Bevezető

Magyarország fenállásának ezredik esztendejében Székelyudvarhely három középiskolájának felsőbb osztályú diákjai - a kiállítás megnyitásának napján - örömünnepet rendeztek. A hazafias lelkesedés tüze pillanat alatt lobbant fel. Délután két órakor a református, a katholikus főgimnázium és az állami főreáliskola érettebb ifjúsága a kálvinista kollégium és templom előtti téren gyülekezett. Várták a csengetés pillanatát, mely hívta az ifjúságot a délutáni diligenciára. Valamelyik, hogy ki, nem emlékszem, eszünkbe juttatta az ezredéves ünnep megnyitását a fővárosban s ajánlotta, hogy ha a város öregjei nem mozdultak, mozduljon meg az ifjúság s tegye örökre felejthetlenné e napot a székely Athén krónikájában.

Az elröppent szavakat tett követte s másfél óra múlva az ifjúság nemzeti zászlók alatt a Hymnust énekelve már plakátokat ragasztott a falakra. Felhívta a város lakosságát a házak fellobogózására és esti kivilágítására.

Felejthetetlen kedves emlékeim e lázas, lelkes órák. Lelki szemeim előtt megelevenedtek a márciusi napok s először tudtam megérteni tizenhétéves diákeszemmel a történelem nagy tanulságait, hogy pillanatok szülnek nagy tetteket s vésnek igen gyakran eltörölhetetlen vonásokat a történet lapjaira.

E lelkes város katholikus főgimnáziumában kezdte és református kollégiumában fejezte be diákéveit Orbán Balázs, kinek bölcsője Lengyelfalván ringott, életpályája üstököséhez hasonlóan sugárzott ki székely vérei közül, kinek emlékezete ércnél maradandóbban vésődött nemzete lelkébe. Az a szerény sírbolt kedves Szejké-jének most már ott, a napkeleti oldalán, egy nemesen dobogott szívnek, egy igaz embernek nyújt örökös nyugodalmat.

Mély megilletődéssel emeli meg előtte széles karimájú Kossuth-kalpagját a lengyelfalvi székely, de meg a messzibbre való korondi és sóvidéki atyafiak öregje is, ha arra döcög szekerével az udvarhelyi vásárra.

Mély, könnyet kicsaló érzés fogott el engem akkor, midőn egy verőfényes szeptemberi délutánon, ha jól emlékszem, a "Béldi Pál"-lakban megpillantottam a zöld zsaluk rácsain keresztül az oda ideiglenesen elhelyezett Orbán Balázs koporsóját.

Bocsásson meg nekem az ő demokrata szelleme, ki Udvarhely és Aranyosszék helyiratában, a XVI. század közepéig visszanyúló családjának történetével csak úgy érintve foglalkozott, bocsássa meg azt, hogy az ő anyaszékelyföldjének szelleme szent fogadást tétetett velem. E fogadást most váltom be, az emlékezet néhány zöld galyát sírboltjára helyezvén, a mikor a lengyelfalvi báró Orbán-családról szóló e kis füzetet utjára bocsátom.

Azt a sok, kedves örömet, mit Székelyföldének, Keleti Utazásának olvasása szerzett serdülő ifjúságomban, csak igen kis mértékben viszonozhatom most ezzel.

E helyen emlékezem meg hálás köszönettel mindazokról, kik e néhány zöld galy koszorúba fonásában támogattak. Első sorban Torda vármegye alispánjáról, Lovassy Andorról, ki a legnagyobb előzékenységgel bocsátott be Aranyosszék régi levéltárába. Az Erdélyi Nemzeti Múzeum könyvtára vezetőségéről, honnan az Orbán Balázstól ajándékozott egykorú iratokat felhasználhattam. A Genealogiai Füzetek családtörténeti folyóiratnak lelkes szerkesztőségéről és munkatársairól, kik önzetlenül támogattak minél több adat megszerzésében. A széki gróf Teleki Nemzetség levéltáráról, kinek vezetője baráti készséggel juttatta tudomásomra az ott található adatokat. A gyulafehérvári Batthyány Könyvtár igazgatóságáról, a Fancsali Dániel-féle genealógiai gyűjtemény használhatásáért és végül a család érdemes élő tagjairól.

Sem szabad időm, sem a család régi nemesi ágának elterjedtsége nem engedik meg, hogy e genealógiai tanulmányomat nagyobb keretben adjam. Igyekeztem legjobb szándékkal a rendelkezésre álló anyagból - a szakirodalom lelkiismeretes átnézése után - felhasználni mindazt, a mivel ifjúkori fogadásomat beválthattam s ha genealógiai irodalmunknak is használtam vele, a teljesített kötelesség öntudatának nemesítő érzése legyen a jutalmam érte.

Kolozsvár, 1911 március havában.
Persián Kálmán