Bevezetés
(részlet)

[...]

Portugalok, hollandiak, angolok, németek, franciák, svédek, olaszok és spanyolok iparkodtak azon, hogy Afrikát, ama rejtélyes földrészt, kikutassák s fölleplezzék. Most hozzájok egyik hazánkfia, Magyar László is csatlakozott. Első közleményei 1852-ben a Magyar Hirlapban jelentek meg, ujabb leveleit s hosszabb utazási naplótöredékeit azután 1854-ben a Pesti Napló közlötte. Azon közleményeket s a Kongó folyamon tett felhajózását tárgyazó tudósitását 1857-ben a Magyar Akadémia megbizásából külön röpiratban adtam ki, melyben az olvasó némely adatokat Magyar László előbbi életéről is talál. Hazánkfia azalatt utazásainak rendszeres kidolgozásához fogott, s beküldött első kötetét a Magyar Akadémia érdemesnek itélte, hogy saját költségén kiadja. De midőn Déli Afrikáról, mint az alább közlött jegyzék mutatja, már annyi munka jelent meg, nem felesleges dolog-e számukat még Magyar László munkájával szaporítani, s vajjon fog-e általa az európai tudomány s különösen Afrikáról való ismeretünk valamit nyerni?

Igaz, sok munka jelent meg Afrikáról, mindazáltal ismereteink e földrészről még nagyon hiányosak, sőt vannak még most is igen terjedelmes vidékek, melyekről épen semmitsem tudunk. Külb pl. 1852-ben megjelent munkája (Länder und Völkerkunde in Biographien) negyedik kötetének 195-dik lapján igy szól: "A Fokgyarmat éjszaki határától fel a Feketefokig még a partnak körvonalai sincsenek szabatosan meghatározva, az éjszakibb vidékekről pedig az első felfedezők, a roszúl értesült hithirdetők s a nyomorult rabszolgakereskedők sovány tudósításaival kell beérnünk." - A Zairétől délre való partvidékről, melyet szerinte már jobban ismerünk, azt írja, hogy az "a Feketefokig buja növényzettel borított síkság, mely befelé lassanként fölemelkedik s éjszakról délre csapó, magas hegységek által határoltatik, melyek nagyon hidegek s ittott hóval borítvák." Azután Zavilanda tóról beszél, mely a hegység tetején terülne el, s több mint száz óra járásnyi hosszúságú volna, s melyen hat napig lehetne egy irányban hajózni, annélkül hogy az ember partot látna. - Mennyi hiba van már ebben is! Ekkora tó sehol sincs azon vidéken, annál kevesbbé van ott havashegy. Oly kevéssé ismertetnek még az ismereteseknek vélt partvidékek is, a belföldi tartományokról pedig legfelebb egyes zavart adataink vannak. Hogy mily ismeretlen még a délafrikai belföld, arról a Kiepert által készített s a weimari földirati intézetben 1857-ben megjelent földképre vetett egy pillantás győzhet meg bennünket. Az éjszaki szél. 10-dik fokától a déli szélesség 20-dik fokáig a belföldi terület csaknem egészen üres, kivevén Livingstone útját. Ezekből tehát kitetszik, hogy Magyar László munkája korántsem felesleges, föltéve, hogy a birálatot megállja s hiteles tudósításokat nyujt.

Miután a Magyar Akadémia engemet tisztelt meg azon megbizással, hogy Magyar László kéziratát sajtó alá elkészítsem, kötelességemnek tartam, a kéziratot lelkiismeretesen megvizsgálni s azt, valamint a hozzácsatolt földképet is, más idevágó munkákkal egybevetni, így tehát meggyőződtem affelől, hogy Magyar László, általában véve, hitelt érdemel, noha egyes dolgokban hibázhatott, sőt egyben másban, mint jegyzeteimben kimutatom, valósággal hibázott. - Hogy minden tudományos igényt kielégítő munkát írni nem volt képes, ezt maga is érezte, s bevezetésében meg is vallja. Azért elég szerényen nyilatkozik s csak azon reményét fejezi ki, "hogy fáradsága és munkája teljesen hiábavaló még se lesz, s az ország- és néprajzot némileg mégis gyarapítani fogja." Ebbéli reménye, úgy hiszem, teljesülni fog; a tudomány az ő közléseinek Afrika ország- és néprajzában bizonyosan nagy hasznát fogja venni, jóllehet a helyek földirati fekvésének általa történt meghatározását föltétlen bizodalommal nem fogadhatja el. Mert Magyar a földirati fekvések meghatározásában nem eléggé szabatos, s noha azt állítja, hogy asztronomiai figyelések utján állapította meg, mindazáltal részletesebben nem mondja, micsoda eszközökkel rendelkezhetett s miféle figyeléseket tett. Mindaddig tehát, míg ezt meg nem mondja s az általa tett figyelések eredményét részletesen nem közli, s mindaddig, míg egész munkája, az ígért összes földképekkel, nem lesz kezünkben, csak föltételesen bizhatunk földirati positióiban. Ebből ugyan, hogy Magyar földképe más földképektől eltér, még nem következik, hogy az övé egészen hibás; szorosabb vizsgálat folytán meggyőződhetünk, hogy Afrikára nézve a legelső tekintélyek is nagyon eltérnek egymástól, pl. Livingstone, ki tizenhat évet töltött Afrikában s számos asztronomiai figyelést tett, s Cooley, ki mint Pétermann mondja, tudásunkat Afrikáról úgyszólván monopolizálja. Ez onnan van, minthogy átalában véve Afrikában még igen kevés pont van szabatos csillagászati figyelések által meghatározva.

[...]

Tehát a legszemesebb, legbuzgóbb s legalaposabb készültségű utas sem képes a tudomány minden követeléseit kielégíteni s igen gyakran tévedhet. Sőt legnagyobb csoda az volna, ha soha botlást nem követne el. De ép úgy tévedhet a tudós is, ki a különböző tanúk és adatok egybevetése által igyekszik az igazságot kisütni, s valamint Livingstone és Magyar egyben másban tévedtek, úgy bizonyosan a tudomány összes készletével rendelkező Cooley is ittott megbotlott.

Magyar nemcsak a földirati fekvések meghatározásában nem eléggé szabatos, s alkalmasint gyakrabban tévedett, de a természeti tárgyakat, a föld geológiai szerkezetét, a növényeket és állatokat sem tudja tudományosan leírni, s különösen az ismeretlen nemeket és fajokat nem képes meghatározni. Azonban ha közléseiben valamely növényről vagy állatról emlékezik, melyről más afrikai utazók nem szólnak, abból nem következik, hogy nem létező dologról beszél s tehát hitelt sem érdemel. Mert Afrika faunáját, különösen pedig flóráját bizony még nagyon hiányosan ismerjük. Magyar László tudósitásai s bár hiányos leirásai tehát e tekintetben is becses adalékokat nyújtanak.

[...]

Jóllehet tehát Magyar László munkája a tudomány minden igényeinek nem felel meg, mindazáltal megvagyok győződve, hogy általa nemcsak földirati munkákban hallatlanul szegény irodalmunk. de az európai tudomány is nyerni fog; s azért óhajtom, bárcsak a hátralevő két kötetet is minél elébb megküldené, vagy, mi még jobb volna, személyesen elhozná, mint levelében igérte. Nemcsak én óhajtom azt, de a külföldi tudósok is nagy érdekkel viseltetnek utazó hazánkfia iránt. Még Cooley és Murchison is méltányosan itélnek róla. A londoni társulat évkönyveiben ismételve emlittetnek meg utazásai.

[...]