Bevezetés

Örkény István pályáján 1967-ben, a Tóték drámaváltozatának elkészültével és színházi bemutatójával új szakasz kezdődött. A Tóték avatta Örkényt drámaíróvá, ez a mű hozta meg számára a hazai és a nemzetközi elismerést, és ez a dráma irányította rá a figyelmet Örkénynek arra a sajátos hangjára, különös szemlélet- és ábrázolásmódjára, mely később az egész pályaszakasz jellemzőjévé vált. Az új alkotói korszak egyúttal a beérkezés ideje is volt, és a pálya csúcsa egyben az életút és az életmű lezárulását is jelentette. Az 1967-től 1979-ig terjedő korszakban Örkény István elsősorban drámaíróként tevékenykedett, a tizenkét év alatt hét drámát írt.

Ennek a viszonylag homogén alkotói korszaknak természetesen korábbra nyúlnak a gyökerei. A harmincas években pályáját kezdő Örkény szürrealista novellái, a világháborúból hazatérő író "kettős látással" ábrázolt riportjai, elbeszélései mind előzményei a hatvanas években - először az egypercesekben, majd a drámákban - revelálódó groteszk hangnak. Tanulmányomban azonban nem e korszak kialakulásának, létrejöttének körülményeit kívánom vizsgálni, hanem ezt a tizenkét éves periódust, annak is kizárólag a drámatermését. A gyökeret, a kiindulást csak egyetlen aspektusból veszem figyelembe: abból, hogy az egész drámaírói korszaknak epikai indíttatása van. A novellista Örkény már drámai szituációkat, élethelyzeteket ábrázol, olyanokat, amelyek majd színdarabjaiban nyerik el kiteljesedett formájukat. Örkény, aki tudatos alkotó volt, maga is megfogalmazta ezt a kapcsolódást, indíttatást. Egy interjúban így beszélt erről: "Én mindig drámai prózát írtam, és főleg novellákat. Tulajdonképpen valamennyit dramatizálhatnám, mind igen drámaiak. A novella - drámai epika." (Örkény: 1981; 145.) Ezt a dramatizálást több ízben gyakorolta is: a korszakba tartozó hét drámája közül négynek (és a korábbi két darabja közül egynek) epikai indíttatása van. A Tóték és a Macskajáték esetében azonos című novelláit dolgozta át, a Pisti a vérzivatarban esetében az Egyperces novellák darabjaiból építette föl a dráma jelentős részét, míg A holtak hallgatása című dokumentumjátékot Nemeskürty István könyvéből írta.

E miatt a szerves, szoros epikai kapcsolódás miatt a Tóték drámaváltozatának elemzését kiegészítettem az epikai változat, az 1964-ben megjelent novella vizsgálatával. A tanulmány első fejezetében ily módon a kétféle Tóték összevetésére kerül sor, ezt követően pedig a további hat drámából négyet elemzek, a Vérrokonok-at, a Kulcskeresők-et, Pisti a vérzivatarban című darabot és a Forgatókönyv-et. (A társszerzőség és a műfaji jelleg miatt a dokumentumdrámát nem érintem. Ugyanígy nem foglalkozom a Macskajáték-kal, mely ábrázolt élettartalmában és megformáltságában lényegesen eltér a korszak itt tárgyalt darabjaitól.) Az egyes művek elemzését követően az összegzés első részében a vizsgált drámák néhány közös jegyére térek ki, majd a tanulmány befejezéseként az Örkény-drámák bizonyos sajátosságainak világirodalmi vonatkozásaival foglalkozom.

Örkény István drámáit a Szépirodalmi Könyvkiadónál megjelent életműsorozat Drámák I-III. köteteiből idézem (Örkény: 1982/a), a Tóték az első, a másik négy darab a második kötetben található. (A továbbiakban csak a lapszámra utalok.) Az itt vizsgált drámák közül néhányról, illetve Örkény egy-két további művéről már közzétettem elemzéseket. Ezeket az írásokat változatlan vagy módosított formában beépítettem ebbe a tanulmányba. A kéziratot 1985 tavaszán zártam le, így az azután megjelent Örkény-szakirodalomra nem hivatkozom.