A műgyűjtés - összegzés. Analízis és szintézis; az emberi gondolkodás mindennapi műveletei, melyek egybefonódnak a befogadás örömével, mint az egészséges életörömök legnemesebbikével és bizonyos korlátlan felelősséggel. Ez utóbbi a befogadó visszaigazolási jelzéséből származik.

Életem nagy élménye volt, amikor koldusszegényen, kezdő építészként karácsony tájt újra és újra felkereshettem Gerlóczy Gedeon építész barátomat, aki - mint ismeretes - felfedezője, megmentője, gyűjtője és őrzője volt Csontváry Kosztka Tivadar képeinek. Ilyenkor nemcsak arra gondoltam, hogy micsoda erő adatott ennek a törékeny kis embernek ahhoz, hogy fél évszázadon át, világégések borzalmában őrizte féltve Csontváry művészetét, hanem arra is, hogy nekem valószínűleg soha nem lesz, nem lehet ehhez még csak hasonló gyűjteményem sem. Csodáltam és irigyeltem őt, de azt sem feledhetem, hogy milyen templomi áhítatot éreztem a képek között.

Három évtized, egy krisztusi emberöltő múlt azóta el. Még ma is, most is szinte álomnak tűnik, hogy az ország legautentikusabb művészettörténészei gondos elemzés után arra a meggyőződésre jutottak, hogy szerelmes feleségemmel közös gyűjteményünknek sok száz muzeális értéket képviselő műremeke van. Nemcsak meghatódottsággal gondolok a kezdetekre, hanem boldogan és büszkén gyönyörködöm a gyűjtemény minden egyes remekében külön-külön és az egészet együtt látván. Boldogságom és büszkeségem, hogy nekünk is sikerült valamit megmentenünk, összecsiszolnunk, és így aktív részesei lehetünk az ezredforduló képzőművészeti életének kis hazánkban.

[...]

A műgyűjtés - szelekció: válogatás a műremekek között. Felelősség teli szelekció, a tulajdonos felelősségével. Az évszázad nagy kérdéskörében - a hamisra fordult utópiák szorításában vergődők és a tulajdonlás híveinek összecsapásában - a tulajdon védelmezői és a magántulajdon eszméje szentségének gondolatát képviselők győztek, mert a hatékonyság igénye a társadalom működtetésének felelősségrendszere a munkamegosztásnak ezen a fokán ezt így rendezte el. A tulajdonlás, mint olyan, megjelent és minden korábbinál erősebben érvényesül a szellemi javak, a gondolkodás produktumainak területén. Tény, hogy amit az emberiség történelme egyértelműen mutatott: az embert a gondolkodás képessége tette emberré.

Világégések követték egymást, elpusztultak könyvtárak, múzeumok, levéltárak és gyűjtemények, remekművek és műremekek szelektált együttesei is. Pusztultak a magán és közgyűjtemények. Akik értették, dermedten élték meg, hogy a tudományos, technikai, elektronikai forradalom korában mennyivel lettünk szegényebbek. Kevesebben voltak, akik arra is felfigyeltek, hogy maga a műgyűjtés, mint folyamat lelassul és visszaszorul és - ami a legnagyobb gond -, elsősorban a múlt felé fordul; mostohán bánik a kortárs művészetekkel. Nem érti, nem értékeli, nem vállalja az ebben rejlő kockázatot.

A magyarországi kortárs gyűjtemények száma a művésztársadalom arányához mérten kedvezőtlenül alacsony, összetételük egysíkú, meggyőző erejük - a kivételektől eltekintve - bizonytalan. Ezért nem mindegy, hogy valaki mikor kezdett kortárs gyűjtésbe. Döntőnek látjuk, hogy ez történjék a rendszerváltás elején.

[...]

A műgyűjtés - visszaigazolás. Visszajelzése annak, hogy bár hosszú az út lélektől lélekig, a kortárs művész érzelmei kortárs partnerre találtak. A műgyűjtés a szellemi munka értékelésének egyik módja. Világunk a szellem világa, az emberi értelemé. Kortárs művészeink a tudósok partnerei, más-más területen tárják fel ugyanazokat az igazságokat. És ez teszi őket egésszé, és ennek az egésznek a jellemző tulajdonságait hivatott itt bemutatott gyűjteményünk összegezni.