Bevezető (részlet)

[...]

Szuhafő és még öt község a Szárazvölgyben fészkei azoknak a régi hadaknak, amelyek leszármazottai - nemesi eredetük tudatában és gazdasági helyzetük révén - az utóbbi évtizedekig fenntartották egykori társadalmi presztízsüket és életformájuk múltban gyökerező szálait a velük egy helységben vagy környezetükben élő, nem nemesi származású lakossággal szemben. Szuhafőn a volt nemesek, "derékiak", elnevezésüket a falu közepén feltöltődött völgyre való, aránylag kompakt tömegben történt lehúzódásuk után kapták, míg a "partiak" a falu eredeti települési helyéről, a "partság"-ról nyerték megnevezésüket. Ez utóbbiak az egykori jobbágyok, zsellérek utódai és beköltözött szegényemberek, kik a nemesek túlnyomó részének a faluközpontba történt leköltözése után is jórészt a déli dombságon maradtak. Lajos Árpád az 1950-es évek közepéig kísérelte meg Szuhafőn az egykori nemes és nem nemes családok eredetét és arányát követni, figyelembe véve azt a települési folyamatot, ami a falu társadalmi tagozódását is érintette. Sok értékes történeti és recens anyag felhasználásával felsorolja a sokszor középkori múltú, anyagilag lehanyatlott nobilisek utódait éppúgy, mint a "partiak" jobbágyi és különösen zsellércsaládjait, köztük a "jó gazdák"-nak elismert, de mégsem egyenértékű famíliákat, hadakat, akiknek történeti emlékezése is jóval halványabb. A nemeseknél a származástudatban jellemző a több helyről való eredet emléke, amely nyilvánvaló házasodási-örökösödési hátterű, de az exogámia határa nem lép túl a regionális kereten.

Tanulságos és értékes Lajos Árpád legújabbkori lokális társadalmi elemzése néprajzi oldalról. A kétféle réteg különbségének fő tényezői a vagyoni helyzet és származástudat. A nyelv a közös palóc-barkó nyelvjárás, de a "derékiak" szókészletében több a városi elem. A közelmúlt parasztháza a "derékiak"-nál a 4-5 helyiséges, differenciáltabb beosztású, komplett csűrös gazdasági udvarral, a "partiak" a 3 helyiséges, sokáig zsupptetős lakóház (ilyenek voltak korábban az egykori nemesi házak is). A nemeseknél teljes a gazdasági eszközök inventáriuma, megvan a szükséges jószágállomány, a "partiaké"-nál a napszámos, kéziszerszámegyüttes. A nemes régen nem, vagy szükség szerint, birtoka arányában maga is dolgozott, s lehetőleg alkalmazott "parti" munkaerőt cselédnek, ám, ha a szükség kívánta, erdei fakitermelést is végzett jövedelemkiegészítésül, de kevesebb munkát vállalt a "parti"-nál. A bútorzat polgárosodása, a konfekciós ruha hordása a nemeseknél előbb történt meg, de míg csizmát használtak, a nemes sarkantyús csizmában járt. Anyagi kultúrájukban más területen is vannak bizonyos eltérések.

A "derékiak" nem vállalták a "paraszt" nevet, ezt a "partiak"-ra mondják, magukat "gazdá"-nak nevezték. A társadalmi elkülönülés sokáig a falusi és egyházi tisztségviselésben, templomi ülésrendben konzerválódik, valamint a nemesek részéről a ritka keresztnevek használatában. Érzékletes bemutatást kapunk a szerzőtől a szokásvilág társadalmi árnyaltságáról. Bizonyos kötelező etikettszerű viselkedés a nemesek részéről a közelmúltig is elvárt volt maguk között. Az anyagfelvétel időszakában a "nemesek" túlnyomórészt ugyan középparasztnak számítottak a "jó gazdákkal" együtt, de magatartásuk néhány feudális vonását a "partiak" már sérelmesnek tartották.

E kéziratban ránk maradt munka tulajdonképpen nem lezárt. Lehetne folytatni: elmélyíteni számos felvetését, vagy kiegészíteni az utóbbi évek tapasztalatainak bevonásával, azonban így önmagában is méltó a megjelentetésre, mert a magyarországi feudalizmus rusztikus világának egy pontjáról ad - végleges feledésbe merülése előtt -, élő közösségtől származó emlék- és élményrögzítést, s ez színesebbé teszi a történeti folyamatok elemzését is, nem szólva néprajzi tanulságairól.