Bevezető

Szeressük vagy temessük a tanyát? Hatalmas viták hömpölyögnek a tanya körül. Egyik vitatkozó azt mondja, szeretnünk kell, mert életre való, a másik meg azt mondja, temessük, mert eljárt fölötte az idő. Amióta tanya van, azóta tart a vita, és biztosan eltart addig, ameddig tanya lesz.

Ha jól belegondolunk, idétlen a kérdés, mert szeretteinket is temetnünk kell, ha elmennek. Temessünk tehát tisztességgel, ha eljön annak az ideje. Aki azonban siet, aki időnap előtt temet, aki az elevent akarja a föld alá dugni, hajthatja akármilyen szenvedély is, az gyilkol.

Megszámlálhatatlanul sok tanulmány íródott eddig a tanyákról tudós igyekezettel és tisztességes felelősséggel. Gyógyító módokat is ajánlanak legtöbbször, gyógyítani pedig a beteget kell. Beteg lenne a tanya? Olvasmányaim zöme szerint nagybeteg volt, és ma is az.

Miért nem sikerült ennyi igyekezettel meggyógyítani? Rágódom rajta hosszú idő óta. Talán azért, mert radikális gyógymódok jöttek szóba legtöbbször: meg kell szüntetni a tanyát. A gümőkóros tehénre is azt mondták, le kell vágni, ki kell irtani, akkor majd nem lesz gümőkóros tehenünk. Csakhogy a tanyát nem lehet levágni, mostanáig nem lehetett megszüntetni, nem lehetett fölszámolni. Ebből arra lehet következtetni, lehet ugyan beteg, de makacs.

Hamar észre kellett vennem, hogy a parancsoló szó mögött is áldott jó szándék húzódott meg szinte mindig. Aki ma akarja megszüntetni a tanyát - aki még mindig meg akarja szüntetni -, az is jót akar a benne élőnek. Szándékához szívesen csatlakoznék, módszere azonban megdermeszt, mert hideg ész szülte. Nem a tanyáról, hanem a tanyán élőkről szól ez a könyv, és az emberség parancsához igazodik: szeressük az élőt, ha tudjuk szeretni. Ha gondja van, segítsünk neki.

Annak is, aki el akarja hagyni a tanyáját, és annak is, aki benne akar maradni.

Becsüljük az embert akkor is, ha tanyai!

[...]