Előszó

"Rajta tehát, és fordítsunk némi gondot az elhányatott iparmű darabjaira is, hogy így hajdani művészetünk és iparunk úgy is gyéren elszórt maradványait összeállíthassuk." Így buzdítja kora kutatóit Rómer Flóris arra, hogy az ismeretlenség homályában rejtőző középkori kályhásipar kutatásával foglalkozzanak. Hosszú csönd után végül is e század elején Divald Kornél az, aki az addig előkerült leleteket összegyűjtve, elemezve, a művészet rangjára emelte a középkori kályhásság hagyatékát. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy mint iparostevékenység, a kályhásság a zárt céhkereteken belül nem szerepelt önálló mesterségként. Első írásos feljegyzés a XIX. századból említ kályhást. A fazekasok egyéb kerámiatermék mellett gyártották a kályhacsempéket. A kassai fazekascéh 1574-ből származó artikulusaiban a fazekas edénygyártó tevékenysége után aprólékos gonddal részletezik a csempekészítés és kályharakás módjait és költségeit. Az egyes városok limitációiban is mindig a fazekasok termékei között szerepel a kályhacsempe, s ugyanitt a kályhás kemence rakásának költségei.

Az elmúlt száz év kályhacsempe-kutatásából az utóbbi 50 év érdemel különös figyelmet. Ezen belül is Holl Imrének a budai várpalota XIV-XV. századi kályhacsempéit ismertető és elemző tanulmányai jelentették azokat az alapvető munkákat, melyek valójában elindították a modern kutatást. Az ő munkájához kapcsolódva főleg a XV. századi lovagalakos kályha körének kutatása terebélyesedett ki. Az ország más területein előkerült hasonló korú, vagy ugyanahhoz a típushoz tartozó csempék feldolgozásával számos cikk tette árnyaltabbá, vagy módosította kisebb-nagyobb mértékben a XV. századi kályhákról alkotott képet. Természetesen a kutatás nem áll meg, és újabb publikációk és leletek bővíthetik a képet.

A publikált kályhacsempeanyag majdnem egészére jellemző, hogy az egyes lelőhelyeken előkerült ásatási anyagból csak a jól meghatározható, főként valamilyen oknál fogva érdekesnek tartott példányok kerültek közlésre. Néhány ilyen jellegzetes csoportosítás: Szent György ábrázolása, kétfejű sasos kályhacsempék, népies lovasábrázolás, évszámmal jelzett, vagy azonosítható portrét ábrázoló kályhacsempe.

Kimaradtak viszont a legtöbbször töredékes, az adott pillanatban semmihez sem köthető darabok, melyek később más leletegyüttesek ismeretében értelmezhetőkké válnának és segítséget nyújtanának ahhoz, hogy az önmagukban tárgyalt kályhacsempék, mint egykori kályhák alkotó részei helyükre kerülhessenek.

Mivel a kutatók érdeklődése főként eme, a kályhacsempéket tekintve korai, de a középkort tekintve késői időszak csempéi felé fordult, a XV. század fordulójának és a XVI. század első felének reneszánsz kályhacsempéi már kevésbé ismertek. Hatványozottan érvényes ez a XVI. század végi - XVII. századi kályhacsempékre. Ebben valószínűleg az játszhatott szerepet, hogy ennek az időszaknak a hovatartozása nincs tisztázva. A középkor kutatóinak ez túl késői anyag, hogy középkorinak nevezhetnék. Joggal, hiszen a tőlünk nyugatra eső országokban a művészettörténeti kutatásokban ez már újkornak számít. Ugyanakkor az újkor kutatóinak, abból kiindulva, hogy Magyarország újkori történelme a török visszafoglalással kezdődik, ez az időszak kívül esik kutatási területén. Így e korszakból a néhány épségben megmaradt kályha, vagy építkezések során véletlen előkerült leletek ismertetésén kívül, csak néhány ásatásból származó anyag publikálása történt meg.

Ebből az átmeneti korszakból való a füzéri, szerencsi, sárospataki vár, a kékedi és pácini kastély ásatása során előkerült és jelen dolgozatban tárgyalt kályhacsempeanyag zöme, mely még ezer szállal kapcsolódik a reneszánszon keresztül a későközépkori kultúrához, de sok esetben a kompozíció és mintakincs már koraújkori sajátosságokat mutat.