Előszó (részlet)

Ha nem hangzana mosolyra ingerlően, azzal kezdhetnénk, hogy a gepidák voltak "a legmagyarabb" népvándorlás kori germán nép. Közelebbről alig ismert Balti tenger melléki hazájukból leereszkedve, a 270-es évek tájától a Kárpát-medence keleti felében gyökeret verve ugyanis a gepida nép egész további történelmét itt élte le. Itt érte meg a nagyhatalmi felemelkedést, majd a nagyhatalmú "Gepidia" bukását, a gepida nép maradványainak lassú, de biztos beolvadását más népekbe, amely folyamat a IX. században még nem fejeződött be, következésképp megérte a magyar honfoglalást. Vagyis a mosolyt keltő bevezető mondatnak valóságalapja van, vér szerint, "biológiailag" a gepidák a Kárpát-medence mai népességének éppúgy elődei és összetevői, mint valamennyi más, valaha itt élt népesség.

Történelmükről nem szól vagy nem maradt fenn saját írásművük, csak halálos ellenségeik munkái; ismét mai kifejezéssel jellemezve "sajtójuk" soha nem volt jó. Közeli rokonai, testvérei vagy unokatestvérei voltak a gótok hatalmas népének, utóbb a gótok mindkét politikai csoportjának, nyelvük szinte semmiben sem különbözött egymástól. Ám csak közeli rokonok képesek úgy gyűlölni egymást, ahogyan azt a gótok és gepidák tették, mindkét nép egészen a saját kihalásáig. Csak éppen egyiknek módja volt gyűlöletét írásba foglalni, a másiknak nem.

[...]

Az immáron helyes mederbe terelt gepida kutatás, gepida telepek és temetők szakszerű feltárása Erdélyben is, az Alföldön is az 1950-es évektől vett új lendületet. Az erdélyiek, elsősorban Kurt Horedt malomfalvi telepásatása és publikációja révén már eljutottak a tudományos közzétételig, az alföldiek eredményeinek feldolgozása is folyamatban van. E modern munkák segítségével az évezred-fordulón nagyon másként lehet majd látni a gepidák országát és emlékeit. Ez a kiállítás és ez a katalógus csak ízelítőt adhat belőle...

Bóna István