Bevezetés (részlet)

A szabadságot mindennél jobban szerető, ezért élni s ha kell, halni tudó székelyeknek hősi küzdelmekben gazdag, lélekemelő és tanulságos a története.

A hagyomány, a krónikák és királyi oklevelek egyformán mind arról tanúskodnak, hogy a székelyek hunivadékok, hogy mai hazájukban ősfoglalók, hogy ősi idők óta külön nemzeti törvényeik és statutumaik alatt éltek, hogy az önként vállalt s csak bizonyos ünnepélyes alkalmakra szoritkozott ökör-adón (ökörsütés) kivül semmi adót nem fizettek; hogy "ius regium" nem volt közöttük; szóval a magyar király fősége alatt ugyan, de igazi külön nemzeti életet éltek és hazájukat s a magyar hazát saját fegyverükkel, saját költségükön hősiesen védelmezték mindenkoron.

Mindez élt a székelyek köztudatában s apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre drága hagyományként szállott át; s a köztudatban is élt hagyomány igaz voltát a székelyek intézményei, jogviszonyai, külön törvényei és statutumai, egész élete és cselekedetei, is igazolták, bizonyitották.

E szép, dicső és lélekemelő mult volt a székely egyetlen nemes büszkesége. Ez lelkesitette hősi, vitézi tettekre; ez bátoritotta nehéz, küzdelmes napjaiban s nem engedte elcsüggedni soha.

Némely tudósok ezeket a dolgokat nem tudván megérteni, mintegy 200 évvel ezelőtt, támadást intéztek a székelyeknek addig vallott történeti multja s hagyományai ellen.

Kétszáz év alatt aztán csináltak cifrábbnál cifrább elméleteket a székelyek történeteiről, miközben egyik elmélet agyonütötte a másikat, s a székelyek történetét nem hogy megvilágitották volna, hanem még a világos dolgokat is elhomályositották, a tiszta dolgokat összezavarták. Mert téves adatokból indultak ki, s tudományos szinezetü valótlanságokat hirdettek történeti tények gyanánt a székelyekről.

Ujabb időben is jelent meg többek között egy munka a székelyekről, amely munka egy csapásra halomra akarja dönteni a székelyeknek egész történeti multját. A munka minden lehető körülményre kiterjed, tudományos szinezettel s azzal a biztos tudattal indul utjára, hogy most már véglegesen, megdönthetetlenül, pőrére vetkőztetve ország-világ elé állitja a szerző szerint magyarországi pásztorokból kitelepitett favágó, útcsináló székely ősöket. S teszi ezt bevallottan a történeti igazság szent nevében és szent nevéért.

Ez a munka, mint akadémiai székfoglaló értekezés, 1904-ik évi decemberben olvastatott föl a Magyar Tudományos Akadémiában, melyet az Akadémia 1905-ben külön füzetben is kiadott.

[...]

Jogunk, sőt kötelességünk nekünk székelyeknek is, hogy foglalkozzunk történelmünkkel; jogunk és kötelességünk, hogy ellenőrizzük a székely történelemmel foglalkozó munkákat. Jelen esetben ez annyival inkább kötelességünk, mert a kérdéses székfoglaló munka, mint ki fogom mutatni, tudományos szinezettel készült bár, de tévedéseken épült föl.

Dolgunk itt annyival könnyebb, mert a székfoglaló által cáfolni próbált történeti igazságok megvédésére nem is kell egyebet tennünk, mint kimutatnunk, hogy a felhozott cáfoló érvek mind tévedésekből állanak.

Ha ezeket kimutattuk, a megtámadott székely történeti igazságok sértetlenül, szilárdul állanak újra, s a cáfolást ismét elölről kezdhetik a tudós urak - ha birják.