
    nincs kedve semmi a feltámadáshoz
    ásványt szopogat sós hegyikristályt
    tudja magáról hogy dosztojevszkij
    eleget írt már
    eleget
    amit nem látott nappal
    megírta éjjel
    gyönyörű gyönyörű
    ez a könyvtelen város
    a kapufélfákra
    angyalokat szögeztek
    futórózsák keretezik
    paloznaki kőpárkányok
    vetnek rájuk árnyat
    gyere velem dosztojevszkijezni
    gyere hozzám a litániába
    suttog a királyné
    fejéből kiáll a villámhárító
    egyensúlyoz
    seggén keresztül szúrta fel
    a pestisoszlop rézdárdája

28 nem marad más
    csak a bokrok
    a bokrok alján a lassú heverés
    s a mézszívű két hársfalevél
    ahogy villog a májusvégi fényben

29 mondd
    miféle üzenet
    itt ez a töredék
    amely néhány év tömegét
    szétverte mint az ék

    a szürkületben átoson
    összefogva köpenyét
    a nagylábú szél a városon
    bronzsárkány alszik s a téglakutya
    mancsán nyugtatja nehéz fejét
    egymással forog titok és beszéd
    mint két kerék
    a kapu sarkán guggol
    szekérnyikorgást hall a kerékvető
    g-betűvé gondolja magát
    pirosabb lesz a kő
    a vár felhízlalja tömegét
    majd a sötétbe beleoldja
    kapuit
    s az árnyak közé
    húzódik a palota tornya
    hogy mint héjába a csigát
    egy apró esti mozdulat
    saját múltja odujába
    hamarosan visszatolja

    fogy és édessé kristályosul
    a hasonlat és a mézopál

    (élesebbé) válva

    mint a bagolyszem borostyánja
    őrködik a mondat középpontján
    a

30 egy vajszín féreg
    rágta a húst
    lukakat vájt és
    kiemésztett mindent
    nem marad több
    enyves versburoknál
    az is ideális forma
    de hová lett
    az élő nyersvörös
    a puha vershús
    hová
    lett a vajszín
    kicsi féreg

31 ahhoz képest hogy ez a költészet
    nem követel semmit
    folyton magára lapoz
    beleér mások cellulózába
    belenyal a mézbödönbe
    ráborul mind a semmi helyszíneire
    s felhúzza magára az órakabátot

32 pelyhekben hull a korom
    hull mint az idő pedig
    ez kéménykorom
    számlálom a másodperceket
    az elszürkülésen
    szürke szürkébb legszürkébb
    végül itt minden
    elgránitosodik

33 csak a fákról szeretnék
    motyogom hajnalonta
    ha felriadok erre-arra
    ismétlően
    mert éppen az ablak alatti
    fehér akác készül aszonnyá lenni
    a madárcseresznye klorofillból
    esernyőt növeszt
    avagy a pincekurvát tömik
    kitömik
    s a hátán már búvik a két szárny
    olyan angyal lesz
    akiből kések állnak ki
    a fákról szeretnék
    négy-öt évig
    annyi talán elég
    de mihez
    önmegszólító leszek kérdem
    széles és nyugodt sorokat
    amelyben nyakig lehet elmerülni
    nem ezeket a fürge és remegő
    nem ezeket a törtarany
    nem ezeket a

34 az öt egybefogott
    80 grammos
    fatartalmú papírlapot
    még átvilágítja
    a hajnali napfény
    az öt tuja-vízjel
    egymásra fekszik
    öt lapot olvasok együtt
    ha hat lappal próbálom
    nem marad más
    csak a próba

35 itt a hetedik
    csa-csa-csa

36 a vízpartokon olykor
    erdőből kibontott cserefákra lelek
    a zöld lassú tömegéből kimeredő
    lombtalan cserecsonkokat
    finom fátyollal sűrűn betekerve
    a törzs a gally az ág
    és mint az esküvőkön
    permetez a mák a hernyószar
    surrognak a mákban
    a könnyű pilleszárnyak
    a lombtalan fehér cserefáknak
    az erdőszélen olykor
    sietős
    sietős mint a hattyúban a havazás
    a havazásban a kivégzés
    a kivégzés után a géz

37 ott ül a gyantaillatban
    tizenegy ujjal
    huzigálja a földből a nagyszál füveket
    liliomporzót száraz fenyőtűket
    fényesíti a farkát
    hangol hegedül

38 akkor kezdődött
    a temető-történet
    mikor csókát lőttem
    s a templom tornyáról
    angyal esett le