Előszó

Pázmány kétségkívül legkiválóbb irodalmi nagyságaink egyike. Nemcsak a vele egy véleményen levő kortársak, hanem még ellenfelei, sőt irodalmunk legjelesebb műbírái is magasztalják.

Valóban, arra a helyre való, a melyen Kazinczy, Kölcsey, Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai, szóval legékesszólóbb nagy embereink, prózai s költői nyelvünk legnagyobb mesterei fénylenek.

Még ha nem volnának is Pázmánynak oly jeles írói tulajdonságai, mint a milyenekkel valóban bírt, akkor sem illenék teljesen elhanyagolni, vagy - úgy szólván - kiveszni engedni műveit. Mert Pázmány műveire is illik, a mit Montesquieu mondott a maga művéről, a melyben a törvények lelkéről ír: inkább helyeslik majd, mintsem olvassák; a mit Lessing, Klopstock Messiásáról: sokan dicsérik, de kevesen olvassák, bár dicsérnék kevesebben és olvasnák többen; és a mit Greguss Kölcsey munkáiról: ama könyvekből valók, a melyeket mindenki dicsér, de kevesen olvasnak.

Pázmány műveinek eredeti, azaz első kiadásai igen ritkán találhatók valahol; és habár a nagy embert követő nemzedékek kegyelete egymásután többször kiadta egyes műveit, a Kalauzt, a Beszédeket és Kempis Tamás fordítását, mindazáltal ezek is annyira elfogytak, hogy ma csak elvétve, leginkább régi könyvtárakban, akadhatni rá e művek egyik vagy másik, de többnyire megrongált és hiányos példányára.

Éppen azért, mert nehéz műveihez férni, csodálhatni-e, ha ama nagy írónk és szólónk szellemi hagyatékát nem ismerjük eléggé?

Irodalomtörténeti művekben és iskolai olvasókönyvekben találhatni ugyan műveiből egyes, egybe nem függő, gyakran önkényesen megrövidített, sőt megcsonkított részleteket, de korántsem a legszebbek és legjellemzőbbek közül, a miért is azokból lehetetlen kellőképpen megismerni személyét és irodalmi jelentőségét.

Bizony, Pázmány prózája, valamint sok más régi írónké is, az evangélium nyelvén szólva, rejtett kincs és véka alá rejtett világosság, melynek pedig világítania kellene mindnyájunknak.

...

Meg kell említenünk, hogy jelen kiadásunkba csak oly részeket vettünk be, melyek nem sértik senki vallási meggyőződését vagy érzületét. És ily részek nagy számmal vannak Pázmánynak még vitatkozó műveiben is; mi szintén bizonyítja, hogy kiváló lélek és valódi író volt, ki nem egy felekezeté csupán, hanem az irodalomé, mindenkié.

Lehetnek, talán, olyanok, kik még akkor sem helyeslik műveinek kiadását, ha abban műveiből csupán válogatott darabok foglaltatnak is; mert elfogultsággal vádolják. Azonban, a kik ekként vélekednek, nem veszik észre, hogy ugyanabba a hibába esnek, a mely ellen kikelnek.

Beszédei közül a legszebbeket és legsajátságosabbakat iparkodtunk kiválogatni, a mely munka közben sokszor sajnálattal kellett elhagynunk számos szép beszédet.

Az irodalomtörténeti művek és iskolai olvasókönyvek szerzői, mikor Pázmány műveiből egyes válogatott darabokat közöltek, következetesen elhagyták belőlük a nagyszámú latin idézeteket: úgy tettünk mi is, Habár ama latin idézetek szépek és érdekesek; és, mivel Pázmány azokat mindig magyarra fordítja, stílusának tüzetes megismerésére is alkalmat nyújtanak: mindazáltal elhagytuk azokat, még pedig nemcsak rövidség kedvéért, hanem főképpen azért, mert amúgyis csak igen kevesen értenék meg. Maga Pázmány írja: "Adom tanácsul, hogy a kik ebből a könyvből olvasnak a község előtt, kihagyják a deák mondásokat, és csak azt olvassák, a mi magyarul vagyon."

...

Úgy véljük, hogy a gyűjtemény végére csatolt szótár, a melynek szerkesztésekor arra törekedtünk, hogy kelleténél ne mondjunk sem többet sem kevesebbet, előmozdítja a nagy író szavainak megértését, elhárítván, némileg legalább, a bennök előforduló nehézségeket.

Míg hivatottabbak nem adják ki műveit, addig, talán, a jelen gyűjtemény is tehet némi szolgálatot azoknak, a kik a nagy író jelességeit megismerni óhajtják.