Önéletrajz

1943. augusztus 25-én születtem Budapesten. Édesapám Kiss Pál Mezőgazdasági Akadémiát végzett katonatiszt, édesanyám Magyar Anna háztartásbeli volt. Nővéremmel együtt - aki jelenleg is Gyulán él családjával - szigorú, de szeretetteljes vallásos nevelésben részesültünk.

Édesanyám Szombathelyen született, apai nagyszüleim Erdélyből, Oravicabányáról voltak kénytelenek menekülni, nagypapa hazafias beállítottsága miatt. 1920-ban érkeztek Gyulára. Nagypapám Nemeskéri Kiss György törvényszéki bíró volt. Édesapám már Gyulán érettségizett.

Én három éves lehettem talán, amikor Gyulára költözött a családunk. (Édesapámat hivatása miatt mindig követtük szolgálati helyére.) Nehéz anyagi körülmények között nőttünk fel.

Szüleim korán észrevették érdeklődésemet a rajzolás iránt. Így hát a gyulai festőművész-rajztanár Firtosi József Dezső gondjaira bíztak, aki szintén erdélyi, s nagyapám jó barátja volt.

A rajzolással párhuzamosan hegedülni is tanultam. Türkössy Tóni bácsira és József Dezső bácsira azóta is hálával gondolok és őrzöm emléküket. Szigorral és szeretettel egyengették utamat. A későbbi döntést a szüleimhez hasonlóan ők is rám bízták. A zene és a képzőművészet között kellett választanom. Úgy gondoltam, nagyobb öröm számomra egy rossz művet létrehozni, mert ez az enyém, mint megfelelő alázat nélkül interpretálni már megírt zeneművet. Alkalmatlan lettem volna erre.

A gimnáziumi évek nem jelentettek túl sok örömöt. Rossz, illetve közepes tanuló voltam, s emellett viselnem kellett a "művészlélek" nem túl hízelgő bélyegét. Mindezek ellenére néhány tanáromra most is szeretettel emlékszem vissza emberségük miatt.

1961-ben érettségiztem. Ekkor nem továbbították a felvételi kérelmemet a Képzőművészeti Főiskolára. Akkor még működött a káderpolitika. Ezután rögtön Pestre jöttem. Érezve a hiányosságokat, igyekeztem ezeket pótolni, s eközben kőfaragó szakmunkás bizonyítványt is szereztem.

1963-ban esti előkészítőre, majd a következő évben a Festő tanszakra nyertem felvételt. Kádár György volt a mesterem, aki megértésével lehetővé tette, hogy kipróbálhassak mindent és szabadon fejlődhessek. 1971-ben végeztem el a mesterképzőt. Ezután éltem a "stúdiósok" (Fiatal Képzőművészek Stúdiója) vidám, színes életét. Kitűnő barátaim voltak és vannak a mai napig is. Ezeket a barátságokat igyekszem megőrizni, mert nagyon sokat jelentenek számomra.

Laktam padlásokon és pincékben, laktam művésztelepen (Kecskeméten), tehát mindig volt hol dolgoznom. Sikertelenségeimet soha nem hárítottam a mostoha körülményekre. Jól éreztem magam. Voltak sikereim, amiket igyekeztem a helyükre tenni és nem túlértékelni. Mindig volt mit csinálnom.

Ezt a műtermet, ahol most lakom, a Művelődési Minisztérium utalta ki számomra 1988-ban, azóta itt élek feleségemmel, Monostori Ildikóval, aki gyógyszerész és négy és fél éves kisfiammal, Boldizsárral.