Bevezetés

Tanulmányomban Liszt Ferenc zenei műveit a magyar zenével való kapcsolatuk szempontjából tárgyalom. Legfőbb kérdés: minő kapcsolatok mutathatók ki Liszt stílusa és a magyar zene között? E kapcsolatok közül ezúttal kizárólag azokat a hatásokat tárgyalom, amelyeket a magyar zene Lisztre tett; nem szólok azonban azokról a nagy horderejű befolyásokról, amelyeket Liszt zenéje tett az újabb magyar zenére. Liszt műveinek ilyen szempontú tárgyalása nem merülhet ki azoknak a magyar dallamoknak a felsorolásában, amiket Liszt ismert és műveiben feldolgozott. Liszt magyar dallamfeldolgozásaira, tehát különösen a magyar rapszódiákra csak annyiban fogok kiterjeszkedni, amennyiben ezek Liszt magyar stílusának a kialakulásában számot tesznek; egyébként pedig a rapszódiáknak és Liszt egyéb magyar feldolgozásainak a forrásairól egy másik dolgozatom szól.

Liszt magyar stílusú műveinek egységes szempontú tárgyalását már Ramann Lina is megkísérelte, midőn Lisztről szóló könyvében egész fejezetet szentelt ennek a kérdésnek. Az ő kísérlete említést érdemel még akkor is, ha könyve ezen részlete ellen minden jogos kifogást (zeneesztétikai dilettantizmus, a magyar zenéről alkotott hiányos és téves kép) továbbra is fenntartunk. Ramann kétségtelenül helyes sejtelmekből indult ki, midőn Liszt magyar műveit kiemelve akár az időrend, akár a műfaj szerinti csoportosításból, inkább a művekben megszólaltatott eszmék és érzelmek közös magyar jellege alapján együttesen tárgyalta. Sőt még azt is helyesen érezte, hogy a magyar művek tárgyalása voltaképpen két problémakört foglal magában. Azonban bármennyire érezte is a probléma kettősségét, ahhoz már nem volt elég rendszerező ereje, hogy a két probléma-ágat világosan elhatárolja. Szerinte Liszt magyar műveit egyrészt abból a szempontból kell vizsgálni, hogy minő viszonyban állanak ezek a művek Magyarország zenei kultúrájával, másfelől pedig abból a szempontból, hogy mint különösen magyaros jellegű műalkotások mit jelentenek? - Ma ezt már világosabban inkább így látjuk: Liszt művei a magyar zenével kettős kapcsolatban, úgymint előzményi és következményi viszonyban állanak. Vizsgálnunk kell tehát Liszt műveit mint a magyar zene hatása alatt előállott műalkotásokat. Másfelől pedig Liszt műveit egy olyan nagyszabású magyar műzene kialakulásának az előzményeiként is tekinthetjük, mint amilyen a mai magyar zene. Jeleztem már, hogy ebben a dolgozatban kizárólag az első kérdésről lesz szó.

Ha Ramann tudálékos és fecsegő, de jóindulatú könyve után kihagyjuk a kis és nagy Liszt-monografiák számos kötetét és kezünkbe vesszük Raabe Péter 1931-ben megjelent komoly munkáját, akkor csodálkozva kell megállapítanunk, hogy a magyar művek együttes tárgyalása hiányzik. A bennük mutatkozó eszmei egységet Raabe feláldozta a műfajok szerinti csoportosítás tetszetős külső rendje érdekében. Az ilyen szempontú rendezés a gyakorlati zenész gondolkozását tükrözteti, mert a műalkotás realizálási lehetősége lebeg a szeme előtt. Ha azonban a művek tartalmi, eszmei mondanivalóját állítjuk az érdeklődés előterébe, akkor Raabe csoportosítását kissé külsőségesnek találjuk. Liszt alkotásainak az elemzésénél különösen félrevezető eljárás a műveknek zongora-, orgona-, zenekari stb. művek szerinti tárgyalása, mert alig van Liszten kívül néhány zeneszerző, aki ugyanazt a zenei, eszmei tartalmat annyi különféle módon szólaltatja meg. Hogy csak egy példát említsek: Liszt "Magyar Királydal"-a mint énekkari, vagy ének- és zenekari, vagy csak zenekari, vagy mint ének- és zongoramű, vagy mint zongoramű is előfordul. Mekkora különféleség a kivitelben és mindamellett ugyanaz az eszmei tartalom! Lisztnél, az átiratok nagymesterénél sokszor még az sem dönthető el, hogy melyik elgondolás az eredeti és melyik tekintendő átíratszerű feldolgozásnak, mert nála nem szükségképpen a legrégibb elgondolás a döntő, még kevésbé a ránkmaradt kótázások időrendje.

Amidőn Raabe műve második kötetének a beosztását bíráljuk, önkéntelenül is felvetődik a kérdés, hogy vájjon melyik szempont az, amelyik szerint célszerűbb lett volna Liszt műveit csoportosítani? A zenei forma szerinti csoportosítás talán megfelelő lehet a klasszikusok műveinek a vizsgálatánál, hiszen ott forma és tartalom egymással szoros mellérendelt viszonyban állanak. A romantikus Lisztnél azonban ez szintén nem volna kielégítő, mert nála az eszmei tartalom a zene autonóm formaelvei fölött áll, nem pedig azzal egyenrangú. Amint látható, egyre világosabban az eszmei tartalom szerinti csoportosításhoz közeledünk. Ennél azonban az a nagy nehézség, hogy nem állíthatók fel oly világosan elkülönülő kategóriák, mint akár a műfaj, akár a forma szerinti rendezésnél. Ennek a nehézségnek az az egyik oka, hogy a zene eszmei tartalmának a megjelölésére nem rendelkezünk megfelelő világos fogalmakkal. Viszont könnyebben jutunk elfogadható osztályozáshoz ennek a szempontnak az alkalmazásával éppen Liszt művei tekintetében. Míg ugyanis a klasszikusok nem egy alkotásából a különféle egyéniségű elemzők más és más eszmei tartalmat olvasnak ki és foglalnak szavakba, addig Liszt elég világosan utal a művek eszmei tartalmára a címben, a szövegben, vagy a műhöz adott programban.

Hogy Liszt művészetében a magyarság eszméje milyen jelentős szerepet játszik, az ma már nem szorul bizonyításra. Munkám célja nem is az, hogy Liszt magyarságát zenei alkotásaiból bebizonyítsam. A nemzetiségi hovátartozóság kérdése helyett a dolgozatom tengelyébe egy tisztán zenei kérdést állítok: melyek azok a zenei eszközök, amiket Liszt a magyarság eszméjének a kifejezésére felhasznált?

...