Mielőtt e levelezés közlésébe kezdenék, ismertetni kivánom azon körülményeket, melyek azt megelőzték.

Ugyanis Szalóky József, volt honvédőrnagy és dandárparancsnok, a fegyverletétel után Aradon mint volt gárdista, előbb akasztófára, később kegyelem utján 16 évi várfogságra itéltetett. Miután Aradról, hol már egy évi fogságot szenvedett, több társával Munkácsra vitetvén, Halmos nevű helységen át a zsidó korcsmáros silány vendéglőjéből, az előkelőbb uraságok által magok közt szétosztatván, Szalóky Szentpéteryékhez jutott, hol a legnagyobb szívességgel fogadtatott. A család legidősb leánya akkor távol lévén, nem ismerkedett meg Szalókyval, ki azonban Munkácson egyáltalában nem tudván megszokni, rokonainak sikerült őt még azon év novemberében egyik társával Aradra visszaszállíttatni.

A foglyok ismét Halmoson mentek keresztül és ismét, majdnem erőszakkal vitettek az úri házakhoz. Szentpéteryék megtudván a két fogoly visszatértét, azonnal a vendéglőbe küldöttek érettük, azon meghagyással, hogy nélkülök semmi szin alatt a küldönc vissza ne jöjjön. Nem is jött, hanem a két fogolylyal és az őket őriző két katonával, kik tejben, vajban, borban lettek fürösztve. Julia, a család legidősb leánya, az ebédlő nagy szárnyajtajánál nagy érdeklődéssel várta a foglyok megérkeztét.

Szalóky, Juliát megpillantva, meglepetve állott meg, aztán kezét ajkaihoz emelve meghatottan mondá: "Épen ilyennek képzeltem." - Julia mosolyogva válaszolá: "Én is megismertem önt és így nem kell bemutatás."

A napot kellemesen tölték, bár Szalóky feltünően kerülte Juliát, ki azonban nem értvén e viselet okát, mentől többet óhajtott volna vele társalogni, és kereste erre az alkalmat.

Délutánra az egész helység intelligenciája hivatalos volt, s az ifjúság táncra kerekedett. Szalóky nem vett részt a mulatságban, búskomoly hangulat vett rajta erőt, s egy sarokban, gondolataiba mélyedve ült. Mindenki részvéttel tekintett a daliás termetű, szimpatikus, érdekes ifjúra, ki élete legszebb korában, 24 évvel, keserű rabságra, 16 évi várfogságra ítéltetett. Bánatos hangulat omlott el valóján, a lemondás megható kifejezésével, s Julia nem volt képes magát e befolyás alól felszabadítani, szemeit gyakran rajta feledé és a legnagyobb részvét ébredt lelkében.

Igy telt el az est, s vacsora után mindenki sajnálatára a katonák kijelentették, hogy ideje távozni, s hiába kérték őket, hogy hálnának ott, az őrök nem engedtek s nem használt kérés, könyörgés, marasztalás: a háziak sajnálatára aludni mentek a piszkos korcsmába, megigérve, hogy másnap búcsúzni még eljönnek.

Igy történt Szalóky és Julia első végzetes találkozása, mi egész életükre kihatott. Másnap reggel ismét eljött a két fogoly, hogy még egyszer találkozzanak, s egymásnak talán örökre búcsút mondjanak.

Távozásuk után Julia soká állt kinn a folyosón; ezer gondolat cikázott át lelkén, a legforrobb részvét sugallta jó kivánatokat küldve a távozók után.

Az égen a felhők tornyosultak, mindinkább feketébb és feketébb szint öltve, s kimondhatatlan aggály lepte el szívét, midőn a zápor és vihar kitört. Cikázott a villám, menydörgés remegteté meg a léget s a természet tombolt dühében. Julia összekulcsolt kezekkel hiába tekintett az égre, kérve, kimélné meg haragjától a két szegény utast. Nem használt a szívből jött fohász, azok a legborzasztóbb égiháborúnak kitéve, folytaták útjokat a legközelebbi városig, hol aztán lovat váltva pihentek, s a vihar is lecsillapult.

* * *

Azonban folytak a napok, egyik a másik után, s mindenki feledé már a szegény foglyokat, csak Julia nem. Ő naponkint várta a Szalóky levelét, mert hisz anyjától erre engedelmet kért és nyert, azért csodálkozott, hogy azt fel nem használja.

Végre egy helybeli földbirtokos, ki Szalókyval legtöbbet társalgott, egy reggel beállított Szentpéteryékhez egy levéllel, mely Szalókytól jött, tudósítva R. Jánost, hogy szerencsésen megérkeztek és folytatják csendes rabéletüket, azután kérdést téve Szentpéteryék felől, a legnagyobb érdeklődéssel tudakozván hogylétüket.

Julia soká töprengett: mit tegyen? Illő-e, hogy ő kezdje meg a levelezést? Végre győzött a vágy az érdekes ifjut közelebbről megismerni, főleg pedig, hogy leányi szive mély részvéttel volt eltelve az érdekes szenvedő iránt. Azért tovább ellent nem állhatott a vágynak, hanem a következő levelet küldte Szalókynak.