
CÍMLAP
Halmosi Sándor
Mely a Salamoné
TARTALOM, AJÁNLÁS
Tartalom
Mondd meg a neveimet
Harmatban, derékig
Ha megkérdeznél
De mégis, mi az élet értelme
Végy magadhoz
Úgy mondják
Három éjjel takarta el
Elhiheted nekem
Neved kedves
Hát rendben
A felkelő nap
Az ilyen sóhajok
És elébb vagy utóbb
Préda
Hogy legyek
Hétlétra
Ha már teljesen
A tövisek mellé
Újra köd
Virágtalan létezésed
A szem
Pamplona
Úgy megtelek
Látod, milyen ostoba vagyok
A költő végül úgyis
Beláthatod, én erről
Halikarnassz
Néha mégis
Aki a hiányt méri
Pír
Hát megjöttem végre, hazajöttem
Olyan verset hozz
Ha most megkarcolnának
Annapurna déli lejtőin
És továbbmentél mégis
Kérdem tőled, személy szerint
És valóban, célunk mi lehetne más
Lamenta
A sírni nem tudók közt
Először száz lábon
A búzavirágot
Mondanám
Oslóban látott
Tunisz alatt
Dél van
Nem vagy itt
Koradélután, vízió
Délután lett
Alkonyodik Tunisz alatt
Kérdem tőletek, személy szerint
Ha nem is
Ha lenne még versem
El is táncolhatnék tán
Ajánlás
Mondják, a rend egyrészt magukban a dolgokban adódik belső törvényként, titkos hálózatként, melynek csomózási pontjairól a dolgok mintegy nézik egymást. Másrészt a rend csak bizonyos tekintet, figyelem, nyelv keretében létezik és nyilvánul meg, a mélyben, csöndben már jelenvalóként várva a kijelentés pillanatát. Halmosi Sándor negyedik verseskönyvében a kijelentés meghatározó beszédneme zsoltár, himnusz, óda. Hol tétova, hol harsogó, színe-fonákja, laudáció és lamentáció, névadás, a nevek kikérése. A világ próbálgatása litániában, az iteráció különböző alakzataiban, a rendbe rendeződő dolgok tekintetében. Bőségben, szükségben, tobzódásban. Odahordani mindent, ami örömre való, dicséretre, táguló-szűkülő körökben: szájam-íze-vadszedert, a szélzúzás, hétgyurgyalagos jókedvet, virágokat, a meleget, ünnepi vacsorát, az olyan verseket, kincseinket, a másnapot, végső eljövetelt, locusokat, a neveket, égimozit és csendet, lóhalált, ligetet, babéros rémeket, mentségnek a fákat, mert olyanok, mert másak, friss ösvényeket, a derest, Napleányt, kenderest, a huszadik, huszonegyedik századot és más napszakokat, déli harangszót, a megnyúló árnyékokat, az őzet és a szarvasnak fiát, Nabukodonozor álmát, ufárszint, az orbáncfű mellé a cinket, ha-lenne-még-verseket. Da C. al F. Szavakszépe.
Görög Hajnalka