Bevezetés

Amikor Londonban még csak a harmadik magyar őstörténeti találkozót tartottuk, azt mondta ott Teleki László - Teleki Pál öccse -, hogy már nyugodtan meghalhat, mert megérte azt, hogy van a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület.

Azóta nagy utat jártunk meg és a mostanival ötvenegyedik kötetünket indítjuk útjára - igaz: a hetedik találkozó anyagával. Tervünk Isten akaratából így teljesedett.

Nyilván helyesen jártunk el, amikor huszonegy évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy munkánkban súlyt helyezünk őstörténetünk kutatására. Ott kezdődött történelmünk, ami nemzettudatunk alapja. Aki megismerkedik valamennyi kötetünkkel, az egész magyar történelmünkhöz útmutatást nyerhet.

Ez a kötetünk még meg sem jelent, amikor az európai űrszonda 2005. január 14-én leszállt a Földtől 1,2 milliárd kilométer távolságban lévő Titánra, a Szaturnusz egy holdjára és onnan képet, hangot közvetít. David Southwood az európai űrkutatási szervezet (ESA) tudományos igazgatója nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta, ettől a pillanattól kezdve a tudományban mindent újra kell olvasni, és valószínűleg újra is kell fogalmazni.

Az Észak-Amerikai Egyesült Államokban megjelenő és a tudományos világban mértékadónak tekintett Science folyóirat 2000. évi novemberi számában (2000. november 10. Vol. 29. 1155-1159. old.) a genetikai szakterület nemzetközi élvonalának 17 elismert képviselője az európai népek származásának és ősei európai betelepedése idejének felderítésére indított kormányközi közös genetikai kutatásai első eredményeit ismertette, aminek alapján újra kell írni egész Európa emberi történelmét. És ez még csak a kezdet - a tudományban is, Európában is. Tempora mutantur, nos et mutamur in illis.

Ezen genetikai szakemberek közleménye a magyar nép eredetének és őstörténetének megismeréséhez is döntő fontosságú új adatokkal és teljesen új szempontokkal járul hozzá. A mai európai népek ma is a rájuk jellemző genetikai önazonosságukat igazoló és a nyugat-európai népekben legfeljebb alacsony gyakorisággal, ha egyáltalán előforduló, ősi genetikai markert (Eu 19 jelzésű haplotípust) hordozzák. Ennek a magyar népesség tagjai között 60%, a lengyelekben 56,4%, az ukránokban 54%, az udmurtokban 37,2%, a makedónokban 35%, míg a horvátokban 29,3% gyakorisággal előforduló markernek létezése mintegy 40-35 ezer éves múltra becsülhető. Ez az időtartam megfelel a Homo sapiens sapiens első európai betelepedése óta eltelt időnek. Ezzel szinte egy időben megjelent az ugyancsak M45-ből eredő M3-as egyes helyeken Szibériában és később Amerikában is.

Amióta a nyelvtudomány átvette az őstörténeti kutatás irányítását, azóta ez a legnagyobb értékű útmutatás, ami megerősít számos más, korábbi kutatási eredményt.

Az elmúlt év novemberében Szabó István Mihály, az MTA rendes tagja és egyesületünk tagja könyvét kiadta a Mundus Kiadó: "A magyar nép eredete. Az uráli népek eurázsiai-amerikai őstörténete" - címmel.

Összefoglalólag megállapíthatjuk, hogy noha a magyar műveltség gyökerei behálózzák a világot, a Kárpát-medencében itthon vagyunk 40-35 ezer éve. Korai történelmünkkel kapcsolatosan most tehát új kérdéseket kell fogalmaznunk és új válaszokat kell keressünk. A Tarih-i Ungürüsz - mint írott forrás, a régészet, az embertan és a génkutatás eredményei ügyefogyottá teszik a 150 éves vitát. De ez már a következő ötven kötetünk tárgya lehet.

Adja meg a Magyarok Istene.

Zürich, 2005. Napisten hava
Csihák György