Előszó

...

Az utóbbi időkben a marxisták között a szükséges differenciálás elvégzése közben különböző vélemények alakultak ki a felépítmény, tudat, ideológia és eszme összefüggéseinek megítélése tekintetében. Itt az általánosabban elfogadott meghatározásokat ismertetjük, miután nem tartjuk feladatunknak a kérdés részletes vizsgálatát. Eszerint a felépítményhez az eszmék és az azokat szolgáló intézmények tartoznak; a társadalmi tudat a nézetek, képzetek és elméletek összessége egy adott társadalomban, az ideológia viszont olyan eszmék és nézetek együttese, amelyek elméletileg többé-kevésbé rendszerezett formában tükrözik az embernek a környező valósághoz és egymáshoz való viszonyát, és aktívan visszahatnak a társadalmi viszonyokra. Ebből a nagyon leegyszerűsítő felsorolásból az következik, hogy az eszme - a marxista filozófia szerint - a felépítmény és ezzel együtt a tudat és az ideológia legracionálisabb, leginkább fogalmi, legtudatosabb eleme. Mindez nem jelenti, hogy ne lehetne a hamis tudat kifejezése is: az eszmék között tehát téveszméket is találunk mégpedig bőségesen.

Az eszmének ebből a marxista felfogásából kiindulva akarjuk megvizsgálni e tanulmány első részében azokat a történet- és irodalomtudományi iskolákat, amelyek az eszme funkciójával foglalkoztak, mindig megkeresve azok ismeretelméleti alapjait is. Talán feleslegesnek tűnhet az, hogy az irodalmi eszmetörténet lehetőségeinek felmérése érdekében a történettudománnyal is foglalkozzunk, úgy gondoljuk azonban, hogy a történettudomány és az irodalomtörténet között nincsenek válaszfalak, a kettő egymással mindig szoros együttműködésben fejlődött. Felvetődhet az a kérdés is, hogyha már szükség van a történeti vagy történetfilozófiai - iskolák megismerésére, miért nem végzünk párhuzamos vizsgálódást, miért foglalkozunk külön a történettudománnyal és az irodalomtörténettel. Erre a szétválasztásra egyrészt azért van szükség, mert ilyen módon tudjuk érzékeltetni a történeti iskolák elsőbbségét és egyben egymásutániságát, másrészt tekintettel lehetünk az irodalom sajátosságára, amelyet az irodalmi eszmetörténeti iskolák is ilyen vagy olyan mértékben igyekeznek szem előtt tartani.

Az eddigi eszmetörténeti kutatásokból megpróbálunk bizonyos következtetéseket és tanulságokat levonni a marxista irodalmi eszmetörténet céljaira és módszertanára vonatkozólag, amellett, hogy a szükséges tájékoztatást is megadjuk. Munkánk második részében mindenekelőtt a legújabb irodalomtudományi irányzatokkal foglalkozunk, és azokat vetjük össze az eszmetörténet eredményeivel, mégpedig három szempontból: a kibocsájtó, a mű, vagy ha úgy tetszik, az "üzenet" és a befogadó szempontjából.

Ebben az esetben az információelméletben oly gyakran használt "üzenet" (message) említése annál is inkább indokolt, mert itt valóban egy bizonyos "információmennyiség" továbbításáról van szó, amelyet a kibocsájtó és a befogadó különbözőképpen értelmezhet. Első lépésünk az lesz, hogy megkeressük azokat az eszközöket és módokat, amelyekkel a mű eszmei mondanivalóját tudományosan meg lehet határozni, s itt külön is tekintetbe vesszük az irodalom specifikumát, a művészi és a tudományos megismerés és kifejezés közötti különbséget. Genetikus aspektusból vizsgáljuk meg azt a kérdést, hogy miképpen lehet az író eszméit vagy nézeteinek rendszerét megállapítani, milyen kapcsolat van az írói intenció és a műben jelentkező eszmeiség között. Végül, a befogadó szempontjából elemezzük, hogy az eszmék hogyan hatnak rá, ezt a hatást milyen eszközökkel lehet mérni, a közönség eszmei állapota hogyan befolyásolja az irodalmat. Elemzéseinkben mindenekelőtt a francia irodalom szolgál például, amely iránt ifjú korunk óta érdeklődünk, de igyekszünk kitekinteni más irodalmi tájakra is.