Előszó

Amikor 1993-ban megjelent a "Szociális esetmunka: elméleti bevezetés" című könyvem, elsősorban arra törekedtem, hogy egy vázlatos bevezetést nyújtsak a szociális segítő tevékenység gyakorlatát meghatározó elméleti hátterekről, irányzatokról, A könyvet elsősorban tananyagnak szántam, azzal a céllal, hogy segítse a hallgatók praxiselméleti tájékozódását. Már akkor világos volt számomra, hogy szükség lenne egy átfogóbb és kidolgozottabb praxiselméleti monográfiára, amely egyrészt részletesebben és mélyebben tárgyalja a szociális segítés elméleti hátterét, másrészt betekintést nyújt a praxiselméletet érintő aktuális kérdésekbe és a napjaink szociális munka gyakorlatát meghatározó eszmeáramlatokba. E munka szükségszerűen korlátokkal rendelkezik: elsősorban egy szűkebb területre - a közvetlen segítésre, vagy ahogy tradicionálisan jelölni szoktuk: az esetmunkára - koncentrál, és kevésbé érinti a csoport- és közösségi szociális munka elméleti háttereit. Másrészt az angolszász praxismodellek mentén tekinti át a szociális munka fejlődését, kiemelve a pszichológiai iskolák, áramlatok hatását a szociális munkára. Ez felvethet kritikai kérdéseket is, de én úgy gondolom, hogy a közvetlen szociális segítő tevékenység egy olyan jelentős területe a szociális munkának, amelyet érdemes kiemelten tárgyalnunk, és e területen döntően az amerikai szociális munkában kialakult praxismodellek a meghatározóak, és a pszichoterápiás iskolák, áramlatok befolyása ezek fejlődésében döntő jelentőségű volt.

Miután e könyvet nem bevezető munkának szántam, feltételezem az alaptájékozottságot a szociális munka és pszichológia (elsősorban a személyiségpszichológia és klinikai pszichológia) területén az olvasó részéről. A képzésben e könyv kiegészítő ajánlott irodalomként segítheti a végzős hallgatók számára a tanultak elméleti-ismereti integrációját, a gyakorló szakembernek pedig mint elméleti forrásmunka nyújthat segítséget. Tudatában vagyok annak, hogy nem könnyű olvasmányt adok az érdeklődő kezébe: a könyv szövege gyakorlatilag változatlanul öleli fel az általam benyújtott doktori (PhD) értekezés anyagát, így valójában egy praxiselméleti kutatás eredményeként jelenik meg. Mindazonáltal az eredeti szándékom egy átfogó munka megírása volt, a kutatás alapvetően ezt szolgálta, és a disszertáció valójában ennek a célnak volt alárendelve. Remélem, hogy munkám ösztönzőleg fog hatni a hazai szociálismunka-elméleti kutatásokra is.

A szerző