A pénzrendszer és az elit alkotmányozása

A magyar népnek soha nem állt módjában kifejeznie azt az óhaját, hogy az összeomlott reálszocializmus diktatórikus rendszerét milyen játékszabályok szerint működő új demokratikus rend váltsa fel. A kerekasztal tárgyalásokon önjelölt elitek delegáltjai és nem az állampolgárok által választott legitim képviselők állapodtak meg. Ezen tárgyalások végeredményét, a ma hatályban lévő ideiglenes alkotmányt, a reformkommunista rendszer utolsó parlamentje hagyta jóvá és a társadalom mindezideig nem erősítette meg népszavazással. Az országot ma irányító elit különböző csoportjai még nem jutottak egyetértésre abban, hogy kinek az előjoga az alkotmány szövegének a megírása. Az átmeneti alkotmány ezt az Országgyűlésre bízza és viszonylag könnyen teljesíthető 2/3-os többséget kíván az új alkotmány elfogadásához. Tekintettel a kormányzó koalíció 72 százalékos parlamenti többségére, ennek a szabálynak az alkalmazása azt jelentette volna, hogy a jelenleg ellenzékben lévő pártok és politikai erők teljesen kimaradnak az új alkotmány elfogadásából. Ez egy különösen gyenge legitimitással bíró új alkotmányt eredményezett volna. Ezért a képviselők többsége megállapodott, hogy csak öt párt megegyezése alapján lehet az alkotmányt módosítani. Ha egy ilyen megegyezést nem sikerül elérni egyes megfogalmazásoknál, akkor annál a résznél a jelenlegi rendelkezés marad érvényben.

Ami a tartalmi kérdéseket illeti, egyes pártok, például a Kisgazdapárt erős, közvetlenül választott elnököt, félprezidenciális rendszerű erős államot akar, két kamarás törvényhozással. Általában nőtt a hajlandóság az elnöki rendszer iránt, a korporativ képviselet bevezetésére a törvényhozás esetleges második kamarájában, valamint a demokrácia szociális intézményrendszerrel kiegészített változata iránt, amelyben az alkotmány védelemben részesíti az alanyi jogon járó és kikényszeríthető szociális jogokat is. A kormánykoalíció két pártja, az SZDSZ és az MSZP még mindig abban a helyzetben van, hogy meg tudja védeni a rendszerváltás átmeneti alkotmányozása során kidolgozott közjogi struktúrát, és ezzel a lehetőségével minden bizonnyal élni is fog. De egy ilyen lépés az elitek között létrejött szűk körű konszenzuson alapuló alkotmányozás végét is jelentheti.

1996 májusában a Parlament Alkotmányelőkészítő Bizottsága már benyújtott az Országgyűlésnek egy alkotmánymódosítási javaslatot, amelyet az öt párt előzetesen elfogadott, de ezt a javaslatot éppen a Kormány néhány tagja és az MSZP több képviselője nem szavazta meg, ezért lekerült a napirendről. Úgy nézett ki, hogy ebben a parlamenti ciklusban már nem kerül sor az új alkotmány elkészítésére. Hogy most mégis újra elővették az alkotmányozás kérdését, annak feltehetően az az új fejlemény az oka, hogy a korrupciós botrányok miatt és más okból is meggyengült Horn Gyula miniszterelnök fenn akarja tartani a koalíciót az SZDSZ-szel az új parlamenti választásokig. A koalíció ára viszont az alkotmányozás folytatása, amelyet a külföldi és hazai pénzpiaci és gazdasági elit elsőszámú politikai képviselete, az SZDSZ, erősen szorgalmaz. Ez a párt és a mögötte álló elitcsoportok fokozottan érdekeltek a kialakult és számukra igen előnyös viszonyok alkotmányos bebetonozásában. Azért szorgalmazza a véglegesnek tekinthető új alkotmány mielőbbi tetőaláhozását, mert ki akarja használni a jelenlegi kormánytöbbség erejét, mivel nem valószínű, hogy még egyszer ekkora parlamenti többsége legyen egy jövőbeni kormánykoalíciónak.

Ha nem kerül sor az ideiglenes alkotmány egyszeri és átfogó módosítására, akkor megmarad a jelenlegi átmenetinek szánt és több szempontból kiforratlan, befejezetlen, egyes részeiben inkoherens alkotmány és folytatódhat a rendelkezéseiből fakadó konfliktus az Alkotmánybíróság és az Országgyűlés között. Ez pedig potenciálisan kedvezőtlen lehet az új uralkodó elit megszerzett privilégiumaira, mivel az erősen aktivista Alkotmánybíróság a Törvényhozásra és a Kormányra is kötelező döntéseivel gyakran a "láthatatlan alkotmány" (a szöveg mögött meghúzódó alkotmányos elvek) rendelkezéseit teszi láthatóvá és túlzott hatáskörével egyes szakértők szerint még "alkotmányos diktatúrát" is gyakorolhat.

Az 1989 évi alkotmánymódosítás a politikai erők akkori kompromisszumát tükrözte, amelyben lemondtak egy forradalmi, azaz gyökeresen új alkotmány megteremtéséről. A kerekasztal tárgyalásokon kialkudott szöveget később az MDF-SZDSZ paktum lényegesen megváltoztatta. Az egész akkori alkotmányozást a politikai sietség jellemezte, szakmailag sem volt elég idő egy kiérlelt szöveg elkészítésére. Az akkori alkotmányozók nem akartak időnyomás alatt olyan alkotmányt elkészíteni, amelynek a szövegéből nem látják világosan az őket érintő előnyöket és hátrányokat. A jelenlegi alkotmányozás célja az alaptörvény új, koherensebb formába öntése, mert a demokratikus alapelvek és a jelenlegi politikai rendszer szerkezeti megváltoztatásáról nincs szó. Tény, hogy a jelenlegi alkotmány, ha nem is teljesen zavartalanul, de működik. Egyáltalán nem biztos, hogy újabb politikai kompromisszumokkal és belterjes szakmai vitákkal egy jobbal lehet lecserélni. Az alkotmányozást sürgető elitcsoportok, a rendszerváltás nyertesei, elsősorban az ideiglenes alkotmány gyenge legitimitását szeretnék megerősíteni és így alkotmányosan is stabilizálni kedvező helyzetüket. És ezt most kell megtenniük, mert nem valószínű, hogy még egyszer ilyen kedvezőek legyenek a parlamenti erőviszonyok a számukra.

Hogyan történjen az alkotmányozás?

Az alkotmányozás kivitelezésére három elképzelés van. Az első változat szerint az országgyűlés alkotmányozógyűléssé nyilvánítaná magát és a megállapodott 4/5-ös aránnyal fogadná el az új alaptörvényt. Ez a felülről történő eljárás kevés kockázattal jár az uralkodó elit számára, de az új alkotmány legitimációja sem lenne erős, mivel hiányozna ezúttal is a széles társadalmi részvétellel kialakított konszenzus.

A második elképzelés, amelyet elsősorban a Kisgazdapárt szorgalmaz, a lehető legnagyobb társadalmi részvétellel történő népi alkotmányozást ajánlja. Az alkotmányt először is egy külön alkotmányozó nemzetgyűlés fogadná el. Ebben a szervezett közhatalmat és a szervezett magánhatalmat képviselő elitek helyett a zömében hatalomnélküli állampolgárok mintegy 80 százalékát kitevő civil társadalom képviselői vennének részt elsősorban. Az egyes fontos kérdésekről - mint például a kétkamarás parlament, a közvetlenül választott erős köztársasági elnök, az alanyi jogon járó és kikényszeríthető szociális jogok, a halálbüntetés megengedhetősége, a jegybank visszahelyezése a kormány ellenőrzése alá, a népszavazás széleskörű megengedése - külön-külön dönthetnének népszavazással az állampolgárok. A harmadik elképzelés az, hogy ezúttal is az elitek készítik el az alkotmányt a széleskörű érdemi viták mellőzésével és az állampolgárok tényleges beleszólásának kizárásával, de azért, hogy a népi alkotmányozás látszatát keltsék, most népszavazással hagyatnák jóvá ezt az újabb változatú elitista alkotmányt.

Itt az idő az emberközpontú alkotmányozásra

Egyre több magyar úgy látja, hogy olyan új alkotmányra van most már szükség, amely a társadalom túlnyomó többségének a valódi és hosszútávú szükségleteit, érdekeit, értékeit veszi elsősorban figyelembe, és az ezeket kifejező elveket foglalja rendszerbe. Egy ilyen nem elitista alkotmány elkészítéséhez egy új szöveg megfogalmazása nem elegendő. A megoldandó feladat az, hogy a társadalom többsége elismerje, és magáénak vallja az alkotmányozás végeredményét. Ebben kiemelt szerepe van a tényleges társadalmi értékeknek a látszatértékekkel szemben. Ezért eljött az ideje, hogy a hivatásos politikai és szakmai elit párbeszédet folytasson a laikus állampolgárok, a civil társadalom képviselőivel. Az alkotmánynak az embert kellene a középpontba állítania, a természetes személyt, a népszuverenitás igazi letéteményesét. Védenie kellene nemcsak az egyes személyt, de azokat a közösségeket is, amelyekben él. Az alkotmány nem szorítkozhat az atomizált egyén, az elszigetelt individuum védelmére, mert az egyén csak közösségi kapcsolataiban tudja kiteljesíteni egyéni szabadságát. Ezért különösen ma és különösen Magyarországon szükség van a garantált szociális jogokban is kifejeződő szolidaritásra.

Kikényszeríthető szociális jogokra van szükség

A szociális jogok a családot, mint alapközösséget érintik a legközvetlenebbül. Ellent kell állni annak a törekvésnek, hogy a jogi személyek ugyanolyan alanyai legyenek az alkotmányos alapjogoknak, mint a természetes személyek. Ez utóbbiak a népszuverenitásból fakadó jogok elsődleges hordozói. A szervezett közhatalom és a szervezett magánhatalom jogosultságai csak származékos, szekundér jogok és végső soron valamennyi a természetes személyektől ered, arra vezethető vissza.

A Bokros-csomag kapcsán éles vita bontakozott ki a szociális intézményrendszer reformjáról. A szociális jogok alkotmányos szűkítését kívánók azzal érvelnek, hogy véget kell vetni az állami elosztás eddigi gyakorlatának, a koraérett jóléti állam felett eljárt az idő. Különösen sérelmezik, hogy az állam abból a jövedelméből adjon szociális juttatásokat, amelyeket adózással elvon a legnagyobb jövedelműektől. Az éjjeliőr liberális államnak, a jogbiztonságot nyújtó szolgáltató államnak, ez nem feladata. Nem avatkozhat be a gazdasági életbe, és nem nyúlhat be a gazdagok zsebébe csak azért, hogy a rászorulókat szociálisan támogathassa. Arról azonban nem tesznek említést az állami beavatkozás eme liberális ellenzői, hogy ugyanez az állam olyan szabályozókat fogadott el, amelynek révén 1989 óta hathatós állami és kormányzati közreműködéssel, - vagyis állami beavatkozással, - az egész magyar társadalom együttes munkája eredményeként létrejött közvagyon 70 százaléka a lakosság mintegy 5-10 százalékát kitevő szűk réteg magántulajdonává lett érdemleges ellenszolgáltatás nélkül, illetve mélyen az értéke alatt kiárusítva külföldiek tulajdonába került. Egyidejűleg az ezen a köztulajdonon fennálló hatalmas adósság a társadalom 80 százalékát kitevő vagyontalan polgárok nyakába szakadt. A nemzeti jövedelem kormányzati segédlettel való átcsoportosítása a szegény rétegektől a szűk gazdag elit számára pénzpiaci, monetáris és fiskális technikákkal pedig ma is folyik. Ez ellen az állami beavatkozás ellen azonban nincs kifogásuk. Vajon milyen érdekek és elvek vezérlik őket e kettősmérce alkalmazásánál?

Újgazdagok - állami segédlettel

Az állami elosztással tényleges gazdasági teljesítmény nélkül, - nagyrészt pártállami pozícióit, kapcsolatait és hálózati tőkéjét kihasználva - tehát érdemtelenül nagy vagyonhoz jutott szűk réteg tartozik annyival azoknak, akiknek a közös tulajdonát kisajátította, hogy tűrje el a szociális ellátás minimumát a kifosztott vesztesek számára ugyanezen állam részéről. Az állam tette lehetővé a vagyonátcsoportosítást a gazdagokhoz, méltányos, hogy ugyanez az állam biztosítsa a szociális jogok alapján járó létminimumot a vagyon nélkül maradt középrétegeknek és a teljesen kiszolgáltatott szegényeknek egyfajta végkielégítésként. A méltányosság, igazságosság, szolidaritás, gazdasági esélyegyenlőség elveinek a bevitele az alkotmányba ma aktuálisabb, mint valaha. Nem gyengíteni kell az alkotmányban a szociális jogokat, hanem erősíteni. A magyar társadalom gyenge szolidaritási struktúráit támogatni kellene, pl. olyan alkotmányos rendelkezéssel, amely előírná a kormány számára - német mintára - az egyeztetési kötelezettséget az érdekképviseleti szervekkel. Valódi társadalmi demokrácia nem lehetséges az esélyegyenlőséget minden nemzedék számára fenntartó-megújító gazdasági demokrácia valamilyen formája nélkül.

Ha a most folyamatban lévő alkotmányozás kitart a szociális jogok, illetve megvonása mellett, akkor szembekerül a társadalom túlnyomó többségével. Olyan alkotmányt hoz létre, amelynek az elfogadottsága a jelenleginél is kisebb lesz. Az eredeti cél, azaz az alkotmány gyenge legitimációjának erősítése helyett, annak ellenkezőjét, legitimiciójának további csökkenését fogja elérni. A jelenlegi ideiglenes alkotmány gyenge legitimitását a választások bizonyítják a legszemléletesebben. A magyar társadalom jelentős tömegei nem tudtak tartósan azonosulni egyik párttal sem, mint saját politikai képviselőjükkel. A korábbi konzervatív és a jelenlegi szociálliberális koalíció pártjaiból egyaránt kiábrándultak, mert ezek a pártok kormányra kerülve nemcsak, hogy nem valósították meg választási ígéreteiket, hirdetett programjaikat, hanem gyakran azzal homlokegyenesen más politikát folytattak. Így például a konzervatív koalíció ígéretet tett az adósságkönnyítés kiharcolására és a reprivatizációra, amelyeket nem hajtott végre. A szociálliberális koalíció pedig szociálisan érzékeny, szakértői kormányzást, gazdasági növekedést ígért. Nehéz lenne elképzelni a kül-és belföldi pénztőkének jobban kedvező, a magyar társadalom gyenge és kiszolgáltatott rétegeit keményebben sújtó, antiszociálisabb kurzust, mint amilyet a jelenlegi szocialista többségű kormányzat folytat. A gazdasági növekedés beindítása pedig a mai napig csak üres ígéret maradt.

A választási ígéretek megszegésének alkotmányos tilalma

Ezért előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik, hogy alkotmányos rendelkezés írja elő a választási ígéretek, és a meghirdetett pártprogramok betartásának kötelezettségét, mint a legitim kormányzás elengedhetetlen alapfeltételét. Ha széles társadalmi részvétellel történő népi alkotmányozás folyna, akkor már most bekerülhetne ez az előírás az alkotmányba. Így például az Alkotmánybíróság illegitimnek és ezért antidemokratikusnak és egyben alkotmányellenesnek nyilvánítaná azt a kormányt, amelyik homlokegyenest más politikát folytat, mint amilyenre választási programjában kötelezettséget vállalt, amelynek a segítségével hatalomra került. Kormányzati legitimitása, a szuverén néptől való felhatalmazása erre a programra szól. Ha eltér ettől a programtól, már illegitimmé válik. Ilyen esetben le kell mondania, és előrehozott választásokat kell tartani. Természetesen nem könnyű szabályozni, miként lehet egy ilyen lépést alkotmányos technikákkal kikényszeríteni. Azonban nem az az igazi kérdés, hogy valami nehéz-e vagy könnyű, hanem, hogy szükséges-e megoldani vagy sem. Ugyanis ha ezen a magyar választópolgárok számára oly kiábrándító gyakorlaton nem sikerül változtatni, akkor a négyévenkénti általános választások tétje csupán annyi lesz, hogy a választók eldönthetik: melyik párt előjoga legyen a következő kormányzati ciklusban választási ígéreteinek a - minden következmény nélküli - megszegése. Ez pedig a demokrácia talán legfontosabb, a nép számára még fenntartott aktusát is színjátékká, paródiává, sőt bohózattá zülleszti. Hosszú távon pedig egy degenerált rendszerré korcsosítja a parlamentáris demokráciát.

A szervezett magánhatalom és az alkotmány

A pénzpiac és a tőkés társaságok gazdasági kényszerre és bőséges anyagi forrásokra támaszkodó szervezett magánhatalma nemcsak a civil társadalom, de az állami közhatalom autonómiáját is veszélyezteti a mai Magyarországon. A folyamatban lévő alkotmányozás egyik legveszélyesebb törekvése, pl. az, hogy tovább kívánja növelni a Magyar Nemzeti Bank kivonását a népszuverenitásból származó nemzeti ellenőrzés minden formája alól. Ha ez bekerül az alkotmányba, az a magyar állam pénzügyi szuverenitásának a végét jelenti. Az MNB máris állam az államban, de ha az uralkodó elit javaslatát elfogadják, akkor már semmilyen jövőbeni demokratikusan választott kormánynak nem lehet többé befolyása az olyan fontos közügyekre, mint a pénzkibocsátás, a kamatszabályozás, a hitelfelvétel és adósságszolgálat, a forint árfolyamának meghatározása, az infláció mértékének közvetett irányítása, a pénzpiac működésének szabályozása. Az MNB változatlanul működhet, mint a közpénzeket a nemzetközi és hazai pénzoligarchia privát vagyonába átszivattyúzó szerkezet, amely eltitkolhatja a társadalom nyilvánossága elől a ma is zavartalanul folyó jövedelemátcsoportosító tevékenységére vonatkozó adatokat. Ha az MNB-ra vonatkozó javaslat bekerül az új alkotmányba, akkor meg lesz bénítva minden jövőbeni kormány, mert semmilyen gazdasági-pénzügyi programját nem lesz képes végrehajtani a kizárólag nemzetekfeletti elkötelezettségű, és csak a pénzpiac transznacionális szabályrendszerének engedelmeskedő, MNB ellenállása miatt.

Mi indokolja, hogy egyedül az MNB-nak legyen önálló jogszabályalkotási joga a főhatóságok közül? Miért nem sorolják fel az MNB-ot az Állami Számvevőszék által ellenőrzött intézmények között? Az alkotmány szabályozási elveiről szóló javaslat indokolása szerint azért csak a jegybanki rendelkezés igényel alkotmányos elismerést, mert az MNB a Kormány alá nem tartozó, önálló feladatkörrel rendelkező szervezet. De éppen ez az, ami elfogadhatatlan, mert ellenkezik a népszuverenitás és a demokrácia alapelveivel egy önálló bankhatalmi ágazat alkotmányjogi kiépítése. Ha a Kormány nem ellenőrizheti az MNB-ot, akkor ezt talán pótolja, hogy az MNB elnöke egyszer egy évben beszámol a nem szakemberekből álló Országgyűlésnek? Egy ilyen beszámoló alkalmas a társadalmi érdekek érvényesítésére a hitelek és kamatok bonyolult világában? Miért hiányozzék az alapos társadalmi kontroll a mai globalizálódó világrendszerben döntő hatalmi tényezővé vált pénzhatalom elsőszámú magyarországi képviselete felett?

Ha a javaslat bekerül az alkotmányba, akkor a nemzetközi pénzpiac játékszabályai a jövőben mindig elsőbbséget fognak élvezni a nemzeti szükségleteket és érdekeket kifejező kormánydöntésekkel szemben. Ez pedig lehetetlenné teheti egy nemzeti kormány sikeres működését. Az adósságfüggésből való kikerülésnek talán a legfontosabb előfeltétele az MNB szoros kormányellenőrzés alá vétele és a magyar állam pénzügyi és gazdasági szuverenitásának a helyreállítása. Befejezésül megállapíthatjuk, hogy mindaddig, amíg elitalkotmányozás folyik és az alkotmányozók nincsenek tekintettel a társadalom túlnyomó többségének a valódi szükségleteire, érdekeire és értékeire, amíg nem kerül sor széleskörű és érdemi párbeszédre a civil társadalommal, addig illúzió marad az "alkotmányközösség", az "alkotmányos hazafiság" kialakítása, amelyet oly nagyon szeretne a nemzethez és az államhoz való tartozás helyébe állítani a Magyarországon most uralomra került új oligarchia.


2003
Dr. Drábik János: Uzsoracivilizáció II.
11. fejezet




Hátra Kezdőlap Előre