Előszó (részlet)

A Régi Magyar Nyelvemlékek IV. kötetét Döbrentei Gábor, e gyűjtemény első szerkesztője, "egymásra következő osztályokban" vagyis füzetekben szándékozott közrebocsátani. Hány ilyen "osztályra" tervezte, ma már nem tudni. Teljesen csak egyet készített el és tett közzé, az elsőt, mely a Guary-codexet foglalja magában. Ez 1846-ban jelent meg. A második "osztályt", a jelen füzetet, bevezetés nélkül hagyta utódjára, Toldy Ferenczre. Toldy pedig a IV. kötet kiegészítése előtt kinyomatta az V. kötetet, de szintén bevezetés hián. Néhány hónapja végre megjelent az V. kötet (Régi Magyar Nyelvemlékek. Kiadta a magyar tudományos Akadémia. Ötödik kötet. A Jordánszky-codex bibliafordítása. Sajtó alá rendezte és kinyomatta Toldy Ferencz. A kész nyomtatványt az eredetivel összevetette, a Csemez-töredék szövegével kiegészítette és előszóval ellátta Volf György. Budapest, 1888.) és így kívánatossá vált a IV. kötet befejezése is. Azért a magy. tud. Akadémia nyelvtudományi bizottsága fölszólított, hogy Döbrentei hátrahagyott nyomtatványát az eredetivel összevetve hitelesítsem és rövid előszóval ellássam. Még e rész kiadásával is vékonyabb marad ugyan a IV. kötet a többinél, de mégsem oly aránytalanul, mint amúgy maradt volna.

A nyelvemlék, mely itt közölve van, megjelent már 1874-ben a Nyelvemléktár II. kötetében. Döbrentei "Egyházi vegyeskönyv"-nek nevezte el, de az irodalomtörténetben és nyelvtudományban csak a Toldytól eredő "Winkler-codex" néven ismeretes. E codexet ugyanis néhai Winkler Mihály pécsi kanonok ajándékozta 1801-ben a budapesti egyetemi könyvtárnak. Nyelvemlékünk korát az 1506. évszám mutatja, mely négyszer is világosan ki van téve (az eredetinek 31., 117., 234. és 270. lapján). A codex kis 8r. alakú, 184 papiroslevélből áll, négy helyen csonka, így legelül a naptárból hiányzik januárius és deczember s a rá következő latin szövegből is egy vagy több levél, hátul meg az utolsó darab mind elején mind végén fogyatékos. Egy lapja üres, kötése új (zöld bőr), írása kis részben barát gót, máskor mindig apróbb fajta s a folyóhoz közeledő. Az egész csekély kivétellel egy kéz munkája. E kéz írása változó, hol gondosabb, hol hanyagabb, a mint több ízben fogott bele. A 2. kéztől csak az a kevés van, a mit Döbrentei a IV. és VII. lapon 3. és 7. jegyzetében utólag bejegyzettnek jelöl. A 3. kéz az utolsó darabot írta, melynek Döbrentei a CIII. lapon "Beszédek töredéke, tisztelendő szízekhez" czímet adott. Döbrenteinek 13. jegyzete szerint (LXI. 1.) négy kéz írását kellene megkülönböztetnünk, de a hol ő két külön kéz írását látja, csak egyet lehet elfogadni. A 2. kéz írásáról Döbrentei a már említett 3. és 7. jegyzetben IV. és VII. 1.) gyanítja, "mintha némberi" volna, "talán egy szép, de írni nem jól tudott apáczától" való; csak azt nem vette észre, hogy egy kézé. Hogy nőírás, az kétségtelen; de azt hiszem, nem csak e két bejegyzés, hanem az egész codex nőírás, bizonyára apáczáké. Döbrentei a 9. jegyzetben (VII-VIII. 1.) "írópapot" tesz föl; én se a fő író, se a másik kettő írását nem tudom férfiírásnak tartani. Az első és fő író Domonkos-rendi volt és Domonkosrendiek számára írt. Ez kitűnik abból, hogy a naptárra következő latin részben (l. Döbrentei 2. jegyzete 2. pontját IV. 1.) szent Domonkoshoz fohászkodik, emlékezzék meg congregatiójáról, szent Domonkos oltalmát kéri, a Domonkos-rend jelességeinek: (aquinói) szent Tamásnak, szent Vinczének és (sienai) szent Katalinnak közbenjárását ajánlja föl istennek. Hogy a codex nők számára készült, azt Döbrentei (16. jegyz. LXV. 1.) abból következteti, hogy az imádkozó magát az isten méltatlan szolgáló leányának mondja (er. 244. 1. kiad. LXV. 1. 3. sor alulr.). Nézetem szerint a codex csak egy nő, még pedig Domonkos-rendi apácza számára készült. Hogy a megrendelő az íróval együtt az volt, azt a latin részből fentebb említett adatok mutatják. A 3. kéz is világosan apácza számára ír, mert megszólításai egyre: "tystelende zyz" (er. 360. 1. kiad. CV. 1. 12. sor fölülr.), "tysteletes zyz" (er. 363. 1. kiad. CVn. 1. 1. sor fölülr.), "Crystusnak yegese" (er. 360. és 361.1. kiad, CV. 1. 13. sor alulr. és CVI. 1. 2. sor fölülr.), a hogyan csak apáczát szoktak volt szólítani. Az "En zerelmes húgom keryed az cristusnak zolgalo leeanyth kych the weled vannak" szavak (er. 362.1. kiad. CVI. 1. 11-10. sor alulr.) szintén csak kolostorban levőre utalnak. A fő író apácza azonban a codex darabjainak se szerzője se fordítója, hanem egyszerű másolója. Ezt bizonyítják íráshibái és igazításai.

[...]

A kiadásról kevés a mondani valóm. Döbrentei az eredetinek se lapjait se leveleit nem számozza és így az idézést csak e kiadás lapszámai szerint teszi lehetővé; de hogy hol végződik az eredetiben lap vagy levél, azt jelöli. Az I. lapon 1. jegyzete 2. pontjában figyelmezteti is az olvasót, hogy "ezen jegy |, az eredeti levelének első lapja végét, || pedig a' másiknak is befejeztét mutatja". A ki az eredeti szerint kíván idézni, az csekély fáradsággal a Nyelvemléktár II. kötetéből bejegyezheti e kiadásba is az eredeti lapszámot. A codex latin részét Döbrentei három mondatot kivéve (LXXIX. 1.) egészen mellőzte, mit 2., 4., 7. és 8. jegyzetében (IV., V. és VII. 1.) igazol. Az eredetivel való összevetéskor a kiadást általában gondosnak találtam, mind a mellett elég nagy számmal maradt részint olvasás- részint correcturabeli hiba. Ezeket az igazítandók sorolják elő.

Budapest, 1888. augusztus 2-án. Volf György.