Bevezetés

A két világháború közötti magyar képzőművészetben nem egy olyan életművel találkozhatunk, ami sajnálatos módon a háborús események következtében megszakadt, torzó maradt, s nem érhette el a beteljesítettség fokát. Gondolnunk kell itt elsősorban Farkas Istvánnak, egyik legnagyobb mesterünknek művészetére; az ő pályája a zeniten tört ketté. De említhetnők Ámos Imre, Goldmann György vagy Vadász Endre sorsát; ők is magas szintű művek létrehozása után váltak a fasizmus áldozataivá.

Mint hasonló sorsú társ, melléjük állítható Szabados Jenő is, kinek életműve talán a leginkább tragikus torzó. Mindössze harmincegy év adatott a számára. Ígéretes tehetsége kibontakozóban volt, amikor - kivezényelve a Szovjetunió elleni háború hadszínterére - elvesztette életét. Nem számítva a főiskolai éveket, aktív alkotó ideje mindössze öt év. Ezt is megakasztotta a kényszerű és folytonos katonai szolgálat: csak szabadságolásai idején élhetett hivatásának. A körülményeket tekintve nem is csodálkozhatunk azon, hogy fennmaradt életműve a kvalitást tekintve egyenetlen: az élet a folytonos újrakezdést kényszerítette rá. Mostoha sorsa következtében elmélyülő belső vívódásai szintén fokozták művészetének ellentmondásos jellegét; igaz és őszinte személyisége nem találta helyét az őt körülvevő, képmutató világban. Kereste egyéniségének kibontakoztatásához a legmegfelelőbb utat; vágyott a tartalmi és stílusbeli eredetiségre, tájékozottsága az egyetemes és magyar művészetben rendkívül széles körű volt, de az áhított önálló stílust körülményeinek kényszerű béklyói miatt még nem alakíthatta ki teljesen.

Pedig sokat megtett érte. Rövid alkotó periódusai alatt lázas sietséggel dolgozott, minden technikában otthonosan mozgott. A tudós alaposságával boncolgatta a képi alakítás több lehetőségét, éveken keresztül vissza-visszatért kedvelt témáihoz, és soha nem volt megelégedve önmaga teljesítményével. Ez a belső nyugtalanság - s talán élete rövidségének sejtése - indíthatta arra, hogy rajzok, és aquarellek, olajok százait hozza létre rövid, nyolc-tíz hónapos időszakok alatt.

Az életmű valóban imponálóan gazdag. A kutatás során több mint négyszáz munkával találkozhattam, s az összképet tekintve a főiskolai évek termése sem bizonyult elhanyagolhatónak. Amikor ugyanis Szabados Jenő kötelező jellegű stúdiumait kezdte vagy folytatta, akkor már önerejéből olyan relatíve érett munkák létrehozásának birtokában volt, amelyeket jelentőségükben többre kell értékelnünk a megszokott főiskolai műveknél. Élete során mindössze négy-öt mű került el tulajdonából. A művészettel való kenyérkereset nem érdekelte, nehezen vált meg munkáitól, őszintén vallotta, hogy a művészetnek nem a művész megélhetése a célja, s életelvét puritánságával, igénytelenségével, szegénységével bizonyította.

Művészi hagyatéka 1949-ig - a Fővárosi Képtárban rendezett emlékkiállításig - édesanyja gondozásában, szülőfalujában volt található, szinte hiánytalanul. Ezen időtől kezdve szóródik lassan az életmű, s jelenleg több mint húsz helyen - a Magyar Nemzeti Galériában, a keszthelyi Balaton Múzeumban, valamint magángyűjteményekben s külföldön - található. A biográfia rekonstruálásához az élő testvérek, édesanyjának feljegyzései, a művésztársak - Duray Tibor, Dr. Gerő László - visszaemlékezései, valamint a művésszel korábban foglalkozó művészettörténészek - Dr. Pogány Ö. Gábor, Dr. Végvári Lajos - publikációi nyújtottak hasznos segítséget.