Hárs István köszöntése 85. születésnapján
(Elhangzott 2009. szeptember 14-én, a Mocco étteremben)

Isten hozott, kedves István, születésnapod igazi rádiós ünnepségén. És hadd köszöntsem szűkebb családodat is, Vera lányodat, Péter fiadat, valamint nagy családodat, az örökifjú és még ifjabb rádiós barátokat, kollégákat, tisztelőket. Azt a rádiós közösséget, amelyet jószerivel Te teremtettél meg, és amelyre máig visszavonhatatlan, meghatározó hatással vagy.

Amikor barátaimmal először gondolkodtunk e jeles nap civil megünnepléséről, úgy véltem, hogy majd lazán ideállok, mondok néhány derűs és könnyed mondatot, s aztán mindannyian együtt osztozhatunk a találkozás örömében. De hamar ráeszméltem, hogy a nap komolysága és méltósága s főleg a Te irántad való tisztelet mégis csak pontosabb fogalmazást kíván. Ezért csapongó gondolataimat megpróbáltam ráncba szedni és rövidre sűrítve leírni. Hát ezért a "rádiószerűtlen" felolvasás - a könnyed, személyes csevely pedig legyen majd a folytatásé.

Már mindjárt a köszöntésednél zavarba jöttem. Hogyan is szólítsunk meg? "Elnök úr"? Hiszen Nálad "elnökebb", sőt immár "örökös elnökebb", jobb vezetője nemigen volt rádiónknak. De ahogy a számodra rémisztő "főnök" kifejezéstől - szerénységed ezernyi indokával - ettől is mindig ódzkodtál. "Kedves Pista"? Közeli barátaid néha-néha bizonyára használják ezt, ahogy a komolyabban hangzó István nevet is - de amíg őszinte barátságoddal oly sokunkat megajándékoztál, felületes bizalmaskodásra sosem adtál okot. Tehát ez sem lenne találó megszólítás. Ha viszont saját emlékeimet idézem, és ahogy hallgatom-olvasom kollégáimat, a hiteles és igazi megszólításod - politikai elköteleződésektől függetlenül - ma sem lehet más, mint a "Hárs elvtárs". E jobb sorsra érdemes fogalom elválaszthatatlanul nőtt össze neveddel, olyannyira, hogy a rádiós legendárium szerint többen úgy hitték: Te ezt már a keresztségben kaptad. Akár így, akár úgy, ennél szebben hangzó "elvtárs"-kifejezést jómagam máig nem ismerek.

Tehát: Kedves Hárs Elvtárs! Most már nem titkolhatom: a pillanatra, hogy ma itt együtt lehessünk, hónapok óta készültünk. A szándékunk az, hogy személyesen és közösen örvendhessünk az évekkel sem múló szellemi frissességednek, hogy felidézhessük szakmánk, hivatásunk együtt megélt és oly meghatározó éveit, hogy megmártózhassunk barátságod erőt adó és lelkeket fiatalító levegőjében; de a legfontosabbként: hogy kifejezhessük kiapadhatatlan szeretetünket Te irántad.

Először - amúgy "sub rosa" - néhányan összesúgtunk és kieszeltünk egy kis születésnapi meglepetést. Arra gondoltunk: meg kellene szólítanunk rádiós barátainkat, hogy aztán ők szólítsanak meg majd Téged személyesen vagy éppen emlékeiket felidéző levelekben - s mindezt tegyük közösen, rádiós családod máig összetartó gesztusával.

És elindultak drótposta-leveleink, izzottak telefonjaink s pillanatok alatt szinte belezuhantunk rádiós éveink legszebb korszakába. Feltolultak az emlékek, előjöttek a vidám sztorik vagy éppen a komoly történetek, és sokasodtak a levelek - amelyeket a születésnap amolyan játékos komolyságával azután elneveztünk Hárs-leveleknek. Hihetetlen öröm volt a sok egymásra-találás, a lelkesültség szinte parttalan áradása, a tiszteletnek és szeretetnek - s egyúttal a rádiós identitásnak - ez az elementáris megnyilvánulása.

Majd mindegyik beszélgetés, írás úgy kezdődött: 'amikor nekem segített, amikor megvédett, amikor megszólított, amikor meghallgatott, amikor elismert'. És hogy 'jó volt ott lenni, dolgozni, alkotni, hozzáértően rádiózni'. Valóságos rádiótörténelem. Annak idején, majd negyven esztendeje, még kezdő, zöldfülű rádiósként nekem sem volt nehéz felismernem, hogy egy nagyszerű intézmény kiváló elnöke vagy. Egy intézményé, ahol a munka hivatást jelentett, a feladat a köz igazi szolgálata volt, és ahol a munkatársi közösség pagodájában még az emberi hang volt a meghatározó. De hamar rá kellett eszmélnem arra, hogy a dolgok nem egymás mellé rendeltek, hanem többnyire okozatiak: ez a csoda-intézmény éppen azért volt ilyen nagyszerű, mert Te voltál a vezetője. Kereken negyedszázadon át. Mindent tudtál vagy megtanultál a közrádió lényegéről, a nyilvánosság társadalmat formáló erejéről, a média határtalanságáról. A feladatról, amely egyaránt szólt hírekről, zenéről, irodalomról, művelődésről, mecenatúráról, szórakoztatásról vagy éppen szolgáltatásról. De legelsőként is: ebben a még nagyon is függelmi viszonyokkal terhelt, átpolitizált világban is tudtad, hogy mindez mit sem ér a tehetség és a szabadság, legalábbis - Bibót idézve - "a szabadság kis körei" nélkül. Felismerted ezt, megteremtetted és igyekeztél is biztosítani hozzá a kereteket. Politikai bátorsággal, emberi tartással, méltósággal. Féltőn védve munkatársaidat, valósággal ernyőt tartottál intézményünk fölé. Nem a zászlóval mélybe ugró és mindent magával rántó hősként, hanem a zászlót megőrizni képes bölcs vezetőként.

Ám egyúttal a több milliós hallgatóság és a nagyvilág felé is kinyitottál számos ablakot és kaput. Sok érték létrejötte, megannyi innováció fűződik ehhez a Te neveddel összeforrt időszakhoz: a korlátokat feszegető hazai közvélemény-kutatás befogadásától az élő rádiózás visszahonosításáig, az oknyomozó kritikai magazinok és feature-ök megteremtésétől a társadalmi erejű műsorfolyamokig, a kulturális alkotóműhelyek gazdag kínálatától a zenei jelenlét soha nem volt tágasságáig, vagy éppen a sztereo rádiózás élenjáró fejlesztésétől az elektroakusztikus zenei stúdió felépítéséig.

És bátorítón támogattad a Rádiókabaré szárnyalását éppúgy, mint az ismeretterjesztés ezernyi változatát. Velünk örültél a zenei együttesek sokasodó sikereinek, a Bartók rádió minőségi kultuszának. De azt is tudtad, hogy nincs "általában hallgató", a rádiónak külön-külön is meg kell szólítani a fiatalokat, az időseket, a gyermekeket és a családokat, az értelmiségieket, a hajnalban kelő falusiakat és az egyszerű munkásembereket - szóval, zenével, szórakoztatással és a közszolgálat új- és új rádiós változataival. Talán e pici, és minden bizonnyal önkényesen mazsolázott leltárom is bizonyítja: rádiós aranykor volt ez a javából! Köszönjük Neked!

Mindazonáltal azt hiszem, hogy együtt megélt évtizedeinkben számunkra a legmeghatározóbb mégis csak igaz emberséged volt. A leghétköznapibb dolgokban éppúgy, mint a rázós, kemény, embert próbáló vagy éppen stratégiai ügyekben. S ha lehet máig szóló üzenete e negyed század rádiós történetének, az minden bizonnyal éppen az, hogy értő figyelemmel, eltökélt hivatástudattal és meg nem alkuvó bátorsággal, valamint az ettől ösztönzött összefogással valóban hegyek mozdíthatók meg - még a társadalmi nyilvánosság dolgaiban is.

De hagyjuk a történelmet és az örök tanulságokat: ma a születésnapodra jöttünk össze - Téged köszönteni, Drága István. Első ajándékunk legyen egy igazi és Neked szüretelt-címzett Tokaji Hárslevelű - kívánva, hogy e nedű is tartsa meg jó egészségedet, legalább a századikig. S azután következzék egy kötet, meg egy ünnepi torta, s persze a pezsgős koccintás. Isten éltessen!

Szirányi János