 |
csinálnak. Ahogy a jövevények észrevették a bolygón élő lényeket, egy sűrű, felhőszerű valamivel takartak el mindent; – a hegyet, magukat és a járművüket, majd tűzszerű fénycsóvába burkolóztak, és megközelítették az ott lévőket. Azok megmerevedtek a mennydörgéshez hasonló hatalmas robajtól. Azután néhányat összeszedtek belőlük és magukkal vitték. A különböző növényekből is gyűjtöttek. Majd újra beszálltak járművükbe és felrepültek az űrhajójukhoz, s utána eltűntek. Az egyik fénylény szinte suttogva kérdezte Hiramtól, hogy felfogta-e, mi játszódott itt le? Erre Hiram energiapontocskáját elöntötte egy óriási fájdalom, mert tudta, hogy az ember mindig korának áldozata, azért mert a mindenkori fejlettsége határozza meg pillanatnyi gondolkodását és döntését, ami később tévedéssé válik. Sajnos eddig mindig a saját fejletlenségünk labirintusában bolyongtunk, mert mindig az adott intelligenciánk szerint voltunk képesek a földöntúli dolgokra magyarázatot adni. – Azon a bolygón, folytatta a lény egy teremtés kezdetét láttál. Természetesen nem a Teremtő által, aki a MINDEN teremtője és Ura. Itt egy fejlett intelligencia fejleszt ki egy fejletlenebb intelligenciát a maga képmására. Azokat az állatokhoz hasonló élőlényeket, amelyeket magukkal vittek, a fejlettségük szintjére, képmásukra alakítják majd át. Ha sikerül nekik, akkor visszamennek arra a bolygóra, és visszaviszik magukkal az általuk kifejlesztett új lényeket. Szabadon engedve, azok kialakítanak majd egy teljesen más élőlényi formát, ami eddig azon a bolygón uralkodott. Azok a fejlettebb lények persze figyelemmel fogják kísérni munkájuk eredményét. Sőt, el fogják hitetni velük azt is, hogy ők Istenek. De bármilyen fejlettek legyenek is azok a felsőbbrendű lények a gömbszerű űrhajójukkal, ők is mindenben a Teremtőtől függnek. A Teremtő teremtette őket is. Mint engem is, kuncogott a lény. Az előtted vibráló univerzum bizony a meglepetések tárháza. Ha megfigyeled ott a távolban azokat a vörös óriásbolygókat, akkor azok közül egy, milliószorta nagyobb, mint az általad ismert Naprendszer. Vagy vegyük csak az idő csodáját! Ha az ember már elért volna egy olyan fejlettségi fokra, hogy a világűrben akadálytalanul hosszú utazásokat tudna tenni, és negyven űrév múlva visszatérne a földre, akkor csodálkozna azon, hogy a földön nem negyven, hanem harmincezer év telt el. Viszont csak tíz évvel több űridő, már négyszázhúszezer földi évet tesz ki, és így tovább. Hiram energiapontocskája elborzadt ettől a határtalan időeltolódástól, de nem ért rá csodálkozni, mert az előbb látott gömb alakú űrhajó azokkal az emberszerű
|
 |
lényekkel újra arra a bolygóra igyekezett vissza, ahonnan azokat az állatokhoz hasonlatos lényeket elvitték. A fénylény izgatottan adta Hiram tudtára, hogy ott több millió év telt el azóta. Te ezt itt egy pillanatnak érezted? Figyeld csak, már egészen más élőlényeket visznek vissza, mint amilyeneket elvittek, mivel DNS-eiket mutációval megváltoztatták.
Azok megint fent hagyták a bolygó pályáján gömb alakú űrhajójukat, és egy kisebbel szálltak le ugyanarra a magas hegyre. Kiengedték a magukkal vitt, de már átalakított lényeket. Hiram energiapontocskája megrökönyödött, mert volt köztük emberhez, majomhoz és másfajta állatokhoz, amiket ismert, hasonló. A lény felvilágosította, hogy a majomszerű élőlények a hibásan véghezvitt kísérleteik eredménye. Azokból soha nem válik fejlettebb emberszerű lény. Hiram energiapontocskája újra csak rádöbbent arra, hogy mennyire téves a tudósoknak azon állítása, hogy az ember a majomtól származik. Mivel a majom egy téves kísérlet terméke, ami nem sikerült.
Aztán hirtelen Hiram nem tudta, hogy hol van, mert egy angyali arc hajolt föléje, aki kedvesen rámosolygott. Csak pillanatok múlva tudta felfogni, hogy Marih az, aki föléje hajlik, sőt beszél is hozzá: – Milyen jó, hogy utánad jöttem, mert amikor felálltál és kimentél az étteremből, zöld voltál mint egy levelibéka, úgy megijedtem, amikor rád néztem. Ezért gondoltam, hogy utánad megyek. Szerencsére, mert amikor beléptél a lakásod ajtaján, elájultál, de most már minden jól van!
Hiram nagyon szégyellte az egészet és ezt nem is tudta leplezni. De mivel még mindig víziója hatása alatt volt, kérte Mariht, hogy hagyja magára, hiszen minden rendben van már. Marih azonban megvárta, amíg Hiram elalszik. Távozása előtt letett egy névjegykártyát az asztalra, majd csendben behúzta maga mögött az ajtót. Nagyon fájt a szíve, mert a régmúlt benne is új lánggal lobogott fel.
Másnap Hiram olyan frissen ébredt, mintha mi sem történt volna vele. Egy különös álomnak is betudhatta volna az egészet, ha nem pillantja meg az asztalon
|
 |
