Előszó

Hirlapirodalmunk ezelőtt hét évvel ünnepelte keletkezésének századik évfordulóját. Sajátságos, hogy journalistikánk, mely gyakorta jelentéktelen dolgokra is nagyobb figyelmet fordít, mint a minőt megérdemelnek, e fontos momentumot majdnem észrevétlenül hagyta elröppenni. Egy-két közlönyünk emlékezett meg alkalmi czikkeiben e történeti jelentőségű mozzanatról, de állandó emléke nem maradt. Derék irodalmi s legtevékenyebb hirlapkiadó társulatunk, az Athenaeum, iparkodott az első magyar hirlap megindulásának százados évfordulóját emlékezetessé tenni, midőn 100 darab aranyat bocsátott rendelkezésére a magy. tudom. Akadémiának, pályadijul hirlapirodalmunk történetének megirására. A pályázat kihirdettetett, de eredménytelen maradt, kihirdettetett még egyszer, s ismét eredménytelenül, még csak jelentkező sem akadt, ki feldolgozására ajánlkozott volna. Az Akadémia más megoldási módot keresett s nyilt pályázatot hirdetett a kérdésre, megelégedvén tervrajz s egy kidolgozott részlet beküldésével, melynek alapján a müvet megbizás utján iratja meg. Ez sem vezetett eredményre. Magam nyújtottam be tervrajzot, de az Akadémia mellőzte, mert a munka egy kidolgozott részlete nem volt mellékelve; - és negyedszer is kihirdette a pályázatot ismét nyilt pályázat alakjában.

Midőn a kérdés feldolgozásához fogtam, ámbár ismertem a nehézségeket, de csak munka közben győződtem meg igazán rólok. Nemcsak a mi irodalmunkban nem találtam müvet, mely irányadóul szolgálhatott volna, hanem a külföld irodalmában sem. Sem az angol sem a franczia hirlapirodalomnak története nincs megirva. James Grant: The Newspaper Press. London 1871. és Eugen Hatin: Bibliographie historique et critique de la Presse periodique française, mindkettő testes mű, de nem története az időszaki sajtónak, csak bibliographiája. A német irodalomban volna egy némileg tájékozó munka: Geschichte des deutschen Journalismus von R. E. Prutz, de ez töredék mű, csak az első könyv I. II. fejezete van meg 1713-ig. A szerző könyve előszavában maga jelenti ki, hogy belefáradt a munka nehézségeibe. Saját felfogásom szerint kellett tehát tervet készítenem.

Előmunkálatok sem levén irodalmunkban, kivéve tevékeny bibliographusunknak, id. Szinnyei Józsefnek a Vasárnapi Ujság hatvanas évi folyamaiban megjelent becses, bár itt-ott még hiányos adatai, magam fogtam hozzá a levéltári kutatáshoz. És itt hálás köszönettel kell megemlékeznem az orsz. levéltár igazgatójának és tiszti karának előzékenységéről, melylyel kutatásaim közben támogattak.

Midőn hirlapjaink áttekintéséhez kezdtem, lépten-nyomon éreztem a hirlap-könyvtár hiányát. Sok esetben kellett az orsz. közkönyvtárak mellett, vidéki, sőt külföldi könyvtárak segítségéhez is folyamodnom, s hogy e segítségben részesültem, a Nemzeti Múzeum könyvtára és az egyetemi könyvtár igazgatóinak tartozom érte köszönettel, kik szivesen kieszközölték számomra a bécsi, berlini és kolozsvári könyvtárakból használatra kért régi hirlapokat.

A mennyire orsz. közkönyvtárainkban hirlapjainkhoz hozzáférhettem, mindent áttekintettem, semmiről nem szólok, a mit nem láttam, pedig iparkodtam minden nevezetesebb vállalatról legalább említést tenni. Müvem 1840-ig bibliographiai szempontból is majdnem teljesnek mondható.

Iparkodtam nemcsak anyaggyüjteményt, hanem feldolgozott históriát is adni s ezért gyakran még magán tudakozódásokra is rászorultam, e tekintetben Pulszky Ferencznek, a Nemzeti Muzeum igazgatójának tartozom legtöbb köszönettel, ki a harminczas és negyvenes évek politikai eseményeire sok felvilágosítást, útmutatást adott.

Érzem, hogy minden iparkodásom daczára is sok a hiány adataimban, sok a pótolni és megigazítani való a feldolgozásban. Az előbbinek hiányait ki fogja egészíteni a majdan felállítandó, de már rendezés alatt levő hirlapkönyvtárunk, az utóbbi fogyatkozásokat egyes korok és korszakok monographiaszerű feldolgozásai fogják pótolni.

Ha müvemmel közmüvelődésünk ügyének csak annyi szolgálatot tehetek is, hogy más hivatottabbakat munkára ösztönzök vele, három évi fáradozásom nem volt hiába való.

Budapest, 1887. április 29.
Ferenczy József.