Amikor Anton jóllakott, lustán felemelte a fejét, egy fűszálat rágcsálva a hatalmas lángokba meredt, ahol recsegve-ropogva égtek a fahasábok. Újra megremegett láttukra és úrrá lett rajta megint a félelem. Hiszen nem sokon múlott, hogy ő is a lángok martalékává nem vált. Ekkor látta meg újra Mirianát, mert így hívták a lányt, akinek fejét aranyos fénybe vonta a tűz fénye, s amikor felállt, alakja olyan élesen vált ki a sötétségből, hogy ki tudta volna vágni, akárcsak egy képet. Elnézte ezt a csodaszép
Később váratlanul, óriási erővel megzendült az ég, kitört egy orkánszerű, hatalmas vihar, ami mindenen végigsöpörve, eloltotta a tüzet is. Mindenki sietve menekült a zápor elől az összetákolt menedékbe. Mert az égen megjelent egy sokkal nagyobb tűz, mint az előbbi ő kicsi tüzük, mert pillanatonként csapkodtak a villámok és utána akkorákat dördült, hogy beleremegett a közeli hegyvonulat. Anton elmosolyodott arra a gondolatra, hogy lám egy kis füstből milyen nagy fellegek tudnak keletkezni! A vihar aztán, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt. Kibukkant a hold, és bevilágított mindent. A fákról csöpögtek még a vízcseppek, de az emberek újra előmerészkedtek. A lány is kilépett a tisztásra és fürkészve nézett körül. Pár lépést tett előre, amikor hirtelen megpillantotta Antont, aki bőrig ázva állt ott, mintha várt volna valakire. Tekintetük egymásba tévedt. A hold éles világánál a lányra nagy hatást tett az ott álló férfi. Figyelmesen meg is nézte hosszúkás markáns férfias arcélét, enyhén, finoman hajlott orrát, homlokának nemes vonalát és a száját, amit most késpenge vékonyra szorított össze. Hajtincséből egy lokni a homlokába hullott, ez kisfiússá tette. Bőréről visszaverődött a hold fénye. Egy pillanatra megbénultak mind a ketten. A férfit is szíven ütötte a lány látványa. Akaratlanul is feléje lépett, hogy köszöntse és megfogja a kezét, de aztán sikerült erőt vennie magán. – Majd holnap – gondolta, s csak bólintott neki.
Az éjszaka minden különösebb baj nélkül telt el. Reggel, amikor az emberek felébredtek, a vihart is feledték, amitől minden felfrissült. A virágok mindenfelé pompázva illatoztak és a madárdalos erdő megejtő látványt nyújtott. Miriana is kiment a tisztásra, körülnézett és elindult felfelé, a patak folyásával szemben. Hirtelen megpillantotta a tegnap esti férfit. Éppen visszatért valahonnan és egy vidám nótát fütyörészett. Amikor egymás mellé értek, akaratlanul mindketten megálltak, de a további lépteiket már összehangolták, s együtt igyekeztek felkaptatni a tetőre. Annyira megilletődtek egymás közelségétől, hogy egyikük sem merte elkezdeni a beszélgetést. Mintha a fülük is bedugult volna, mert az erdő millió kis zaját sem hallották, csak szívük vad kalimpálását. Nem tudták eldönteni, hogy a
