Bevezetés

Előszó nélkül kell e kötetet az olvasónak átadnom. A kiadóval szemben külön kikötöttem, hogy ne legyek bevezetés írására köteles.

Goethéről, mint versköltőről értekezést írni akkor sem éreztem magamban elég erőt, mikor e fordításra vállalkoztam. Most, hogy három évi megfeszített munka után e kötetet sajtó alá adom s egyszersmind "fordítói pályám" végén állok, annál kevésbé vállalkozhatnám ily föladatra. E sorokkal tehát csak a kiadás összeállításáról, a darabok és sorozatok kiválasztásáról adok számot az olvasó és az íróvilágnak. Ezzel annyival inkább tartozom a nyilvánosságnak, minthogy "Goethe lyrai költeményei"-nek már harmincz év óta teljes és irodalmi színvonalon álló fordítása forog közkézen. Az akadémia könyvkiadásában jelent meg, nem kisebb embertől, mint a nemrég elhúnyt Szász Károlytól. A két munka qualitását összemérni, mikor Szász K. gyermekei és hívei még az első virágot sem ültethették el sírhalma körűl, nem tartom illőnek és helyénvalónak; ámbár fölösleges hypocrisis volna titkolnom, hogy a jelen munkára bizonyára nem vállalkozom, ha nem hiszem őszintén, hogy a meglevőn sok tekintetben túlteszek. Tehát csak a quantitásról mondok néhány szót. Azt hiszem, hogy több száz verssel (vers- sorokat értve) többet nyujtok itt, de vagy ezer oly sort fordítottam, amelyet Szász Károly mellőzött s viszont mellőztem olyanokat, melyek az akadémia kiadásában megvannak. De azért mindkét kiadás, ha a czímlap nem kérkedik is e czímmel, joggal mondható teljesnek. Egyik sem közli Goethe összes verseit (s nem sinylené talán a német szépirodalom sem, csak legfeljebb az irodalomtörténet, ha az olvasóközönség számára is válogatva közlenék az óriási lyrikus munkáit); de a mi a német és a világirodalomban egyáltalán mint ismert és élő szépség vagy a költő egyéniségét és fejleményeit jellemző adat hagyományossá lett, a mennyiben a magyar közönségnek élvezhetővé és érthetővé lehet tenni, az e kiadásban, valamint az akadémiáéban bennfoglaltatik - s nem hiszem, hogy legyen nemzet, mely Goethe lyráját ily terjedelemben és a formahűség ily igyekezetével magáévá tette, mint a magyar.

De a válogatásban van különbség a két kiadás között, melyet igazolni kötelességem. Szász Károly a teljességet úgy vélte elérni vagy megközelíteni, hogy Goethe lyrájának minden csoportja képviselve legyen - egy, szerintem igazolhatatlan kivétellel -, midőn t. i. a Sonetteket teljesen mellőzte. Én viszont az egyes darabok értékét és érthetőségét tekintettem döntőnek s egész csoportokat mellőztem, a nélkül, hogy aesthetikai lelkiismeretem bántott volna. Így pl. a 20 Római Elégiát teljesen adtam, melyekből az akadémiai kiadás ötöt (és milyent!) mellőzött, de viszont egész cyclusokat, melyekből emitt "mutatványok" találhatók, teljesen kihagytam. Ilyenek: "Antiker Form sich nähernd. - Der neue Pausias. - Euphrosyne. - Episteln. Epigramme von Venedig (Hundert und vier) - Weissagungen des Bakis (Vier und dreissig). - Vier Jahreszeiten (Hundert und sieben)." Igazolásom: hogy legtöbbjét magam sem értem, nagy részét csak commentárral tehettem volna érthetővé s az eredmény a fáradsághoz képest elenyésző csekély lett volna. Csak a kötet lett volna vaskosabb - s tán nem is telt volna annyi tér a dalokra, társas dalokra és balladákra, melyeket teljesebben fordítottam, mint elődöm.

Ezen párhuzam a Goethe három verskötetének csak elsejére vonatkozik.

A második kötet nálam is, valamint Szász Károlynál a hátralevő három eredeti Goethe-könyv összes kimagasló műveit foglalja össze. Lényeges különbség az, hogy itt Goethe tizenöt sonettjét leli a közönség, mely amott teljesen hiányzik. Igazolásomul addig, míg a régi fordításon tüzetes kritikát gyakorolhatok, csak Szász K. szavait idézem, hogy ő a sonettekből nem fordított, mert "hidegen hagyták". Engem bizony nem. - A rájuk következő "Vegyes költemények" czímű csoportból egyéni ízlése szerint válogatott a két fordító. De anyagilag - és úgy hiszem, belértékre is - gazdagabb az én választékom a Rejtelmek czímű töredékkel (Die Geheimnisse), melyet a német közönség a mester legnevezetesebb és legtökéletesebb alkotásai közt magasztal és kedvel. A Művészetről szóló csoport is gazdagabban van képviselve, valamint a Gott, Gemüth und Welt czímű bölcselkedői cyklus és végül a Nyugat- Keleti-Diván.

Mindössze vagy 8000 vers-sort foglal magában a jelen kötet, - talán többet, mint a mi a német nagy közönségben is Goethe költeményeiből kelendő s úgy hiszem, busásan elég a magyar irodalom kedvelőinek, de még tanítóinak is arra, hogy a lantos Goethe teljes alakját minden árnyalatával fölismerhessék. A ki nagyobb teljességet kíván, kinek érdeklődése az élvezet és érzés vágyán túlterjed: az nem olvasó többé, hanem buvár és tudós. Ilyen pedig fordítással, ha sokkal jobb és tökéletesebb volna is enyémnél, be nem érheti, hanem az eredetire van utalva. Én ez amúgy is nagyon merész vállalkozásommal csak aesthetikai, nem tudományos czélt akarok szolgálni s boldog leszek, ha ezen utolsó műfordítási kiadványomban a művelt magyar elme és az érző magyar szív némi élvezetet talál.

Budapest 1905. nov. végén.
Dóczi Lajos.