Előszó

Könyvemet menedzseri tanfolyam számára írtam, főként olyan olvasóközönségnek, amelyik valamilyen (jelesen: műszaki) egyetemi vagy főiskolai oklevéllel már rendelkezik. Ez a réteg a menedzseri képzésre nem tabula rasával érkezik, hanem (a) valamikor valamilyen közgazdasági kurzust már végighallgatott, tehát alapfogalmakat ismer, vagy legalábbis ezek "felrémlenek" előtte akkor, ha hallja vagy olvassa azokat: (b) vállalati gyakorlata van, azaz benne él(t) egy olyan közegben, amelynek problémái, gondjai, erőfeszítései eljutottak tudatáig. Vagyis az az előnyös helyzet áll fenn, kevesebbet kell neki taxatíve leírni, ismertetni, lexikális módon "megtanítani", ezért több figyelmet lehet fordítani a rádöbbentésre. tudatosításra, összefüggés- és ok megértésre, rendszerezésre. A könyv tehát tipikus felnőttoktatási, pontosabban "ráképzési" műfajú.

Szellemi arculata eltér azoktól az összefoglaló tanulmányoktól, illetve tankönyvektől, amelyek a fejlett Nyugaton közkézen forognak, éspedig a következőkben:

a) A nemzetközi szakirodalom általában a világ centrumain belüli fejlettséget feltételezi, vagyis magától értetődőnek veszi a versenyképes technológia meglétét és megszerezhetőségét: a versenyképes emberi (műszaki, szervezési, informatikai, kereskedelmi, jogi, személyzeti stb.) tudás és viselkedés jelenlétével a vállalkozási folyamatban úgyszólván axiómaként számol: hallgatólagosan feltételezi, hogy a menedzsmentnek korszerű infrastruktúra (informatika, távközlés, bankszolgáltatás stb.) áll a rendelkezésére, s végül: a gazdaságpolitikai klíma (amely persze lehet ilyen vagy olyan "pH"-jú!) magától értetődően szakszerű és vállalkozásbarát. Én mindezekkel az előfeltételekkel nem számolhatok: a magyar vállalatok menedzselése jóval primitívebb technikai, makroökonómiai, valamint gazdaságpolitikai közegben megy végbe.

b) A szakirodalom hallgatólagosan feltételez valamiféle alapvető gazdasági-üzleti és politikai kontinuitást. Ez nem állóvizet és nem is szakadatlan felfelé ívelő mozgást jelent, hanem néhány olyan elvet, amely axiómaként él a piaci részvevők és a kormányzatok fejében, s ehhez úgy tartják magukat, mint a természeti népek a tabuikhoz. Ilyen például a kompromisszumra való törekvés elve (a versenyben háttérbe szorítottat nem mindenáron "eszik meg", hanem megegyeznek vele), az állami fiskalitás önmérsékletének elve [a központosított vállalati jövedelem felső határa az az x %, amelynek "maradéka" (100-x)% még elegendő életteret biztosít a vállalat számára] - hogy csak kettőt említsek. A magyar gazdasági életben ma még alig találhatók alapaxiómák, kikristályosodott piaci értékek, amelyekre a stratégiai és taktikai széljárásoktól függetlenül számíthat bármely vállalat menedzsmentje. Az érdekek (valós vagy vélt!) gátlástalan és hektikus érvényesítése a vállalatközi és a hatósági kapcsolatokban, a megállapodások szentségének erősen relatív volta stb. nagyfokú bizonytalanságot visz a gazdasági-üzleti viszonyokba.

c) A honi vállalatvezetési kultúrához a különböző szintű tervezés igénye szervesen hozzátartozik: ezzel szemben úgyszólván hiányzik a vállalkozásé, vagyis az üzleti cél elérése érdekében vállalt kockázat viseléséé. Egyidejűleg a tervezésből - főként annak primitív metodikája és prognosztikailag megalapozatlan volta, valamint a makroökonómiai elképzelésekhez való merev, mechanikus ragaszkodása miatt - erős kiábrándulás tapasztalható. A gazdasági élet szereplői a piacon való kockázatos mozgáshoz viszont részben nem értenek, részben meg vannak fosztva annak elemi feltételeitől (tartalékok, információk, piaci szervezetek), részben a piaci mozgásnak csak a hagyományos elméleti modellszerű formáját (ti. az ideális szabadpiaci mozgásét) ismerik. Így érthető az idegenkedésük, különösen a jelentős értékeket működtető nagyvállalatok menedzsmentjei esetében. A vonatkozó nemzetközi szakirodalom a magyar vállalatvezetés e dilemmájára nem ad megnyugtató választ. Az a "szentháromság", miszerint a vállalat sáncain belül abszolút tervgazdálkodás van, a piacon a hatóságok által reguláit verseny érvényesül, s ezt a marketing segítségével a vállalat részben prognosztizálni tudja, részben még manipulálhatja is, a magyar vállalati vezetésből legfeljebb kézlegyintést vált ki.

d) Ugyancsak beivódott a hazai vállalati menedzsment tudatába az, hogy a vállalat nemcsak a folyó nyereségéért felelős, hanem (a) a nemzetgazdasági struktúra láncszemeként összetevője az ország sikereinek vagy kudarcainak; (b) a vállalatot alkotó embercsoport megélhetésének és anyagi-erkölcsi boldogulásának a letéteményese, (c) meghatározott szükséglet(ek) társadalmilag felelős kielégítője is. Magyarán: a köztudatban élénken él a vállalat társadalmi felelősségének, elhivatottságának tudata, mégpedig olyan mértékben, hogy a menedzsmentnek úgyszólván erkölcsi reflexévé vált, hogy a szűken vett gazdasági (haszon-, vagyon-) érdekek és e makro-mikro szintű társadalmi felelősség konfliktusaikor az utóbbi javára keresnek megoldásokat. A piacgazdaságra való rátérés természetes velejárója, hogy a társadalmi felelősség túlzásai leépülnek. A valóságban azonban a felelősség teljes kioltásának tendenciája kezd érvényesülni. A mértékadó menedzsment tankönyvek ma már úgyszólván természetesnek veszik a vállalat társadalmi felelősségét, amivel kétségtelenül ellenérzést váltanak ki a honi vulgárliberalista és vulgárprivatizációs hívekben. Ugyanakkor hangsúlyozzák a vállalkozás saját maga iránti (profit- és vagyon-) felelősségét, amely óhatatlanul korlátozza a vállalat "társadalmi inkubátor"-funkcióit, s ezzel vívhatja ki mind a vulgár-marxisták, mind a szociológiai széplelkek haragját.

Mindezek a honi sajátosságok olyan mélyrehatóak, hogy - bármily kényelmes és hálás feladatnak kínálkozott - nem látszott tanácsosnak a "nagy" menedzsment tan- és kézikönyveket egyszerűen adaptálni. Továbbá, a hazai vállalatműködési viszonyok még annyira a kialakulás stádiumában vannak, hogy nem látszott érdemesnek a "receptkönyv"-műfaj felé elvinni a gondolatmenetet. Marad a "filozófia" mint műfaj, vagyis:

- igyekeztem a közgazdaságtan elméleti szövevényéből kiemelni olyan - önmagukban is többé-kevésbé egységes egészet alkotó - gondolatcsokrokat, azaz elméleti összefüggéseket, alrendszereket, amelyeknek az ismerete nélkül igen nagy lesz a valószínűsége annak, hogy a menedzser sorozatban hozza a hibás döntéseket:

- igyekeztem szemléletessé tenni ezeket az összefüggéseket ábrákkal, illetve sematikus vagy életből vett példákkal, közmondásokkal. Ezek részben érthetővé hivatottak tenni a mondanivalót, részben serkentik a - feltételezetten - gyakorlati tapasztalattal rendelkező Olvasót arra, hogy ugyancsak igyekezzék életszagú esettanulmányokat lejátszani, támaszkodva saját praxisának eseményeire, tapasztalataira és összefüggéseire:

- igyekeztem végigvezetni a szükségképpen absztrakt közgazdasági összefüggéseket addig az "alkalmazási" fokig, amikor azok beépülnek a teendőket végiggondoló és a tevékenységet megszervező menedzser ítéletébe:

- eközben tartózkodtam a közgazdasági alapösszefüggések igaz voltának részletekbe menő, precíz bizonyításaitól, valamint az ezzel kapcsolatos tudományos viták ismertetésétől. Ezek ugyanis az elméleti munkamenet elengedhetetlen állomásai, én pedig azoknak szántam a könyvet, akiknek az alkalmazott tudomány eredményeit - mint bizonyos fokú biztosítékokat - a gyakorlati döntéseikben valamiképpen figyelembe tanácsos venniük a nagyobb döntési hibák lehetőségeivel szemben.

Mindezt azért hangsúlyozom, mert várható, hogy a közgazdaság-elméleti és elmélettörténeti kifejtések hiánya nem menedzserjelölt olvasóim egy részénél rosszallást fog indukálni. Végeredményben egy olyan gondolkodási-cselekvési dimenziónak a kifejlődése előtt igyekeztem kinyitogatni a kapukat, amely nélkül a sikeres menedzsment elég nehezen képzelhető el. Felelevenítve a patinás közmondást: nem célom az éhezőnek halat tálalni az asztalára: inkább halászni tanítom. De az sem célom, hogy részletesen elmagyarázzam minden egyes halfajta kihalászásának minden egyes mesterfogását. Bízom ugyanis abban, hogy erre a tanítvány saját tapasztalatából inkább rájön, semmint elméleti stúdiumok alapján. Én a folyóvíz és a tenger, a hal és a háló természetének ismeretét igyekszem átadni, mert úgy érzem, olyan halászokra van szükség, akik az adott halászati helyzetekben önállóan képesek helyes döntésekre jutni.

Az itt közreadott mű a következő nagyobb témakörökből tevődik össze:

1. a vállalkozás megtervezése és levezénylése közben figyelembe veendő főbb, általános közgazdasági összefüggések:

2. a vállalati stratégia közgazdasági vonatkozásai:

3. a vállalat taktikai és operatív menedzselésének közgazdasági vonatkozásai:

4. a vállalat kereskedelmi tevékenységének közgazdasági rációja.