
CÍMLAP
Nagy Ferenc
Ibrány
TARTALOM, BEVEZETŐ
Tartalom
Bevezető
I. A település régészeti emlékei
II. A település keletkezése, a népesség alakulása a jobbágy felszabadításig
III. Az Ibrányi család és az ibrányi vár
IV. Településtörténet
V. Gazdálkodás és életmód a jobbágyfelszabadítás előtt
VI. Gazdasági-társadalmi és ökológiai változások a XIX. század második felében
VII. Földosztó mozgalom a XIX. század végén
VIII. Összegzés, pillantás Ibrány legújabbkori történetére
Jegyzetek
Irodalom
Bevezető
Ibrány hétezer lakosú nagyközség Szabolcs-Szatmár megye északnyugati
részén, a Rétköz peremén. Központja, melyet hajdan csak csónakon
lehetett megközelíteni, ma öt kilométerre van a Tiszától.
Lakossága elsősorban földművelésből él, de a település az 1970-es évektől
egyre bővülő iparral is rendelkezik. 300 főt foglalkoztat a Taurus
Gumiipari Vállalat ibrányi üzeme. Igaz, sokkal több munkahelyre lenne
szükség, mivel csaknem ezren eljárnak a településről dolgozni. Van
gimnáziuma és közel ezer gyermeket oktató általános iskolája. Úthálózata,
közlekedése elmaradott. Hajnalonként még mindig a századeleji kisvasút
zötyögteti itt az ingázó dolgozókat.
Északról a Tisza, délről Kótaj, keletről Nagyhalász, nyugatról Paszab
és Buj községek határolják. Termelőszövetkezete több mint 6000 hektáros
területen gazdálkodik. Aszályos években öntözni kényszerül azokat a
határrészeket is, amelyeken alig több mint száz éve még a Tisza vize
hullámzott.
Tulajdonképpen a település alig különbözik a többi rétközi falutól. Csak
a sok híd, áteresz, csatorna és vízlevezető árok ad neki némi sajátos
arculatot. Lakóit általában szorgalmas, a település múltjához ragaszkodó és
jövőjében bízó embereknek ismerik, akiknek talán az átlagosnál hamarabb
nyílik ki a bicskájuk, ha szóváltásra kerül a sor. Ezért is csúfolták
korábban "bicskásoknak" az ibrányiakat. Természetesen a szomszéd falvaknak
is megvolt a maguk állandó jelzője! Egy ismeretlen rímfaragó ilyen
falucsúfoló "útikalauzt" állított össze belőlük:
Akit Kótajban meg nem lopnak,
Ibrányban meg nem szúrnak,
Halászban el nem szeretnek,
Bujon el nem temetnek,
az kimehet a világból!
Ma már bizony csak kevesen hiszik, hogy milyen indulatokat kavart fel ez a
rigmus még a felszabadulás előtt is! Talán csak egy-egy labdarúgó mérkőzés
"csatazaja" emlékeztet néha rá.
A rétközi falvak faluvégi új házsorai egyre közelednek egymáshoz, egymás
felé nyújtogatják kezeiket. A falucsúfoló rigmusok eltűnnek, és a szomszédos
falvak kezet fognak egymással. Jónéhány település (Tiszabercel-Paszab,
Gáva-Vencsellő) már össze is ölelkezett, egymásba olvadt.