 |
átalakított lények miatt van, mert velük kapcsolatban nem tudnak megegyezni. Az történt ugyanis, hogy a megváltoztatott lények egy része párosodott az ott maradt állatszerű lényekkel. Ez nem volt engedélyezve. Kapcsolatukból szörnyű, torz rémek születtek. A többiek, akik nem keveredtek össze a bolygón maradottakkal, csak egymás között párosodtak, azok külön csoportokat alkotva, utódaik már azokhoz a fejlett lényekhez kezdtek hasonlítani, amelyek átalakították őket. Bár az első generáció testét még szőr borította és némelyiknek még két feje, négy melle volt, de a további leszármazottaik már elütöttek az előző generációtól és az őket átalakító fejlett lényekhez hasonlítottak. Azokra már más jövő várt. Figyeld csak, már a kézművesség titkát is bírják. Most azért ez a nagy harc, mert azok a tudós lények két ellentétes pártra szakadtak. Nem tudják, hogy melyik csoportot semmisítsék meg. A szörnyeket-e vagy a hozzájuk hasonlatos tisztának maradottakat. Hiram érzékelte; hogy egyre több különböző formájú űrhajó érkezik oda azért, hogy rendet teremtsenek. Erre egy ideig abba maradt a háborúskodás. A háborúskodó tudós lények az újonnan jöttekkel együtt meghánytak-vetettek mindent, de így sem tudtak egyezségre jutni. Ők is két pártra szakadtak. Azért mert részben féltek attól, hogy akik hozzájuk hasonlóvá váltak, egyszer olyan tudással fognak rendelkezni, mint ők, és akkor mint ellenséget, nem fogják tudni legyőzni őket. A rémektől viszont nem kell tartaniuk, még mulatságosak is. Mások azonban azt akarták, hogy igenis a rémeket semmisítsék meg, mivel a hozzájuk hasonlatos lények a fontosak! Végül megérkezett a vezér. Az ő döntése lesz a mérvadó, ami aztán megmásíthatatlan! A smaragdszínű lángnyelvecske kuncogva hívta fel Hiram figyelmét arra, hogy figyeljen, mert lám a vezér miben mesterkedik? Ki akarja játszani mindnyájukat. Mielőtt döntést hozna, fel akarja keresni a „tisztán” maradt lények közül a legokosabbat, mert tudni akarja annak a véleményét is. Találkozásuknak azonban titokban kell végbemennie. Ezért a vezér kérte a négy átlátszó lény közül azt, amelyik a sast formázta, hogy segítsen neki abban, hogy ez a találkozás megtörténjen úgy, hogy erről senki ne szerezhessen tudomást. Akkor a sast formáló átlátszó óriáslény az egész bolygóra mély álmot bocsátott. Hiram ebből már nem fogott fel semmit, mert energiapontocskája elől hirtelen eltűnt mindez. Újra érezte azt a jól ismert, kellemes, sötétkék fényt, ami a kicsike Szelídségből áradt, ami óvón beborította, s közben nyugtatta, hogy ne ijedjen meg, mert a Betegség nagy angyalának birodalmába kell
|
 |
menniük, mivel megmérettetett, és beteljesül az, ami elő van írva. Hiram úgy érezte, mintha áramütés szaladt volna végig a szívén, mert egyik pillanatban a kicsike Szelídséget érezte maga mellett, a másik pillanatban pedig egy gyér tompa világú lámpa fényénél arcok, kezek mozogtak előtte. Aztán megint a kicsike Szelídség angyalával repült a felsőbb szférák felé. Hiram végül mégis magához tért, és az orvosok megkönnyebbültek, mert egyelőre túl volt a legnagyobb veszélyen.
Múltak a hetek és csak Marih volt az egyetlen, aki hűségesen látogatta. Más látogatója nem is akadt.
Amikor Hiram hosszú idő után először pillantott bele a tükörbe, megrémült saját magától. Mintha nem is ő lett volna, hanem egy teljesen idegen nézne vissza rá! Bőre hamuszínű, haja fakó, szemében sem csillog a fény, sőt, érezni sem érzett semmit. Árnyéka lett önmagának. Amikor már olyan volt, hogy szállítani lehetett, Marih elvitette a legjobb szanatóriumok egyikébe. Ő maga kibérelt egy közeli penzióban egy kis szobát, hogy minden nap el tudjon menni hozzá. Az újabb vizsgálatok után a professzor tudtára adta Marihnak, hogy a férfinak már nincs sok hátra.
Hiram azonban erről mit sem tudott, csak csendben maga elé mosolygott amikor, hol az egyik nővér, hol meg Marih kitolták a park árnyas fái alá a tolókocsin. Ott elmélkedhetett magában, mert beszélgetni már nem volt kedve.
Egy szép meleg nyári estén takaróba burkolva ült tolókocsijában a szanatórium teraszán a többiekkel együtt. Mivel nem akart beszélgetni senkivel, ezért behunyta a szemét és úgy tett, mintha szunyókálna. Pedig gondolkodott. A hatalmas égbolt felettük tele volt milliárdnyi fényes pontocskával. A csillagok úgy ragyogtak, mintha valaki külön-külön kifényesítette volna őket. Eszébe jutott, milyen jó lenne, ha ezzel a tapasztalattal és életkorral mindent elölről lehetne kezdeni, talán akkor nem bukna meg semmiből? Mert egyedül az élet az, amit nem lehet újra ismételni! Aztán a csillagok látványára szinte elmosolyodott magában arra, hogy mi lenne, ha
|
 |
