Dicsőült nagy hazánkfia, gróf Széchenyi István tetézni óhajtván irántam számos éven át tanusitott, s kitürő munkásságra, buzditó nemes indulatait, két év előtt három rendbeli kiadatlan kéziratával kegyeskedett megajándékozni, reám bizván azoknak közrebocsátását.

Egyik kézirat 1844-ből "Hunnia" czim alatt a magyar nyelv küzdelmét és igényeit tárgyalta a latin nyelv ellenében, s kinyomatlan maradt, mert az 1844-dik országgyülés a magyar nyelv dolgában kielégitő törvényeket alkotott.

Történeti érdeke, s halhatatlan szerzője azonban kivánatossá tevék minden időben e munka megjelenését, s azt kiadás végett Heckenast Gusztáv urnak engedtem át. A kész könyvet azonban a sajtóhatóság lefoglalta.

A második kézirat "Budapesti por és sár" czim alatt a nemzeti cultura s hazánk külcsinja tárgyában a leggyönyörübb eszméket fejtegetve, üdvös és korszerü utasitásokat foglal magában. E munkát "Hunnia" lefoglaltatása után az üdvözült tőlem visszakérte, s ahoz uj külön előszót irt döblingi elvonultságában.

E kéziratnak hollétét a halhatatlan szerző gyászos elhunyta után nem tudhatom.

A jelen "Töredék" végre a harmadik ama kéziratok közül, s abban a tisztelt olvasó emlékezete azon válságos időkre vezettetik vissza, midőn a dicsőült az 1844-diki és 1847-diki országgyülések között reform mozgalmaink kimenetele felett aggódott.

Az üdvözültnek e kevés soraiban is az államférfiú bölcsessége, a vezér ildomossága, s példátlan forró hazaszeretete tükrözi magát vissza, s e sorok mindegyikében egy-egy arany szabály van a magyar faj számára fenntartva.

Addig is tehát, mig szeretett gyermekkori barátom Tasner Antal, kinek mint legkedvesebb hivének Széchenyi mindennemü iratait végrendeletileg örökségül hagyá, - a dicsőült összes munkáinak kiadását rendezné, - nem vonhattam meg halhatatlan nemtőnk emlékét gyászoló nemzetünktől azon gyönyörteljes élvezetet, melyet ezen, habár ma már nagy részben történetü érdekü "Töredék" múlhatlanul nyújtani fog.

Pest, máj. 8. 1860.
Török János.