Előszó

A nagy távlatokban való gondolkodást és tervezést mindennél fontosabbnak találom. A monetarista elméleti irányzat nem tudott meggyőzni az ellenkezőjéről - s a világ gazdasági fejlődése e szkepszisemet igazolja. Minél lemaradottabb, szegényebb, integrálatlanabb egy nemzetgazdaság, annál nagyobb szolgálatot tesz neki az a gazdaságpolitika, amely következetesen kialakított és buldog-makacssággal véghezvitt stratégiával igyekszik helytállásának feltételeit biztosítani: mind az emberek életminősége, mind a külgazdasági környezettel kiépített kapcsolatok területén. Egy olyanforma nemzetgazdaságnak, mint a magyar is, módosított szöveggel kellene ráírni címerére Párizs jelmondatát: valahogy így: "Fluctuat et mergitur" - hogy mindenkinek mindig eszében legyen: a nemzetközi gazdasági helyzet ritkán kedvező, az országnak pedig folytonosan fenn kell maradnia és fejlődnie. Ez követeli meg a gondos előrelátást és a konzekvens fejlesztőmunkát.

A most nyomtatásban megjelenő gondolatsor egyenes folytatása annak, amelynek első részét a "Külgazdasági Stratégia", a második részét pedig a "Félperiféria" c. könyvemben tártam az Olvasó elé. Míg a "Külgazdasági Stratégia" inkább az elméleti alapvetéssel és a történelem adta példákkal-modellekkel foglalkozott, a "Félperiféria" a Kelet-Közép-Európának nevezett szubrégió nemzetközi gazdasági esélyeit latolgatta. Ezúttal azokat az erővonalakat igyekszem feltárni, amelyek a magyar gazdaság számára kivetítik, illetve behatárolják a fejlődési lehetőségeket a XXI. sz. első két-három évtizedében.

A könyv gondolatvezetése erősen eltér a megszokottaktól. Nem "sorba" kapcsolja a logikai elemeket, hanem "körkörösen". Egy-egy fontosabb téma többször visszatér: szinte "refrének" olvashatók. Ez nem a szerkesztés pongyolasága, hanem a feldolgozandó témakör követelménye. Azzal nem sokat segítenék az Olvasónak, ha valamilyen decimális rendszerbe szedve felsorolnám a magyar gazdaság külgazdasági illeszkedésével kapcsolatos kívánalmakat - ez "parancskihirdetés" volna, nem pedig sokoldalú gondolkodásra, töprengésre, latolgatásra való felhívás. Márpedig, amire a magyar gazdaságpolitikának a legkevésbé van szüksége - az a "kinyilatkoztatás" és az ellentmondást nem tűrő kategóriák. Ellenben igen nagy szüksége van az okos, körültekintő elmék gondolataira, tépelődéseire, latolgatásaira. Akkor is, ha sürget az idő: az időkorlátokon ugyanis nem felületes, hebehurgya döntésekkel tudunk megbirkózni, hanem azzal, hogy folyamatosan felmérünk, latolgatunk, ismerkedünk a feltételekkel és ilyen módon "slágfertigek" tudunk lenni akkor, ha az Élet elképzeléseink összefoglalására, egységes koncepcióban való megjelenítésére kényszerít bennünket. - Ezt a gondolkodási és munkastílust kívántam elősegíteni a "körkörös" szerkesztéssel. Az alapkérdéseknek több megközelítését próbálom elővezetni; a közgazdaság-elméleti eszmefuttatásokat se nem bocsátottam előre (mintegy "dogmákként"!), se nem gyűjtöttem össze a gondolatsor végére (mintegy "szentenciákként"!), hanem ott iktatom be őket, ahol a magyar valóság és jövőkép taglalása során előjönnek. Ez a szerkesztés némileg nehezíti az Olvasó dolgát. Kérem - viselje ezt el. Vegye olybá, hogy a Szerző saját tépelődéseinek, lelki gyötrelmeinek Golgota-útján hurcolja végig Olvasóját, ezáltal igyekszik megtanítani arra, milyen keserves - és mégis felemelő, szakember-tehetséget megpróbáló - úton lehet eljutni oda, hogy az emberben kialakul valami egységes, használható kép szülőhazája világgazdaságba való szerencsés beillesztésének módozatait illetően.

A gondolatmenet megfogalmazása közben igyekeztem érzékeltetni, hogy nem "kinyilatkoztatni" akarok - ezt a múltra és a jelenre sem tartom szakmánkban illendőnek, a jövőre nézve pedig felsőfokú felelőtlenségnek ítélem -, hanem latolgatni, gondolkodásra serkenteni. Minél többen töprengenek felelősen egy ország sorsa, teendői, lehetőségei fölött, annál nagyobb az esélye annak, hogy helyes döntések fognak születni.

Ilyenekre pedig sohasem volt ennek az országnak nagyobb szüksége, mint éppen manapság.

Budapest, 2003. október
A Szerző