 |
tudta a körülötte levő dolgokat, érezte, hogy az előbbi csúnya kis lény körülfonja és még jobban beborítja valamivel, ami nem volt más; mint az ő különös betegsége. De nem volt ideje sokáig töprengeni ezen, mert fanfárok szólaltak meg nagy hangerővel és megjelent egy hófehér gyönyörű angyal, az Igazság angyala. A teremben lévő összes lény leborult előtte. A Betegség angyalát pedig egy láthatatlan erő felemelte a trónusából és az Igazság angyala elé röpítette anélkül, hogy az akarta volna. Aztán neki is le kellett borulnia. Marih bénultan nézte a jelenetet. Az Igazság angyala előrenyújtotta mindkét kezét. Jobb kezében egy üres kristálybuborék fénylett. A bal tenyerét pedig felfelé fordította, mire a trónus előtt kezdett felemelkedni az az óriási földgömb, amit a másik teremben már látott. A földgömb tetején is egy csillogó buborék tündökölt, ami szétnyílt, s az abban levő energiapontocska, ami nem volt más, mint Hiram energiapontocskája, belesuhant az Igazság angyala kezében tartott csillogó buborékba. Hirtelen a kicsinyke Szelídség lényét érezte maga mellett, aki elvette a Betegség angyalától a nála lévő gyémántokkal díszített kristálytükröcskét. Majd beborította Mariht egy csodálatosan szép sötétkék sugárral, mire levált róla az összes rondaság, amivel az a csúf kis lény elborította, és máris repültek, maguk mögött hagyva a Betegség angyalának a birodalmát. Eközben Marih alig érzékelt valamit, mivel az átélt félelemtől nagyon kimerült volt. Teljesen megrázta, amit látott. Na nem a Betegség angyalától, hanem az óriási földgömb látásától rémült meg, attól amit eddig még elképzelni sem tudott: Hogy ilyen védtelenül van kiszolgáltatva minden, ami a földön található. Még a szél erősségét és irányát is egy felsőbb akarat irányítja. Egy vadállat sem tudja a másikat széttépni anélkül, hogy ezt ne regisztrálnák. Sőt még egy madár sem tud kirepülni a fészkéből, hogy ne figyelnék, és ha a csőrében vitt szalmaszálat repülés közben elveszíti, még az is nyilván van tartva. Marih arra gondolt, hogy milyen kár, hogy az a sokmilliárd ember nem láthatja azt, amit ő, mert egészen biztos, hogy megváltozna minden, nem volna többé rossz, és csak a jó uralna mindent. A kicsike Szelídség angyala megérezte Marih vívódását, mert így szólt. – Ahová most megyünk, ott fogsz csak igazán elcsodálkozni, mert amit ott látsz majd, azt eddig ember még nem láthatta, mivel oda semmiféle anyagi nem tud bejutni, még az égi lények közül sem mindenki. Aztán Marih energiapontocskája érzékelte, hogy körülöttük mind több és több lény nyüzsög. Egyesek velük haladtak, mások meg ellenkező irányból jöttek-
|
 |
mentek igyekeztek valahová, de mindegyiküknél volt egy buborék. Marih már tudta, hogy azok az ember gondolatainak termékei. Nagysokára egy messze ívelő, végtelenbenyúló fénycsóvaszerű hidat látott, ami a pengénél is élesebb, a pókhálónál is vékonyabb, s olyan csuszamlós volt, hogy az azon közlekedő lények sikongva csúszkáltak át rajta. Nekik is nagyon kellett vigyázniuk arra, nehogy belezuhanjanak a híd alatt tátongó tartalomnélküli pokoli semmibe. A híd íve egy alagútba torkollott, amin a gondolat pillanatnyi ideje alatt kellett átérniük. Az alagút végén egy gyémántból csiszolt szárnyas kapu csillogott, ami most tárva-nyitva állt. A kapun berepülve Marih a mennyország középső birodalomban találta magát. Körülnézve olyasmit látott, ami felülmúlt minden emberi képzeletet. Milliárd Nap erős fényétől vibrálva csillogott minden olyan átlátszón akár a szappanbuborék. Mégis meg tudta látni a legapróbbnak tűnő dolgot is, mert telis-tele volt különböző lényekkel, végtelen energiahullámokkal, és végtelen sok emberi energiapontocskával. A kicsike Szelídség magyarázta, hogy megérkeztek a „jó” birodalmába. Innen tovább, feljebb az emberi erényeket megtestesítő angyalok birodalma, majd még feljebb a legfelsőbb szférákban a Múzsák és Tudományok lényeinek birodalma van. A kicsike Szelídség még arra is felhívta Marih figyelmét, hogy a Teremtő birodalma, a tökéletesség birodalma zár mindent. Ahol nincsen tér, nincsen idő, ahol minden „örök”, mert minden energia. De még a mi számunkra is tabu. Oda csak a négy átlátszó lénynek van bejárása. Aztán Marih a távolban újra megpillantotta a földet. Óriási átlátszó üveggolyónak tűnt, ahogy ott lebegett a csillogásban. Sokkal nagyobb volt, mint amit a Hármasárnyak birodalmában, vagy a Betegség angyalánál látott. Látta rajta az óceánokat, a kontinenseket a temérdek élőlénnyel. Azonban azt is látta, hogy rengeteg égi lény nemcsak körülfogja, hanem könnyedén repülik keresztül-kasul át. A kicsike Szelídség lénye nevetve húzta magával, s mint a többiek ők is keresztülrepülték. Közben magyarázta a lény, hogy ez csak délibáb, nem a valóságos föld. Marih úgy érezte, mintha fénysugárban fürödne. Egyszer az egyenlítőnél, majd az északi sarknál kezdték a berepülést, és a déli sarknál akadálytalanul ki tudtak repülni belőle. Marih lelkének energiapontocskája hirtelen összerándult, mivel látta, hogy az egyik helyen autók szaladnak egymásba és óriási tömegszerencsétlenség történik. Ahogyan a
|
 |
