Előszó

Számtalan sikertelen próbálkozás után igen merész vállalkozásnak látszik az olyan kísérlet megismétlése, melyekre fizikusok, de különösképpen hegedűépítők vállalkoztak, hogy megoldják a "hegedűgondot." Feltétlenül szükségesnek tartom, hogy aki ebbe a feladatba kezd, megfelelő elméleti ismeretekkel és hegedűépítői jártassággal rendelkezzen, vagyis az elméletnek és a gyakorlatnak itt - mint különben az életben oly gyakran - feltétlenül együtt kell működnie.

Senki nem vitathatja, hogy a hegedű olyan akusztikai hangszer, mely a legfelemelőbb tökélyében képviseli egy zengő test legjobb alkatát. A hegedűgond tulajdonképpen rezgésproblémaként mutatkozik meg, mely a játszásra kész hegedűknél mostanáig a rejtélyként maradt akusztikai összefüggések elemzését és magyarázatát kívánja. Eszerint a laikusok számára is minden további nélkül érthetővé válhat, hogy a hegedűnél - ha egyáltalán valamiféle törvényszerűségről beszélhetünk - a rezgéshatás törvényének és nem valamiféle matematikai szerkesztésnek kell mértékadónak lenni. A feladat megoldásánál természetesen a hegedűnek abból a jól bevált szabványformájából kell kiindulnunk, ahogy azt a legnagyobb hegedűépítők - Antonio Stradivari és Giuseppe Guarneri (del Gesu) ránk hagyták.

A hegedűről szóló számos, gyakran értéktelen írás közül a Hill testvérek Stradivariról szóló műve nyújtja a legnagyobb szolgálatot. Ha kiadványuk akusztikai vonatkozásban nem is tartalmaz felvilágosításokat, azért számomra a kétségtelenül eredeti hangszerekről nyert adatok rendkívül értékesek voltak.

Bielefeld, 1926. március hó.

Prof. Dr. Karl Fuhr