A szótár története: A M. T. Akadémia Nyelvtudományi Bizottsága 1896 március 14-iki ülésében azzal a föladattal bízott meg, hogy Szamota István hátrahagyott adatait a Nyelvtörténeti Szótár pótlékaképen szótárrá dolgozzam föl. E korai sírba dőlt ifjú történettudósunk azt a nevezetes célt tűzte maga elé, hogy nyelvünk szókincsének legrégibb és legfontosabb adatait a tihanyi apátság 1055-iki alapítólevelétől, "mint a magyar nyelv legrégibb hiteles és egykorú emlékétől" kezdve - amelyről beható tanulmányt is írt - nevezetesebb levéltáraink okleveleiből és egyéb irataiból, valamint a pontosság tekintetében legmegbízhatóbb oklevél-kiadásokból összegyűjti s majdan szótár alakjában közzéteszi. E föladatra bizonyára azon nagy hiány érzete sarkalta őt, melyet a Nyelvtörténeti Szótár mutat épen az oklevelek magyar szóanyagát s a mindennapi életnek irodalmi művekben ritkábban jelentkező, de műveltség- és nyelvtörténeti szempontból annál becsesebb szavait és kifejezéseit illetőleg. Szorgalmas méheként kutatott és gyűjtött tehát e tudós rövidre mért ifjúságának tavaszán, hogy összehordja, amennyire lehet, a magyar léleknek puszta szavakban is történeteket beszélő régi nyilatkozásait, s amint hátrahagyott jegyzetei mutatják, fáradhatatlanul dolgozott leginkább az Országos Levéltár továbbá a Nemzeti Múzeum, a pannonhalmi apátság a leleszi konvent, a veszprémi káptalan s a Batthyány-család levéltárának (Körmend) oklevelei és iratai között. A hasonlók ezrei közt találtam is két papírlapot, mely célját elárulja. Egyik így szól: "Középkori magyar szók az Országos Levéltárban levő kiadatlan oklevelekből (1526-ig)". A másik: "A Középkori Magyar Nyelv Szótára 1526-ig. (Csupán oklevelekből. Fejér Cod. Dipl. nem jön tekintetbe.)" Szamota tehát főkép a mohácsi vész előtti szókincs adatait kutatta s óhajtotta egyelőre szótárrá dolgozni; azonban gyűjtögetésében e koron jóval túl is el-elkalandozott, mert nem csekély számmal találni jegyzetei között a XVI. század közepéről és végéről, sőt a XVII-dikből is, egészen e század utolsóelőtti évtizedéig, főkép műveltségtörténeti érdekű kijegyzéseket. A hátrahagyott jegyzések száma ezerekre megy ugyan, de ez is csak parányi csöpp a levéltárainkban lappangó adatok tengeréből, amelynek kimerítéséhez nem egy, de száz Szamotának nem rövid ifjúsága, de hosszú élete volna szükséges.

Szamotát a gyűjtés szenvedélyes munkája közben érte a halál. Nem érhette meg nemcsak azt, hogy adataiból szótárt alkothasson, hanem azt sem, hogy annyi adalékot hordjon össze, amennyit óhajtott, s amennyiből terve szerint, legalább egyelőre, meg lehet kezdeni egy tekintélyesebb szótár egybeállítását. Az anyag azonban, melyet részint szavanként külön irogatva, részint néhány jegyzőkönyvben összeirva, azon nyersen hátrahagyott, így is igen nagy becsű, a legrégibb szókincsnek jelentékeny részét felölelő, s alkalmasnak látszott arra, hogy belőle Akadémiánk máris szótárt készíttethessen, amely a további gyűjtésnek és hasonló szótári egybeállításoknak alapjául szolgálhat. Így határozta el magát az Akadémia arra, hogy Szamota hátrahagyott jegyzeteit megszerzi s belőlük a Nyelvtörténeti Szótár pótlékául e sorok írójával szótárt szerkesztet.

...