Jegyzetek

1.) Az érmeket Réthy: Corpus Nummorum Hungariae (= C.N.H.) alapján idézem. A kronológiára lásd az újabb szakirodalom, a leletbizonyítékok, tipológiai és metrológiai sajátságok együttes vizsgálatával megállapított, Réthyétől sokban eltérő éremkronológiai eredményeimet: Magyar pénztörténet. 1916. 236–254., 299–301., 318–321., 332., 335–338., 346–348. I.; II. András és IV. Béla-kori szlavón dénárok. Numizm. Közlöny. 1919–20. 33–42. I. A pecsétekre vonatkozó adatokat és a régebbi irodalmat l. Dőry Ferenc: Magyarország címerének kialakulása. Turul, 1917. 17–33. l.

2.) Id. művem 242–246. l.

3.) Id. m. 236–258. v.ö. még Harsányi cikkét (Közlemények a M. Nemz. Múzeum érem- és régiségtárából. I. 1916. 43–44. l.). Réthy e csoportot tévesen III. Béla, Imre és II. András nevével jelölte, holott annak időrendben utolsó darabja András legelső verete. (116. sz.)

4.) V.ö. id. m. 238–239., 253–254., 258., 267. l., hol Réthyvel szemben s a régebbi numizmatikusok – Schönwisner, Weszerle, Rupp – helyes megállapításához csatlakozva, ezek III. Béla-kori eredetét mutattam ki. Réthyt, midőn az érmeket IV. Béla korára tette, a 263. sz.-on látható címer felvételét IV. Bélának tulajdonító heraldikusok (v.ö. Réthy megjegyzéseit a kettős keresztről: Arch. Ért. XII. 96. és C.N.H. I. 30. l.), továbbá ugyanez éremnek IV. Béla korában vert, amannál fejlettebb technikájú utánzata, a C.N.H. I. 266. sz. érem (v.ö. Arch. Ért. VI. 1886.) vezették félre. Az előállítási technikából, a betűk és pajzs alakjából vont következtetései (Arch. Ért. VI. 1886. 40., XI. 1891. 42., XII. 1892. 96. l.) határozottan tévesek és tévedése még nagyobb méretet öltött, mikor II. Géza primitív lemezpénzét (C.N.H. I. 269.) és a II. András-kori friesachias veretű brakteátákat (282., 283. sz.) is IV. Bélának tulajdonította.

5.) Id. m. 299–301., 332. l. és Numizm. Közl. 1919–1920. 33–42. l. E pénzek egy részét – C.N.H. I. 299–309. sz. – Réthy kideríthetetlen okból, de talán a 309. sz. érmen szereplő, pajzsba foglalt kettős kereszt miatt, tévesen V. István korára teszi, noha maga emelte ki, hogy ezek István és apja pénzeitől minden tekintetben különbözők.

6.) Pray: Syntagma. 58. l. VIII. t. 3. sz., Knauz: Mon. Strigon. I. 5. tábla. A bécsi udv. levéltárban levő pecsét, melyről Knauz a rajzot készítette, Szekfű Gyula barátom szíves közlése szerint ma már annyira kopott, hogy rajta a kereszt második ágát egyáltalában nem lehet kivenni. A M. Nemz. Múzeum pecsétgyűjteményében levő, más oklevelek pecsétjéről vett viaszlenyomatok egyikén azonban egész világosan, egy másikon homályosan látszik a kettős kereszt.

7.) Az Anjouk liliomos címere már István ifjabb királynak egy valószínűleg 1269-ben vert obulusán is szerepel. V.ö. Numizm. Közl. 1916. 1–3. l.

8.) Palma: Herald. specimen. 33–35. l.; b. Nyáry: A heraldika vezérfonala. 29–30. l.; Bárczay: A heraldika kézikönyve. 363–374., 389. l.; Varjú Elemér még III. Bélának a XIII. századi érmektől egészen elütő, C.N.H. I. 112. sz. érmének XII. századi eredetét is kétségbevonta. (Turul, 1900. 196. l.) V.ö. még Réthy id. dolgozatait.

9.) Érdekes analógiát ad a szlavón címer, melynek nyestje sokkal előbb tűnik fel a báni dénárokon, mint a pecséteken. Itt különben a címer numizmatikai eredete is nyilvánvaló, mert a pénzen látható nyest éppúgy, mint az ősi római pénzen a bika, a régi terménypénz – a nyestbőr, illetőleg bika (pecunia!) – jelképe.

10.) Hármaskönyv. I. R. 11. c. 3. §. V. ö. Das Concilium so zu Constanz… 1413. Jar. (Augsburg, 1536.) XCIX. lev., hol a kettős keresztet Szent István címerének mondják.

11.) Pflugk–Hartung: Specimina. III. Sigilla. Stuttgart, 1887. és Pflugk–Hartung: Die Bullen der Päpste. Gotha, 1901. 44–58. l.: II. Orbánt megelőzőleg a bullákon egyszerű kereszt látható.

12.) V.ö. Serafini Camillo: Le monete e le bolle plumbee pontificie. I. Milano, 1910.

13.) Kraus: Kreuz (Real-Encycl. d. christl. Altertümer. II. Freiburg i. B. (1886. 236. l.); Barbier de Montault: Traité d’iconographie Chrétienne. 1890. I. 328., 329., II. 258. l.; Wetzer– Welte’s Kirchenlexikon. 2. Aufl. VII. 1080. has.; Thurston, Herbert: Cross. (The Catholic encycl. IV. 1908. 533–534. l.)

14.) V.ö. Prou: Les monnaies Carolingiennes. 1896.; Serafini id. m.; Blanchet–Diudonné: Manuel de numismatique franc. I.–II. Paris, 1912–1916.; Dannenberg: Die deutsche Münzen. I–IV. Berlin, 1876–1905. közölt éremrajzokat, melyeken a kettős kereszt egyáltalában nem szerepel.

15.) Schlumberger: L’epopée Byzantin, à la fin du Xes. 1896. 273. l. és Luschin: Allg. Münzkunde. 50. l.

16.) V.ö. egyebek közt: Biedermann: Die Kreuze in der Heraldik. (Adler. I. 1874. 65. l.); Stockbauer: Kunstgesch. d. Kreuzes. 1870. 123. l.; Bárczay id. m. 117. lap.

17.) Maier: Das Lothringer Kreuz. (Im Süden von Metz. Ein Erinnerungsblatt. Metz, 1917. 64–66. l.)

18.) V.ö. Rómer Flóris. A kettős kereszt. Arch. Ért. IV. 1870. 298–300. l.

19.) IV. Béla 1238: Item ut intra Ungariam, super terram Asoani procedentes, crucem nobis et nostro exercitui anteferre liceat. Fejér IV/1. 114. Hartvik leg.: Crucem insuper ante regi ferendam velut in signum apostolatus misit (t.i. papa). Hartvik a XII. század elején írta művét s a legendának ezt a részét a legszkeptikusabb kútfőkritikusok is legkésőbb a XII. század végén vagy a XIII. század elején (1213–1230 közt) keletkezettnek mondják.

20.)A chronologiára id. művem 246., 249–252. l. E pénzeken három hordozható kereszt látható, minek eddig numizmatikusaink nem tudták magyarázatát adni. Nyél nélküli hordozható kereszteket látunk már Salamon C.N.H. I. 21. sz. érmén is a királyi fő mellett.

21.) Stockbauer id. m. 90. s köv. és 114–115. l. Sabatier: Description générale des monnaies Byzantines. 1862.

22.) Sabatier: IV–VII. t.

23.) Sabatier: IX–XLIII. táblák. V.ö. Schlumberger: Sigillographie. 81. l.

24.) V.ö. Stockbauer: id. m. 103–104. l.

25.) Sabatier: VI. 22., VII. 12., 16., 18., VIII. 14., 19., 20., 25. sz. érem.

26.) U. o. VIII. 23.

27.) U. o. VI. 20.

28.) U. o. XXXIV–XLIII. tábla.

29.) Sabatier. XVIII. 1. sz.

30.) Sabatier: XLIII–LVII. tábla

31.) Schlumberger: Sigillographie. 418., 419., 423. l.

32.) Sabatier: XLIII., XLIV., XLVI., XLVII., L., LII., LVII. t.

33.) Diehl: Études Byzantines. 1905. 381. l. E mozaik utánzata a velencei Szent Márkus-templomban látható. Ld. u. o. 275. l.

34.) Schlumberger: Un empereur: Nicéphore Phocas. 1890. 341. l.

35.) Sabatier: XLIV., XLV, XLIX, LV., LVI. t.

36.) Sabatier: XLV., XLVIII. V.ö. még III. Alexis és a latin császárok pénzeit. U. o. LVIII., LIX. t.

37.) Schlumberger: Sigillographie. 385., 393., 493., 504., 539., 596. l.

38.) U.o. 23., 81. l. – Hazai archeológiai emlékeink közül az esztergomi főszékesegyház XI. századi bizánci művű ereklyetartóján díszes kettős kereszt látható. Czobor–Beszédes: Az esztergomi főszékesegyház kincstára. I. tábla. V.ö. még Századok, 1901. 1032. l.

39.) V.ö. Stockbauer id. m. 123. l.; Kraus: Reallexikon. 236. l.; Wetzer–Welte: VII. 1080. has.

40.) A VII. Benedek pápa (974–983) említett pénzén elszigetelten szereplő kettős kereszt is bizonyára a II. Ottó császár és felesége révén a nyugati egyházban érvényesült bizánci kultúrhatásra vezethető vissza.

41.) A magyar kettős kereszt bizánci eredetére a császári pénzek alapján először az éles iudiciumú Schwarz Gottfried mutatott rá ezelőtt száznyolcvan esztendővel (Initia religionis Christianae, 1740. 47–48. l.). Ő azonban a magyar kereszténység keleti eredetét vitatva, Szent István korára teszi annak átvételét. Ez volt az oka, hogy véleményét ellenlábasai – köztük Palma – könnyűszerrel megcáfolták s mai napig sem igen fordítottak rá figyelmet. Újabban Anthony von Siegenfeld szintén a bizánci eredet mellett szól, de az átvételt IV. Béla korára teszi. (Forschungen z. Verwaltungsgesch. d. Steiermark. III. 12. l.)

42.) Legutóbb Dőry. Turul, 1917. 18. l.

43.) Jakubovich Emil a M. Herald. és Geneal. Társ. 1916. december 16-i ülésén a nápolyi igénycímerről tartott felolvasásában, mely – sajnos – mindeddig nem jelent meg nyomtatásban, a III. Béla-kori eredet vitatta. V.ö. Forster: III. Béla emlékezete. 1., 57. l. s ezzel szemben Dőry ellenvetéseit (id. h.).

44.) V.ö. Dőry id. h. 29–32. l.

45.) Das concilium, so zu Constanz gehalten… etc. 2. kiadása: Augsburg. 1536. CXLII. b) lap. – V.ö. Bárczay id. m. 460. l.

46.) Dőry id.h. 22–23. l. és Turul, 1921. 39. l., ahol I. Ulászló általa azóta felfedezett hasított pajzsos címerét ismertette.