Bevezető

Tisztelt hölgyeim és uraim, nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy Váli Dezső huszonötödik önálló kiállítását megnyithassam. Arról mondanék valamit, hogy a grafikák egy része hogyan készült. Az úgy van, hogy néhány éve Deske barátommal együtt nyitjuk a nyári idényt egy kis őrségi faluban lévő házamban. Két évvel ezelőtt, '93-ban Váli Dezső nagyon fáradtan, ahogy ő mondja, kicsit depressziósan érkezett, úgyhogy pihenni jött, nem is hozott magával semmi festőeszközt, semmi rajzkészséget. Néhány napig csak aludt, és utána az ébrenlét bizonyos jeleit mutatta, aminek az lett a következménye, hogy úgy a negyedik napon ellátogattunk Palatkás József fafaragó és asztalos népi iparművészhez, akinél vételeztünk egy kis diófapácot.

Rajzeszköznek a gyújtósnak használt kis fadiribkák közül választott ki egyet. Papírnak remekül megtette... ezek a gyönyörű sárga papírok itt mögöttem tulajdonképpen borítékok... és boldogan és szinte önfeledten rajzoláshoz látott. A rajzok elkészültek egypár röpke negyedóra alatt, sok rajz, ezek közül a többség azonnal az enyészeté lett, mert ahogyan festményeinek nagy részét is kéjjel pusztítja el, amelyeket nem tart eléggé jóknak, a rajzoknál ez sokkal könnyebben megy. Amikor ez az aktus is megvolt, akkor bizony néhány rajz kisebb lett, tömörítésen ment keresztül, amennyiben körülnyírta. Amikor ez is megvolt, ami azért körülbelül másfél napot igénybe vett, akkor megtörtént a legfontosabb, ami a legfontosabb Váli Dezső életművében vagy életműködésében, hogy ezeket katalogizálta, lajstromba vette, azt hiszem, rögtön csinált egy másodpéldányt a Nemzeti Galéria számára is, és amikor mindez megvolt, akkor rettenetes tragédiára derült fény, arra ugyanis, hogy tízzel elszámozta a rajzokat. Nohát ez némi traumát okozott, de ezen is sikerült úrrá lenni, gyorsan, mondjuk, negyedóra alatt további tíz rajzot készített, ezek közül hetet elpusztított, ezek már bekerülhettek a lajstromba, mert az elpusztított képek mellé egy kereszt kerül, és ezzel minden megtörtént a Váli Dezső-féle katalogizálás szabályai szerint. Így keletkeztek tehát a '93-as évjáratú képek.

Tavaly más volt a helyzet, mert Váli Dezső alaposan fölkészült rá, hogy rajzolni fog, hozott magával papírt, hozott jó minőségű diófapácot, hozott tollakat, és ezek után egyáltalán nem rajzolt. Aludni persze aludt, de legelsősorban új szerelmének, a számítógépnek hódolt, azaz gyönyörű időben, csodálatos tájban, beült az egyik szoba sarkába, legsötétebb sarkába, háttal minden természetes fénynek, és nyomogatta a számítógépét. ... Napokig nyilvánvalóan abszolút nem rendeltetésszerűen használta az imádott nagyrákosi házunkat és tájunkat, és amikor ezt a szemére lobbantottam, ő magába szállt, és azt mondta, hogy: hát, igen. ... Másnap meglátta a natúrát, mármint a fákat, a dombokat, az erdőt, a házakat, egyebeket, de ettől elfordult, és napvilágnál ugyan, de most a konyha legsötétebb zugában, mégiscsak... és itt az érdemeim hervadhatatlanok..., mégiscsak sikerült valami témát találnia, nagyon rossz amatőr fotóimat: őrségi házak, száraz fák, öreg fák. Ezeknek aztán nekilátott, és nem olyan nagy kedvvel, mint egy évvel korábban, de ugyanolyan nagyszerű képeket rajzolt a borítékok hátuljára.

Tisztelt hölgyeim és uraim, az elmondottak fényében tekintsenek Deske barátomra, és utána, amikor megnézik a képeket, az elmondottakat azonnal felejtsék el, mert a képek értékéhez, természetesen, annak, hogy hogyan készültek, semmi közük sincsen.

[Könyvszerkesztőm ellenében ragaszkodtam e bevezetőhöz.]