EURAMERIKAI KAPCSOLATOK

A fehér bőrű európai kontinentális fajták és a sárga bőrű ázsiai mongolid fajták közt a középen, de az európaiakhoz mégis közelebb állnak a rövid koponyájú amerikai fajták. Ez a rokonság korántsem bizonyítja a három fajtacsoport általában feltételezett közös ázsiai eredetét, sőt inkább ellene szól ennek a feltevésnek. Az amerikai fajtakör összekötő tag lévén az európai és kelet-ázsiai között, és földrajzi elhelyezkedése is ily köztes helyzetről tanúskodván, semmiképpen sem tekinthető az ázsiai fajtakörnek az európaitól legtávolabb álló oldalágának, mint még ma is hirdetni szokták.

Az amerikai fajták testi jellegei odavallanak, hogy őseik a fajták oszlása idejében az ázsiai rokonok elköltözése után is együtt éltek még egy ideig az európai kontinentális ember elődeivel. Ezek mindenesetre közelebb állnak a rövid koponyájú amerikai, brazilid, pampid, pacifid fajtákhoz, mint az ázsiaiakhoz. „Mongolos” bélyegeik az amerikai fajtákon is megvannak, s amennyiben nem a későbbi vérkeveredés emlékei, a fajták szétválását megelőző korból származnak.

Még szembetűnőbb a tengermelléki fajták amerikai rokonsága. Ennek az ősfajtának a sumer bevándorlás előtt semminő kapcsolatai sem voltak Ázsiával. Annál nyilvánvalóbbak amerikai vonatkozásai. A közép- és dél-amerikai centralid és andid, az észak-amerikai szilvid s más indianid fajtákkal szembetűnően rokon jellegei – a túl rövid koponya és a horgas orr – tekintetében aligha fogadható el az az egyébként tekintélyes oldalról is hangoztatott vélemény, mintha ezek a rendkívül jellegzetes bélyegek itt is, ott is önálló fejlődés során keletkeztek volna, s nem mutatnának genealógiai kapcsolatra. Ellenkezőleg, ezeket a testi bélyegeket egyéb körülmények, így az elő-ázsiai-egyiptomi és közép-európai kulturális összefüggések figyelembevételével a közelebbi rokonság bizonyítékának kell tekintenünk. Ugyan e jellegeknek egyes távol-keleti törzseknél – így a japán és koreai ajnóknál és a melanézeknél – való jelentkezése közvetlen amerikai kapcsolattal magyarázható meg.

Hasonló rokonságot ismerhetünk fel egyfelől a földközi-tengeri és az északi-tengeri fajták, másfelől az Amerika délkeleti, északnyugati és északi peremvidékére szorult hosszú koponyájú paleoamerikai – lagid és margid – és eszkimoid fajták közt. Ezek rokonsága cromagnon-chancelade-i és aurignaci típusú európai emberekkel nyilvánvaló, de ugyanez a kapcsolat megállapítható az európai és amerikai ősfajták, a maiak elődei között is.

A két első csoportnak a mongolokéval közös fajtajellegei az európai kontinentális fajták halovány mongolos bélyegeivel együtt kétségkívül a három fajtakörbe tartozó fajták ősrokonságának a bizonyítékai; más jellegeik azonban arról tanúskodnak, hogy az európai és az amerikai fajták ősei az ázsiai ágazat kiválása után még hosszabb időn át együtt éltek.

E hármas ősrokonságnak s a rokonság fokának végleges tisztázása az embertudomány egyik legfontosabb jövő feladata, de az eddigi nyomokon haladva aligha oldható meg. Elfogadható eredményhez csak a három fajtakör legkevésbé differenciált ősi alakjainak – egyfelől a paleomongol, paleobrazilid és paleoeurópai, másfelől a pireneusi és közép-amerikai, végül a mediterrán-indid és margid-lagid fajtáknak – együttes összehasonlító vizsgálatával juthatunk. Erre, sajnos, mindeddig még kísérlet sem történt. A tudósok, ha észrevették is az indianid és az eszkimoid fajták európai vonatkozásait, megfigyelésükből a következtetéseket nem vonták le. Megakadályozta őket ebben az emberiség ázsiai eredetének a tudományban régóta uralkodó elmélete.