Bevezetés (részlet)

Nem lehet kétséges, hogy az olyanra nézve, ki valamely idegen nyelv tanulásával foglalkozik, csak haszonnal járhat, ha megismertetik vele azon nép közmondásait és közmondási szólásmódjait, mely a kérdéses nyelvet beszéli vagy beszélte.

A közmondás tudniillik alkalmas segédeszköznek ajánlkozik, mely által könnyebben megismerkedhetni beszéd- és gondolkodásmódjával, jellemével, erkölcseivel és szokásaival, átaljában szellemével azon népnek, melynek ama nyelv tulajdona, vagy az volt.

Mint "utczai bölcseség", miként találólag neveztetett, oktatást ad a világ és az élet sokféle viszonyai felett, nyújt ildom- és erkölcsi szabályokat, megenged némely mély pillantást az emberi szivbe, gazdagitja az önismeretet, utal a cselekedetek valószinű és szükséges következéseire, ad jó tanácsokat stb.

És ez mind a legegyszerűbb és legmegkedveltetőbb módon történik, tudniillik rövid, könnyen felfogható és sújtó mondatokkal, melyek kellő időben alkalmazva, különösen akkor nem tévesztik el hatásukat, midőn, ami gyakori eset, élénk kép, nyerseség, élcz és gunyor által tüntetik ki magukat.

Ha ez a közmondásokról átaljában áll, ugy azoknál, melyek a latin nyelvhez tartoznak, még különösen figyelemre méltó, hogy ezek nálunk is igen gyakran beszédben és irásban használtatnak, ugy, hogy ezeket még az sem nélkülözheti egészen, kinek olvasmánya csak népszerű iratokra, hirlapokra stb. szoritkozik. Miután már most itt a latin közmondásokkal foglalkozunk, és az emlitettek épen erre alkalmazhatók legjobban, minthogy bennök oly anyagot találunk, mely friss, életteljes tartalmat, egyátaljában semmi nehézséget sem okozó alakban nyújt, és az életben sokféle alkalmazásra használható, igen közel esik azon kérdés: Miképen lehet legjobban és legczélszerübben ezen anyagot a latin nyelvet tanulókkal megismertetni?

[...]