Fülszöveg

A magyar gazdaság a második fejlődési korszakváltás stádiumában van, afféle "serdülőkor"-ban... Az a képlékeny állapot, amelyben például az emberi termelőerők leledzenek, tipikus kamaszkori betegség; ugyancsak ilyen természetű az általános relatív tőkehiány, vagy ennek a másik oldala, az optimálist meghaladó növekedési ütemre és a nemzeti jövedelem túlköltésére való hajlam. Kamaszkori tünet az értékrend ellentmondásossága és a döntési rend felemás volta is. A magyar gazdaságban gyülekeznek a "felnőtté válás hormonjai" - a lakosság termelési kultúrájának fejlődése, a termelési-szervezési tapasztalat, a szocialista vállalkozás, a világgazdasági kapcsolódások korszerűsítése stb. -, de minden porcikájában ott vannak még és hatnak azok az erők, struktúrák, intézmények, amelyek a gyermekkorban jöttek létre ... az elég későn megkezdett, erősen felgyorsított, a szocialista társadalom sajátos igényeinek megfelelően alakított és végül az adott gyorsan változó világgazdasági környezettel szoros kölcsönhatásban véghezvitt gazdasági fejlődésnek eddig fele útját tettük meg, a félúton levés összes felemásságával, belső ellentmondásaival: innen a felfokozott strukturális és konjunkturális sebezhetőség, amit józan ésszel csak kamaszkori rendellenességnek lehet ítélni, nem pedig születési hibának. Ugyanakkor az átmeneti állapot labilis egyensúly-helyzetét tényleg minden nagy erejű külső hatás képes felborítani, olyannyira, hogy az ideig-óráig visszatartja a fejlődési korszakváltásba való átlendülést.

Ez az 1970-es években sikerült is. Ha megismétlődik, hosszú időre megakaszthatja a fejlődési folyamatot, és visszataszíthatja a magyar gazdaságot a fejlett világ perifériájára ... A gazdaságstratégia alapvető feladata a magyar gazdaság ellentmondásos anatómiai, fiziológiai és etológiai arculatából kiemelni a "felnőtt"-jellemzőket, rájuk építeni és az ő segítségükkel kivezetni a kamaszkorból.