Bevezető (részlet)

[...]

Az Ózdi Kohászati Üzemek gyárrészlegei jórészt a századfordulón épültek. Ezek az üzemrészek azóta is zajosak, ami a lassúbb járású hengersoroknál még elviselhető, de a gyors járásúaknál, mint például a finomhengerműben, bizony, a dolgozók alig értik egymás szavát. A hengersorokon a kapcsolószerek a laza illeszkedés miatt - súlyuknál fogva - fordulatonként kattanó, csattogó hangot adnak.

[...]

Ismert, hogy egy üzemen belül munka közben kapcsolatot kell fenntartani a dolgozóknak egymással. A finomhengerműben például a hengerészeknek a kemencei dolgozókkal, a hengerkormányosokkal, a karbantartóműhelyek dolgozóival, de a másik hengersornál tevékenykedőkkel is sok esetben van közölni valójuk. Például: A régi hengersoroknál a drótsornak és az abroncssorozatnak közös előnyújtója volt. A munkahelyi kapcsolattartás során jelbeszéd alakult ki. Erre szükség volt egyrészt a többnyelvűség (a német és szlovák anyanyelvű hengerészek csak úgy tudtak egymással érintkezni, hogy kézzel-lábbal mutogattak eleinte egymásnak), a munka természete (a munka irányítását végző hengerészek nem ugrálhattak az egyik hengerállványtól a másikig, hanem utasításaikat jellel továbbították), a nagy távolság (az előhengerész irányítása alá tartozók 25-40 méteres távolságban dolgoztak), valamint az üzem zajossága miatt. Kezdeti időszakban először a munkával, a közös tennivalókkal kapcsolatos beszédjel alakult ki, amely később bővült, így magánbeszélgetésre is alkalmassá vált. Egy-egy dolgozó beszédjel-készlete több százat is elért.

Ma már kihalóban van a jelbeszéd alkalmazása, ezért igyekeztem felkutatni olyan személyeket, akik évtizedeken keresztül dolgoztak ebben az üzemben, így még jól emlékeznek a leggyakrabban használatos beszédjelekre. E téren Bogyó János, Borbás Ernő és Ulrich Géza személyében megtaláltam a legmegbízhatóbb informátorokat. Ezúton mondok köszönetet Bogyó Jánosnak, aki volt szíves tájékoztatni a jelbeszéd mellett azok feladatairól, meghatározva minden egyes beszédjel alkalmazási módját. Köszönetemet fejezem ki Borbás Ernőnek és Ulrich Gézának a feltérképezett beszédjelek leellenőrzéséért, akik sok jelet bemutattak, s arról Feldman Pál fényképfelvételeket tudott készíteni.

Meg kívánom jegyezni azonban azt, hogy a tanulmány a téma nyelvtudományi problematikájával nem foglalkozik. Fő feladatnak a munkára és az ott dolgozókra jellemző beszédjelek szótárszerű bemutatását tekintettem.

[...]