CÍMLAP
|
TARTALOM, ELŐSZÓ |
Tartalom
Előszó
1. Bevezető
2. A tető és hát önhangjának különböző módszerekkel történő megállapítása
3. A tető és a hát önhangjának - eljárásom szerinti - meghatározása
4. A lakkozatlan hegedű akusztikája lélek és húrláb nélkül
5. A lakkozatlan hegedű akusztikája a lélek behelyezése után.
6. A hegedű akusztikája lakkozás után; lélek nélkül és játszhatóság előtt
7. Milyen feltételek alkotják a rezgés számára - az általam felmutatott - önhangokat?
8. Az f-nyílások
9. A basszusgerenda
10. A húrláb
11. A lélek
12. Nyakállás és húrfeszítés
13. A külső forma és a boltozat
14. Az anyag
15. Milyen intézkedéseket foganatosítottak a fával, hogy a hangot jobbá tegyék?
16. A lakk
17. A húrrezgések
18. A hang
19. A mélyhegedű (brácsa)
20. A cselló
21. Kritikus hangok a hegedűnél, mélyhegedűnél és a csellónál. Farkashangok
22. Különböző kísérletek a hegedűprobléma megoldására
Függelék
Irodalomjegyzék
Előszó
Számtalan sikertelen próbálkozás után igen merész vállalkozásnak látszik
az olyan kísérlet megismétlése, melyekre fizikusok, de különösképpen
hegedűépítők vállalkoztak, hogy megoldják a "hegedűgondot." Feltétlenül
szükségesnek tartom, hogy aki ebbe a feladatba kezd, megfelelő elméleti
ismeretekkel és hegedűépítői jártassággal rendelkezzen, vagyis az
elméletnek és a gyakorlatnak itt - mint különben az életben oly gyakran -
feltétlenül együtt kell működnie.
Senki nem vitathatja, hogy a hegedű olyan akusztikai hangszer, mely a
legfelemelőbb tökélyében képviseli egy zengő test legjobb alkatát. A
hegedűgond tulajdonképpen rezgésproblémaként mutatkozik meg, mely a
játszásra kész hegedűknél mostanáig a rejtélyként maradt akusztikai
összefüggések elemzését és magyarázatát kívánja. Eszerint a laikusok
számára is minden további nélkül érthetővé válhat, hogy a hegedűnél - ha
egyáltalán valamiféle törvényszerűségről beszélhetünk - a rezgéshatás
törvényének és nem valamiféle matematikai szerkesztésnek kell mértékadónak
lenni. A feladat megoldásánál természetesen a hegedűnek abból a jól bevált
szabványformájából kell kiindulnunk, ahogy azt a legnagyobb hegedűépítők -
Antonio Stradivari és Giuseppe Guarneri (del Gesu) ránk hagyták.
A hegedűről szóló számos, gyakran értéktelen írás közül a Hill testvérek
Stradivariról szóló műve nyújtja a legnagyobb szolgálatot. Ha kiadványuk
akusztikai vonatkozásban nem is tartalmaz felvilágosításokat, azért
számomra a kétségtelenül eredeti hangszerekről nyert adatok rendkívül
értékesek voltak.
Bielefeld, 1926. március hó.
Prof. Dr. Karl Fuhr