Szinte egy évtizede annak, hogy egészen más irányú levéltári kutatás közben ráterelődött figyelmem az egyes közgyűjtemények családi levéltárainak birtok-anyagában itt-ott elszórt olyan levéltári adatokra, amelyek faépítészetünk történetének ismeretéhez értékes adatokkal járulnak. A faépítészetünkre vonatkozó eddigi kiadványok tanulmányozása unszolt arra, hogy e munkák természetszerű hiányosságait a kezem között szinte mindennap megforduló levéltári anyagból kiegészítsem. Mondanom sem kell, hogy e kiegészítés határait éppen a rendelkezésemre álló levéltári anyag határozta meg. A Magyar Nemzeti Múzeum és az Erdélyi Múzeum Erdélyre vonatkozó családi levéltárainak eddig átnézett birtok-anyaga magától értetődőleg kevés olyan levéltári adatot nyújtott, mely a nagyobbfajta népi faépítészeti emlékekre (fatemplomok, haranglábak, ágasok) vonatkoznak. Az innen előkerült adatok számra nézve nagyon keveset nyújtanak, habár értékességük éppen az adatok régisége folytán vitán felül áll. Ilyen természetű anyagban pusztán e célból levéltári kutatást folytatni meglehetősen kevés eredménnyel kecsegtető vállalkozás: legfeljebb néhány ezer oklevél vagy más kéziratos forrás átnézése eredményezhet egy-egy adatot. Ilyen anyagból adatokat tehát szinte csak a másirányú, de e szempontra is kiterjedő kutatók munkájától várhatunk. Az említett népi faépítészeti emlékek különleges gazdag levéltári anyagát elsősorban ama intézmények levéltáraiban kell keresnünk, amelyek ma is birtokában vannak a népi faépítészei legszebb emlékeinek: az egyházak levéltáraiban.

Az itt alább közlendő anyag éppen az egyházi levéltárakban rejtőzködő valóban gazdagnak mondható faépítészeti anyagra akarja felhívni a figyelmet. Bár az általunk gyűjtött anyag rendszeres munka-megosztáson alapuló kutatómunka eredménye, adatainak bősége és ugyanakkor hiányossága, illetőleg egyoldalúsága egyaránt figyelmeztetni akar a további kutatás várható eredményességére és a kiegészítés parancsoló szükségességére.

Gyűjtő-társam, Herepei János, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója volt az, akinek először irányult rá figyelme az egyházi levéltárakban rejtőzködő ilyen természetű adatokra, ő az erdélyi református püspöki levéltár rendezés alatt álló anyagában, főként az egyházvizsgálati (vizitációs) jegyzőkönyvekben és számadásokban, a kolozsvári református egyházközség levéltárában, sőt újabban a Székely Nemzeti Múzeumban is olyan értékes adatokat gyűjtött, amelyeket, úgy látjuk, érdemes az e kérdéssel foglalkozó szakembereknek ilyen úton is rendelkezésére bocsátanunk. E kutatás hézagait töltik ki e sorok írójának a Magyar Nemzeti Múzeum és az Erdélyi Múzeum erdélyi vonatkozású családi levéltáraiból, az egyes református egyházközségek levéltári anyagából, a kolozs-kalotai, görgényi és dési református egyházmegye levéltárának vagyon-összeírásaiból, egyházlátogatási jegyzőkönyveiből és számadásaiból gyűjtött adatai. De hogy mennyi újabb adatot várhatunk még a többi egyházmegyei és az egyházközségi levéltárak, sőt részben az említettek alaposabb átnézése révén is, azt az itt közlendő anyag sejteti.

E gyűjtés közzétevői érzik legjobban, hogy kötött helyzetükben a kutatási tér csekélysége miatt a megérzett és meglátott hiányokból csak milyen keveset tölthettek ki. Hiszen az itt alább közölt, szinte kizárólag református egyházközségek birtokában volt vagy ma is azok tulajdonában lévő faépítészeti emlékekre vonatkozó levéltári anyag is csak egy kis részét teszi annak az adattömegnek, amely ez egyháznak egyházmegyei és egyházközségi levéltáraiban várja a rendszeres gyűjtőket. De hol vannak még az erdélyi római katolikus és az unitárius egyházi levéltárakban lappangó adatok?! Nem kétséges, hogy e levéltárak rendszeres átvizsgálása népi faépítészetünk mindaddig még levéltári adatokból sem ismert emlékeinek számát száz meg száz újabb emlék kimutatásával gazdagítaná. Ezt a munkát az egyes felekezetek levéltárosai végezhetik a legjobban, és ami fontos, legkönnyebben el. Talán lesz idő, mikor az egyházak szükségét érzik majd az egyházi faépítészeti emlékekre vonatkozó levéltári adatok összegyűjtésének.

E kis gyűjtemény szerény kezdetként mutatja, hogy az ilyenféle munkában a levéltárak kutatójának milyen természetű adatokra kell figyelnie. Magam az összegyűjtött anyagot megyénként és ezen belül községenként csoportosítottam. Az egyes községek történeti adatait időrendben közlöm. A gyűjtemény sajtó alá rendezésében a szokott kiadási elveket követtem nemcsak a szövegek helyesírásában, de a forrásoknak lehető pontos jelzésében is. Saját megjegyzéseim és pótlásaim [ ]-ben adom.

Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy bár a rendelkezésünkre álló egyházi forrásokban természetszerűleg csak magyar egyházi faépítészeti emlékekre vonatkozó adatok kerülhettek elő, mégis néhány községben a református haranglábak építői, illetőleg ácsmesterei között románok is szerepelnek, sőt egy román fa-haranglábra, a magyarvalkóira vonatkozólag is akadtam egy adatra. Ezt itt, bár nem tartozik bele közlésünk körébe, a román faépítészet kutatója számára közlöm.

Kolozsvár, 1939. április 25-én.
SZABÓ T. ATTILA.