Bevezetés

Mai életünk előtörténete, a második világháború, hazánk felszabadulása és az azt közvetlenül követő úgynevezett "koalíciós" időszak ellentmondásos korszaka ma már történelmi távlatból tekinthető át. Ez a történelmi távlat az emlékek összegyűjtését, a tudományos számbavételt, a dokumentumok árnyalt feltárását és értelmezését nemcsak lehetővé, de szükségszerűvé teszi. Ennek a közelmúltnak a rögzítésére a legszerencsésebb pillanatokat éljük, emlékeit most kell egybegyűjtenünk, amikor még alkotóerejük teljében közöttünk élnek (többségükben) a nagy történelmi változás szemtanúi, alakító résztvevői. Négy-öt év (ha tágabban nézzük, egy évtized) történetét felidézve tulajdonképpen történelmünk egésze sűrűsödik össze: egy ezeréves múlt jutott csődbe, és váltott át a századok óta várt új rendre. Hónapok, napok alatt kellett megváltoztatni egy ország társadalmi, politikai, kulturális szerkezetét. Ritka szerencsét és felelősséget jelentett e változás résztvevőjének lenni.

Hogyan zajlottak le ezek az események irodalmunk, művészetünk életében? Ezt szerettem volna emlékidéző beszélgetésekben életre kelteni. Így született meg az interjúsorozat terve, amelynek során magnós beszélgetésre kértem fel íróink, színművészeink, festőművészeink közül néhányat, mondják el emlékeiket a háború borzalmairól, megmenekülésük kalandos történetéről és az új életben tett első lépéseikről. Ezek a beszélgetések hazánk felszabadulásának harmincötödik évfordulóján, az 1980-as év folyamán elhangzottak a rádióban, a Dénes István szerkesztette sorozatban. Természetesen az emlékezések, beszélgetések jóval részletesebbek lettek ennél, ezeket a felvételeket a Petőfi Irodalmi Múzeum Hangtárában és a Magyar Rádió Hangdokumentációjában őrizzük meg, utóbb pedig több beszélgetés átdolgozva megjelent a Kortárs című folyóiratban. A kötet sajtó alá rendezése a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatervében szerepel.

A felkért írók, művészek emlékezései segítségével kulturális életünk múltjának széles körképét sikerült életre keltenünk. Felidézzük egy-egy villanásra a vidéki menekülések képeit Szántó Piroska, Zelk Zoltán és Benjámin László emlékezéseiben, a munkaszolgálat idejét Zelk Zoltán, Hegedüs Géza és Barabás Tibor elbeszélésében. Bemutatjuk a felszabaduló ország első kormányközpontját, Debrecent Kardos László, Király István, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs és Fekete Gyula történeteiben. A korabeli sajtóviszonyokat Benjámin László, Zelk Zoltán és Cserépfalvi Imre elevenítik fel. Az irodalmi folyóiratokat szerkesztőik mutatják be: Illyés Gyula a Választ, Lengyel Balázs az Újholdat, a Magyarokat két szerkesztője, Kéry László és Kolozsvári Grandpierre Emil ismerteti. A könyvkiadók munkájáról Vas István, Hegedüs Géza, Békés István és Cserépfalvi Imre beszélnek. Az írók szervezetének megszületését Kardos László említi, a továbbiakban Barabás Tibor, az Írószövetség első főtitkára mondja el a szervezet ekkori történetét. Tolnai Gábor a múzeumok és a Széchényi Könyvtár újraélesztését idézi fel. A művészeti élet megindulásáról, a Képzőművészeti Főiskola új tanárairól és diákjairól Barcsay Jenő emlékezik, a művészettörténeti jelentőségű Európai Iskola létrejöttét Szántó Piroska eleveníti fel. Keresztury Dezső egy szinte elfeledett irodalmi kezdeményezést ment meg a feledéstől: a hétfői irodalmi összejöveteleket Eötvös-kollégiumi igazgatósága idejéből. Sőtér István a borzalmakat túlélt költők seregszemléjét bemutató Négy nemzedék című antológia létrejöttének körülményeit mondja el. És természetesen mindnyájan saját életükre, korabeli műveik létrejöttének körülményeire is emlékeznek.

Nehéz volt az egymásba kapcsolódó történetek sorrendjét kialakítani. Az hamar nyilvánvalóvá vált, hogy valamely formális (mondjuk alfabetikus) rend nem lehet célravezető, hiszen egyes, szorosan összekapcsolódó történeteket (például művészházaspárok esetében) mesterségesen szétválasztana. Többféle rendezőelv is kínálkozott, végül is egyfajta földrajzi-kronologikus sort követtem: Hubay Miklós a régi Magyarország körképével búcsúzott, mielőtt Svájcba érkezett, és a távolból követte csak a hazai eseményeket - az ő emlékezésével kezdem. Folytatom azokéval, akik Debrecenben kezdték az új életet, tanúi voltak az új kormány létrejöttének, az első rendeletek megszületésének (Kardos László, Kéry László, Lengyel Balázs, Nemes Nagy Ágnes, Benjámin László, Fekete Gyula, Király István). Ezután pedig azok emlékezése következik, akik Budapest ostromát élték át, majd részt vettek a művészeti élet megindításában (Barcsay Jenő, Illyés Gyula, Keresztury Dezső, Sőtér István, Zelk Zoltán, Vas István, Szántó Piroska, Tolnai Gábor, Major Tamás), utánuk pedig azok elbeszélései következnek, akik a pártapparátusban, a könyvkiadás megindításában, a Rádió irodalmi osztályának újjászervezésében és az Írószövetség létrejöttében munkálkodtak (Hegedüs Géza, Cserépfalvi Imre, Békés István, Barabás Tibor, Dobozy Imre, Kolozsvári Grandpierre Emil). Külön köszönettel tartozom Ottlik Gézának, aki hozzájárult, hogy a kötet tárgykörébe illeszthető elbeszélését függelékben közölhessük.

És hogy milyen érdeklődés vezette a kérdező irodalomtörténészt? Már éltem a beszélgetésekben felidézett években, halvány emlékeim nekem is vannak ezekről az eseményekről. Ezeket is szerettem volna szembesíteni az akkori felnőttek emlékezéseivel. Másrészt emléket szeretnék állítani történelmünk egyik legszebb időszakának, amelyről - Vas István emlékezésének zárószavaival - elmondhatjuk: "a magyar irodalomnak és nemcsak a magyar irodalomnak, hanem a történelemnek is egyik legfényesebb korszaka volt".