« Első fejezet: A font. | KEZDŐLAP | Harmadik fejezet: Bajor, osztrák, cseh és lengyel márkasúlyok. » |
A márka-súly eredete. Északi márka. Angol Tower-márka. Ó-kölni és kölni kereskedelmi márka. Párisi (troyesi) márka. Az északi, kölni kereskedelmi és angol márka elterjedése. Velenczei márka. A kölni márka és font. Olasz márkák. Barcelonai márka. A párisi márka elterjedése. A 16 unciás új fontok. A márka súlyfelosztásai.
A márka (marca, marcha), vagy mint XVXVII. századi forrásaink nevezik a gira, gyira[2] eredetét homály fedi.
Angliában a IX. század közepén a font (libra) mellett, mint arany és ezüst mérésére használt súlymérték, tünik fel a márka (marc) és félmárka (healf-marc). Az első forrás, a mely említi, Ethelwolf királynak egy 857 november 4-én kelt oklevele, majd 886-ban Nagy Alfréd és később Edwárd dán békeszerződéseiben találkozunk vele.[3]
A márka eredetét mindamellett nem Angliában, hanem Skandináviában kell keresnünk. Az első angolszász forrásokban a márka rendszerint dánokkal kapcsolatban, dán-angol szerződésekben fordul elő. Világosan kitünik a XXI. századi forrásokból, hogy az angolszászok solidusokban, a dánok pedig márkában számították a pénzt.[4] Egyébként a súlymárka ősi skandináv beosztása [1 márka = 8 őre (eyrir; többese: aurar) = 24 őrtuger] is skandináv eredetre mutat.[5] Erre vall az ó-izlandi Gragas törvénykönyvben való előfordulta is.[6]
Seebohm a márka eredetét kutatva a kelet-római súlymértékek egyikében, a 436 g-os könnyű attikai minában keresi ősét. A 436 g-os mina skandináviai használatát a Balti-tenger mellékén máig fennmaradt hasonló nehézségű súlymértékekkel véli igazolhatni. A márka e súlymérték fele lett volna, az oertug pedig a görög statér-nek felel meg.[7]
A nélkül, hogy a kérdésnek ily hypothetikus taglalását megkísérelnők, a rendelkezésünkre álló forrásokból megállapíthatjuk, hogy a márkasúly a skandináv északon a X. század óta mindenütt használatban volt. A márka minden valószínűség szerint ó-skandináv súlymérték volt, a melyet a dánokkal való folytonos háborús és békés érintkezés igen korán meghonosított Angliában.[8]
A Skandináviában használatos márkák súlya 208 és 218 g közt ingadozik. XIVXIX. századi adatok szerint:
a svéd (stockholmi
márka 208.612, vagy 210.616 g
a norvég márka
215.974, vagy 218.053 g
A Skara-Mark
214.747,
vagy 216.814 g volt.[9]
Ezek a súlyok azonban nagyon közel állnak a római font 8 unciájának 218.3 g-os súlyához. Ezért a skandináv márkát nagyon korán azonosították a római font 2/3-ával, az őre-t (1/8 márkát) pedig a római unciával.[10]
Angliában már mint a font 2/3-részével azonos súlymérték került a márka. Mivel azonban Angliában nem a római font, hanem a 350.029 g súlyú Tower-pound volt használatban, a márkát is e font 2/3-részének tekintették. Így jött létre a 233.3533 grammos középkori angol márka, a melyet londoni márkának vagy Tower-mark-nak is neveztek.[11]
A márka elsősorban a veretlen ezüst mérésére szolgált s csak később lett pénzverési alapsúlylyá. A fontból 240 denár (sterling) veretett, a márkából 160-at vertek. A törvényes angol pénzláb tehát így alakult:
1 font = 1 ½ márka = 20 solidus = 240 sterling = 350.0299 g,
1 márka = 13 1/3 solidus = 160 sterling = 233.3533 g,
1 solidus = 12 sterling = 17.50149 g,
1 sterling = 1.458457 g.
Az európai continensen a XI. század második negyedében tünik fel a márka.[12] Első ízben egy 1026-iki hollandi oklevél említi.[13] Nem sokkal utóbb Köln vidékén tünik fel, 1045-ben.[14] Innét terjedt azután el Kelet-Németország felé s 1074-ben már cseh márkáról szól egy pápai oklevél.[15] Francziaországban a források először 1070 és 1090 közt I. Fülöp idején említik a márkát.[16]
Honnét került a márkasúly Kölnbe, erre nézve biztos forrásadataink nincsenek. Az a korábbi feltevés, mintha az angol kereskedők honosították volna meg, a XIIIXIX. századi kölni márkasúly és az angol márka súlyának egyezésén alapul. XIXIII. századi forrásainkból egyáltalában nem igazolható.
A kölni márka XIXII. századi súlyát illetőleg, Hilligernek a metrologia történetében korszakos jelentőségű megállapításait kell elfogadnunk.[17] Hilliger a kölni márka és denár közt fennállott 144:1 arányból kiindulva számos más bizonyítéktól támogatva meggyőző érveléssel bizonyítja be, hogy a XIXII. században Kölnben nem a későbbi 233 g-os kölni márka, hanem egy 215.496 g-os súly volt kölni márka néven használatban. Ez a márka az északi márkával azonos.
Hilligernek ezt a megállapítását két újabb a XII. és XIII. század fordulójáról származó forrásadattal támogathatjuk. Az 1192. évi pápai adókönyv szerint Svédországban (Suecia) a kölni márkasúly volt használatban.[18] A svéd márka súlya pedig a legújabb időkig 208218 g közt ingadozott. Wolfger passaui püspök 12031204. évi utiszámadásainak pénzváltási adatai csakis evvel a 215.496 g-os súlylyal oldhatók meg.[19] Minden más kísérlet meddőnek bizonyul. Már pedig a számadáskönyv világosan megmondja, hogy Henrik barát, a püspök kincstartója, a nyersezüstöt kölni súlylyal mérte.[20]
Köln és az északi államok közti kereskedelmi kapcsolatot kutatva, önkénytelenül is III. Henrik német-római császár házassága ötlik eszünkbe. III. Henrik (10391056) felesége Kunigunda dán herczegnő, Nagy Kanut leánya, volt. Valószínű, hogy e házasságnak következménye volt a skandináv-német kereskedelmi forgalom fellendülése és az északi márkasúlynak Kölnben való első megjelenése 1045-ben.
Hilliger kutatásai alapján magyarázható meg az a sajátságos jelenség is, hogy Kölnben és kölni számítás alapján később egész Közép-Európában a márkát nem a font 2/3-ának, hanem felének tekintették.[21]
A márka elsősorban érczsúly volt, majd mint pénzverési súlymérték is alkalmazásba jött. Mint pénzverési alapsúlyból kereken 12 solidus, vagyis 144 denár került ki belőle. A kölni denár súlya tehát 1.496 g volt, a minek a jó XIXII. századi kölni denárok 1.351.44 g-os átlaga[22] ha 5%-os hozzáadással élünk meg is felel. Később 148 denárt vertek 1 márkából.[23]
Kölnben a XI. században a Karoling-kor óta használatos 408 g-os Karoling-font volt a súlymérték. Az új márkasúly behozatalakor a kereskedelmi forgalomban nehézségeket okozott a 215.496 g-os márka és a 408 g-os font egymásmellett való használata. Természetes tehát, hogy a gyakorlatban igyekeztek a két súlymértéket egymással közelebbi relatióba hozni, hogy a számítást megkönnyítsék. Így jött létre a Karoling-font felének megfelelő kölni kereskedelmi márka (marca mercatorum), a melynek súlyát egykorú források 11 ¼ solidusra, vagyis 135 denárra teszi, a mi 201.98 g-nak felel meg.[24]
A kölni kereskedelmi márkára vonatkozik az a XI. századi forrás, a mely a márkát kifejezetten a Karoling-font felének mondja.[25]
Francziaországban először I. Fülöp uralkodása idején, 1070 és 1090 közt, találkozunk a márkával. Fülöp közeli rokonsága Hódító Vilmos angol királylyal és a XIXII. századi angol-franczia érintkezések nyilvánvalóvá teszik, hogy a márkasúly meghonosodása az angol kereskedelemmel való szoros összeköttetés következményének tekintendő. Dél-Francziaországban mint alább látni fogjuk több-kevesebb súlyeltéréssel maga az angol Tower-márka honosodott meg.
Észak-Francziaországban azonban Párisban és Troyesban egy új, úgy az északi és ó-kölni, mint az angol márkától eltérő súlymérték, a párisi vagy troyesi márka, keletkezett.
A későbbi hivatalos francia királyi súlymérték, a párisi márka súlya 244.7529 g volt.[26] Azonos volt a troyesi márka súlya. Eredetét kutatva, mindenesetre a régi Gallia területén használatos görög eredetű, kb. 367 g-os kelta (gall) fontra kell gondolnunk, a mely font 367.95 g súlyban még a XVIII. században is használatos volt Troyesban.[27] A márkát Francziaországban is mint Angliában a font 2/3-részének tekintették, de súlyát az ott használatos 12 unciás és 367.1293 g-os gall fonthoz viszonyítva 244.7529 grammra tették.
A márka felosztása solidusok és denárok szerint szintén eltér az angol és a kölni rendszertől is. Angliában láttuk a márka felosztása 13 ½ solidus, azaz 160 denár, Kölnben 12 solidus, azaz 144 denár volt. A párisi és troyesi márkát viszont, mint pénzsúlyt, 16 solidusra, azaz 192 denárra osztották fel.
A 192 denáros számítási mód azt mutatja, hogy habár a márkasúly maga Angliából került Francziaországba Párisban és Troyesban a solidus szerint való felosztásnál a kölni pénzverési súlyfelosztást vették alapul. Kölnben ugyanis:
1 font = 2 márka = 24 solidus = 288 denár
1 márka = 12 solidus = 144 denár
volt. Ehhez képest Párisban is
1 font = 24 solidus = 288 denár,
de mivel itt a márka a font 2/3 része volt, az
1 márka = 2/3 font = 16 solidus = 192 denár
felosztás jött divatba.[28]
A márkasúlynak tehát már a XI. században négy helyi typusa alakult ki, úgymint:
1. az északi vagy ó-kölni márka = 2/3 római font = 215.496218.3 g;
2. az angol Tower-márka = 2/3 Tower-pound = 233.3533 g;
3. a kölni kereskedelmi márka = 1/2 Karoling-font = 201.98204 g;
4. a párisi vagy troyesi márka = 2/3 gall font = 244.7529 g.
A márkának, mint pénzverési alapsúlynak háromféle felosztása volt ismeretes:
1. 1 ó-kölni márka = 12 solidus = 144 denár;
2. 1 angol márka = 13 1/3 solidus = 160 denár;
3. 1 párisi márka = 16 solidus = 192 denár.
A különböző márkatypusoknak további elterjedése és ez elterjedés iránya a helyi márkasúlyokból állapítható meg.[29]
Az északi márka volt használatban Svédországon, Norvégián és Kölnön kívül Dániában, Lübeckben, Danzigban, Oroszországban[30] és Wolfger passaui püspök 12031204. évi útiszámadásai szerint Passauban is.[31]
A kölni kereskedelmi márka nyilván a rajnamenti kivándorlók révén keleti irányban terjedt el. Sziléziában, Lengyelországban, Poroszországban és Oroszországban, valamint nálunk a Szepességen és Erdélyben ennek 190210 g közt ingadozó leszármazottjai voltak használatosak. Ugyanitt a Karoling-font is használatos maradt, két márka értékben.[32]
Az angol márka kezdetben főkép a déli latin országokban, Dél-Francziaországban, Olasz- és Spanyolországban, Portugáliában honosodott meg. A XIV. századi firenzei Pegolotti adatai szerint az anconai, barlettai vagy pugliai, messinai vagy szicziliai, chiarenzai, castello-di-castroi (Szardinia) és a (régi) barcelónai márkák a 233.3533 g-os Tower-márkával teljesen azonosak voltak.[33]
Más városokban némi súlyváltozáson ment keresztül az angol márka, 228 g-tól egészen 235.5 grammig,[34] sőt Velenczében, a hol kezdetben eredeti súlyában volt használatos, később 237.872 g-ra emelkedett súlya.[35]
Az angol márka continentális elterjedésére nevezetes hatással volt, hogy Köln városa a XIII. század folyamán a 215.496 g-os ó-kölni márka helyébe az angol márkát acceptálta.[36] A kölni kereskedelmi márka az angol súly mellett is használatban maradt egy ideig, de a XIII. század végén emez végleg kiszorította a régi kölni súlymértékeket. Az angol márka kölni márka néven rövid egy század alatt Németország uralkodó súlymértékévé lett. A rajnavidéki kereskedők a keresztes hadjáratok nyomán fellendült nagy kereskedelmi forgalom korában egész Európát sűrűn beutazták árúikkal s éppenséggel nem csodálható, hogy súlymértékük rövid időn belül országos, a helyi márkák mellett minden nagyobb német kereskedelmi városban ismert mértékké lett.
A Kölner Mark fogalommá vált és a közép- és újkorban sokhelyütt így Dániában, Regensburgban kiszorította a régi, helyi súlymértéket. Másutt a mellett, mint fémsúly, helyi kölni márka néven volt használatban. Így tudunk a bécsi márka mellett bécsi kölni márká-ról, a lübecki és svéd márkák mellett lübecki és svéd kölni márkák-ról.[37] Elterjedését nagyban előmozdította, hogy a XVI. században (1524) a birodalmi pénzverést is a kölni márkasúly alapul vételével rendezték.
Maga a kölni márka kezdetben Pegolotti szerint teljesen azonos volt a 233.3533 g-os angol márkával. Idővel súlya növekedett s a XIX. században egy 233.812 g-os márka volt Kölnben használatos.[38] Mint a német Zollverein hivatalos súlymértékét a XIX. század első felében 233.855 g-ban állapították meg.
Az angol márka elfogadása maga után vonta a Karoling-font kiküszöbölését. Helyét a régi kölni 1:2 arányhoz képest egy új, két márka súlyú, tehát 466.7066 g-os kölni font foglalta el, a melynek súlya a helyi kölni márka súlyváltozásával helyenként 466469 g közt ingadozott.
Itáliában az angol márkát több helyt 223226 g-os márkák váltották fel,[39] a melyek a 335339 g-os új római és firenzei fontok 2/3-részéből képeztettek.
Barcelónában az újkorban a 267.333 g-os barcelónai vagy catalonai márka lépett a régi barcelónai márka helyébe.[40] E nehéz márkasúly eredete a Barcelónában legújabb időkig használatos 401 g-os fontra[41] vezethető vissza, a melynek éppen 2/3-része volt az új barcelónai márka.
A párisi vagy troyesi márka Francziaországon kívül, a hol az említett néhány délfranczia várost nem számítva használata általánossá lett és hivatalos franczia súlymértékül fogadtatott el, néhány északolasz városban, Svájczban, Hollandiában és délkeleti Németországban honosodott meg, 240.34249 g súlyban. Antwerpenben és Bruxellesben, sőt 1562-ben Londonban is kiszorította a régebben használatos londoni Tower-márkát.[42]
A kölni kereskedelem, kölni pénz és kölni márka terjeszkedésével lassanként egész Nyugat- és Közép-Európában tért hódított a kölni súlyrendszer számítási módja, a mely szerint a márka a fontnak fele. A hol a kölni márkát fogadták el súlymértékül, vele a kölni fontot is átvették. A hol pedig más márkasúly volt használatban Angliát, Itáliát, Dél-Franczia- és Spanyolországot kivéve, a hol az eredeti (2/3 font = 1 márka) számítási mód maradt érvényben a márka másfélszerese helyett annak kétszereséből képeztek új fontokat.
Így jött létre a 489.5058 g-os párisi poids de marc font, a 475.744 g-os velenczei nagy font, a régi 367.1293, illetve 300.97 g-os fontok mellett. Az új fontokat a 16 unciás súlybeosztás jellemzi, szemben az eredeti fontok 12 és 15 unciás beosztásával.
Brüggében a 8 unciás és 244.003 g-os (arany mérésére szolgáló) márka mellett egy 6 unciás, 185.9268 g-os (ezüst) márkasúly is volt használatban.[43] A kétféle márka eredetét egy kb. 366370 g-os régi (gall) fontra kell visszavezetnünk, a melyből angol-franczia módra egy annak 2/3-részét tevő és kölni módra egy másik, annak ½-ét tevő márkát képeztek.
* * *
A márkát, mint súlymértéket, a különböző országokban különféleképen osztották fel kisebb súlyrészekre.
Az ősi skandináv súlyfelosztás szerint:
1 márka = 8 eyrir (őre) = 24 őrtug
1 eyrir = 3 őrtug
Az angol felosztás szerint, a mely Hollandiában és egyes délfranczia, spanyol és olasz városokban így Avignonban, Anconában is szokásos volt:
1 font = 1 ½ márka = 12 uncia = 240 sterling
1 márka = 8 uncia = 160 sterling
1 uncia = 20 sterling.
A franczia (párisi vagy troyesi) rendszer szerint, a mely Itália legtöbb városában is szokásos volt:
1 font = 1 ½ márka = 12 uncia = 288 denár = 6912 grän
1 márka = 8 uncia = 192 denár = 4608 grän
1 uncia = 24 denár = 576 grän
1 denár = 24
A kölni vagy német quartalis-rendszer szerint:
1 font = 2 márka = 8 ferto = 32 lat = 128 quentchen = 512 pfennig,
1 márka = 4 ferto = 16 lat = 64 quent. = 256 pfennig,
1 ferto = 4 lat = 16 quent. = 64 pfennig,
1 lat = 4 quent. = 16 pfennig,
1 quent. = 4 pfennig.
Aranymérlegelésnél még szokásos volt Németországban az 1 márka = 24 karát = 288 grän felosztás is.
Lengyelországban:
1 márka = 4 ferto = 24 skot = 96 quart
1 ferto = 6 skot = 24 quart
1 skot = 4 quart.
Más és más súlyfelosztás volt szokásban Spanyolországban, Portugáliában, Dél-Olaszországban, Oroszországban stb., a melyekre tárgyunktól távol esvén e helyütt nem terjeszkedhetünk ki.[44]
[1] Irodalom: Le Blanc, Noback, Soetbeer, Ereky, Prou, Hilliger, Seebohm, Luschin, Guilhiermoz és Friedensburg-nak az 1. fejezet élén felsorolt művei mellett: InamaSternegg: Deutsche Wirtschaftsgeschichte. II. Leipzig, 1891. Grote H.: Münzstudien. IVIII. Leipzig, 185977. G. Waitz: Deutsche Verfassungsgeschichte. VIII. Kiel, 1878. K. A. Muffat: Beiträge zur Geschichte d. Bayerischen Münzwesens (Abhandlungen der Hist. Cl. d. kgl. Bayer. Akad. XI. München, 1870). Ueber das Gewicht und Gehalt der österreichischen Pfennige (Ugyanott. XII. 1874.) Luschin v. Ebengreuth, A.: Münzgeschichtliche Vorstudien (Archiv f. Ö. G. 47. Bd. Wien, 1871). Die Wiener Pfennige. (N. Zschr. VIIIX. Bd. Wien, 18761877). Mark. (Reallexikon der germanischen Altertumskunde. III. Strassburg, 1916. 190191. l.) Schäfer K. H.: Wertvergleiche (Vatikanische Quellen. Hgg. von der Görres-Gesellschaft. II. Bd. Paderborn, 1911. 41* s köv. l.) Lamprecht, Karl: Deutsches Wirtschaftsleben. II. Bd. Leipzig, 1885. Engel & Serrure: Traité de numismatique du moyen âge. I. Paris, 1891. Sommerlad, Theo: Münzwesen (ConradLexis: Handwörterbuch d. Staatswissenschaften. VI. Jena, 1910). Az egyes márkák súlyadatait nem az irodalomból ismert adatok nyomán, hanem saját főkép Pegolotti XIV. századi és Schoapp XVIII. századi műve alapján nyert eremdényeim alapján adom. (V. ö. az I. függeléket.)
[2] A régies hangzású gira szó használatát mellőztem, mert árpádkori forrásaink ezt a magyar elnevezést nem ismerik. A XV. század előtt kivétel nélkül marca és marcha szerepel okleveleinkben. SzamotaZolnai: Magyar oklevélszótár. Budapest, 19021906 első adata 1474-ből való: ad novem marchas, vvlgo kylenchgyrara. SzarvasSimonyi: Magyar nyelvtörténeti szótár. I. 1091. hasábon az első adatok a girá-ra 14361439 (Bécsi Codex) és 1466-ból valók, szemben a még újabb gera és gyira alakokkal. V. ö. még Bas. Fabr. Szikszovianus: Nomenclator seu dictionarium latino-hungaricum. Sarvarini, 1602. 73b. l.: Marca, Gira, ein Marck. Ambrosius Calepinus (Dictionarium undecim linguarum. Basileae, 1605) és Pesty Gábor (Nomenclatura, 1561.) nem ismerik a gira szót. Szenczi Molnár Albert-nél (Dictionarium, 1604): Gira, marca, talentum. A magyar gira szót CzuczorFogarasi (A magyar nyelv szótára, II. Pest, 1864. 1073. h.) a latin granum és franczia grain szóval, Salamon Ferencz (Budapest története. III. Budapest, 1885., 135. l.) a libra-lira (gira)-val hozza kapcsolatba. E származtatásokkal szemben nem tartom valószínűtlennek, hogy a gira szó a bibliai héber gérá (=1/20 sekel) súlymérték nevével van összefüggésben. V. ö. Mózes II. 30/13.; III. 27/25.; Ezechiel. 45/12. stb. Kaulen (Wetzer u. Welte-s Kirchenlexikon. V. 2. Aufl. Freiburg i/B. 1888., 231. l.) és Vigouroux (Dictionnaire de la Bible. III. 197. l.) a géra szót etymologiailag a granum < grain-nel hozzák kapcsolatba. Melich János a gira szó eredetét illető kétrendbeli kérdésemre azt válaszolja (Magyar Nyelv, 1915. 47. l. és 1916. 95. l.), hogy a gira eredete ismeretlen s a mennyire különböző alakváltozataiból ítélhetünk, a libra-lira szóval nem függhet össze. A héber gérá-ból való származtatás gondolatát Melich nem tartja ugyan elvetendőnek, de nem tartja megmagyarázhatónak annak meghonosodását, mivel a közkézen forgó Vulgatában a géra sohasem eredeti alakjában, hanem mindig obolus-ra fordítva szerepel.
[3] Murray, James H.: A new english dictionary on historical principles. VI/2. Oxford, 1908. 169. l.: Mark 886. Aelfred and Guthrum's peace. §. 2. Ealle we laeted efen dyrne Engliscne & Deniscne, to VIII. healfmarcum asodenes goldes. Hilliger: Studien, 1900. 172173. l. Luschin: Allgem. Münzkunde. 157. l. A 857. évi adat némelyek szerint téves olvasás mancus helyett, így első biztos adatnak a 886. évi tekintendő.
[4] reddat 30 solidos cum Anglis et cum Danis III. dimidias marcas; 12 oras cum Danis et 30. sol. cum Anglis. Idézi Hilliger: Studien. 173. l. Nagy Kanut törvénye szerint: Omnis, qui habet 30 denariatas vivae pecuniae in domo sua, de suo proprio, Anglorum lege dabit denarium S. Petri et lege Danorum dimidiam marcatam (így!). Muratori, L. A.: Antiquitates italicae medii aevi. V. Mediolani, 1741. 827. l.
[5] V. ö. Hilliger: Studien, 174. l., Sommerlad id. h. 842. l., Seebohm: Tribal custom. 233. l. stb.
[6] Soetbeer id. h. I. 233. l.
[7] Seebohm id. m. 233. s köv. l.
[8] A márka skandináv eredete a szakirodalomban általánosan elfogadott ténynek tekinthető. Hilliger, Seebohm és Sommerlad imént idézett művein kívül v. ö. Soetbeer id. h. I. 233245. l., Luschin: Allgem. Münzkunde. 157. l., Kruse: Kölnische Geldgeschichte. (Westdeutsche Zeitschrift. Ergh. IV. Trier, 1888) 6. l., Kováts Ferencz: Pénztörténet. (Magy. Közg. Lexikon. III. 203. l.), Nyhuus, Haakon: Illustreret norsk Konversations-Lexikon. V. Cristiania, 1915. 554. l. Soetbeer (id. m. IV. 334. l.) a márkában látja az ősi germán súlyt és a márka skandináv felosztásában az ó-germán súlyrendszert. Tekintettel arra, hogy a germán számrendszer a 4-es számon alapult mint a német-germán ősi vérdíjrendszer és a márkasúly későbbi német (1 márka = 4 ferto = 16 lat = 64 quent = 256 pfennig) felosztása is bizonyítják ez a feltevés nem bír sok valószínűséggel. A márkarendszer specialis skandináv de valószínűleg idegen, görög vagy római alapon nyugvó súlyrendszer volt. Guilhiermoz az ő komplikált 12, 15 és 18 unciás súlyokon alapuló rendszeréből kiindulva, a márkát a római és Karoling-font 2:3 arányából származó súlynak tartja. A római font szerinte mint a Karoling-font márkája (2/3-a) az ősmárka (id. m. 212213. és 232233. l.). Feledi azonban, hogy a márka nem a Karoling-birodalom területén, hanem Skandináviában keletkezett súlymérték volt, eredete tehát a Karoling-fonttal nem hozható kapcsolatba.
[9] V. ö. Hilliger id. h. 176177. l. és Noback id. m. 11621166. l. A márka skandináv eredetét mutatja az is, hogy a svédek még a nagyobb 340.06, 357.91, 375.77, 377 g-os érczsúlyokat sem nevezték fontnak (pund), hanem mark-nak. Így Stapelstads-Mark, Upstads-Mark stb. Noback id. m. 11621164. l.
[10] Az sem lehetetlen, hogy a márka a Skandináviába utat talált római fontból keletkezett, mint annak 2/3-a, vagyis 8 unciája.
[11] Grote (Die numismatische Metrologie. Münzstudien. III. Leipzig, 1863. ll. l.), EngelSerrure (id. m. I. XXXVII. l.) és Soetbeer (id. h. I. 239., IV. 335. l.) 349.94 g-ra teszik a Tower-pound súlyát. Pegolotti XIV. századi adatai alapján végzett számításaimmal 233.3533 g-os súlyt kaptam a Tower-márka súlyául s így az annak 3/2-ét tevő fontot 350.029 g-ra kellett tennem. (V. ö. az I. függelékben számításaimat.) A 0.089 g-nyi eltérés egyébként középkori súlyoknál teljesen lényegtelen, számba sem vehető külömbözet. Az angol font és márka arányára nézve egyebek közt v. ö. Cencius bíboros 1192. évi: Liber censuum Romanae ecclesiae cz. számadáskönyvét. Az Angliából szedett Szt. Péter denárok részletes felsorolásában fontokban, a végösszegezésnél márkákban fejezi ki az összeget. E szerint 300 marcha = 200 libra, vagyis 1 marcha = 2/3 libra. Muratori: Antiquitates italicae. V. 892. l.
[12] Waitz: Deutsche Verfassungsgeschichte. VIII. 335. l. említ egy 1015. és egy 1017. évi adatot. Ezek azonban nem bírnak hitellel. Gero magdeburgi érsek 1015. évi ellentmondó keltezési adatokkal ellátott oklevelét már maga a kiadó is gyanusnak találta. (Heinemann: Codex diplomaticus Anhaltinus. I. Dessau, 1873. 7879. l.) Keltezése így hangzik: Datum Idus Decembris anno Dn. incarn. MXV. indictione XIV. anno Henrici II. regis regni XV., imperii tertio, anno quoque pontificatus Geronis archiep. III., holott 1015 deczember 15-ikének a XIII. indictio, II. Henrik 14-ik (1015 jún. 6.1016 jún. 5.) királyi, 2-ik (1015 febr.1016. febr.) császár és Gero érsek 4-ik (1015 szept. 221016 szept. 21.) uralkodási éve felel meg. Az összes keltezési adatok egymás közt sem vágnak össze, a három első 1016., az utolsó 1014. évre esik! Az 1017-iki adat félreértésen alapszik, mert a bleidenstädti apátság registrumának már a czíme Haec sunt bona, que sub Herberto et Ezzone elárulja, tartalma pedig egészen világossá teszi, hogy az 10171079 közt élt Herbert- és Ezzo-korabeli vagyonszerzés összesítő leírása 1079 előtt nem keletkezhetett. (Monumenta Blidenstatensia Saec. XI., X., XI. Hg. v. Böhmer u. Will. Innsbruck, 1874. 13. l.)
[13] Egy keltezetlen oklevélben, a melynek kora benne említett személyek alapján 1026 tájára tehető: persolveret 20 libras Thielenses hoc sunt 40 marce. Sloet, L. A. J. W.: Oorkondenboek der graafschappen Gelre en Zutfen, s'Gravenhage, 187276, 151152. l.
[14] Grote: Münzstudien. III. 3. l. Lamprecht id. m. II. 479. l. Hilliger: Studien. 167169. l. InamaSternegg id. m. II. 396. l. Luschin: Allgem. Münzkunde. 157. l.
[15] Friedrich: Cod. d. Bohemiae. I. Praga, 1904. 76. l.-on egy pápai oklevélben: centum marchas argenti ad mensuram vestri ponderis.
[16] Le Blanc id. m. 150. l. Engel-Serrure id. m. I. XXXVII. l.
[17] Hilliger: Studien zu mittelalterlichen Maassen u. Gewichten. (Hist. Vjschr. 1900.) 161200. l. Eredményeit Sommerlad is elfogadta (id. h.).
[18] XII. marchas ad pondus Coloiensium. Muratori: Antiquitates Italicae. V. 892. l.
[19] Zingerle, Ignaz: Reiserechnungen Wolfger's von Ellenbrechtskirchen, Bischofs von Passau, Patriarchen von Aquileja. Heilbronn, 1877. V. ö. számításaimat a III. függelékben és Kropf Lajos megjegyzéseit (Magyar Gazdaságtört. Szemle. VI. 1899. 64. s köv. l.) Henrik 210218 g-os márkájáról.
[20] accepit frater Heinricus in camera episcopi X. marcas et unum fertonem minus uno loth ad pondus colon. Zingerle 7. l.
[21] Már az első continentális forrásban: 20 libras Thielenses, hec sun 40 marcae. Waitz id. m. VIII. 335. l.
[22] V. ö. InamaSternegg. II. 499. l., Lamprecht id. m. II. 479. l. és Kruse id. m.
[23] Hilliger azon az alapon, hogy egy forrás szerint 1 súlymárka = 1 finom márka 4 denár, azt következteti, hogy a pénzverő márka könnyebb volt a súlymárkánál s míg előbbinek súlya 144 denárt, a súlymárkáé 147.6 denárt tett volna. Feltevése szerint a pénzverési márka 210.24 g nehéz lett volna. Az illető forráshely azonban nem jogosít fel e feltevés elfogadására, a mi a kérdést túlságosan komplikálná. A 4 denáros többlet arra mutat, hogy idővel az eredeti 144 db helyett 148 denárt vertek egy márkából, de a számításban továbbra is 144 denár forgott egy finom márka értékében. V. ö. Grote: Schwäbisch-Alemannische Geldgeschichte. (Münzstudien. VI. 23. l.) Hilliger id. m. 188. l.
[24] Hilliger id. h. 197200. l.
[25] 3 libras et obolum componat ad pondus Karoli, scilicet 6 marcas. Waitz id. m. VIII. 336. l. A régi és új súlymértéknek teljesen analóg arányosítása jóformán szemünk előtt játszódott le, a midőn a méterrendszer behozatalakor a régi 489560 g-os fontokat ½ kg-mal azonosítva, azok kiküszöbölésével az 500 g-os német és osztrák vámfontot és franczia livre usuelle-et kezdték a kg-mal párhuzamosan használni. (V. ö. Finály Henrik. Erdélyi Múz.-Egyl. Évkönyve. IV. 1867. 6061. l. a bécsi vámfontról és Noback id. m. 855. l. a párisi livre usuelle-ről.) A czél itt is, mint Kölnben a XI. században, tisztára gyakorlati volt. A 204 g-os kölni kereskedelmi márka eredetére nézve a fenti megállapításoktól eltérő eredményt kapunk, ha Arne legújabb kutatásainak eredményei valóknak bizonyulnak. Arne számos Svédországban talált súlymérték-lelet alapján arra az eredményre jut, hogy Skandinávia ősi súlymértéke az oda Oroszországon át került 408 g-os arab Irak-font, a Karoling-font őse, volt. S valóban, Stockhomban a XVIII. században egy 413.72424.16 g-os font volt használatban. (V. ö. az I. függeléket.) További következtetéseiben Arne nem tartja valószínűtlennek, hogy a skandináv márka eredetileg az Irak-font ½ súlya lett volna. Ez esetben a kölni kereskedelmi márkát kell az ősi északi márkával azonosnak tartanunk. (Arne: La Suède et L'Orient. Upsala, 1924. 189196. l.) Ha ez így van, a későbbi északi márka és ó-kölni márka akként jött létre, hogy az ősi 204 g-os márkát a római font 2/3-ával azonosították. Arne feltevése annál érdekesebb, mint Kölnben a hova közvetlenül Skandináviából került a márka félfontnak s nem 2/3 fontnak tekintették azt.
[26] E számot a napjainkig fennmaradt XIV. századi párisi normalsúly, az 50 márka súlyú Pile de Charlemagne súlycsoport 1/50-e adja s az irodalomban általánosan elfogadott súlya a középkori párisi márkának. V. ö. Hilliger id. h. 210. l., Schäfer id. m. 43*. l., Sommerlad id. h. 843. l. Larousse: Grand dictionnaire universelle du XIX. Se. X. Paris, 1873. 1129. l. Luschin: Allg. Münzkunde. 155. l. stb.
[27] Schoapp adatai szerint. V. ö. az I. függeléket.
[28] Guilhiermoz (id. h. 432434. l.) szerint Normandiában már 1087-ben az 1 font = 1 ½ márka = 12 uncia = 288 denáros felosztás volt szokásban.
[29] Az egyes typusok elterjedéséből értékes következtetések vonhatók a XIXIII. századi politikai és főkép kereskedelmi érintkezések irányára.
[30] Schäfer (id. m. 42.* l.) a dán márkát 215.38 g-ra, a lübeckit 215.645 g-ra teszi. Schoapp adatai szerint a danzigi 219.75 g (v. ö. az I. függ.), a La Grande Encyclopédie (Tome XXIII. 17. l.) szerint az orosz márka 215.5 g volt.
[31] V. ö. a III. függeléket és a fentebb mondottakat.
[32] Schoapp adatai szerint a krakói, poseni, thorni, boroszlói és lengyel márkák súlya 195.1293 g, a régi porosz márka 192.3418 g volt. (V. ö. az I. függeléket.) Noback és Schäfer számításai szerint a régi porosz márka (königsbergi m.) 190.619 g, a XIX. századi krakói márka 198.9, a varsói 200.41 g volt. A szepesi és erdélyi márkáról alább, az 5. fejezetben szólunk, a fontokról v. ö. az előző fejezetet. Friedensburg feltevése, mintha a lengyel és sziléziai márka 158.8 g lett volna (Schlesiens Münzgeschichte im M. A. II. Bd. Bresslau, 1888. 2327. l.), teljesen téves számításokon alapszik.
[33] V. ö. az I. függeléket.
[34] La Rochelleben angol márka néven egy 229.85 g-os márka (Engel & Serrure id. m. I. XXXVII. l.) volt ismeretes. Antwerpenben, Bruxellesben, Mechelnben és más brabanti városokban 232.3957 g-os, Sevillában, Cadixban, Castiliában és Lissabonban a XIVXVIII. században 228.8424229.8577 g-os márkák voltak használatban. A XIV. századi avignoni márka 234.1564, a nimesi, montpellieri, mallorcai és piacenzai márka 235.1884 g, a XVIII. századi milanói 234.6198235.549 g volt. V. ö. mindezekről az I. függeléket.
[35] Ez a márkasúly volt Padovában, Friaulban és Zárában is használatos. V. ö. az I. függeléket.
[36] 1340 táján Pegolotti már azonosnak mondja a kölni és angol márkákat.
[37] A kölni márka a XIX. században Németországban Noback (id. m. XXIIXXIII. l.) szerint 17-féle súlyban volt ismeretes. Súlya 233234 g közt ingadozott. Ezek az altonai, bécsi, darmstadti, lübecki, nürnbergi, württembergi kölni márkák, továbbá a badeni, berlini, braunschweigi, drezdai, frankfruti, góthai, hamburgi, hannoveri, kur-hesseni, kölni, lipcsei, müncheni (új), nassaui, oldenburgi, regensburgi (új) márkák. A kölni márka származékai voltak még a XVIII. században 233.45233.69 g-os bambergi, erfurti, a 235.31 g-os augsburgi és a velenczeivel azonos súlyú 237.872 g-os nürnbergi márkák. V. ö. Schoapp adatait az I. függelékben.
[38] A súlynövekedés jóformán valamennyi helyi márkánál tapasztalható jelenség. A XIX. századi márkák mind néhány tizedgrammal nehezebbek a középkoriaknál. Ennek magyarázatát Finály és Rocca abban találják, hogy az új anyasúlyokat rendszerint kissé nagyobbra csinálták, abból a feltevésből indulva ki, hogy a régi mérték kopás útján vesztett súlyából. Azt pedig nem akarták, hogy az új mérték kisebb legyen az eredetinél. V. ö. Finály Henrik: A régi magyar súlymérték. (Erdélyi Múzeum-Egylet Évkönyvei. IV. Kolozsvár, 1868. 5960. l.) Rocca művét idézi: Schalk, Karl: Zur Geschichte der älteren Wiener Maasse im XV. und XVI. Jahrhundert. Wien, 1887. 1415. l.
[39] A firenzei márka 225.7925 g, a pápai márka 223.3607 g, a ciprusi 223.3371 volt. (V. ö. az I. függeléket.) Ezekkel volt rokon a 226.28 g-os limogesi márka is. Engel & Serrure id. m. I. XXXVII. l.
[40] Noback id. m. 86. l. La Grand Encyclopédie. Tome. XXIII. Paris. 17. l.
[41] Noback id. m. 86. l. V. ö. az előző fejezetet.
[42] Pegolotti és Schoapp adatai szerint a ferrarai márka 240.34, a londoni aranyműves-márka 241.13, a brüggei 8 unciás, a fèrei és tournaii 244.003, a troyesi 245.3055, a regensburgi, strassburgi 245.5377, a XVIXVIII. századi antwerpeni 245.5377245.861, az amsterdami 245.8862, a lyoni és genfi 246.00246.23, a svájczi márka 249.022 g volt. A XVI. században acceptált angol troy-mark 248.5576 g volt. V. ö. mindezekről az I. függeléket.
[43] V. ö. az I. függeléket.
[44] A márka különféle súlyfelosztásáról v. ö. Hoffmann, Leonhard: Alter u. Neuer Muenz-Schluessel I. Nürnberg, 1715. 6974. l. és Pegolotti: La pratica della mercatura. (V.ö. I. függelék.)
« Első fejezet: A font. | KEZDŐLAP | Harmadik fejezet: Bajor, osztrák, cseh és lengyel márkasúlyok. » |