Előszó

A feladat, melyet a hazai politikai irodalom történetének megírásában magam elé tűztem, sokkal nehezebb volt, semmint hogy jóakaratú elnézésre ne számíthatnék a közönség részéről, ha azt nem sikerült volna úgy megoldanom, mint a hogy szerettem volna. A mellett, hogy az úttöréssel járó természetszerű akadályok s a földolgozandó anyag roppant halmaza felette megnehezítették munkámat, folytonosan éreznem kellett ama kötelesség súlyát is, melyet annak, a ki történelmi tárgy földolgozására vállalkozik, híven be kell töltenie, ha maradandót és hasznavehetőt akar alkotni: a tárgyilagos kritika kötelességét. S valóban bármennyire beleéltem is magamat egy-egy korszak politikai küzdelmeibe, bármennyire együttéreztem is ama küzdelmek egyik vagy másik tényezőjével: merem állítani, hogy a rokonszenv által ép oly kevéssé engedtem megvesztegetni ítéletemet, a mint viszont nem tett elfogulttá egy vagy más esetben az ellenszenv sem.

A politikai iratok megbírálásában a legnemesebb értelemben vett liberalizmus elvei voltak irányadóim; de azért az ellenkező irány képviselőit érdemökhöz képest méltányolni igyekeztem, nem tartózkodtam egyszersmind kifejezni visszatetszésemet minden egyes esetben azok iránt, kik szabadelvű álláspontjuk túlhajtásával, nem vették számba saját koruk viszonyait s nem törődtek még a legszentebbel, a vallásos érzülettel sem, hanem gúnyt űztek mindenből, mi az ő kizárólagos és egyoldalú felfogásukkal nem egyezett meg.

Ebben áll, szerintem, az a tárgyilagosság, mely egyátalán nem föltételezi az elvtelenséget. Szabad földön élő, gondolkozó embereknek szükségképen csatlakozniuk kell egy vagy más politikai párthoz vagy iskolához: de nem szükséges egyszersmind elfogultaknak és igazságtalanoknak lenniök azok iránt, kik a politikai kérdésekben nem épen úgy gondolkoznak, mint ők.

Ha az irányt, melyet munkám megírásánál követtem, a közönség méltányolni fogja: azt hiszem, művem beosztása ellen sem lesz kifogása, bármennyire aránytalannak, hogy ne mondjam: formátlannak látszik is az különben.

A politikai irodalom, úgy gondolom, csakis akkor tekinthető a politikai közszellem kifejezőjének s csakis akkor lehet igazán tanulságos, a mikor a sajtó korlátozva és lenyűgözve nincsen s a mikor minden akadály nélkül hozhatja forgalomba a kort mozgató eszméket. Hazánkban II. József és II. Lipót alatt szabadult fel a sajtó bilincseiből. Ebből a korból tehát még a legjelentéktelenebbnek látszó alkalmi iratot sem mellőztem, hogy az akkori politikai állapotok annál hűbb és igazabb képét állíthassam az olvasó elé.

De épen mert a czenzura, illetőleg a sajtórendszabályok és a politikai irodalom fejlődése közt oly szoros az összefüggés: a czenzura történetének vázlatát szintén adnom kellett.

A XVII. században és a XVIII. század három első negyedében a politikai problémákat nagyobbára a vármegyék zöld asztalánál döntöttek el; 1792-től 1825-ig pedig, a mikor már a fejlettebb kulturális viszonyok következtében az irodalom is részt vehetett volna ama feladványok megoldásában: a czenzura állta útját a szellemi törekvéseknek. Csak 1780-tól 1792-ig, de különösen 1790/1-ben indulhatott nálunk lendületnek a politikai irodalom. Ennélfogva bárki írná is meg a hazai politikai irodalom történetét, a tárgy természeténél fogva művének ökonómiájában szükségszerűleg meg lenne az aránytalanság.

Az 1780-tól 1792-ig terjedő időszak irodalmának anyaga azonban bármily terjedelmes is: igyekeztem azt akként földolgozni, hogy könnyen áttekinthető legyen. Ép ezért az egyes művek ismertetésénél nem a kronológiai sorrendet követtem, mi a legkönnyebb lett volna, hanem tartalmuk szerint csoportosítottam azokat, arra különösen ügyelvén, hogy minden iratnak könyvészetileg helyes és pontos czimét adjam (a ritkább műveknél jelezvén a könyvtárt is, a hol föltalálhatók), valamint hogy az álnév alatt vagy névtelenül megjelent iratok szerzőinek kilétét földerítsem.

A mit Toldy, irodalomtörténeti kézikönyvének előszavában ír, hogy t. i. semmit sem állít, miről meg nem győződött s a mihez hozzáférhetett, azt mind látta, sőt ismeri, - ugyanezt én is önérzettel elmondhatom. A művem megírásához szükséges anyagot különösen a budapesti tudományegyetem, a magy. tud. akadémia és a sárospataki főiskola könyvtárából, valamint saját, 4000 kötetből álló, magyar politikai röpirat-gyűjteményemből, de mindenekfölött a nemzeti múzeum könyvtárából szedtem össze. Hogy milyen eredménynyel használtam föl, annak megítélése a közönségre tartozik.

Sárospatakon.
Ballagi Géza.